felújítás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Budapest
- gazdaság
- utazás
- 3-as metró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ebben a kastélyban úgy érezhetik majd, mintha a grófi család vendégeként érkeznének
Szinte teljesen megújult a bánki strand
Összeköltözött egy társkeresőn megismert nővel, majd milliókat csalt ki tőle
Az ügyészség csalás és személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki jól menő vállalkozónak adta ki magát, majd elnyerte annak a nőnek a bizalmát, akit egy internetes társkereső oldalon ismert meg, majd 2 millió forintot csalt ki tőle. Emellett anélkül, hogy a nő tudott volna róla, személyes adatai segítségével részletfizetéssel LED televíziót és okostelefont vásárolt, amit magával vitt, amikor 3,5 hónap ismeretség után elköltözött tőle.
Ismét pöfög Gemenc erdejében a felújított Rezét gőzös
Fertőzésveszélyes klímákat szereltek fel a járvány idején Horváth Csabáék a zuglói rendelőkben
Zugló baloldali vezetése olyan légkondicionálókat szerelt fel a kormány támogatásából felújított kerületi orvosi rendelőkben, amelyeknek a járvány miatt a mellőzését kéri a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) - értesült az Origo. A belső levegőt keringtető, úgynevezett split klímák ugyanis könnyebben terjesztik a fertőzéseket, ami vírusidőszakban kifejezetten veszélyes. Bár a kerületi rendelők és a háziorvosok összefogtak az érthetetlen lépés ellen, a baloldali városvezetés nem hajlandó leszerelni a készülékeket. Borbély Ádám, Zugló fideszes választókerületi elnöke az Origónak úgy értékelte a történteket, hogy a közpénz gazdaságoss ...
Ekkor kezdődik meg az abaújszántói Patay-kastély felújítása
Még az idén megkezdődik az Abaújszántó cekeházi városrészében található Patay-kastély felújításának első szakasza, erre magyar-szlovák együttműködésben 140 millió forintot fordítanak.
Még az idén megkezdődik az abaújszántói Patay-kastély felújítása
Megújul a Patay kastély Abaújszántón
Még az idén megkezdődik Abaújszántó cekeházi városrészében a Patay kastély felújításának első szakasza, erre magyar-szlovák együttműködésben 140 millió forintot fordítanak - hangzott el a romos műemlék előtt tartott sajtótájékoztatón szombaton.
Elkezdődött a közel 200 éves Patay-kastély felújítása Abaújszántón
Első ütemben a KKM/44179-3/2020/Adm támogatási szerződés keretében bruttó 140 millió forintos támogatás felhasználásával mentik meg a cekeházi kastélyt. A támogatási szerződés részét képezi Abaújszántó testvérvárosának, a szlovákiai Kassának egy turisztikai vonzerőfejlesztési projektje is. Ott a főtéren álló egykori Alsókapu földfelszín alatt megmaradt, korábban már korszerű látogatóközponttá alakított részének a további élményturisztikai fejlesztése szerepel a megvalósításra kerülő tevékenységek között. A projektek a határ mindkét oldalán a ViaCarpatia EGTC / JövőÚtja Nonprofit Kft. segítségével valósulnak meg.
- címkék:
- Abaújszántó
- gazdaság
- felújítás
- kastély
- Címkefelhő »
Megújult az ország legkisebb és legolcsóbb termálfürdője
Megnyílik az Esterházy-kastély, ahol a könyvtárszobában egy titkos ajtóra bukkantak
- címkék:
- Tata
- nyitás
- Esterházy-kastély
- felújítás
- Címkefelhő »
Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze
A rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. A déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.
A Budavári Palota helyreállított épületrésze
Szenzációs fotók Nagy Lajos király kedvenc várának felújításáról - galéria
A diósgyőri vár a Modern Városok Program keretében újul meg az Épkar Zrt. munkájának eredményeként. A külső és a belső várat egyaránt rekonstruálják.
Berki Mazsi: „Nem ismerem az irigység érzését”
Olykor elégedetlenkedve panaszkodunk, és úgy érezzük, hogy nincs meg semmink, amire vágyunk. Ám ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy nagyon sokan az alapvető szükségleteiket sem tudják kielégíteni. Ezekhez a mélyszegénységben élő családokhoz látogatott el Berki Mazsi. Azt ott látottak, neki is könnyeket csaltak a szemébe.
Ezért emelkedett meg a panellakások ára
A panelprogramban korszerűsített lakások átlagárát felfele mozgatta a felújítás, világított rá az Otthon Centrum tanulmánya az ingatlanpiac ezen szegmensének változásaira. Az sem kizárt, hogy akár tíz százalékos különbség is lehet az árban a felújított ingatlan javára.
Új padlószintet építenek a római Colosseumba - képek
A napokban újra megnyitották látogatók előtt a római Colosseumot, ahol 2023-ra egy könnyű szerkezetű, összecsukható színpadot építenek a gladiátorviadalok helyszínén.
Oroszlánok is érkeznek a felújított miskolci állatkertbe
Új híd épülhet az összekötő vasúti híd elbontott darabjaiból
A régészek féltik az Akropoliszt a drámai strukturális változtatásoktól
A régészek attól tartanak, hogy az Akropolisz felújításához tervezett drámai strukturális változtatások csak az idegenforgalom növelését szolgálják.
Csúszdaparkkal szerelik fel Jászapáti felújított strandját
Ismeretlen erdő rejtőzik Budapest mértani közepén
Felújítanák Mátyás király kolozsvári szülőházát
Szerszámgépeket lopott két férfi egy felújítás alatt álló társasházból - videó
Szerszámgépeket lopott el két férfi egy felújítás alatt álló VI. kerületi társasházból.
- címkék:
- társasház
- felújítás
- szerszámok
- lopás
- Címkefelhő »
Elkezdődött a Citadella megújítása
Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart.
Látványos képek a Vecsés-Monor közötti vasút felújításáról
Megkezdték a nagygépek az ágyazatrostálási munkálatokat a ceglédi vonal Vecsés-Üllő-Monor szakaszán. A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló felújítás befejezése után ezen a szakaszon is megszűnhetnek a sebességkorlátozások - közölte a napokban a Mávinform.
Így dolgoznak a szakemberek a Vecsés-Monor vasúti vonalszakasz felújításán
Elkészültek a látványtervek: így fog kinézni a megújult Citadella
Megújul a Jókai-kert
Megújul a Jókai-kert és felújítják az ott található Steindl-villát a főváros XII. kerületében, a Sváb-hegyen. A 900 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően - várhatóan 2022 végéig - egy új látogatóközpont jön létre.
- címkék:
- Buda
- felújítás
- Jókai-kert
- utazás
- Címkefelhő »
Milyen lesz Buda egyik utolsó vizes élőhelye? Most a lakosok is beleszólhatnak
Polgár Tünde kiakadt: lehet, hogy válás lesz a vége? - Videó
Polgár Tünde és Árpád épp tihanyi otthonukat alakítják át. A felújítás azonban sok vitát szül a házaspár között, ugyanis képtelenek kompromisszumot kötni abban, milyen színű legyen a fal.
- címkék:
- Polgár Tünde
- videó
- válás
- felújítás
- házasság
- Címkefelhő »
Lakásfelújításról lopott egy fiatal munkás
Az esztergomi rendőrök befejezték a nyomozást annak a 24 éves férfinak az ügyében, aki egy felújítás alatt lévő ház mellékhelyiségéből porcelán tárgyakat, szerszámokat és autóalkatrészt lopott el.
Kiderült, mikorra készül el a Nyugati pályaudvar
A szeptemberi tanévkezdésre birtokba vehetik az utasok a Nyugati pályaudvar felújított vágánycsarnokát, írja közleményében a MÁV. A Nyugati pályaudvar vágánycsarnokát fedő új tetőszerkezet befejezését követően, hamarosan a pénztárcsarnok épületének külső állványozásával is elkészülnek a szakemberek, valamint megkezdődik a gyorsétterem feletti tető felújítása is.
Megújult fahidakkal, sétautakkal és utcabútorokkal szépül meg a Zrínyi-vár parkja
- címkék:
- Zrínyi vár
- Szigetvár
- felújítás
- outdoor
- Címkefelhő »
Kiderült, mikor költözhet a Mátyás-templom szomszédságába a Pénzügyminisztérium
Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárások. A Magyar Nemzet megtudta: a legalacsonyabb árat adó pályázókat hirdették ki nyertesnek. A Mátyás-templom közvetlen szomszédságában álló épületegyüttes korhű felújításával a tervek szerint két és fél éven belül végeznek. A Pénzügyminisztérium 2023 végén költözhet – vissza – a Várba.
Kormányzati forrásból újulhat meg a kisföldalatti
Az M1-es metró állapota egyre égetőbb kérdés a fővárosi tömegközlekedésben, eddig azonban forráshiány miatt a vonal felújításának még a tervezése sem kezdődött meg. Most viszont úgy néz ki, a központi büdzsé több mint egymilliárd forintot biztosít a projektre - írja a Világgazdaság.
Nagyszabású fejlesztések várnak a debreceni élményfürdőre
Megkezdték a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatait
Több helyszínen is megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai; átjárók, zajárnyékoló falak, parkolók épülnek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
- címkék:
- Balaton
- vasút
- felújítás
- Címkefelhő »
Lelépett az előleggel, de az ígért munkát már nem végezte el
Csalás miatt emeltek vádat egy vállalkozóként dolgozó, baranyai férfi ellen, aki felújítási munkákat vállalt, ám nem végezte el őket, ehelyett ahogy megkapta az előleget, eltűnt.
Keddtől folytatódik a ceglédi vasútvonal felújítása
Tovább folytatódik a ceglédi vasútvonal felújítása. Április 6-tól a Vecsés-Üllő-Monor szakaszon kezdődnek a munkálatok, és várhatóan ősz végéig tartanak.
- címkék:
- vonat
- felújítás
- MÁV
- Címkefelhő »
Folytatódnak a munkálatok, sétánnyá alakul a pesti rakpart
A Festetics családhoz köthető helyszínekre koncentrálódnak Hévíz új fejlesztései
- címkék:
- Magyaroroszág
- Hévíz
- felújítás
- Címkefelhő »
Lakásfelújítóknak érdemes lehet ellenőrizni lakásbiztosításukat is
A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.
- címkék:
- lakás
- gazdaság
- felújítás
- biztosítás
- Címkefelhő »
Felújítják a világ egyik leghíresebb szobrát - képek
Idén októberben lesz 90 éves a Megváltó Krisztus szobra Rio de Janeiróban, amelyet a pandémia előtt évi 1,8 millió turista látogatott meg. Ebből az alkalomból felújítják a 30 méter magas szobrot, amely a 700 méter magas Corcovado-hegyen áll. Lapozza végig galériánkat az alábbi képre kattintva!
Kiírták a pályázatot, így újul majd meg a kelenföldi csomópont
Új fényében látható a középkori muszlim síremlék Pécsett
Részleges lezárások jönnek az egyik fontos Duna-hídon
A hárosi M0-s Duna-hídon egy tavaszi és egy nyári részleges lezárás következik, mert néhány hiányosságot még ki kell javítani. A munkálatok az év végére fejeződhetnek be. A Budapest déli körgyűrűjének részét képező, Deák Ferenc híd néven is ismert műtárgy hosszú távú használatát így lehet biztosítani a Műegyetem mérései alapján. Az M0-s híd régi szakasza 30 évvel ezelőtt épült, a most orvoslásra szoruló anomáliák eredete is odáig nyúlik vissza.
Nagy Alekosz felújíttatná a lakását, lehetőleg ingyen: "Pénz nincs"
Nagy Alekosz felújítaná otthonát, de szeretné, ha nem kellene érte fizetnie, legalábbis nem pénzben: reklámokat biztosítana a vállakozóknak.
- címkék:
- Nagy Alekosz
- felújítás
- pénz
- Címkefelhő »
Megkezdődik a Lánchíd évek óta húzódó felújítása - délutántól már nem lehet átsétálni a hídon
Szerdán elindul a Lánchíd évek óta húzódó felújítása, ezért délutántól nem lehet átsétálni a hídon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
- címkék:
- Lánchíd
- felújítás
- lezárás
- MTI
- Címkefelhő »
Válasszon mottót a Lánchíd felújításához
Két évig nem sétálhatunk majd a Lánchídon
Nyáron már a kibővített Cuha-völgyi via ferratán túrázhatunk
Teljesen megújul az egykori pártüdülő, a Club Aliga - videó
Itt nyaralt Kádár János, és itt pihentek a párvezetők a rendszerváltás előtt - még Fidel Castrót is vendégül látták a pártüdülőben. A Club Aliga 1990 óta lényegében semmit sem változott. A kikötő, a strand és az épületek állaga folyamatosan romlott. Tavaly már nem is üzemeltették a szállodákat, olyan rossz állapotban voltak. A Club Aligát üzemeltető cég ügyvezetője azt mondta az Origónak: elkezdődik a felújítás a területen. Alapjaiban szeretnék újragondolni az egész parti rész szolgáltatásait. Bővítik a kikötőt, visszaállítanák a menetrend szerinti hajóforgalmat, a strand is teljesen megújul, a régi, romos szállodákat lebontják és úújakat ...
Megújul és díszkivilágításban úszik majd a Duna-part egyik meghatározó épülete
A világon egyedülálló kilenctornyú templom újul meg a határvárosban
- címkék:
- Sarkad
- Magyarország
- templom
- felújítás
- Címkefelhő »
100 év múltán a lillafüredi erdei vasút pályája is megújul végre
Újra látogatható Augustus császár mauzóleuma Rómában
Tizennégy évig tartó restaurálás után újra látogatható Augustus római császár (i.e. 63 - i.sz. 14) mauzóleuma, az antik világ legnagyobb köralakú síremléke.
Több, különféle élőhelyet mutat majd be az új park Pünkösdfürdőn
Felújítja a területén lévő forrásokat a Pilisi Parkerdő
A Visegrádi-hegységben található Lajos-forrás rendbetételével kezdődött meg a héten a Pilisi Parkerdő forrásfelújítási programja, mely további 23 erdei vízvételi helyet érint.
Új kerítést és kiskaput kap, megszépül a Lajos-forrás
Itt vannak a részletek a Zugligeti Libegő megújításáról
Hamarosan megkezdődhet a főváros XII. kerületében elhelyezkedő több mint 50 éves Zugligeti Libegő átépítése. A rekonstrukcióhoz kapcsolódó tervezési és kivitelezési munkákat az MNT Systems Kft. végzi, közel 3,6 milliárd forint értékben – írja az uniós közbeszerzési közlöny nyomán a Magyar Építők.
A világon egyedülálló megoldással újítják fel az Esztergomi bazilikát - galéria
2023-ra teljesen megújul Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház. A felújítási munkálatok fél évvel ezelőtt kezdődtek a Belvárosi Építő Kft. kivitelezésében, az állványozási feladatokban együttműködve a Térállvány Kft.-vel, amely különleges Layher megoldásokat alkalmaz.
A végéhez közeledik az egri belváros egyik legnagyobb műemlék épületének felújítása
Ezért érdemes fát használni felújításnál, építkezésnél: videó
Régebben szinte mindenhol fát használtak a ház körül, de ezt az alapanyagot egy időben felváltotta a a fém és a műanyag. Mostanában azonban egyre többen térnek vissza a fához, és nem csak a szépsége miatt szeretik... A TV2 Több mint testŐr műsorában többet is megtudhatsz a témával kapcsolatban.
- címkék:
- felújítás
- fa
- építkezés
- Címkefelhő »
Felújítják Mária Antónia királyné versailles-i színházát
Felújítják Mária Antónia, XVI. Lajos francia király tragikus sorsú feleségének versailles-i színházát.
A jubileumi szezonra megújul a balatoni hajóflotta
Szajkókkal újíttatják fel a veresegyházi fenyvest
Megkezdték a budai Vár egyik legszebb részének restaurálását
Nézze meg a csarnokban készült képeken a Nyugati pályaudvar felújítását - galéria
A gyerekesek közel kétharmada igénybe venné az otthonfelújítási támogatást
A gyermeket nevelő családok által igénybe vehető otthonfelújítási támogatásra jogosultak közel kétharmada biztosan vagy valószínűleg igénybe veszi majd a lehetőséget - derül ki az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készült januári reprezentatív kutatásból.
- címkék:
- gazdaság
- érdeklődés
- felújítás
- támogatás
- Címkefelhő »
Így fog kinézni Óbuda kapuja, a megújuló Szentlélek tér
Ezekre kell figyelni, hogy ne veszítse el a gyermekek után járó hitelelengedési kedvezményeket
2021-től több különböző lakáscélú jelzáloghitelünket is csökkenthetjük a gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedéssel. Sőt, a február 1-jétől igényelhető támogatott lakásfelújítási hitelből is lefaraghatunk vele. A Bankmonitor összegyűjtötte az ezzel kapcsolatos fontos újdonságokat és a leggyakoribb hibákat, amelyek miatt sokan elbukják az ajándék milliókat.
Sétányt alakítanak ki a pesti alsó rakparton a Parlament és Margit híd között
A baloldali zuglói városvezetés képtelen normálisan felújítani a rendelőket
A baloldali vezetésű zuglói önkormányzat hétvégén este, nyugalmi időben tervezte a Kerepesi úti rendelő felújítását, azonban ez az orvosok ellenállása miatt meghiúsult. Ennek érdekében még a rendelő kulcsait és riasztójának biztonsági kódját is kiadták a munkásoknak, annak ellenére, hogy az orvosok jelezték, nem tudnak esti felügyeletet vállalni - tájékoztatta az Origót Varga Péter, az intézmény háziorvosa. Mint ismert, Horváth Csaba szocialista polgármester és stábja alaposan megcsúszott a kormány támogatásából megvalósuló felújításokkal, aminek következtében óriási fejetlenség, kapkodás alakult ki a kerületben.
Befejezték a tetőszerkezet építését a Nyugati pályaudvar csarnokánál - képek
Befejeződött a tetőszerkezet építése, már elbontották a 26 méter magas térállványt, és folytatják a többi építési munkát a Nyugati pályaudvar csarnokában. A főhomlokzat díszműbádogos konzolait már legyártották, és folyamatosan helyezik vissza azokat az eredeti helyükre - írja közleményében a MÁV.
Új köntösbe öltöztetik az Őrség kulturális központját
Elkészültek a látványtervek, így fog kinézni a kelenföldi indóház
Az idén is segítséget kapnak a társasházak
A felújításra szoruló társasházban élők számára jelenthet segítséget, hogy az OTP Bank idén is kiírta társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatáshoz - közölte a pénzintézet.
Megmentik a pusztuló fürdőt, mely Sisi királyné egyik kedvence volt
Herkulesfördő természetes meleg, kénes forrásairól híres, amelyeket az ókori rómaiak és a Habsburg Birodalom előkelőségei is előszeretettel használtak. 1852-ben tett látogatása után Ferenc József császár azt mondta, hogy "ez a legszebb üdülőhely a kontinensen".
Felújítanád a konyhádat? Tedd a 2021-es év trendjei szerint
Kétségtelen, hogy a 2020-as év soha nem látott módon növelte az otthon jelentőségét. A konyhákat például még azok is aktívan elkezdték használni, akik addig csak a kész ételek melegítő helyiségként tekintettek rájuk. Amennyiben arra jutottál, hogy idén felújítod a konyhát, jó, ha ismered, hogy mik a 2021-es év legszuperebb trendjei.
Júniusban megnyílhat a Lóczy-barlangnál épülő látogatóközpont
Megszólalt a Lánchíd nyelvnélküli oroszlánja: Bömbölök örömömben
Ez a népszerű párizsi látványosság felújítás miatt 3 évre bezár
Látványos képeken az Egri Bazilika megújítása - fotók
Az előírt ütemtervnek megfelelően halad a hazánk második legnagyobb templomának számító Egri Bazilika felújítása.
Teljesen autómentes lehet a pezsgő New York-i városnegyed
Karácsony Gergelyék már megmagyarázni sem próbálják, miért kell nekik 5 milliárd forinttal több a Lánchídra
Karácsony Gergely az Inforádió Aréna című műsorában olyan állításokat tett a Lánchíd felújításával kapcsolatban, amiket ő maga cáfolt meg korábban. Emiatt már a főpolgármester sajtófőnöke, a baloldali vezetésű főváros sajtóosztálya sem magyarázkodik – írja a Magyar Nemzet.
Űrhajóra hasonlít majd a Real Madrid új csodastadionja
A Real Madrid focicsapatának neve még azoknak is ismerős lehet, akik kevésbé vannak otthon a sportágban. A Bajnokok Ligáját és annak elődjeit a legtöbbször (13 trófea) megnyert spanyol klub mára már intézménnyé nőtte ki magát, akárcsak a csapat mérkőzéseinek otthont adó Santiago Bernabéu Stadion. A jelenleg átépítés alatt álló sportkomplexum a tervek szerint egy valóságos űrhajóra fog hasonlítani a munkálatok végén, ami elég megdöbbentő annak tükrében, hogy 120 éve a focistáik még egy bikaviadal-aréna mellett játszottak a szabadban.
Nagy változások a Nyugati pályaudvar jegypénztárainál, mutatjuk, mire figyeljen
A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének és a pénztárak felújítása miatt, január 20-ától várhatóan december végéig, ideiglenesen konténerpénztárakat alakított ki a vasúttársaság a 14-17. vágányok felőli oldalon, az Eiffel térnél. A nyolc pénztáron kívül, a már meglévő automaták is segítik a gyorsabb jegy- és bérletvásárlást - olvasható a MÁV honlapján szereplő tájékoztatóban.
Fidesz: Elfogadhatatlan, hogy 25 százalékkal dráguljon egy év alatt a felújítás
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester korábbi állításával ellentétben nem olcsóbb, hanem drágább, méghozzá 5 milliárd forinttal lesz drágább a Lánchíd felújítása. A budapesti Fidesz ezzel kapcsolatban bejegyzést tett közzé közösségi oldalán.
Nézze meg a magasból az újjáépülő Citadellát! - videó
A Citadella erőd és közvetlen környezete a következő években újjul meg teljesen. Ezzel sok évtizedes adósságot törlesztenek, hiszen Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontján ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodnak - írta közleményében a Várkapitányság, amely a közösségi oldalán közzétett egy látványos drónfelvételt is.