felügyelőbizottság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- BKV Zrt
- közlekedés
- közgyűlés
- Ragáts Imre
- MTV
- legfrissebb
- legrégebbi
Vizsgálnák a BKV tanácsadói szerződéseit
Az ellenzék, a szabad demokraták és a teremben lévő két szocialista képviselő szavazataival hozott döntést a közgyűlés csütörtökön arról, hogy vizsgálatot kér a BKV Zrt. felügyelőbizottságától a cég vezetése által tavaly kötött több milliárd forint értékű, jórészt tanácsadásról szóló szerződésekkel kapcsolatban.
Másfél milliárdot bukott a Siemens a botrányon
A felügyelőbizottság vizsgálata szerint 1,6 milliárd euró kár érte a Siemenst amiatt a vesztegetési botrány miatt, amely 2006 végén került nyilvánosságra. A céget átvilágító amerikai könyvvizsgálók szerint a korábbi vezetésből többen személyesen is felelősek a vesztegetésekért. A müncheni ügyészség külön vizsgálatot indít, hogy tisztázza Heinrich von Pierer volt igazgatósági elnök szerepét.
Újabb BKV-szerződéseket vizsgálnak
A BKV vezetése által kötött újabb megbízási szerződések vizsgálatát rendelte el a társaság felügyelőbizottsága (fb), amelynek szerdai ülésén kiderült az is, hogy Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató elvonta a kommunikációval összefüggő feladatkört Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettestől.
�talak�tott�k az MKB Bank vezet�s�t
Az MKB Bank Zrt. k�zgy�l�se �jabb 3 �vre az igazgat�s�g eln�k�v� v�lasztotta Erdei Tam�st, a p�nzint�zet vez�rigazgat�j�t. A k�zgy�l�s egy�ttal �talak�totta a fel�gyel�bizotts�g feladat�t �s hat�sk�r�t.
Hagyó fb-tagságot adna Antal Attilának
Antal Attilát, a BKV egykori vezérigazgatóját jelölte újra Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a Budapesti Közlekedési Szövetség felügyelőbizottságába. A két másik jelölt a főpolgármester-helyettesek egy-egy munkatársa.
Új elnök az Erste felügyelőbizottsága élén
Manfred Wimmert választotta az Erste Bank Hungary Nyrt. felügyelőbizottságának új tagjává, illetve elnökévé a pénzintézet rendkívüli közgyűlése 2008. szeptember 1-jével, miután a korábbi elnök, Franz Hochstrasser lemondott tisztségéről.
Összeül a MÁV felügyelő-bizottsága
A MÁV felügyelőbizottsága jövő heti rendes ülésén foglalkozik azzal a hírrel, hogy három vasúti vezető ellen alapos gyanú miatt a rendőrség eljárást indított - mondta Reményik Kálmán, a MÁV felügyelőbizottsága elnöke az MTI-nek csütörtökön.
Elhunyt az ÁFEOSZ egykori elnöke
Elhunyt Szilvasán Pál, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) nyugalmazott elnöke - tudatta az MTI-vel az ÁFEOSZ elnöksége és felügyelőbizottsága.
Vezetőcserék nyolc MFB-s cég élén
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. nyolc felügyelete alatt álló cég élére nevezett ki új vezetőt pénteken.
Járai Zsigmond lesz az MNB felügyelőbizottságának elnöke
Járai Zsigmond egykori jegybankelnök lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke.