felsõoktatás

címke rss

Miskolci egyetemisták foglaltak el egy kormányhivatalt

Itthon2012.12.11, 13:37

Elfoglalták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét a felsõoktatást érintõ változtatások ellen tiltakozó hallgatók kedden reggel. Több mint hetven egyetemista vár az épületben arra, hogy petíciójukat átadják Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de õ éppen a Parlamentben van.

Igazat mondott-e a tandíjról Orbán Viktor?

Itthon2012.12.11, 20:40

Orbán Viktor 22 éve üldözi a tandíjat, szerinte a kormány most sem ezt vezette be, bár fizetõssé tette a felsõoktatási helyek nagy részét. Szerinte a kormány elõre megmondta a diákoknak, mit tervez a felsõoktatásban. Igaz, ez sem a nyilatkozataiból, sem a kormány reformprogramjaiból nem tûnik ki ilyen egyértelmûen. Hogyan jutott el a miniszterelnök a szellemileg toprongyossá váló ország víziójától odáig, hogy azt bizonygassa, nem egyenlõ a tandíjjal, ha fizetni kell a felsõoktatásért?

Szegeden abbahagyják az ülõsztrájkot

Itthon2012.12.11, 09:56

Éjszaka a kormánymegbízott ígéretet tett arra, hogy kéréseiket tolmácsolja, ezért a szegedi egyetem hallgatói befejezik ülõsztrájkjukat. A többi akcióban ugyanakkor részt vesznek.

Orbán eltitkolt igazsága

Vélemény2012.12.10, 12:00

Mintha lakatlan szigeten élnénk: megpróbáljuk feltalálni a spanyolviaszt meg a magyar periódusos rendszert. Miközben az eredményes, jó oktatáshoz nem kell sok pénz.

Bejárták a várost a hídfoglaló diáktüntetõk

Itthon2012.12.10, 22:07

Ötszáz diák tüntetett este a hallgatói keretszámcsökkentés ellen Budapesten. Egy délutáni hallgatói fórumon kezdték, majd az ELTE lágymányosi kampuszáról elindulva lezárták a Petõfi hidat, és végigvonultak a Kiskörúton. A Kossuth térre érve Hoffmann Rózsa államtitkár lemondását követelték, majd a Lánchídon át a Clark Ádám térre mentek. Rabok tovább nem leszünk! - skandálták. A tüntetést végig rendõrök biztosították, atrocitás nem történt, este 9 óra után a diákok szétszéledtek.

Nem lesz tandíj! Milyen tandíj?

Itthon2012.12.10, 22:07

Nem minden fideszes képviselõnek tetszik a múlt héten bejelentett felsõoktatási keretszámcsökkentés, Pokorni Zoltán például elárulta az [origo]-nak, hogy megpróbálta lebeszélni Hoffmann Rózsát az ösztöndíjas helyek megvágásáról. Az oktatási államtitkár szerint azonban azért van szükség a férõhelyek csökkentésére, mert így a diákok gyorsabban és eredményesebben fognak tanulni. A kormánypárti képviselõk, akik ellenzékben még tiltakoztak a fizetõs felsõoktatás ellen, úgy látják, nem tandíjat vezet be a kormány, hiszen diákhitelbõl ki lehet fizetni a képzést.

Hidat foglaltak a tiltakozó hallgatók Budapesten

Life.hu2012.12.10, 21:32

Lezárták a Petõfi hidat a kormány napokban elfogadott felsõoktatási koncepciója, azon belül elsõsorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsõoktatási hallgatók. A Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumának résztvevõi hétfõ késõ délután döntöttek errõl.

Fideszes képviselõ tárgyalt a hivatalfoglaló diákokkal

Itthon2012.12.11, 10:55

A kormánymegbízottal egyezkedtek a Csongrád megyei kormányhivatalt elfoglaló diákok. A diákok szerint 2008 óta gyökeresen megváltozott a Fidesz álláspontja, B. Nagy László azt mondta nekik, hogy behatároltak a kormány lehetõségei.

Nem kell a fiataloknak a Diákhitel 2

Itthon2012.12.10, 09:23

A vártnál kevesebben igényelték a Diákhitel 2-t. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint a fiatalokban van némi félelem a várható munkalehetõségek miatt.

Kormányhivatalt foglaltak el szegedi egyetemisták

Itthon2012.12.10, 13:27

A szegedi egyetemisták és tanáraik nem akarják zavarni a kormányablak napi mûködését, de magyarázatot várnak a kormánytól a "felsõoktatást romba döntõ intézkedésekért".

Bundás kenyérrel vendégelték meg a hivatalfoglaló egyetemistákat

Itthon2012.12.10, 16:30

Vendégként tekint a Csongrád megyei kormányhivatal az épületben tiltakozó hallgatókra - közölte Polner Eörs, a kormányhivatal fõigazgatója hétfõn a helyszínen.

Ezt a tandíjat nem nyomják le a torkunkon

Itthon2012.12.11, 09:48

Két hidat is elfoglaltak, és több utat is eltorlaszoltak azok a fiatalok, akik a felsõoktatási keretszámcsökkentés ellen tiltakoztak hétfõn este. Több 18 éves végzõs sajnálja, hogy a tandíj miatt valószínûleg nem jut be egyetemre, a jelenlegi egyetemisták közül pedig többen attól rettegnek, hogy jövõre tõlük is pénzt szedhet a kormány, ha ezt lenyelik. A diákok szerdán még nagyobb tüntetésre készülnek.

Meghackelték Hoffmann Rózsa honlapját

Itthon2012.12.10, 22:20

Az Anonymus hackercsoport túlterhelte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár honlapját hétfõn este, miközben Budapesten több száz diák tüntetett a hallgatói keretszám tervezett csökkentése ellen.

Szerdán utcára vonulnak az egyetemisták

Itthon2012.12.07, 18:30

Tandíjmentes felsõoktatást és a hallgatói szerzõdés intézményének eltörlését fogják követelni a kormánytól.

Népszavazást kezdeményeznek az egyetemisták

Itthon2012.12.06, 12:29

A tandíjmentes felsõoktatás érdekében népszavazást kezdeményez és egyetemi megmozdulásokra készül a HÖOK a szerdán bejelentett keretszámcsökkentésre reagálva.

Azért kell a tandíj, hogy több diplomás legyen

Itthon2012.12.06, 14:11

Nem mondott konkrét számokat a kormányszóvivõ és a felsõoktatási helyettes államtitkár a jövõ évi felsõoktatási keretszámokról, de a csütörtöki sajtótájékoztatón elismerték, hogy jóval kevesebb ösztöndíjas hely lesz, és csak a legjobb 15-20 százalék kap teljes támogatást, a többiek diákhitelt vehetnek fel. A kormányszóvivõ szerint azt szeretnék elérni a változtatással, hogy minél többen el is végezzék az egyetemet. A kormány arról is döntött, hogy a gazdsági ügyekkel foglalkozó kancellárokat ültet a rektorok nyakára, és ösztöndíjat alapít a tanárjelölteknek és a sportolóknak.

Saját liblingjeivel szúr ki a kormány

Itthon2012.12.06, 11:21

Hiába akart a mostaninál több mérnököt és természettudóst Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa is, a kormány szerdán mégis kiszúrt velük. Drasztikusan lecsökken az ingyenes egyetemi férõhelyek száma, aki pedig mégis szeretné valóra váltani Orbán álmát, annak havi több tízezer forintba is kerülhet az egyetem. Valószínûleg jobban megéri majd jogásznak vagy közgazdásznak tanulni.

Elfogadták a brutális férõhelycsökkentést

Itthon2012.12.06, 11:14

Szerdai ülésén elfogadta a kormány az államilag finanszírozott felsõoktatási keretszámok drasztikus csökkentését, melynek tervezete kedden szivárgott ki - tudta meg az [origo] egy kormányzati forrásból. Ez azt jelenti, hogy a jelenleginek alig több mint a negyedére csökken azon egyetemi és fõiskolai férõhelyeknek a száma, amelyek után nem kell fizetni.

Brutális keretszámvágáson gondolkozik a kormány

Itthon2012.12.04, 16:47

A mostani 38 ezerrõl 10 ezerre csökkenhet az államilag támogatott felsõoktatási helyek száma. A tervrõl szerdán tárgyal a kormány, amely pár hete elvetette, hogy 30 ezer ember tanulmányait fizesse az állam a felsõoktatásban. A hallgatói érdekképviselet elnöke azt mondta, hogy még egy kisebb csökkentés is elfogadhatatlan lenne, erre a tervezetre nem találja a szavakat.

Csak öt helyre lehetne felvételizni

Itthon2012.11.27, 11:37

A kormány azt javasolja, hogy a jelenlegi korlátlan számú hely helyett maximum ötöt jelölhessenek meg a felsõoktatásba felvételizõ diákok.

Durva megszorításra készülhetnek az egyetemisták

Itthon2012.11.21, 09:47

A stratégiai fontosságúnak tartott képzési területek egyikén - az agrár-, az informatikai, a mûszaki, illeve a természettudományos képzésben - sem nyújtana már részösztöndíjas támogatást a kormány a jövõ évi felsõoktatási keretszámokról szóló, az [origo] birtokába jutott legfrissebb elõterjesztés szerint. A száz százalékban állami támogatású férõhelyek számát összesen több mint nyolcezerrel vágná vissza a tavalyihoz képest a tervezet, amely egyúttal a nyirbálás veszélyeire is figyelmeztet. A javaslatról elméletileg szerdai ülésén dönt a kabinet.

Orbán az egyetemek adósságát is átvállalná

Itthon2012.11.10, 10:07

A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell mûködõképes. Orbán Viktor az MTI-nek azt mondta, a kormány a felsõoktatási intézmények és sportági szakszövetségek adósságának rendezését is tervezi.

Nem hallotta meg Orbán intelmeit Hoffmann

Itthon2012.11.10, 19:14

Fennakadt a kormányon Hoffmann Rózsa legújabb terve a felsõoktatás átalakítására. Az oktatási államtitkár négy rosszul mûködõ intézményt olvasztana be másikba, bár Orbán Viktor szerint nem szabad a jobbak eredményeit a csõdtömegekével lerontani. Nem ez az elsõ eset, hogy az államtitkár más úton indul el, mint a miniszterelnök, de a leszúrást most megúszta.

Több ezerrel visszavágják az állami férõhelyek számát

Itthon2012.11.09, 09:37

Egy október 25-én készült kormány-elõterjesztés szerint az alap- és osztatlan képzésben, illetve a felsõfokú szakképzésben jövõre 31 340 helyet finanszírozna az állam, ami hétezer diákkal kevesebbet jelent, mint korábban tervezték - írja a Népszabadság.

Lenyesik az ösztöndíjakat jövõre

Itthon2012.11.07, 10:55

Egy tervezet szerint az oktatási államtitkárság tizenöt százalékkal vágná vissza az ösztöndíjakat, így több tízezer hallgató havi 10-30 ezer forintot veszíthet.

Lassú halálra ítéli a kormány a gyenge fõiskolákat

Itthon2012.11.06, 12:48

A jogász- és közgazdászképzés állami támogatásának megszüntetése után az [origo] információi szerint õsztõl már kommunikációt is csak önköltséges formában lehet majd tanulni, és a bölcsészettudományi férõhelyeket is visszanyesi a most formálódó keretszámrendelet. A kormány újabb éles kanyart vett a felsõoktatás átalakításában. A gyengélkedõ egyetemeket és fõiskolákat mégsem integrálják, hanem hagyják szépen lassan kimúlni.

Százezer forintból tengõdnek a magyar tanárok

Itthon2012.10.20, 15:05

Egy frissen közzétett felmérés szerint az általános iskolai és a középiskolai tanárok átlagfizetése is messze alulmúlja a magyar átlagbéreket. Adózás után a tanároknak alig 100 000 forint üti a markát, az óvodapedagógusok pedig még kevesebbõl kénytelenek gazdálkodni.

Hízelegve húzta ki a rektorok zsebébõl a pénzt Orbán

Itthon2012.10.17, 09:06

Hosszasan sorolta az önfinanszírozó felsõoktatás elõnyeit Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rektori Konferencia debreceni ülésén. A kormányfõ hízelegve próbálta eladni a kormány terveit a rektoroknak, de elismerte, hogy az állam nem vonulhat ki mindenhonnan. A kormány tervei miatt eddig elégedetlenkedõ rektorok megértéssel fogadták a miniszterelnök mondandóját.

Orbán: Önmûködõ felsõoktatás kell

Itthon2012.10.16, 18:37

A miniszterelnök azt mondta, közpénzt csak oda kell adni, ahol nincs más megoldás.

Rendõrökkel csaptak össze a diákok Chilében

Nagyvilág2012.10.12, 15:41

Olcsóbb képzést, és nem csak a gazdagoknak kedvezõ rendszert szeretnének a chilei diákok. Kövekkel dobálták meg a vízágyúzó rendõröket.

A kormányra pikkelõ egyetemistákat keres az LMP

Itthon2012.10.09, 16:01

Arra kérik a fiatalokat, hogy bújjanak elõ a romkocsmák félhomályából és álljanak ki magukért. Lehet majd írni Hoffmann Rózsa üzenõfüzetébe is.

Vége az ösztöndíjas jogászképzésnek

Itthon2012.10.03, 09:45

A jogász- és közgazdászszakok a piacról is képesek fenntartani magukat, így ezen a két képzésen a jövõ évtõl valószínûleg végleg megszûnnek az ösztöndíjas helyek - írja a Magyar Nemzet szerdai száma.

Kevés diákot tántorított el a röghöz kötés

Itthon2012.09.21, 08:27

Nem érdekli a diákokat a röghöz kötés, alig volt olyan tanuló, aki nem írta alá az õt többéves magyar munkavállalásra kötelezõ hallgatói szerzõdést - írja a Magyar Nemzet.

Brüsszelt még mindig piszkálja a röghöz kötés

Itthon2012.09.19, 20:31

A kormány korábban már igyekezett cáfolni, hogy a hallgatói szerzõdések rendszere sértené az unió szabad munkavállalási elvét, de Brüsszel levelet írt Magyarországnak, hogy szerinte továbbra is uniós jogba ütközõ lehet a felsõoktatás szabályozása.

Ötezren igényeltek Diákhitel II-t

Gazdaság2012.09.06, 14:31

Egymilliárd forint értékben igényeltek augusztus közepe óta diákhitel II-t. Eddig ötezren igényeltek, még további háromezer diákra számítanak.

Kidõltek Orbán üzemanyagtartályai

Itthon2012.09.03, 16:00

Többen rosszul lettek a melegtõl a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén, köztük rendõr- és katonadiákok. Az ünnepségen Orbán Viktor az utóbbi évek legnagyobb városfejlesztési beruházásnak nevezte az új egyetem kampuszának a kialakítását.

Hoffmann: Nem erkölcsös, ha elmennek az orvosok

Itthon2012.09.02, 13:53

Az oktatási államtitkár szerint nem tartható, nem erkölcsös, gazdaságtalan és igazságtalan is, ha diploma után külföldre mennek dolgozni az orvosok. A végzés után 10-12 éven át itthon maradó orvosok tanulmányait kifizeti a kormány, a közszolgálatban elhelyezkedõ orvosok diákhitelét pedig az állam átvállalja - mondta az oktatási államtitkár.

Szabó Máté: Aránytalan a röghöz kötés

Itthon2012.09.02, 14:24

Az alapvetõ jogok biztosa szerint az állam és a hallgató nincs azonos helyzetben a szerzõdés megkötésekor: az ugyanis általában nem önkéntes, az állam pedig csak törekszik arra, hogy a végzés után megfelelõ munkát biztosítson a diplomásnak, de ez nem biztos, hogy sikerül. Az ombudsman a hallgatói szerzõdés miatt ismét az Alkotmánybírósághoz fordult.

Érik az évszázad botránya a Harvardon

Nagyvilág2012.08.31, 12:32

A diákok tömegesen puskáztak és plagizáltak az elismert amerikai egyetemen. Egy tanársegédnek tûnt fel, hogy valami gond van a dolgozatokkal.

Nyilvánosak az idei felsõoktatási pótfelvételik ponthatárai

Itthon2012.08.29, 18:51

A Mûegyetemre legalább 350, Szegedre 244 pont kellett a bekerüléshez az idei pótfelvételin - derült ki a szerda délután nyilvánosságra hozott ponthatárokból. Az eredményekrõl minden felvételizõt értesítenek levélben is.

Diákhitel helyett diáktakarékot!

Vélemény2012.08.29, 14:20

Tandíjat vezet be a kormány úgy, hogy retteg a szó kimondásától. Úgy kell a hallgatóktól pénzt átcsoportosítani a pénzszûkétõl szenvedõ egyetemekhez, hogy ne szakadjon több százezer forint a diákok nyakába. A kormány abban látja a megoldást, hogy a vékony pénztárcájúak verjék magukat hitelbe 30 évre. Mintha fel sem merülne az a megoldás, ami pénzt is ad az egyetemeknek, de a szegényebb sorsúakat sem zárja el a tudástól.

A jövõ jogászai kezdhetik tölteni a malacperselyt

Itthon2012.08.29, 15:27

Már jövõre lenullázná az állami férõhelyek számát a jogász- és gazdasági képzésben a kormány, vagyis a hallgatóknak kell majd elõteremteniük a félévente több százezres tanulmányi költséget. Orbán Viktor a lehetõ legkevesebb szaknak adna állami pénzt a következõ években, de a rektorok próbálják meggyõzni, hogy kutatónak, meteorológusnak vagy tanárnak senki nem jelentkezne a saját pénzén.

Házkutatást tartottak a TF-en a diplomabotrány miatt

Itthon2012.08.29, 10:47

Rendõrök jelentek meg délután a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Karán - írja a Hvg.hu. A lap szerint a rendõrök az egyik fideszes képviselõ fiának diplomabotránya miatt szimatoltak, és kihallgatták a dékánhelyettest is.

Látomásos kavalkádban teltek Orbán egyetemi évei

Itthon2012.08.13, 13:46

Kevés Vágtázó Halottkémek- és Kontroll Csoport-koncert zajlott nélküle az egyetemi évei alatt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Policity.eu oldalnak adott interjújában. A kormányfõ szerette Stumpf István vagy Kéri László óráit, de Szabó Máté mostani ombudsmant akkor sem tudta követni. Orbán az interjúban méltatta a KISZ-titkár Gyurcsány Ferencet, és azt mondta, hogy könyvbe foglalná Budai Gyula elszámoltatási munkásságát.

Nem kergette külföldre Hoffmann Rózsa a felvételizõket

Nagyvilág2012.08.10, 08:41

A felsõoktatási keretszámok csökkentése után sokan azt várták, hogy az ingyenes helyekrõl lemaradó magyar diákok külföldi egyetemeken próbálnak majd továbbtanulni. Az igazi roham azonban elmaradt: a környezõ országokban csak pár tucat diák próbál szerencsét, igaz, Glasgow-ban háromszor annyian próbálkoztak, mint tavaly.

Ingyenlaptoppal csábítják a bukott felvételizõket

Itthon2012.08.10, 08:24

Ingyenlaptoot, ingyenközlekedést, sõt két félévnyi ingyenoktatást is elérhetnek a pótfelvételizõ diákok, így versenyeznek ugyanis értük egyes fõiskolák és egyetemek. Összegyûjtöttük, hogyan csábítják a fizetõs felsõoktatásba a felvételin hoppon maradt diákokat.

Felügyelõket rendelt ki a kormány több egyetemhez

Itthon2012.08.09, 18:57

Az ELTÉ-hez költségvetési fõfelügyelõt, és több más felsõoktatási intézményhez is költségvetési felügyelõt rendelt ki a kormány. A hivatalnokok a források hatékonyabb felhasználásáért felelnek majd.

Orbán a diplomás munkanélküliekrõl tárgyalt a rektorokkal

Itthon2012.07.27, 14:40

Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és Lázár János társaságában a rektori konferencia elnökségével találkozott Orbán Viktor miniszterelnök. A diplomás munkanélküliségrõl és a nyugdíjazásról beszélgettek, a rektorok javaslatokkal készülnek a kormány számára.

Három ponton múlott

Itthon2012.07.25, 09:28

A pólóját is ledobta örömében Kolos és Márk, mert mindkettejüket felvették a TF-re. Volt, aki nem oda jutott be, ahova tervezte, mégis örült, egy korábban magabiztosan nyilatkozó lány viszont sírva fakadt a magas költségtérítés miatt. Az [origo] tíz felvételizõt kérdezett meg kora délután arról, hogy hova jelentkeztek, és mi a tervük, ha nem sikerül a felvételi, és újra megkerestük õket, amikor már nyilvánosak voltak a ponthatárok. Az egyik fiúnak három ponton múlt az edzõ szak, de jövõre újra megpróbálja.

Csak a nagyon buták nem jutottak be Hoffmann szakjaira

Itthon2012.07.25, 15:26

Elõfordult, hogy a logaritmussal sem tudott számolni egy mérnöknek készülõ elsõéves egyetemista, és nem ritka, hogy matematikai felzárkóztató képzésekkel kezdik tanulmányaikat a mûszaki és természettudományos szakokon. A kedd este kihirdetett ponthatárhúzás után kiderült: a legtöbb egyetemen a minimális pontszám is elég volt, hogy bejussanak gépészmérnök, villamosmérnök vagy éppen fizika szakra. Egy diák úgy látja, hogy "már minden hülyét" felvesznek mérnöknek, az államtitkárság szerint viszont az egyetemek dolga fenntartani a színvonalat.

Ha nem vesznek fel, irány külföld

Itthon2012.07.25, 09:11

Edzõnek, vállalati jogásznak, médiasztárnak és agrármérnöknek készülnek azok a felvételizõk, akik a budapesti eredményváró partin a ponthatárok közlése elõtt az [origo] fotósának fényképezõgépe elé álltak. Többen már most arra készülnek, hogy ha nem jön össze a felvételi, külföldre mennek szerencsét próbálni.

Felvesznek vagy sem, este berúgok - így várják a ponthatárokat a Margitszigeten

Itthon2012.07.24, 19:47

Nem volt nagy tömeg kedden délután a margitszigeti felvételi ponthatárváró bulin, az esõ elõl a legtöbben a szomszédos szórakozóhelyre menekültek. A 18 évesek közül majdnem mindenki biztos benne, hogy valahová azért felveszik, de azért arra is van tervük, hogy mit csinálnak, ha nem sikerül: külföldre akarnak menni. Ha sikerül, fintorogva, de tudomásul veszik, hogy alá kell írniuk a röghöz kötésükrõl szóló szerzõdést. Este pedig, akár így, akár úgy, nagy berúgás készül.

Orbán a tandíj ellenségének tartja magát

Itthon2012.07.24, 14:08

Orbán Viktor szerint olyan pénzügyi szisztémát kell kialakítani a felsõoktatásban, amely lehetõvé teszi, hogy a szegényebb rétegek saját magukat kiiskolázzák.

Az ombudsman szerint törvénysértõ a felsõoktatási helyek számának durva lecsökkentése

Itthon2012.07.24, 09:06

Vonja vissza a kormány a felsõoktatásban felvehetõ hallgatói létszámkeretrõl szóló határozatát - kéri az ombudsman. Szabó Máté az Alkotmánybíróság egy határozatára is hivatkozva azt kifogásolja, hogy a létszámkeretet nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelõen állapították meg.

Itt vannak az idei felvételi ponthatárok

Itthon2012.07.25, 11:40

Kedden este nyolc óra után nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a felsõoktatási felvételi ponthatárokat. A legmagasabb pontszám a Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakához kell, 482 pontra van szükség. A jelentkezõk száma alapján a legnépszerûbb kar az ELTE bölcsészkara, itt sem ritka a 400 feletti ponthatár, az állami finanszírozástól szinte teljesen megfosztott jogászképzés kevés ingyenes helyére pedig van, ahol 467 pont kell. Idén a gépészmérnök szak volt a legnépszerûbb: a BME-n a költségtérítéses képzésre való bejutáshoz is 400 pontra van szükség.

Este hirdetik ki a felvételi ponthatárokat

Itthon2012.07.24, 10:14

Kedden este hozzák nyilvánosságra az idei felsõoktatási felvételi ponthatárokat, az idei évben közel 110 ezren jelentkeztek felsõoktatási intézménybe. Az eredmények fent lesznek az interneten, de aki kérte, SMS-t is kap róla.

ÁSZ: Az államnak elõnytelen a MÜPA-szerzõdés

Gazdaság2012.07.17, 16:22

Az állam és a közérdek számára pazarlóak a Mûvészetek Palotájának és a felsõoktatási kollégiumok ppp-szerzõdései - közölte az Állami Számvevõszék, amely a szerzõdések felülvizsgálatát és a felelõsség megállapítását szorgalmazza.

Törvénybe foglalta a parlament a röghöz kötést

Itthon2012.07.12, 15:31

A költségtérítéses hallgatókat kivették a törvénybõl, mert Hoffmann Rózsa szerint az õ szerzõdésüket továbbra is lehet rendeletben szabályozni. A törvényt azért hozták, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten megsemmisítette a szerzõdéseket szabályozó kormányrendeletet, mondván, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.

Július 24-én lesznek nyilvánosak a felvételi ponthatárok

Itthon2012.07.06, 07:41

A fõiskolákra és egyetemekre jelentkezõ mintegy 110 ezer diák július 24-én ismerheti meg a ponthatárokat. A bekerüléshez legalább 240 pontra lesz szükségük.

Július 10-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat a felvételizõk

Itthon2012.07.06, 11:38

Elektronikusan és postán is beküldhetik a jelentkezéshez szükséges, még hiányzó dokumentummásolatokat. Szintén július 10-éig van lehetõség módosítani a felvételi adatbázisban szereplõ adatokat.

Törvénybe iktatják a röghöz kötést

Itthon2012.07.04, 20:36

Egy nappal az után, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a röghöz kötésrõl szóló kormányrendeletet, a parlament oktatási bizottsága szerda délután már be is nyújtotta törvényként az errõl szóló szabályozást. Az indítvány, amelyet a képviselõk néhány napon belül, még a mostani rendkívüli ülésszakban elfogadhatnak, tartalmilag azonos a megsemmisített kormányrendelettel. Vagyis az államilag finanszírozott hallgatóknak majd a végzés után húsz éven belül a támogatott idõ kétszereséig itthon kell dolgozniuk.

Rendelettel nem lehet röghöz kötni diákokat

Itthon2012.07.03, 19:38

Az alkotmánybírák döntése alapján nem léphet életbe a hallgatói szerzõdésekre vonatkozó kormányrendelet, módosítani kell a törvényt is. Az AB formai okokból semmisítette meg a rendeletet, de az indoklásban felhívta a figyelmet arra, hogy az alaptörvény nem tiltja ugyan a tandíj bevezetését, de figyelemmel kell lenni arra, hogy ne lehetetlenítsék a jó képességû diákokat, és ne korlátozzák a szabad mozgás jogát.

Odaadják a sörpénzt a kormánynak az egyetemisták

Itthon2012.07.03, 07:32

Sörpénznek, talált pénznek nevezik a néhány ezer forintos, szerintük legfeljebb bulizásra elég ösztöndíjakat az egyetemisták, így az [origo] által megkérdezettek többsége nem bánkódna nagyon, ha elesne az összegtõl. Erre nagy esélyük van: az oktatási államtitkárságnak jövõre az ösztöndíjakon is spórolnia kell, ezért azt tervezik, hogy megszüntetik a szétaprózott támogatásokat, és csak kevés, jól teljesítõ diáknak fizetnek majd, igaz, a mostaninál nagyobb összegeket.

23 milliárddal kevesebbet kap a felsõoktatás jövõre

Itthon2012.06.29, 14:13

Átalakítják az ösztöndíjrendszert is, mert a kormány azt akarja, hogy valóban csak a legkiválóbbak vehessék igénybe a juttatást.

Államosítják az egyetemek gyakorlóiskoláit

Itthon2012.06.28, 09:29

Az egyetemek helyett közvetlenül az állam finanszírozza majd a gyakorlóiskolákat - értesült a Magyar Narancs.

Megússza Orbán a merengõ értelmiségieket

Itthon2012.06.26, 11:37

Módosította a felsõoktatási keretszámokat a kormány, így szeptembertõl ötezerrel többen kaphatnak állami ösztöndíjat a felsõoktatásban.

Windows helyett webes szoftvereket kapnak a diákok

Techbázis2012.06.14, 12:25

Felhõalapú, azaz interneten keresztül elérhetõ szoftvereket, többek közt az Office webes verzióját bocsátja ingyen a magyar iskolák és diákok rendelkezésére a Microsoft a kormánnyal kötött megállapodása részeként. A diákok, tanárok és iskolai géptermek számára ingyenesen elérhetõ Windowsról a felek még tárgyalnak.

Ötezerrel többen juthatnak be az állami képzésekre

Itthon2012.06.08, 08:12

Kevesen jelentkeztek részösztöndíjas képzésre, ezért az oktatásért felelõs államtitkárság a nekik szánt tízezer helyet ötezer államilag finanszírozott helyre váltaná át - írja a Népszabadság. Az ötezer helybõl a bölcsészszakok kapnának, de a jogász- és a közgazdászképzés nem.

Szivatják a fogyatékos fiatalokat

Itthon2012.05.21, 15:41

Az egyetem hibája miatt nem kapták meg fogyatékos fiatalok az õket megilletõ mentességet. Az ombudsman vizsgálatot indított.

Hoffmannt nyaggatják a corvinusos diákok

Itthon2012.05.17, 15:41

Nem tudják a diákok, hogy alakul a Budapesti Corvinus Egyetem sorsa, ezért nyílt levélben fordultak az oktatási államtitkárhoz. Korábban felmerült, hogy megszüntetik, majd hogy feldarabolják a Corvinust, de Hoffmann Rózsa április végén azt mondta, hogy nincs szó ilyesmirõl.

Belebukott a szakdolgozatbotrányba a szegedi dékán

Itthon2012.05.10, 12:40

Távozott a plágiumbotrány után a szegedi hittudományi fõiskola dékánja. Korábban egy blog a tanulmányi osztály vezetõjének feltört postafiókjából idézett több levelet, amelyek szerint Györgyiné Koncz Judit több visszaélésrõl is tudott.

Több mint háromezerrel kevesebb az érettségizõ idén

Itthon2012.05.06, 12:12

Hétfõn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. A mostani vizsgaszezonban 1210 vizsgahelyszínen 137 580 diák ad számot tudásáról emelt és középszinten, ez 3420 diákkal kevesebb, mint tavaly. A feladatok lehetséges megoldását nem sokkal a vizsgák befejezése után olvashatják majd az [origo]-n.

Többen tanulhatnak tovább állami támogatással

Itthon2012.04.30, 09:43

A felsõoktatásért felelõs helyettes államtitkár szerint átcsoportosítják a mesterképzések betöltetlen férõhelyeit, ezért többen tanulhatnak majd állami támogatással. Kis Norbert szerint a Corvinus biztosan megmarad, de a három agrárkar a Szent István Egyetemhez csatlakozhat.

Megszûnhet az államilag támogatott jogászképzés

Itthon2012.04.24, 10:50

Egyetlen államilag támogatott férõhely sem lesz az alap-, illetve osztatlan jogászképzésben 2013-tól - írja egy háttértanulmányt idézve a Magyar Nemzet.

Nem nyugszik a kormány, itt az új terv az egyetemek szétszabdalására

Itthon2012.04.19, 13:01

Bár korábban ettõl látszólag visszatáncolt a kormány, egy új kormányzati elképzelés szerint mai formájában mégis megszûnne a Corvinus Egyetem - derül ki az [origo] birtokába került dokumentumokból. A terv szerint regionális alapon szabdalnák szét a mostani egyetemi-fõiskolai rendszert. Az elképzelések lényege, hogy sehol ne legyen felesleges kapacitás, és a párhuzamosságok is megszûnjenek.

Szakdolgozatbotrány egy szegedi fõiskolán

Itthon2012.04.18, 14:02

Pénzért vásárolta szakdolgozatát a szegedi hittudományi fõiskola egyik vezetõ tisztviselõje - állítja egy internetes blog a tisztviselõ feltört e-mailjeire hivatkozva. A blog közzé is tett több állítólagos levelet, például azt, amelyben a katolikus fõiskola tanulmányi osztályának vezetõje árajánlatot kér a szakdolgozat elkészítésére. A rendõrség nyomoz az ügyben, de egyelõre senki nem erõsítette meg a közzétett levelek valóságtartalmát.

2300-an jelentkeztek 100 jogász helyére

Itthon2012.04.17, 08:33

1210-en jelentkeztek az ELTE jogi karának összesen ötven állímilag finanszírozott jogász helyére. A keretszámok drasztikus csökkentése a jogászképzésben a Pázmányon is hússzoros túljelentkezést hozott.

Húsz százalékkal kevesebben jelentkeztek a felsõoktatásba

Itthon2012.04.16, 18:33

Száztízezren jelentkeztek az egyetemekre és a fõiskolákra. Az Oktatási Hivatal a többi között a magasabb elvárásokkal magyarázza, hogy idén húsz százalékkal kevesebb a jelentkezõ.

Létrán csúszkálva kereste szakdolgozatát Gyurcsány

Itthon2012.04.13, 14:35

Nem találta meg egyetemi szakdolgozatait Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki Schmitt Pál plágiumügye után kapott kérdéseket a diplomamunkáiról. Gyurcsány a Facebook-oldalán azt írta, hogy felforgatta a könyvtárát, és majdnem össze is törte magát keresés közben.

Milliárdoktól esnek el egyetemek egy uniós irányelv miatt

Itthon2012.04.07, 10:33

Az állami egyetemek felét kizárták azokból a pályázatokból, amelyeket márciusban hirdetett meg az oktatási tárca - írta szombati számában a Magyar Nemzet.

Kezdhetnek pakolni a 65 évesnél idõsebb rektorok

Itthon2012.04.05, 15:00

Külön levélben emlékeztette az egyetemi és fõiskolai rektorok egy részét a kormány, hogy hamarosan el kell búcsúzniuk a posztjuktól - írja az eduline.hu oktatási portál. 2013-tól ugyanis nem lehetnek már 65 évesnél idõsebbek a rektorok, és kettõnél többször nem is lehet õket megválasztani. A felsõoktatási intézmények majdnem felének vezetõje készülhet a távozásra.

Akár kollégista is lehet Schmitt Pálból

Itthon2012.03.31, 10:54

Kemény munka vár Schmitt Pálra, ha tényleg újra doktori címet akar szerezni. Várhatóan ismét a Semmelweis Egyetemen fog próbálkozni, amelynek szabályzata szerint nagyon nehéz út vezet a doktoráláshoz. Van ugyan lehetõség iskolába járás nélkül is a cím megszerzésére, de ahhoz már komoly tudományos teljesítménnyel kellene rendelkeznie. Ha viszont beiratkozik a doktori képzésre, akkor akár még kollégiumi elhelyezést is kérhet.

Egyetem személyre szabva

Vélemény2012.03.27, 11:31

Az egyénre szabott oktatás mellett az egyéni hallgatói döntések intézményrendszerét is ki kell építeni Magyarországon. Az államnak pedig megfelelõ hitelkonstrukciót kell létrehoznia, és szociális támogatást kell nyújtania az arra rászorulóknak. Hogyan lehet versenyképes a magyar felsõoktatás?

Állami nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomákat

Itthon2012.03.21, 19:56

Diplomák tízezreit tartják vissza az egyetemek és fõiskolák tanulmányi osztályán, mert a végzett hallgatóknak nincs nyelvvizsgája. Több felsõoktatási intézmény már közölte, hogy él az amnesztia lehetõségével, és saját vizsgát szervez. A Kaposvári Egyetemen például azt tervezik, hogy a diploma kiadásának feltétele ötvenórás egyetemi tanfolyam elvégzése lesz - írja a Magyar Nemzet.

Elfoglalt egy zebrát a Hallgatói Hálózat

Itthon2012.03.15, 09:28

Egyetemfoglaláshoz kevesen voltak, így inkább csak forgalmat lassított a Hallgatói Hálózat. A csoport Elsõ Szabad Hallgatói Piknik elnevezésû tüntetésén negyven-ötven hallgató jelent meg az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete elõtt. A demonstrálók egy zebrán felsorakozva zárták el az utat az autósok elõl, és körbe-körbe menetelve azt kiabálták, hogy "az egyetem a miénk", "ez csak a kezdet".

Elõnyben részesíti a nõket a bécsi orvosi egyetem

Nagyvilág2012.03.14, 17:59

A felvételi vizsgák során növelni fogják a nõi jelentkezõk dolgozatainak pontszámait a bécsi orvosi egyetemen. Az egyetem rektorhelyettese szerint így akarnak esélyegyenlõséget teremteni a nemek között. Az egyetem hallgatói önkormányzata szerint ezzel diszkriminálják mindkét nemet.

Hoffmann Rózsa: Nem kötünk röghöz senkit

Itthon2012.03.12, 10:12

Az oktatási államtitkár a Népszabadságnak azt mondta, kedvezhet a minõségnek, hogy az idén kevesebben jelentkeztek a felsõoktatásba, mint az elõzõ években.

Bontják az MTA félig kész épületét

Itthon2012.03.10, 17:50

Több napja nagy munkagépekkel bontják a Budapesti Mûszaki Egyetem épületeinek közelében 2007 óta épülõ, félkész épületet. A BME rektorhelyettese szerint valójában nem bontanak, hanem újra elkezdték építeni az épületet.

Eddig 32 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsõoktatásba

Itthon2012.03.05, 16:16

Az Oktatási Hivatal eddigi összegzése szerint 109 ezren adtak be jelentkezési kérelmet egyetemekre, fõiskolákra. Végleges adatok április közepére várhatók.

Több tízezer hallgató eltûnhetett a rendszerbõl

Itthon2012.03.02, 09:59

A Népszabadság szerint legalább húszezerrel kevesebben jelentkeztek a felsõoktatásba. Az elektronikus úton beadott jelentkezések számában nincs nagy eltérés, azonban drasztikus csökkenés a postai úton feladott jelentkezéseknél várható.

Tízezer cseh egyetemista tüntetett Prágában

Nagyvilág2012.02.29, 13:42

Tízezer egyetemista vonult fel szerdán Prágában esélyegyenlõséget, egyetemi autonómiát, az oktatás színvonalának megtartását követelve. A cseh kormány felsõoktatási reformjában többek között tandíj bevezetését tervezi.

Helyére tették a Kossuth teret - parlament percrõl percre

Itthon2012.02.27, 18:03

Hoffmann Rózsa napirend elõtti felszólalásval kezdõdött hétfõn a parlament kétnapos ülése, de az oktatási államtitkár nem sokat árult el a felvételikrõl. Az MSZP arra kíváncsi, milyen baráti cégek kapják a Kossuth tér felújítását, Lázár János pedig azt szeretné tudni, kinek az érdekében döntött Magyarország ellen az Európai Bizottság. A Jobbik szabad internetet és kötelezõ Wass Albertet kért az engedékeny kormánytól. A hétfõi ülés percrõl percre.

Hoffmann Rózsa indítja a hetet a parlamentben

Itthon2012.02.26, 09:38

További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyûlés a soron következõ kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfõn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelõsségét vizsgáló bizottság eredményeit is. A hétfõi ülés várhatóan az oktatási államtitkárnak a felsõoktatási felvételirõl szóló beszédével kezdõdik.

Hosszabb nyitva tartással várják a posták a felvételizõket

Itthon2012.02.24, 08:26

A felsõoktatási felvételire és az érettségire jelentkezések határideje is lejár pénteken. Több posta hosszabb ideig tart nyitva, de a diákok az interneten is jelentkezhetnek.

Én nem hiszem, hogy bekerülhetnék közéjük

Itthon2012.02.23, 19:48

Kevesen voltak a Nemzeti Erõforrás Minisztérium felsõoktatási tájékoztatójának zárórendezvényén, a résztvevõk többsége azt mondta, sok újat már nem hallott itt az új felvételi rendszerrõl. A megkérdezettek közül többen is módosítottak korábbi terveiken, miután kiderült, a legtöbb szakon kevesebben jutnak be államilag finanszírozott képzésre. A minisztertõl nem kérdezett senki. Nem lehetett. Egyetemre, fõiskolára péntekig lehet jelentkezni.

Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók

Itthon2012.02.23, 08:23

Nagyjából százötven hallgató vonult be az ELTE Bölcsészkarának egyik elõadójába a Hallgatói Hálózat szerda délutáni tüntetésén. A szervezet tagjai így tiltakoznak a kormány felsõoktatási tervei ellen. Az elõadóban megjelent a bölcsészkar dékánkja, aki hét óráig adott idõt arra, hogy elhagyják az elõadót. Az épületnél több rendõr is megjelent, de a határidõ letelte után sem intézkedtek. Este nyolc órakor maguktól távoztak a hallgatók, akik eldöntötték, hogy a következõ rendezvényükre Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is meghívják.

A pótfelvételik elõtt korrigálják a felvételi keretszámokat

Itthon2012.02.21, 18:45

Hoffmann Rózsa szerint a felvételi miatt nincs izgalom, a középiskolai tanárok a helyzet magaslatán állnak. Az oktatási államtitkár a továbbtanulási konzultációsorozat debreceni állomásán hangsúlyozta: az államilag finanszírozott helyek megszûnése nem jelenti a képzés megszûnését. Közben Pokorni Zoltán a szakképzés idejének lerövidítését bírálta egy konferencián.

Akciókkal csábítják a felvételizõket a lépéskényszerbe került egyetemek

Itthon2012.02.20, 09:55

Családi kedvezmény, ingyenes kollégium és tandíjátvállalás. Ezekkel csábítják a felvételizõket a tandíjmentes helyekbõl kimaradó felsõoktatási intézmények. Az ösztöndíjak finanszírozásához, vagyis a tandíj átvállalásához több egyetem is vállalatok segítségét kérte. És van, ahol az önkormányzat száll be a tandíj fizetésébe, ráadásul ott, ahol a képviselõ-testületet a csökkenõ számú állami finanszírozást bevezetõ oktatási államtitkár KDNP-s frakciótársa vezeti.

Nem mennek mérnöknek a leszólt fideszes jogászok

Itthon2012.02.21, 15:41

A jogászok, a bölcsészek és a cipõfelsõrész-készítõk is szolgálják a nemzet gyarapodását - mondta az [origo]-nak Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselõ, aki jelenleg ügyvédként is dolgozik. Szerinte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár félreérthetõen fogalmazott amikor a múlt héten azt mondta, hogy az ország felemelkedését "köztudottan nem jogászokkal lehet felgyorsítani". Több jogász végzettségû kormánypárti parlamenti képviselõ azt mondta: a mérnököket támogatni kell, de szükség van jogászokra is. Papcsák Ferenc elárulta, hogy vegyésznek készült, Fónagy János pedig "atipikus jogásznak" tartja magát, mert tizenöt évig kkáposztakapálásból ...

Megalapították az Oktatói Hálózatot

Itthon2012.02.19, 11:40

Tizenhárom ELTE-s oktató és tanár létrehozta az Oktatói Hálózatot, amely a felsõoktatási változások ellen tiltakozik. A szervezet, amely egyetért a héten tüntetõ Hallgatói Hálózat céljaival, elutasítja "a diktatórikus oktatásirányítást", a felsõoktatási keretszámok csökkentését és a hallgatói szerzõdést is.