felvásárlás

címke rss

Aranyláz a telkópiacon

Gazdaság2013.12.19, 17:12

Amerika után rövidesen az európai távközlési szektort is megcsaphatja a változás szele az iparág vezetői szerint. Egyes vélemények szerint elég csak egy szikra, és máris kezdetét veheti a vállalatok összefonódása, ami azonban egyáltalán nem biztos, hogy gyors lefolyású lesz. Mindenesetre nem árt időben érkezni, hiszen akár még az aranyhalat is kifoghatjuk egy jó időzítéssel. Még az sem kizárt, hogy a Magyar Telekomból lesz célpont.

A kábelszolgáltatások terén erősített a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.12, 12:02

Idén mintegy 850 millió forintot költött kilenc kábelhálózat megvásárlására a Magyar Telekom.

Tagadnak az oroszok! Nem tárgyalnak a Raiffeisennel

Gazdaság2013.12.02, 16:16

Az orosz Alfa Bank részéről tagadták, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnának a Raiffeisen ukrán egységének megvételéről.

December 11-én érvénytelenítik az Egis részvényeket

Archívum2013.12.02, 11:05

December 11-i hatállyal érvénytelenítik azt a mintegy 60 ezer darab Egis részvényt, melyet tulajdonosaik nem transzferáltak át a megadott határidőig.

Norvég riválisát vásárolná fel a Bayer

Gazdaság2013.11.26, 09:50

Közel 2,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tett a német gyógyszeróriás, a Bayer a norvég Argenta társaságra - tájékoztatott a Bloomberg. 

Izraelben vásárolt be az Apple

Gazdaság2013.11.25, 14:25

350 millió dollárért felvásárolja az Apple az izraeli PrimeSense társaságot. Egyes spekulációk szerint a tranzakcióval az Apple a régóta pletykált saját fejlesztésű tv-jéhez készítheti elő a terepet - írja a Financial Times.

Kezdődik a kiszorítás az Egisnél

Gazdaság2013.11.15, 08:46

A korábban bejelentetteknek megfelelően a Servier gyakorolja vételi jogát a még tulajdonában nem álló Egis részvényekre, azaz megindult a kiszorítási eljárás. A befektetők ennek során is 28 000 forintot kaphatnak részvényenként ugyanúgy, mint a nyilvános vételi ajánlat elfogadása során.

Két kézzel szórná a pénzt a Facebook

Archívum2013.11.14, 16:24

3 milliárd dollár fizetett volna a Facebook egy közösségi startup cégért, a Snapchat-ért, állítják az ügyhöz közel állók a Wall Street Journal szerint. Ám a Snapchat a hírek szerint nem ment bele az üzletbe, ők még ennél is értékesebbek vélik magukat. Mi az a Snapchat, és miért lehet fontos a Facebook számára?

Százmilliós felvásárlás a Deutsche Telekomtól

Gazdaság2013.11.11, 17:19

A régióban terjeszkedik a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom, amely éppen a minap jelentette be, mintegy félmilliárd euró fejében megvásárolja a többek között hazánkban is tevékenykedő GTS Central Europe társaságot.

Hazánkban is terjeszkedik a Deutsche Telekom

Gazdaság2013.11.11, 17:47

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a Deutsche Telekom élénken érdeklődött a régió több országában, többek között hazánkban is tevékenykedő GTS Central Europe iránt. Az ügy végére végül pont került, ugyanis a német telekomcégnek sikerült megállapodnia a felvásárlásról.   Olvassa el a felvásárlási sztoriról írt részletesebb anyagunkat is: Százmilliós felvásárlás a Deutsche Telekomtól

96 százalék felett a Servier az Egisben

Archívum2013.11.08, 08:06

A nyilvános vételi ajánlatának lejártát követően 96 százalékö fölé növelte részesedését az Egisben francia anyavállalata, a Servier.

Akár sokkal többet is érhet a Magyar Telekom

Gazdaság2013.11.06, 07:48

A régiós távközlési szektor szempontjából egy igen meghatározó jelentőségű eseménynek lehettünk szemtanúi, miután pont került a cseh Telefónica CR felvásárlására. Azért is érdekes számunkra annyira ez a tranzakció, mert az értékesítési árból kiindulva megpróbálhatjuk megbecsülni a Magyar Telekom részvényeire adódó reális értéket. A jelenleginél persze sokkal magasabb árfolyamokat kaptunk, de talán pont azért, mert az összehasonlítást több ponton is fenntartásokkal érdemes kezelni. 

Mobilcéget vett a cseh milliárdos

Gazdaság2013.11.05, 10:15

Részben kacsának, részben pedig igaznak bizonyult a cseh Telefónicáról tegnap felmerült sztori, miszerint a PPF Csoport csupán 2,5 milliárd euró fejében vásárolná meg a spanyol Telefónica leányának 69 százalékos pakkját. A felvásárlási árban ugyan nem tévedtek a Financial Times forrásai, de mint kiderült az ajánlat csak a cég 65,9 százalékára vonatkozott.

Kutyának sem kell a BlackBerry!

Gazdaság2013.11.04, 15:39

Mégsem adja el magát a BlackBerry, derült ki a CNBC értesüléseiből. Íme a legfrissebb információk:

Ma eldőlhet a BlackBerry sorsa

Gazdaság2013.11.04, 14:54

Ma jár le a nagyon fontos határidő a BlackBerry életében, a Fairfax Capitalnek ugyanis november 4-ig kell döntenie arról, hogy az előzetes felvásárlási ajánlattal élni kíván-e, vagy egyáltalán, sikerült-e összeszednie a konzorciumnak a megfelelő forrást.  Egészen friss: Nem adja el magát a BlackBerry

Pont kerülhet a cseh Telefónica felvásárlási sztorijára

Archívum2013.11.04, 10:13

Közel 4 százalékot esett a cseh Telefónica CR részvénye, miután a Financial Times értesülései szerint a PPF csupán 290 korona körüli összeget adna a felvásárlás előtt álló telekomcég papírjaiért a 300 korona feletti piaci árral szemben. A szerződést pedig állítólag már ma, de legkésőbb holnap megköthetik a felek.

Amerikai kézbe kerülhet a Vodafone

Gazdaság2013.11.01, 12:24

Az amerikai AT&T távközlési cég állítólag élénken érdeklődik a brit Vodafone felvásárlása iránt, ugyanakkor a megjelenteket egyik társaság részéről sem kívánták kommentálni. Mindenesetre a két vállalat fúziójából a világ legnagyobb árbevételű telekommunikációs cége jöhetne létre.

Nem kell a BlackBerry az SAP-nak

Archívum2013.10.28, 09:50

Nem kívánja felvásárolni a korábban szebb napokat is látott mobilgyártót, a BlackBerry-t az SAP - írja a Reuters.

Kínaiak ellenőriznék a miniszterek mobiljait

Gazdaság2013.10.18, 14:16

Megint megjelent a Lenovo a BlackBerry körül, a legfrissebb információk szerint ugyanis a kínaiak akár ajánlatot is tehetnek a vergődő telefongyártóra. A helyzet pikantériáját adja, hogy a kínaiak ezzel olyan vállalatot szerezhetnének meg, ami közel fél millió mobiltelefont biztosít az amerikai kormányzatnak.

A Nutella nem eladó

Gazdaság2013.10.17, 17:14

A svájci Nestlé az elmúlt két hónapban többször megkörnyékezte a Nutellát gyártó Ferrerót, hogy részben vagy egészben adja el neki a céget, de az olasz családi vállalkozás visszautasította az ajánlatot – írja a Financial Times három, az eseményeket közvetlenül követő forrásra hivatkozva.

Nagy csata indulhat a BlackBerryért

Gazdaság2013.10.11, 11:14

Mike Lazaridis és Douglas Fregin, a BlackBerry két társalapítója is szeretné felvásárolni a régóta vergődő okostelefongyártót, akik már fel is kérték a Goldman Sachsot, hogy segítsen nekik finanszírozót találni az ügylethez. Ezzel egy felvásárlási csata is kialakulhat a BlackBerry-ért, mivel szeptemberben a Fairfax Financial Holdings jelentette be, hogy megvásárolná a társaságot. 

Kútba eshet a Deutsche Telekom terjeszkedése

Gazdaság2013.10.10, 10:51

A legfrissebb hírek szerint meghiúsulni látszik a Deutsche Telekom lengyelországi terjeszkedése, ugyanis a Reuters értesülése szerint a Magyar Telekom anyavállalata túlságosan alacsony vételei ajánlatot tehetett a régió 5 országában is tevékenykedő GTS Europe Datanetre. Ezzel pedig nem sikerült meggyőzni a jelenlegi tulajdonost, aki szeretne túladni a cégen.

35 milliárdot sem sajnálna az OTP a horvát postabankra

Archívum2013.10.09, 15:34

92-118 millió euró körüli összeget ajánlott fel az OTP a privatizáció alatt lévő horvát postabankért cserébe a Globus című lap értesülései szerint. Biztosra azonban korántsem mehet a hazai bank, ugyanis az Erste állítólag 130 milliós ajánlattal rukkolt elő.

Felvásárolnák a csodabankot

Gazdaság2013.10.08, 09:40

2 százalékot ugrott nem sokkal nyitás után a csodabankként titulált Alior Bank, melyet a lengyel sajtó a legnagyobb lengyel biztosítóval, a PZU-val boronált össze. Egyes értesülések szerint a biztosítótársaság az Alior mellett a BGZ bankot is felvásárolná, melyeket ezt követően egyesítene. 

Nagyágyúk legyeskednek a BlackBerry körül

Gazdaság2013.10.07, 10:28

Hiába egyezett meg az elmúlt héten a BlackBerry menedzsmentje a Fairfax Capital vezette konzorciummal az okostelefongyártó felvásárlásáról. Azóta egyre több potenciális vevőjelöltet harangoz be a sajtó, a legfrisseb értesülések szerint már a Google, az Intel, az SAP és a Cisco Systems is közöttük található. Az árfolyamon azonban egyelőre nem figyelhető meg a befektetők lelkesedése a hírek közepette.

Újabb befektető érdeklődik a BlackBerry iránt

Archívum2013.10.03, 18:55

Már a Cerberus Capital is érdeklődik a BlackBerry iránt a bennfentesek szerint, így könnyen elképzelhető, hogy egy felvásárlási csata is kialakulhat az okostelefongyártó körül. A befektetők sem fogadták rosszul a híreket, a tegnap esti órákban egyből 8 dollárig száguldtak a részvények.

Nem a hollandokon múlik az év üzlete

Archívum2013.10.03, 14:18

A holland KPN távközlési társaság részvényesei a tegnapi közgyűlésen rábólintottak arra, hogy társaságuk egyesüljön a német Telefónica Deutschlanddal. A tranzakció révén egyenesen a legnagyobb német mobilszolgáltató születne meg, amivel nagy veszélybe kerülne a Deutsche Telekom és a Vodafone helyi hegemóniája. Az ügyletet ráadásul az európai telekomszektor képviselői is árgus szemekkel figyelik, ugyanis a versenyhatóság kedvező ítélete esetén nagyobb felvásárlási, illetve összeolvadási hullám indulhatna el az iparágban.

Íme, az Egis véleménye

Archívum2013.10.01, 17:37

Az Egis igazgatóságának véleménye szerint méltányosnak tekinthető a részvényeire tett 28 000 forintos felvásárlási ajánlat a társaság és a részvényesek jelentős része számára.

Átment a PSZÁF-nél az Egis-re tett ajánlat

Gazdaság2013.09.30, 08:11

Jóváhagyta a PSZÁF az Egis nagytulajdonosa által a magyar gyógyszergyártóra tett felvásárlási ajánlatot. 

Bepörgetné az online fizetéseket az eBay

Archívum2013.09.27, 17:38

800 millió dollárt fizetne az eBay az online fizetési megoldásokkal foglalkozó Braintree technológiai cégért, hogy ezzel adjon további lökést a szép növekedést produkáló PayPal üzletágának. A befektetők is örömmel fogadták a híreket, ugyanis az árfoyam 4,5 százalékos plusszal búcsúztatta a csütrötöki kereskedést. Az eBay árfolyama idén már ötödjére próbálkozik a csúcsdöntéssel, kérdés, hogy a mostani felvásárlás lendít-e akkorát a cégen, hogy sikerüljön új magasságokba kapaszkodni.

Jól belerúgtak a földön fekvő BlackBerrybe

Archívum2013.09.26, 17:57

Mostantól egy darab BlackBerry telefont nem tartanak készleten a T Mobile USA boltjaiban, jelentette be a telekomcég, mivel véleményük szerint nem eléggé hatékony azok tárolása. A hír értelemszerűen újabb csapás az elmúlt napokban padlóra küldött BlackBerry számára, ahol a hírek szerint még a lehetséges felvásárlás, és kivezetés sem tűnik annyira biztosnak.

Még hogy unalmas cég a Nokia!

Gazdaság2013.09.26, 18:09

Záporoznak a hírek a Nokia felől az elmúlt napokban, a részvényesek ugyanis vérszemet kaptak a hirtelen cégre zúduló sok pénz miatt, és speciális osztalékot várnak a társaságtól. Közben a Nokia egyelőrea jövőbeli irányt szeretné meghatározni, amiben az Alcatel-Lucent neve is felmerült, így még a felvásárlás sincs teljesen kizárva. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor még a távozó vezérigazgató fizetése körüli szappanopera is egyre nagyobb méreteket ölt.

Október 1-jén döntenek az Egis sorsáról

Gazdaság2013.09.24, 12:03

Egy hét múlva, október elsején ül össze az Egis igazgatósága, és érdemben állást foglal a Servier leányvállalatának vételi ajánlatáról - mondta Hodász István, az Egis Gyógyszergyár Nyrt. vezérigazgatója.

Indiában nyújtózkodhat a Vodafone

Archívum2013.09.16, 11:46

Egyre többet találgatás lát napvilágot a sajtóban a Vodafone lehetséges terjeszkedéséről, mióta a társaság megegyezett a Verizonnal az amerikai leányukban meglévő részesdésének eladásáról. A legfrissebb hírek szerint a brit telekomóriás indiában készül terjeszkedni, legalábbis az operáció helyi vezetője erről számolt be a Financial Timesnak.

Véget ért a csata, az alapítóé a Dell

Gazdaság2013.09.12, 16:30

Ma szavaznak a Dell részvényesei a számítógépgyártó felvásárlásáról és tőzsdei kivezetéséről. Az ügyhöz közel álló források szerint az alapítónak megvan a kellő támogatottsága az üzlet megvalósítására, így egy hónapok óta tartó felvásárlási csata zárulhat le a cég életében. Ezzel vélhetően megkezdődhet a Dell csendes átalakítása, amire a folyamatosan romló eredmények miatt van szükség. Frissítés: Ma délután a Dell részvényesei hivatalosan is elfogadták az alapító felvásárlási ajánlatát, ezzel megvalósulhat a cég tőzsdéről való kivezetése is.

Százmilliókat költ reklámra a Twitter

Archívum2013.09.11, 11:47

Történelme legnagyobb felvásárlását hajthatja végre a Magyarországon is egyre népszerűbb Twitter, miután közel 300-400 millió dollárért veszi meg a MoPub, mobilhirdetésekkel foglalkozó vállalatot. A Twitter célja ezzel a valós idejű hirdetésekben rejlő minél nagyobb potenciál kihasználása, amivel célja, hogy a bevételeit még inkább növelje a nagy jövő előtt álló mobilhirdetési piacon.

Bedobta a törölközőt a milliárdos guru

Gazdaság2013.09.09, 18:11

Bedobta a törölköző Carl Icahn, a Dell nagytulajdonosa, és nem harcol tovább a számítógépgyártó felvásárlása, és tőzsdéről történő kivezetése ellen. Ezzel egy hónapok óta húzódó felvásárlási csata zárulhat le a héten a milliárdos aktivista, és a Dell alapítója között, melyből most a sok csatát megélt Icahn kerülhet ki vesztesen. Így vélhetően Michael Dellnek meglesz a kellő többsége a felvásárlás megvalósításához, ami miatt a cég tőzsdei pályafutása is hamarosan véget érhet.

Megfúrnák az évtized üzletét

Archívum2013.09.09, 14:28

Megakadályozná a világtörténelem harmadik legnagyobb felvásárlását a Verizon Communications egyik részvényese, aki már meg is tette a szükséges jogi lépéseket az ügyben. Natalie Gordon szerint az amerikai Verizon jóval többet fizet a Vodafone-nal közös leányvállalatának teljes bekebelezéséért, mint amennyit az valójában ér. Eközben a Vodafone azon töpreng, mihez kezdjen az ölébe hullott dollármilliárdokkal.

Ez disznóság! Óriási kínai üzlet Amerikában

Archívum2013.09.05, 18:38

Soha nem látott méretű felvásárlást vihet véghez egy kínai cég Amerikában, ha a hatóságok mellett a részvényesek is rábólintanak a 4,7 milliárd dolláros tranzakcióra. A legnagyobb kínai húsfeldolgozó cég ugyanis szíves örömest bekebelezné a világ legnagyobb disznótenyésztőjeként és feldolgozójaként ismert Smithfield Foodsot. Az ügylet révén a távol-keleti országok elkezdhetnek reménykedni, hogy Amerikai megnyitja a kapuit befektetőik előtt.

Lesz még miért szeretni a Nokiát

Archívum2013.09.04, 18:01

Hatalmas árfolyam emelkedést produkált a Nokia a Microsoft felvásárlási ajánlatának hírére, melynek értelmében a szoftveróriás papíronként közel 1,5 eurót fizet a finn cég készülék-üzletágáért és szabadalmaiért. Ezután a Nokia a hálózati eszközök gyártására fókuszálhat, ami azért is értékelhető pozitívan, mert ebben a szegmensben már eddig is képes volt profitot termelni a vállalat - véli Sándor Dávid, a KBC Equitas szenior elemzője.

Íme, a történelem harmadik legnagyobb felvásárlása

Archívum2013.09.03, 15:09

Csak kétszer fordult elő a történelemben, hogy ennél drágábban vásárolt volna részesedést egy másikban, miután a Verizon Communications és a Vodafone igazgatósága hivatalosan is elfogadta a 130 milliárd dolláros ügyletet. A Vodafone pedig ennek értelmében közel 85 milliárd dollárral gazdagítja a befektetőit, melyre korábban szintén alig volt példa a történelemben.

Felvásárolja a Microsoft a Nokiát!

Gazdaság2013.09.03, 09:51

5,4 milliárd euróért (részvényenként 1,45 euró) vásárolja fel a Microsoft a finn Nokia mobil-üzletágát és az ehhez kapcsolódó szabadalmait, így hosszú idő óta tartó találgatások végére tettek pontot a technológiai cégek. Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója szintén a Microsofthoz csatlakozik majd az ügylet lezárását követően. A Nokia óriási mértékű, 47 százalékos plusszal nyitott a Helsinki kereskedésben.

A Microsoft megveszi a Nokia mobilrészlegét

Techbázis2013.09.03, 10:11

A szoftvercég hamarosan saját mobilokat és táblagépeket gyárthat a Windowshoz. Az egykor piacvezető gyártó okoskészülékei újra sikeresek lehetnek.

Búcsút int Amerikának a Vodafone, irány Afrika!

Gazdaság2013.09.02, 10:43

Kevesebb mint egy hét alatt száguldott 14 százalékot a Vodafone árfolyama, melyet az amerikai mobilegységéről érkező hírek hajtanak egyre magasabb szintekre. A legfrissebb fejlemények szerint a brit telekomcégnek sikerült megegyeznie partnerével közös leányuk, a Verizon Wireless sorsáról. A vételár 130 milliárd dollár lehet, amit várhatóan terjszekedésére fog fordítani a Vodafone.  

Sarokba szoríthatják a milliárdost

Archívum2013.08.30, 11:01

Komoly akadályokat gördítenek a világ második leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim elé, aki szeretne minél nagyobb részesedésre szert tenni a holland KPN telekommunikációs vállalatban. Eddig még csak a társaság szakszervezete akadékoskodott, de most nagyon úgy néz ki, hogy egy független alapítvánnyal is meggyűlik a baja, amely az opciói révén a KPN szavazatainak 50 százalékra tehet szert. Elemzői vélemények szerint Slimnek nincs más választása, mint hogy megemelje a még hónap elején tett 2,4 eurós ajánltatát a KPN részvényeire.

Hatalmas pénz ütheti a Vodafone markát

Gazdaság2013.08.29, 12:54

Megerősítette a Vodafone, hogy újra tárgyalnak a Verizon Communications-szel közös leányuk jövőjéről. Akár 130 milliárd dollárt is kaphat a brit cég a Verizon Wireless-ben lévő pakettjéért, nyilatkozták név nélkül források a Wall Street Journalnek. A hírekre megrántották a befektetők a Vodafone részvényeit, az árfolyam 9 százalékkal ugrott meg a mai kereskedésben.

Mexikói kézbe kerülhet a cseh T-Mobile

Gazdaság2013.08.28, 13:55

Cseh sajtóértesülések szerint a helyi T-Mobile kisebbségi tulajdonosa értékesíteni kívánja részesedését a társaságban, ráadásul a többségi pakkal bíró Deutsche Telekomot vélhetően nem érdekli a csomag. Szakértői vélemények szerint így a legnagyobb latin-amerikai telekomcég könnyen megvetheti a lábát Csehországban is, Hollandia és Ausztria után. Mellette még ázsiai befektetők jöhetnek szóba potenciális érdeklődőként.

Sikerült meggyőzni a milliárdost

Archívum2013.08.26, 18:14

A világ második leggazdagabb emberét is meg lehet győzni, legalább is a spanyol Telefónica telekommunikációs cég sikerrel járt. A társaság ugyanis megemelte vételi ajánlatát a német E-Plus mobilcégre, miután a mexikói Carlos Slim nem tartotta elegendőnek a felkínált összeget. Azonban egy magasabb ajánlat hallatán úgy néz ki, hogy megenyhűlni látszik a milliárdos, és így vélhetően nem fog akadékoskodni az október 2-i közgyűlésen.

A rák elleni küzdelemben erősít az Amgen

Archívum2013.08.26, 12:31

Nem szeretne lemaradni a kedvező kilátásokkal bíró Onyx gyógyszercégről az Amgen, amely ennek érdekében 125 dollárra emelte kiszemeltjéért felkínált összeget részvényenként. Az első elemzői reakciók alapján jó döntést hozott a felvásárló, aminek eredményeképp bő kétszámjegyű emelkedés elé is nézhet az Amgen.