Fehéroroszország

címke rss

Holtan találtak egy fehérorosz ellenzéki újságírót

Nagyvilág2013.01.21, 15:27

Az ismert fehérorosz ellenzéki újságíró kiesett egy ház kilencedik emeletéről. Korábban egy barátjának azt mondta, meg akarják ölni.

Lukasenko lelövetné az idegen repülőket

Nagyvilág2012.08.03, 10:20

Utasítást adott a fehérorosz elnök a légierőnek arra, hogy minden eszközzel állítsák meg a fehérorosz légtérbe engedély nélkül belépő repülőgépeket. Alekszandar Lukasenkót az dühítette föl, hogy júliusban egy repülő politikai üzenettel bíró plüssmackókat dobott le az országban.

Ejtőernyős plüssmackók hergelték fel a belorusz elnököt

Nagyvilág2012.08.01, 13:29

Szabadságjogokról szóló üzeneteket hordozó ejtőernyős plüssmedvék inváziója miatt rúgta ki a fehérorosz elnök a légvédelem és a határőrség vezetőjét. A medvéket egy svéd kisrepülőből szórták ki még július elején Fehéroroszország fölött, a minszki hatóságok a múlt hétig tagadták az incidenst, most két embert letartóztattak.

Visszatér Fehéroroszországba a magyar nagykövet

Nagyvilág2012.04.24, 09:29

Az EU tagállamai megállapodtak, hogy az összehangolt kivonulás után most közösen visszaküldik nagyköveteiket Minszkbe. A lépésre az után került sor, hogy a fehérorosz rezsim ellenzékieket engedett szabadon.

A kivégzések miatt elvehetik Fehéroroszországtól a 2014-es hokivébét

Archívum2012.03.19, 15:07

Először utalt arra a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF), hogy a hétvégi kivégzések miatt elveheti Fehéroroszországtól a 2014-es világbajnokság rendezési jogát.

Kivégezték a minszki metrórobbantás egyik vádlottját

Nagyvilág2012.03.17, 13:01

Fehéroroszországban kivégezték a 15 halálos áldozatot és több mint 200 sebesültet követelő minszki metrórobbantás miatt elítélt két fiatal férfi egyikét - közölték emberi jogi csoportok szombaton a családtól származó értesülésekre hivatkozva.

Hazarendelték a magyar nagykövetet Fehéroroszországból

Itthon2012.02.28, 23:34

Az Európai Unió összes nagykövetét visszarendelték, miután Minszk felkérte az unió és Lengyelország nagykövetét, hagyja el az országot.

Öngyilkos lett egy magyar férfi Fehéroroszországban

Itthon2012.02.04, 09:57

Holtan találtak egy 45 éves magyar férfit az autójában a fehéroroszországi Mozir közelében pénteken. A hatóságok szerint a férfi öngyilkos lett.

Halálra ítélték a minszki metrórobbantás vádlottjait

Nagyvilág2011.11.30, 14:09

A tizenöt halálos áldozatot követelő áprilisi minszki metrórobbantás két vádlottjára halálbüntetést szabott ki egy fehérorosz bíróság. Emberjogi aktivisták az ítélet visszavonását kérik.

Adócsalásért ítélnének el egy fehérorosz jogvédőt

Nagyvilág2011.11.23, 11:34

Külföldi számlákon tartott pénzek miatt kaphat öt év börtönt az egyik legismertebb fehérorosz emberjogi aktivista. Ő arra hivatkozik, hogy a szervezete pénzéről van szó.

Halálbüntetést kért az ügyész a minszki metrórobbantás vádlottaira

Nagyvilág2011.11.14, 16:14

Az áprilisi, tizenöt halálos áldozatot követelő minszki metrórobbantás mellett több más merénylet is a két vádlott számlájára írható - állítják fehérorosz igazságügyi szakértők.

Százhúszezres hadsereget állítana fel Lukasenko az országra nehezedő nyomásra hivatkozva

Nagyvilág2011.11.04, 21:19

"Területvédő hadsereg" felállítását tervezi Alekszandr Lukasenko fehérorosz diktátor, mert szerinte egyre erősebb nyomás nehezedik Fehéroroszországra.

Betiltották Fehéroroszországban a csöndes tüntetéseket

Nagyvilág2011.10.05, 21:21

A fehérorosz parlament szerdán engedélyhez kötötte, valójában gyakorlatilag betiltotta az utóbbi idők új tiltakozási formáját, a csöndes tüntetéseket. 

WikiLeaks: Kedveskedő magyarok próbálták puhítani az utolsó európai diktatúrát

Nagyvilág2011.09.08, 16:06

Óvatoskodva nyitotta meg fehéroroszországi nagykövetségét a magyar kormány - derül ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai iratokból, amelyek szerint magyar részről sem a demokratikus értékek "túl agresszív" népszerűsítését, sem az ellenzéki politikusok támogatását nem tartotta járható útnak. Az óvatosság ellenére alig két év alatt a magyar diplomaták kemény konfliktusokba keveredtek a fehérorosz hatóságokkal.

Nyugati nagybank segítette Európa utolsó diktátorát

Gazdaság2011.08.29, 12:09

Egy hónappal az után, hogy a fehérorosz rendőrség szétverte az Alekszander Lukasenko választási győzelme ellen tüntetőket, több európai bank is enyhítette a diktatórikusnak tartott rezsim finanszírozási gondjait egy januári kötvénykibocsátáson.

A norvég tömeggyilkos titkos kiképzéséről beszél egy fehérorosz ellenzéki

Nagyvilág2011.07.29, 11:33

Meglepő állításokat fogalmazott meg egy fehérorosz ellenzéki, aki szerint Viking fedőnéven szerepelt a fehérorosz titkosszolgálat aktáiban, és titkos kiképzést is kapott a 76 ember haláláért felelős tömeggyilkos. Breivik maga is írt arról, hogy járt Fehéroroszországban, de ott állítólag a csernobili atomkatasztrófa hatásait tanulmányozta, kiképzésről nem tett említést.

Száznegyven ellenzéki tüntetőt ítéltek el Fehéroroszországban

Nagyvilág2011.07.05, 14:32

Pénzbüntetésről és elzárásról szóló ítéleteket hoztak a fehérorosz hatóságok azoknak az ellenzéki tüntetőknek az ügyében, akiket a vasárnapi minszki, Lukasenko-ellenes demonstráció előkészületei közben vettek őrizetbe. További kétszáz tüntető ügyében még a héten ítélet várható.

Könnygázzal oszlatták a tüntető ellenzékieket Minszkben

Nagyvilág2011.07.03, 21:34

Egy fehérorosz ellenzéki mozgalom a függetlenség napjára időzítette tiltakozását, de a hatóságok megakadályozták a tüntetést. Alekszandr Lukasenko elnök szerint egyesek a színes forradalmakat akarják másolni, de ezt ő nem fogja megengedni.

Több száz ellenzékit vittek el a fehéroroszországi tüntetésekről

Nagyvilág2011.06.30, 19:44

Az arab mintára szervezett fehéroroszországi tüntetéseken több száz ellenzékit vettek őrizetbe, állítják magukat függetlennek valló minszki források. Az utóbbi húsz év legsúlyosabb válságával küszködő Fehéroroszországban az ellenzék szerdánként hívja az utcára a tüntetőket.

Moszkva leállította az áramszállítást Fehéroroszországnak

Nagyvilág2011.06.29, 07:59

Az utolsó határidőt is elmulasztotta 1,5 milliárd rubeles tartozásának törlesztésére a fehérorosz Belenergo cég, ezért Oroszország szerdán leállította az országba irányuló áramszállítást. A cég valutahiányra hivatkozott, az oroszok szerint azonban lenne keretük az adósság rendezésére.

Több száz ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

Nagyvilág2011.06.23, 16:06

A fehérorosz ellenzék a közösségi oldalakon szervez tüntetéseket Alekszandr Lukasenko államfő önkényuralmi rendszere ellen. A tízmilliós volt szovjet köztársaság húszéves függetlenségének legsúlyosabb gazdasági válságát éli át. Az Európa utolsó diktátoraként emlegetett Lukasenko elnök nemrég arányos reakciót helyezett kilátásba a rendszerellenes megmozdulásokkal szemben.

Újabb szankciókkal sújtja az EU Fehéroroszországot az emberi jogi helyzet miatt

Nagyvilág2011.06.20, 17:39

A romló emberi jogi helyzet miatt négy újabb diplomatát vettek fel a fehéroroszországi rezsim vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtott kulcsembereinek listájára az Európai Unió külügyminiszterei. Az EU szakminiszterei azt is kijelentették, hogy tilos fegyvereket eladni Fehéroroszországnak.

Bonyolult játszma részesei a szexbotrányba keveredett magyar diplomaták

Itthon2011.06.11, 10:29

"Együtt kell élni" Fehéroroszországban a diplomatáknak a lehallgatásokkal, ha valakit botrányba kevernek, az azt mutatja, hogy nem volt elég óvatos - mondta az [origo]-nak egy külügyi forrás, miután kompromittáló felvétel jelent meg az interneten a minszki magyar nagykövet feleségéről. A néhány héten belül a második magyar diplomatát érintő szexbotrányt a Külügyminisztérium egyértelműen Fehéroroszország számlájára írja. Egy külügyi szakértő szerint a nagykövet elleni akció túllőtt a célon, a minisztérium pedig bekeményített, és további lépéseket is tervez.

Újabb szexuális töltetű videó élezi Fehéroroszország és Magyarország viszonyát

Nagyvilág2011.06.10, 08:18

Durva provokációnak tartja a Külügyminisztérium az interneten közzétett, Kontra Ferenc minszki magyar nagykövettel foglalkozó videót. A több mint hétperces videó a diplomatát, mint felszarvazott férjet állítja be. A magyar külügy csütörtök délutánra bekérette Fehéroroszország  budapesti nagykövetét.

Az IMF segítségét kéri Fehéroroszország

Gazdaság2011.06.01, 19:34

Újabb pénzügyi segítségért fordul a fehérorosz kormány a Nemzetközi Valutalaphoz (IMF). Az akár nyolcmilliárd dollárt is elérő segélycsomagra azután nyújtották be igényüket, hogy közel 40 százalékkal leértékelődött az ország fizetőeszköze.

Asztal alól videózott női comb teszi gyanússá a magyar diplomata szexbotrányát

Itthon2011.05.27, 17:22

Nem egyedi eset a szexbotránya miatt hazarendelt magyar diplomatáé, több külföldi diplomatát lehetetlenített már el az elmúlt években a belorusz titkosszolgálat hasonló módszerrel. A magyar diplomata viszonya a fehérorosz hatóságokkal valószínűleg nem volt felhőtlen, januárban az ő vezetésével bojkottálták az EU-s diplomaták az Európa utolsó diktátorának tartott fehérorosz államfő beiktatását. A szexbotrányt állítólag egy kihasznált nő felháborodott testvére robbantotta ki, a profi módszerek azonban arra utalnak, hogy ennél többről van szó.

Hazarendeltek egy szexbotrányba keveredett magyar diplomatát Minszkből

Itthon2011.05.25, 16:00

Diplomatához méltatlan viselkedésére hivatkozva hazarendelték és elbocsátották a fehéroroszországi magyar nagykövetség tanácsosát. Egy fehérorosz honlap szerint a nős magyar férfi teherbe ejtett egy fehérorosz nőt, akivel később megszakította a kapcsolatot. A magyar államot a nő családja kereste meg.

Már tizenhárom halottja van a minszki robbantásnak

Nagyvilág2011.04.15, 10:56

Tizenháromra emelkedett a hétfői minszki metrórobbantás áldozatainak száma - közölte a fehérorosz egészségügyi minisztérium. A robbanás sérültjei közül huszonegyen még súlyos állapotban vannak.

Őrizetben a minszki metrórobbantás fő gyanúsítottja

Nagyvilág2011.04.13, 10:10

A fehérorosz hatóságok szerdán őrizetbe vették a minszki metrórobbantás fő gyanúsítottját. A hétfői terrorakciónak tizenkét halálos áldozata van.

Beismerték bűnösségüket a minszki metrórobbantás gyanúsítottai

Nagyvilág2011.04.13, 19:20

A fehérorosz elnök is megerősítette, hogy beismerték bűnösségüket a hétfői, tizenkét halálos áldozatot követelő minszki metrórobbantás gyanúsítottjai, sőt két korábbi terrorcselekmény elkövetését is bevallották.

Három embert őrizetbe vettek a minszki robbantás után

Nagyvilág2011.04.13, 08:05

Egyelőre csak találgatja a hétfői merénylet motivációját a fehérorosz titkosszolgálat, de három  embert már őrizetbe vett az ügyben. A nyomravezetőnek jutalmat ajánlottak fel.

Két férfi gyanúsítottja lehet a minszki robbantásnak

Nagyvilág2011.04.12, 14:44

Tizenkettőre nőtt a hétfői miniszki metrórobbantás halálos áldozatainak száma, magyar állampolgár nincs közöttük. A fehérorosz ügyészség szerint távirányítású pokolgéppel elkövetett terrortámadás történt, a titkosszolgálat állítólag az elkövetőt is ismeri. Alexander Lukasenko elnök pedig azt mondta, nem zárható ki, hogy külföldi elkövetők állnak a háttérben. A metró biztonsági kamerái által rögzített felvételek alapján a fehérorosz hatóságok két férfit gyanúsítottról beszélnek.

Robbanás rázta meg a minszki metrót

Nagyvilág2011.04.11, 22:02

Robbanás történt a fehérorosz főváros egyik metrómegállójában. Legalább tizenegyen meghaltak, több tucat ember megsérült. A detonáció okát még nem tudni, de Lukasenko elnök gyilkosságról beszélt.

Bittorrentről letöltött filmet adott le a tévé

Techbázis2011.03.07, 11:20

Egy fehérorosz tévéállomás A bombák földjén (Hurt Locker) című film illegálisan letöltött kópiáját sugározta a múlt héten. Erre azért derült fény, mert a film záróképsorai előtt egy ismert orosz Bittorrent-letöltőoldal nevét olvasta be egy hang - adta hírül a TorrentFreak.

Tíz percig tartott a mínusz 20 fokban rendezett minszki melegfelvonulás

Nagyvilág2011.02.15, 11:24

Mindössze tíz percig tartott Fehéroroszország történetének első melegfelvonulása, amelyet tucatnyi résztvevővel tartottak hétfőn Minszkben. A tüntetést tavaly rendőrök akadályozták meg, most pedig a mínusz 20 fokos hideg miatt fogták rövidre a szervezők.

Február elején kezdődnek a fehérorosz ellenzékiek perei

Nagyvilág2011.01.27, 10:29

Várhatóan a jövő héten benyújtják a vádiratot az ellen a körülbelül 30 ellenzéki ellen Fehéroroszországban, akik a tavaly decemberi, általuk csalásnak tartott elnökválasztást követő tüntetésen vettek őrizetbe. Az ellenzékieket - köztük négy korábbi elnökjelöltet - egyenként tizenöt év börtönnel fenyegetnek.

Megütötték a magyar nagykövetet egy minszki tüntetésen diplomaták szerint

Nagyvilág2011.01.25, 10:50

Név nélkül nyilatkozó diplomaták szerint rendőrök megütötték a Fehéroroszországba delegált magyar nagykövetet egy Alekszandr Lukasenko elleni decemberi tüntetésen - olvasható a UPI hírügynökség honlapján. A minszki nagykövetség szerint nem volt semmilyen ütés.

Megvert nagykövet és kiszabadult túszok miatt emlegették Magyarországot

Nagyvilág2011.01.25, 12:36

A médiatörvényt érő hivatalos EU-bírálat mellett a Mol Pakisztánban kiszabadított munkatársai és az állítólag megvert minszki magyar nagykövet került be a Magyarországról szóló külföldi híradásokba kedden. Malajziában a nagy magyar moziügyletről, Ománban egy várkastélyokon ámuldozó magyar államtitkárról írtak, miközben Londonban egy magyar születésű auschwitzi túlélőt fogadott a brit miniszterelnök.

Orosz pénzből épülhet meg a Csernobil óta halogatott fehérorosz atomerőmű

Nagyvilág2011.01.20, 18:43

Új atomerőmű épülhet Fehéroroszországban, miután Oroszország úgy döntött, hogy hitellel támogatja Minszk régi tervét. Bár az erőmű terveit a csernobili katasztrófa óta jegelik, Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy döntés született a létesítményről, és ennek értelmében "hozzásegítik" a fehéroroszokat az új atomerőműhöz.

Róka lőtt meg egy vadászt Fehéroroszországban

Nagyvilág2011.01.14, 12:13

Meglőtte a puskatussal rátámadó vadászt egy életéért küzdő sebesült róka Fehéroroszországban. A vadász a lábán sérült meg.

Hároméves gyerekre feni a fogát a Lukasenko-rezsim

Nagyvilág2011.01.12, 19:46

Állami gondozásba vétel fenyegeti az egyik ellenzéki elnökjelölt kisfiát Fehéroroszországban. A hároméves gyerekre nagyanyja vigyáz, miközben szüleit 15 éves börtön fenyegeti, mert részt vettek a december 19-i választás vitatott eredménye miatt szervezett, vérbe fojtott tüntetésen.

A svéd külügyminiszter nem adna uniós vízumot Lukasenkónak

Nagyvilág2011.01.04, 18:08

A svéd külügyminiszter szerint Alexander Lukasenko fehérorosz elnököt és közeli munkatársait újra uniós vízumtilalmi listára kellene helyezni.

Bezáratják az EBESZ-irodát a fehéroroszok

Nagyvilág2010.12.31, 21:03

Bezáratják Fehéroroszországban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) irodáját. A szervezet másfél héttel korábban bírálta a diktatórikus államot vezető elnök, Alekszandr Lukasenko újraválasztásának körülményeit. A helyi titkosszolgálat közben újságírók lakásán kitakodva próbálja eltüntetni a választásról szóló dokumentumokat.

Minden szálat Lukasenko mozgatott a véres elnökválasztáson

Nagyvilág2010.12.22, 21:07

A nézők tíz szereplőt szavaztak be, akiknek egy hónapon keresztül kellett egymással mérkőzniük. Mindannyian máshoz értettek, más típust képviseltek, és a játék végén a közönség szavazott a sorsukról: a győztes mindent vitt, a vesztesek egy része pedig börtönbe került. Bár a játék egyszerre volt izgalmas és unalmas, a győztes személye sosem volt kétséges, mert ő írta a játékszabályokat. Így választották újra Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt.

Hatszáz tüntetőt küldtek börtönbe Minszkben

Nagyvilág2010.12.21, 13:55

Hatszáz tüntetőt ítéltek elzárásra Fehéroroszországban azután, hogy vasárnap este Alekszandr Lukasenko elnök újraválasztása ellen demonstráltak. Öttől tizenöt napig tartó büntetést szabtak ki. Az ellenzék kedd estére újabb tüntetést szervez.

Lecsukták az ellenzéki jelölteket a belorusz elnökválasztás után

Nagyvilág2010.12.20, 13:13

Hétfőn hajnalban hivatalos végeredményt is hirdettek a vasárnapi fehérorosz elnökválasztáson, amelyet ismét elsöprő többséggel nyert a sokak által diktátornak tartott elnök, Alekszander Lukasenko. Az eredmény ellen éjjel tömeges tüntetések robbantak ki Minszkben, ahol a rohamrendőrök tömeges letartóztatásokba kezdtek. A hatóságok az elnököt kihívó ellenzéki jelöltek többségét is letartóztatták, egyiküket pedig össze is verték.

Az exit poll szerint Lukasenko nyerte a fehérorosz elnökválasztást

Nagyvilág2010.12.19, 23:08

Óriási fölénnyel, már az első fordulóban Alekszandr Lukasenko nyerte a fehérorosz elnökválasztást az exit poll felmérések szerint. Az Európa utolsó diktátorának tartott Lukasenko immár 16 éve irányítja az egykori szovjet köztársaságot. Az ellenzék hívei Minszk központjában tüntettek, és összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel. Egy elnökjelölt is súlyosan megsérült.

Két pilóta veszett oda egy lezuhant fehérorosz vadászgépben

Nagyvilág2010.09.23, 22:43

Két pilóta életét vesztette, amikor lezuhant egy fehérorosz míg-29-es vadászgép. A belorusz hatóságok vizsgáljáka balesetet.

Barátai gyanúsnak találják a fehérorosz ellenzéki halálát

Nagyvilág2010.09.06, 10:09

Nem fogadják el az öngyilkosságról szóló hivatalos magyarázatot a hétvégén holtan talált Oleg Bebenin fehéroroszországi ellenzéki aktivista munkatársai. Az ügy alapos kivizsgálására szólított fel az Európai Parlament elnöke is.

Harmincezer hódot vadásznak le Fehéroroszországban

Időjárás2010.06.29, 11:25

Harmincezer hódra adtak kilövési engedélyt Fehéroroszországban. A rágcsálók az indoklás szerint nagy károkat okoztak a fák elrágásával, de a diktatúra nem ad lehetőséget a környezetvédő szervezeteknek más álláspont hangoztatására.

Gázvita: a Gazprom is fizetett Fehéroroszországnak

Archívum2010.06.24, 19:48

Az orosz Gazprom is kifizette a tranzitdíjakból felhalmozódott 228 millió dolláros adósságát Fehéroroszországnak, jelentette be a minszki energetikai minisztérium csütörtökön. Néhány órával korábban fehéroroszország is kifzette az oroszok felé fennálló 192 millió dolláros tartozását, és ultimátumot adott az orosz energiavállalatnak, hogy ő is fizessen.

Gázvita: Minszk kifizette a teljes tartozást

Gazdaság2010.06.24, 12:57

Fehéroroszország kifizette Oroszország felé fennálló tartozását, a gáz teljes volumenben érkezik Európában. A tranzitdíj kérdését azonban továbbra sem rendezte a két fél.

Brüsszel szerint az EU-t érte támadás a gázszálítások csökkentése miatt

Archívum2010.06.23, 21:10

Az energiaügyekért felelős uniós biztos bírálta a gázvita szereplőit és felszólította az érintetteket, hogy tegyenek eleget a kötelezettségüknek.

Minszk kifizette a tartozását a Gazpromnak

Gazdaság2010.06.23, 19:14

Minszk bejelentette, rendezte a gázszállítások miatt felhalmozódott tartozását. Ezt a Gazprom nem erősítette meg, mert a pénz még nem érkezett meg a számlájára.

Már 40 százalékkal csökkentette a fehérorosz gázellátást a Gazprom

Archívum2010.06.23, 13:25

Negyven százalékkal csökkentette a Fehéroroszországnak szállított gázt szerda délelőtt a Gazprom, jelentette be a cég vezérigazgatója. A konfliktus egy közel 200 millió dolláros tartozás miatt alakult ki.  Az orosz állami energivállalati növelte a korábban mélyen piaci ár alatt kínált földgáz árát Fehéroroszország számára, Minszk azonban az év első négy hónapjában nem fizette ki ezt a megemelt összeget, mert szerintük 217 millió dollárral tartoznak nekik az oroszok a gáz szállítási díjából. A krízis valódi háttérben azonban a tervezett orosz-kazah-fehérorosz vámunió körüli viszály húzódik meg. A Gazprom tegnapi bejelentése szerint aaz ...

Fehéroroszország megcsapolja az európai gáztranzitot

Gazdaság2010.06.23, 13:25

Fehéroroszország megkezdte a területén át Európába szállított orosz gázmennyiség megcsapolását, jelentette be kedden Uladzimir Szemaska miniszterelnök-helyettes. Ezt megelőzően  a gazprom szóvivője azt közölte, hogy a fehérorosz-orosz gázvita ugyanakkor nem veszélyezteti Európa gázellátását. A két fél nagyjából 200 millió dollár körüli összegről vitázik.

Gázellátási gondokra figyelmezteti Európát a Moszkvával kakaskodó fehérorosz kormány

Nagyvilág2010.06.22, 00:11

Az európai gázellátásban is problémát okozhat Oroszország és Fehéroroszország elszámolási vitája - jelentette be a fehérorosz kormány hétfőn. Az oroszok idén jelentősen megemelték a szövetségesüknek szállított gáz árát, és 200 millió dollárt követelnek érte, Minszk azonban a gáz szállításáért szeretne még ennél is több pénzt kapni Moszkvától. Amíg nincs egyezség, a fehérorosz vezetékekbe egyre kevesebb gáz kerül, noha az Európába juttatott orosz gáz ötöde is itt megy keresztül.

Gazprom: Nem lesz gond az európai gázellátással

Gazdaság2010.06.22, 23:35

A fehérorosz-orosz gázvita nem veszélyezteti Európa gázellátását, jelentette be kedden a Gazprom szóvivője, miután a fehérorosz elnök kedden leállíttatta a Fehéroroszországon át Európába tartó orosz gáz szállítását. Ha kell, Ukrajnán át szállítanak gázt, vagy saját, földalatti európai tárolóikat is megcsapolják, esetleg a piacról vásárolnak gázt az európai szerződéses partnerek ellátásához, mondta a szóvivő.

Fehéroroszország cáfolja, hogy a kirgiz elnök Minszkbe menekült

Nagyvilág2010.04.21, 15:35

Nem tudni, merre menekült a kirgiz elnök két nappal azután, hogy Kazahsztánba szökött. Az Interfax hírügynökség szerint Bakijev Minszkbe ment, de ezt a fehérorosz hatóságok hivatalosan cáfolták.

Házkutatás volt a legnagyobb fehérorosz ellenzéki hírportálnál

Nagyvilág2010.04.16, 16:48

Fehéroroszországban rendőrök jelentek meg kedden a legbefolyásosabb ellenzéki hírportál székhelyén, és több újságíró lakásán is házkutatást tartottak. Az egyik újságírónő férje indulni akar a következő elnökválasztáson.

Volt szovjet vámunió alakul

Archívum2009.11.27, 18:46

Vámunió létesítésében állapodott meg Oroszország Kazahsztánnal és Fehéroroszországgal, 2010. július 1-jei hatállyal. Az erről szóló megállapodást Minszkben írták alá pénteken, Dmitrij Medvegyev orosz elnök látogatása alkalmával.

Határtalan szövetségről álmodik Chávez és Lukasenko

Nagyvilág2009.09.10, 01:11

Traktorgyártásról, házépítésről és olajfúrásokról egyezett meg minszki látogatásán Hugo Chávez venezuelai és Alekszand Lukasenko fehérorosz elnök. A kommunizmust építő dél-amerikai és a diktátornak tartott fehérorosz vezető stratégiai együttműködést tervez, amelynek - szerintük - nincsenek határai: együtt akár még a jelenlegi világrendet is megdöntenék.

Lenin-fej nyomott halálra egy fehérorosz férfit

Nagyvilág2009.08.10, 22:03

Egy széttört Lenin-szobor darabjai alatt lelte halálát egy 21 éves férfi Fehéroroszországban. A szobor akkor tört szét, amikor a férfi ittasan felmászott rá.

Az IMF emelte a fehéroroszok hitelkeretét

Archívum2009.06.30, 10:49

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egymilliárd dollárral 3,5 milliárd dollárra emelte Fehéroroszországnak szóló készenléti hitelkeretét.

Enyhül az orosz-fehérorosz tejvita

Archívum2009.06.17, 07:28

Enyhülni látszik az orosz-fehérorosz tejvita: Jelena Szkrinnyik orosz mezőgazdasági miniszter kedden bejelentette: Moszkva és Minszk között megállapodás született több tejtermék importjáról. "Kedvező hangnemben értek véget a konzultációk, mindkét felet kielégítő megállapodást kötöttünk" - jelentette ki a miniszter.

Válság elleni alapot indít Moszkva, Minszk és Jereván

Archívum2009.06.09, 20:25

Az Eurázsiai Gazdasági Közösség (EvrAzEsz) tagállami és Örményország válságellenes alap létrehozásáról írtak alá szerződést kedden Moszkvában - jelentette be Vlagyimir Putyin a szervezet moszkvai államközi tanácsülése után kedden. A 10 milliárd dolláros alap legnagyobb részét, 7,5 milliárd dollárt Oroszország adja, és a működését a tervek szerint még idén megkezdő alap elnökévé Alekszej Kudrin orosz pénzügyminisztert nevezték ki.

Lukasenko dacol Moszkvával

Nagyvilág2009.05.29, 23:14

Szokatlanul rebellis nyilatkozatot tett pénteken Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök. A gazdasági válságot szintén megszenvedő országának nem túl készségesen segítő Oroszország helyett az Európai Unióhoz közeledne - mondta a Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel lezajlott találkozója után. Így a régóta tervezett orosz-fehérorosz unió létrejötte elmaradhat.

Óvatosan ismerkedik az EU és az utolsó diktátor

Nagyvilág2009.05.08, 18:09

Lassan olvadásnak indult az EU és a korábban még az utolsó európai diktatúrának tartott fehérorosz Alekszandr Lukasenko fagyos viszonya. Bár Lukasenko elnök sokáig ki volt tiltva Európából, néhány napja mégis Silvio Berlusconi olasz kormányfőnél vacsorázott. A kibékülésnek csak egy vesztese lehet: a fehérorosz ellenzék.

Négyéves fiával jár tárgyalni a fehérorosz elnök

Nagyvilág2009.04.06, 16:05

Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő négyéves kisfiát is magával viszi hivatalos találkozóira. Az Európa utolsó diktátorának tartott Lukasenko nemrég az örmény elnököt ejtette zavarba azzal, hogy tárgyalásuk közben a térdén lovagoltatta a gyereket.

Összefog öt volt szovjet tagköztársaság

Archívum2009.02.04, 19:30

Oroszország és négy volt szovjet tagköztársaság - Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán - szerdán Moszkvában úgy döntött, hogy közös válságkezelő alapot hoznak létre, 10 milliárd dollárral. Az alap felállítását az öt ország államfői határozták el.

Hitelt kap Fehéroroszország az IMF-től

Archívum2008.12.31, 22:21

Hitelt kap Fehéroroszország is a Nemzetközi Valutalaptól. A 2,5 milliárd dolláros keret már akár januártól az ország rendelkezésére állhat.

Zsirkov és Hleb is az év játékosa lett

Archívum2008.12.16, 20:24

Oroszországban a CSZKA Moszkva labdarúgóját, Jurij Zsirkovot, Fehéroroszországban a Barcelonában futballozó Alekszander Hlebet választották meg az év játékosának.

A nőikézilabda-Eb menetrendje

Sport2009.01.07, 17:20

December 2-14-e között Macedónia ad otthont a női kézilabda-Európa-bajnokságnak.

Kétmilliárd dolláros kölcsön Fehéroroszországnak

Archívum2008.11.14, 08:43

Oroszország 2 milliárd dolláros stabilizációs kölcsönt ad Fehéroroszországnak 15 éves lejáratra két részletben, az első, egymilliárdos részlet kamata LIBOR plusz 3 százalék, közölte Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter a megállapodás aláírása után.

Orosz kölcsönt kapnak a fehéroroszok

Archívum2008.10.28, 09:54

Oroszország november folyamán egymilliárd dolláros kölcsönt folyósít Fehéroroszországnak és további egymilliárd dollárt a jövő év első negyedévében - közölte kedden Dmitrij Pankin orosz pénzügyminiszter-helyettes.

Fehéroroszország is az IMF-hez fordul

Archívum2008.10.23, 10:24

Újabb kelet-európai ország fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) segítségért a pénzügyi válság következményeként: a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetője szerdán bejelentette, hogy néhány napon belül tárgyalásokat kezd Fehéroroszországgal hitelkeret nyújtásáról. "A világméretű pénzügyi válság kedvezőtlenül befolyásolta a fehérorosz gazdaságot, az ország külső finanszírozáshoz való hozzájutását" - közölte Dominique Strauss-Kahn.

Putyin Fehéroroszországgal üzletelne

Archívum2008.10.06, 20:43

A politikai kapcsolatok mellett a pénzügyi együttműködést is szorosabbra fűzné Fehéroroszországgal az orosz kormányfő. Vlagyimir Putyin szerint a kétoldalú energiakereskedelemben ki kellene iktatni a dollárt, és rubelelszámolásra áttérni.

Ciprusi nyaralás a foci körül

[origo] utazás2008.07.01, 09:38

A futballszurkoló sajátossága, hogy nyári szabadságát megpróbálja úgy időzíteni, hogy a - főleg magyar csapatok esetében - korán kezdődő európai kupaküzdelmek során elkísérhesse kedvenc csapatát külföldre is. Ha van egy kis szerencsénk és elkerüljük az olyan egzotikus túrákat, mint Albánia, Macedónia vagy esetleg Fehéroroszország, a teljes nyári szabadságunkat a mérkőzés helyszínén tölthetjük. Ilyen kiváló célpont a nyári hónapokban Ciprus. A külföldi meccseket annyira nem preferáló feleségek, barátnők is azonnal megenyhülnek, ha egy Ciprusról szóló katalógussal állítunk haza.

Betiltották a fehérorosz internetes újságokat

Nagyvilág2008.06.25, 12:25

A fehérorosz parlament kedden jóváhagyta az államfő javaslatát, és betiltotta az országban működő összes internetes újságot - írja a The New York Times. A lap szerint az új törvény célja a korábban nyomtatásban betiltott, és az internetre szoruló ellenzéki sajtó teljes felszámolása.

Meghívta a pápát a fehérorosz elnök

Nagyvilág2008.06.20, 22:53

Fehéroroszországi látogatásra invitálta Lukasenka fehérorosz elnök XVI. Benedek pápát. A látogatás célja az lenne, hogy hivatalosan rendezzék az ország és Vatikán viszonyát. Fehéroroszország lakosainak nagy többsége ortodox vallású, csak 10 százalék a római katolikusok aránya.

Kézi-Eb-selejtezők: dán szenvedés, portugál csoda

Sport2008.06.09, 09:22

Nem sikerült a bravúr a Kovács Péter irányította török nőikézilabda-válogatottnak, amely a hazai egygólos vereség után idegenben kettővel kikapott az olimpiai bajnok dánoktól, így nem tudta kiharcolni a decemberi, macedóniai Európa-bajnokságon való szereplés jogát. Meglepetésre kieste a lengyelek is, akik kilencgólos előnyüket képtelenek voltak megtartani Portugáliában.

Kikaptak a fehéroroszoktól a női röplabdázók

Archívum2008.06.06, 21:32

Első mérkőzésén három szettben kikapott a magyar nőiröplabda-válogatott Fehéroroszországtól, a franciaországi Nancyban zajló második Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitó fordulójában.

Vb-bronzot szerzett a magyar öttusaváltó

Sport2008.06.03, 21:26

Bronzérmet szerzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert összeállítású csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében. Az első helyen a fehéroroszok, a másodikon a litvánok végeztek.    

Először nyert az Eb-selejtezőben a nőiröplabda-válogatott

Sport2008.06.01, 19:36

Megszerezte első győzelmét a magyar nőiröplabda-válogatott a fehéroroszországi Mogiljevben zajló Európa-bajnoki selejtezőtornán. Ludvig Zsolt szövetségi kapitány tanítványai az osztrákoknál bizonyultak jobbnak.

Buliga megtörte Lehmann góltalansági csúcsát

Sport2008.05.28, 07:01

Az Európa-bajnoki résztvevő német labdarúgó-válogatott barátságos labdarúgó-mérkőzésen hazai pályán döntetlent játszott Fehéroroszországgal. A németek már két góllal vezettek, a vendégek a hajrában egyenlítettek.

Egy vb-csoportba került Kanadával a hokiválogatott

Sport2008.05.19, 10:26

A friss-vb ezüstérmes Kanada, valamint Szlovákia és Fehéroroszország csapata lesz a magyar válogatott csoportellenfele a jövő évi svájci jégkorong-világbajnokságon.

Történelmi német siker a hokivébén

Archívum2008.05.06, 08:46

A német válogatott nagy meglepetésre 4-2-re nyert a szlovákok ellen a Kanadában zajló jégkorong-világbajnokságon. Ez az eredmény történelmi, hiszen vb-n a németek eddig még soha nem győzték le a szlovák együttest.

Történelmi hokivébé Volán-játékossal és NHL-sztárokkal

Sport2008.04.29, 12:32

Az előzetesen kiadott keretek alapján az orosz és a házigazda kanadai válogatott a legnagyobb esélyese a pénteken kezdődő és május 18-ig tartó jégkorong-világbajnokságnak.

Az ötödik helyért játszhatnak Pótáék

Sport2008.02.29, 20:48

Az Európa-bajnok magyar női asztalitenisz-válogatott 3-1-re győzött Hollandia ellen a kantoni csapat-világbajnokságon, így szombaton az ötödik helyért játszhat. Téglás Péter csapatának ellenfele a két honosított kínaival felálló Ausztria lesz. A férfiak 3-0-ra kikaptak Fehéroroszországtól a 13-20. helyért kiírt találkozón.