Alior Bank

címke rss

Bezúzták a csodabankot

Szétütötték a lengyel Alior Bank részvényeit a befektetők, az árfolyam 20 százalék felett zuhant a lengyel tőzsdén.

Felvásárolnák a csodabankot

Gazdaság2013.10.08, 09:40

2 százalékot ugrott nem sokkal nyitás után a csodabankként titulált Alior Bank, melyet a lengyel sajtó a legnagyobb lengyel biztosítóval, a PZU-val boronált össze. Egyes értesülések szerint a biztosítótársaság az Alior mellett a BGZ bankot is felvásárolná, melyeket ezt követően egyesítene. 

Öveket becsatolni, megcsúszott a csodabank!

Archívum2013.08.09, 14:37

A várttól sokkal alacsonyabb díjbevétel miatt profit soron sem tudta teljesíteni az elemzők által előrejelzett nyereséget a második negyedévben az Alior Bank, amit tovább tetézett, hogy a menedzsment visszavágta éves profitcélját. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy a 2008-ban alapított bank lehengerlő teljesítményt nyújtott az elmúlt években, ráadásul hiába csökkentette várakozását, míg így is duplázódhat tavalyhoz képest a nyeresége. A befektetők azonban igencsak elkenődtek a friss hírekre, aminek következtében a csodabank árfolyama távolabb került a júniusban felállított történelmi csúcstól.

Dől a lé a csodabanknál

Gazdaság2013.06.09, 20:36

Dörzsölhetik a tenyerüket az Alior Bank tulajdonosai, ugyanis az elmúlt bő három hét leforgása alatt csaknem 20 százalékot hízott befektetésük értéke. Az időszak kiugró teljesítménye elsősorban annak köszönhető, hogy a bankpapír felvételt nyert az MSCI indexcsaládba, ami keresletének jókora növekedésével párosult. Az sem járt rosszul, aki már az Alior tőzsdére lépésekor bevásárolt a részvényből, hiszen december óta több mint 50 százalékot száguldott az árfolyam. 

Még az OTP-n is túltett a csodabank

Archívum2013.05.25, 14:05

Bár szavunk sem lehet az OTP árfolyamának idei teljesítményére, azért ha jobban körülnézünk, akkor találunk még impozánsabb formában lévő bankpapírt. A kicsattanó erőben lévő részvény nem más, mint a nemrégiben újabbnál újabb történelmi csúcsot felállító lengyel "csodabank", azaz az Alior Bank. Márciusban már csaknem leírtuk a bankpapírt, azóta mégis talpra állt, amiben több eseménynek is fontos szerepe volt. Bár már nem látni a korábban megszokotthoz hasonló mértékű felértékelődési potenciált az Aliorban, azért a felvásárlási sztori még tartogathat egy-két meglepetést a befektetők számára.

Előkelő klubba kerül a csodabank

Gazdaság2013.05.16, 15:03

Új történelmi csúcsra húzták fel az Alior Bank árfolyamát a mai kereskedésben, miután a bankpapír májusban csatlakozik a lengyel részvényeket tömörítő MSCI Poland indexbe. Ennek köszönheteőn az Aliorra még nagyobb figyelem hárulhat a nagyobb befektetők részéről, ami a tőzsdei árfolyamában méginkább megnyilvánulhat. A bankkal kapcsolatban továbbra is igen optimisták az elemzők, amit a múlt héten közétett negyedéves gyorsjelentés csak megerősíteni tudott.

Feltámadt a csodabank?

Archívum2013.05.10, 18:33

Újra erőre kapott a lengyel Alior Bank, melyben nagy szerepe volt a tegnapi, várakozásokat felülmúló gyorsjelentésének. A két nap alatt több mint 5 százalékos pluszt produkáló bankpapírral kapcsolatban továbbra is igen optimsiták az elemzők, akik összeségében mintegy 20 százalékos növekedési lehetőséget látnak még mindig az Aliorban.

Kipukkadt a lengyel csodabank?

Archívum2013.03.07, 10:57

Az elemzői várakozásokat alulmúló negyedéves profitról számolt be a lengyel Alior Bank, amely az elmúlt évek során hatalmas növekedést produkált. A gyenge eredményt a vártnál rosszabbra sikerült kamatbevételek okozták, ugyanakkor éves szinten továbbra is bőven kétszámjegyű növekedés látható a főbb bevételi sorok és a profit tekintetében is. Ezen kívül az elemzők továbbra is kedvezően ítélik meg a bank jövőbeli kilátásait, ami csupán szépségtapasznak számít a mai 6 százalékos árfolyam zuhanás során.

Por került a csodabank gépezetébe?

Archívum2013.02.21, 10:30

Nem számítanak túl jó negyedik negyedéves teljesítményre az Alior Banktól az elemzők, várakozásaik szerint veszteséges lehetett a negyedév. Mindennek ellenére profittal zárulhat 2012 a bank számára, sőt, a 2011-es nyereséget is sikerülhet felülmúlni. Hiába lesz gyenge a negyedév a szakértők továbbra is jelentős növekedési potenciált látnak a papírban, amire egy régiós nagybank tulajdonossá válása is pozitívan hathat.

Történelmi csúcson a lengyel csodabank

Gazdaság2013.01.21, 15:21

5,5 százalékot ugrott ma a lengyel Alior Bank árfolyama, miután három elemzőház is kedvező ajánlást fogalmazott meg a tőzsdén nemrégiben debütáló bankpapírra. A szakértői célárfolyamok egyaránt kétszámjegyű növekedési potenciállal kecsegtetnek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő