FC Liverpool

címke rss

Csúcsrangadók hétvégéje Európában

Sport2006.10.20, 19:00

A topligák mindegyikében szuperrangadóra kerül sor a hétvégén, egyedül a Serie A lóg ki kicsit a sorból, amely "csupán" egy Milan-Palermót tud felmutatni. Spanyolországban az El Clásicó, azaz a Real Madrid-Barcelona meccs tartja lázban a drukkereket, Angliában a Manchester United a Liverpoolt fogadja, míg a francia (Marseille-Lyon), illetve a német bajnokságban (Werder-Bayern) a tabella első két helyezettje csap össze egymással.

EU-támogatással épül a Liverpool stadionja

Sport2006.09.29, 06:42

Az Európai Unió 13,29 millió euróval járul hozzá az FC Liverpool labdarúgócsapatának új, 60 ezer néző befogadására alkalmas stadionjának építéséhez.

Alonso-csodagól és vesztegetési botrány Angliában

Archívum2006.09.20, 23:42

A házigazda FC Liverpool legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó Premier League szerdai találkozóján, amelyet egy korábbi fordulóból halasztottak el. A hazaiak második gólját Xabi Alonso a saját térfeléről lőtte, a vendégek kapujából kint álló hálóőre tehetetlen volt a spanyol játékos pontos ívelésével szemben. Mindeközben vesztegetési botrány borzolja a kedélyeket Angliában.

Ballack: három meccs a kiállításért

Archívum2006.09.18, 21:08

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Michael Ballackot, az FC Chelsea német labdarúgóját, akit vasárnap az FC Liverpool elleni bajnoki rangadón állítottak ki.

BL-csoportkörbe jutott a Liverpool és a Milan

Sport2006.08.23, 01:10

Elsőként az FC Liverpool jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből a csoportküzdelmekbe, miután hazai egygólos győzelmét követően a - zavaros közel-keleti politikai helyzet miatt semleges pályán rendezett - visszavágón Kijevben döntetlent ért el a Maccabi Haifa ellen.

Bodnárék legyőzték a Valenciát a BL-ben

Sport2006.08.09, 23:27

A Red Bull Salzburg hazai pályán egy góllal nyert az FC Valencia ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén. Bodnár László végigjátszotta a találkozót az osztrák együttesben. Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén a hajrában fordított a Hearts vendégeként. A magyar futballistát a cserék közé nevezték, de nem kapott bizonyítási lehetőséget. A Lille három góllal legyőzte a Debrecent búcsúztató macedón Rabotnicki Skopjét.  Az FC Liverpool egy 88. szerzett góllal gyűrte le a vendég Maccabi Haifát.

BL: a Liverpool nem akar Izraelben játszani

Archívum2006.07.29, 12:57

Rafael Benítez, az FC Liverpool vezetőedzője kijelentette, nem szeretné, ha csapatának Izraelben kellene pályára lépnie a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában.

A Liverpool a legeredményesebb angol klub

Archívum2006.07.24, 17:24

Az FC Liverpool vezeti az 1888-ban indult angol labdarúgó-bajnokság örökranglistáját. A The Times című lap által közzétett állás szerint a 18-szoros győztes klub története során 3643 meccset játszott az élvonalban és ezeken összesen 5927 pontot gyűjtött - a statisztikában a győzelemért három, a döntetlenért pedig egy pont jár, a kezdetektől számítva -, ez átlagosan 1,63 pontot jelent mérkőzésenként.

Holtversenyben élen a Liverpool és az Inter

Sport2006.06.04, 21:36

Az FC Liverpool és az Internazionale közösen vezeti a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona előtt a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klubvilágranglistáját.

Morientes Valenciába igazolt

Archívum2006.05.25, 21:18

Fernando Morientes, az FC Liverpool labdarúgója a spanyol élvonalban szereplő Valenciához szerződött.

A bírót kritizálják az Arsenal játékosai

Sport2006.05.18, 16:56

Különbözőképpen értékelik az érintettek a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai döntőjét, a Barcelona Arsenal felett aratott 2-1-es győzelmét: Thierry Henry például élesen krizizálta a norvég bírót, míg Henrik Larsson megérdemelt sikerről beszélt a mérkőzést követő, éjszakába nyúló sajtónyilatkozatok alkalmával.

Büntetőkkel nyert FA-kupát a Liverpool

Sport2006.05.13, 22:53

Az FC Liverpool hetedik alkalommal nyerte el az angol labdarúgó FA-kupát, miután a cardiffi Millennium Stadionban tizenegyesekkel legyőzte a West Ham United együttesét. A sorozat 135 éves történetében másodszor dőlt el büntetőkkel a trófea sorsa. Tavaly az Arsenal győzte le 11-esekkel a Manchester Unitedet.

Gerrard az év játékosa Angliában

Sport2006.04.24, 22:40

Az angol Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA) Steven Gerrardot, az FC Liverpool csapatkapitányát választotta az év játékosának.

West Ham-Liverpool döntő az FA-kupában

Archívum2006.04.23, 21:17

A West Ham United lesz az ellenfele az FC Liverpoolnak az angol labdarúgó FA-kupa döntőjében, mivel a londoni csapat Marlon Harewood góljával 1-0-ra nyert Middlesbrough ellen a második elődöntős mérkőzésen. A találkozót a birminghami Villa Parkban rendezték.    

Zsinórban hatodszor nyert a Liverpool

Sport2006.04.09, 18:56

A harmadik helyen álló FC Liverpool a 31. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Robbie Fowler találatával egygólos győzelmet aratott a Bolton Wanderers ellen az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában.

A Liverpool nyerte a városi derbit

Sport2006.03.25, 21:34

Az FC Liverpool nyerte meg a városi rangadót a vendég Everton ellen az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójában.

FA-kupa: Chelsea-Liverpool a döntőért

Archívum2006.03.24, 14:43

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elkészítette az FA-kupa elődöntőjének párosítását, s a két nagyágyú, a Chelsea és az FC Liverpool összekerült egymással.

Benítez marad Liverpoolban

Archívum2006.03.16, 18:06

Rafael Benítez, az FC Liverpool spanyol vezetőedzője négy évvel meghosszabbítja szerződését az angol klubnál.

Henry, Rooney és Bent is duplázott

Sport2006.03.12, 20:10

A Bajnokok Ligájában negyeddöntős Arsenal Thierry Henry két góljával legyőzte a BL-ben címvédő, de onnan már kiesett Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának rangadóján.

Továbbra is a Liverpool a klubranglista élén

Archívum2006.03.02, 15:51

Továbbra is a Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klub-világranglistáját.

Élen a Liverpool, támad a Juventus

Archívum2006.02.02, 18:27

Továbbra is a Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistáját.

Ismét Mourinho az év edzője

Archívum2006.01.20, 14:07

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szerint - 2004 után másodszor - José Mourinho volt 2005-ben az év edzője. A portugál szakember - aki nyáron 50 év után bajnoki címre vezette a Chelsea-t és a jelenlegi pontvadászatban is toronymagasan vezet a gárda - rendkívül szoros küzdelemben előzte meg a Liverpoollal Bajnokok Ligáját nyerő Rafael Benitezt. A harmadik helyen Frank Rijkaard, az FC Barcelona holland trénere végzett.

Megkezdi nagy sorozatát a Liverpool

Sport2006.01.13, 15:19

Kemény hónap elé néz a Liverpool labdarúgócsapata, amely négy hét alatt a Premier League legjobbjaival méri össze erejét. Elsőként, a bajnokság 22. fordulójában a negyedik helyezett Tottenham látogat az Anfield Roadra. Olaszországban a Milan római fellépése ígér nagy csatát, míg a spanyol bajnokságban a Valencia a meglepetéscsapat Osasunát, a megállíthatatlan Barcelona a Bilbaót látja vendégül.

Ismét a Liverpool vezeti a klubvilágranglistát

Archívum2006.01.10, 12:15

Egy hónap szünet után ismét a Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistáját.

Derbit nyert a Liverpool, botlott a MU

Sport2005.12.29, 00:19

A Premier League 19. fordulójában a cudar időjárás miatt három találkozót is elhalasztottak, az éllovasok meccseit és a liverpooli derbit viszont láthatták a szigetországi drukkerek. A játéknap nyertese - most is - a Chelsea volt, amely minimális különbséggel verte idegenben a Manchester Cityt, míg a Liverpool a városi derbin aratott sikerének, az Arsenal pedig a Portsmouth elleni gólzápornak örülhetett. A MU viszont botlott, csakúgy, mint a Tottenham, amely a Gera Zoltán nélkül felálló West Bromwich otthonában vérzett el.

Nyertek az éllovasok, Gera visszatért

Sport2005.12.26, 20:30

Azok után hogy a listavezető Chelsea kora délután begyűjtötte a három pontot, üldözői is könnyedén nyertek a Premier League 18. fordulójában: a Manchester United a 67. perctől Gera Zoltánt is a soraiban tudó West Bromwich Albiont, míg a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool a Newcastle Unitedet intézte el könnyedén. Az Arsenal négy mérkőzés után, a Charlton Athletic otthonában tudott újra győzni.

Klub-vb: a liverpooliak a bírót okolják

Archívum2005.12.19, 15:34

Az FC Liverpool labdarúgócsapatának játékosai és vezetői elsősorban a mexikói Benito Archundia bírót okolják a klubvilágbajnokság döntőjében a brazil Sao Paulótól elszenvedett 1-0-s vereségért.

A Sao Paulo nyerte a klubvilágbajnokságot

Archívum2005.12.18, 15:53

A Libertadores-kupa-győztes brazil Sao Paulo 1-0-ra legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő angol FC Liverpoolt, s ezzel megnyerte a Japánban rendezett labdarúgó klubvilágbajnokságot. A jokohamai finálét közel 67 ezer szurkoló tekintette meg a helyszínen.

Ronaldinhóé a jubileumi Aranylabda

Sport2005.12.04, 16:59

A 2005-ös esztendőben nem fért kétség ahhoz, hogy a legjobb Európában futballozó játékos Ronaldinho, a spanyol bajnok FC Barcelona és a Konföderációs-kupa-győztes brazil válogatott játékmestere. A 25 esztendős labdaművész tavaly is közel volt a végső sikerhez, ám akkor "csak" a FIFA választotta meg a legjobb játékosnak, míg idén már a France Football tudósítói is mellette törtek pálcát, így - 225 pontjával - ő kapta meg a "jubileumi", azaz 50. alkalommal kiosztott Aranylabdát. A második helyen a Chelsea középpályása, Frank Lampard (148), a harmadikon pedig a Liverpoolban futballozó Steven Gerrard (142) végzett.

A Sunderland otthonában nyert a Liverpool

Sport2005.12.01, 01:48

A Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool idegenben kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó Sunderland ellen a labdarúgó Premier League 17. fordulójának előrehozott szerdai találkozóján. Sikerükkel a Vörösök feljöttek a negyedik helyre a tabellán.

Platini két játékost favorizál az Aranylabdára

Archívum2005.11.09, 07:07

Ronaldinhónak, az FC Barcelona brazil csillagának, vagy Steven Gerrardnak, az FC Liverpool játékosának adná az Aranylabdát Michel Platini.

A Liverpool a klubvilágranglista új éllovasa

Archívum2005.11.01, 16:15

Három és fél év után először ismét a Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klub-világranglistáját.

BL: nemes bosszúra készül a PSV

Sport2005.10.19, 12:19

Szerdán újabb nyolc összecsapással folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája küzdelemsorozata. A játéknap rangadóját Milánóban játsszák, ahol az AC Milan vendége a holland PSV Eindhoven lesz. A sérült Juhász Rolandot nélkülöző Anderlechthez a címvédő Liverpool utazik, míg a másik milánói gárda, az Inter Portóban vizitál.

Cissé januárban távozna Liverpoolból

Sport2005.10.07, 07:12

Djibril Cissé, a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool francia labdarúgója elégedetlen a csapaton belüli helyzetével, ezért jelezte, hogy januárban távozni szeretne a klubtól, amennyiben Rafael Benitez vezetőedző továbbra sem számít rá rendszeresen.

Meztelenképek a Liverpool francia csatáráról

Sport2005.09.21, 18:14

Mint "vendégművész", Djibril Cissé, a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool labdarúgója is feltűnik majd a francia Stade Francais rögbiklub 2006-os aktnaptárában.

Barcelona-Madrid párharcok a hétvégén

Sport2005.09.17, 19:02

A spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában két párosításban is találkozik egymással Madrid és Barcelona városa, hiszen a Real Madrid az Espanyol otthonába látogat, míg az Atlético Madrid az FC Barcelonát látja vendégül.

BL: Juhász Roland a Chelsea ellen debütálhat

Sport2005.09.13, 18:48

Kedden nyolc mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2005-2006-ös szezonja. Az első játéknap legérdekesebb találkozójának a Real Madrid lyoni vendégjátéka ígérkezik, hiszen a nyári átigazolási szezonban ismét nagyon megerősödött spanyol gárda az elmúlt szezonban negyeddöntős francia bajnok otthonában lép pályára. Juhász Roland a Chelsea ellen mutatkozhat be új csapatában, a belga Anderlechtben. Minden összecsapás 20.45-kor kezdődik.

Milant előzött a Liverpool, nagyot ugrott a Loki

Sport2005.09.02, 12:08

Továbbra is az Internazionale vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klubvilágranglistáját. Az olasz kupagyőztes milánóiak a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpoolt előzik meg, a legrangosabb európai kupasorozatban tavaly ezüstérmes AC Milan pedig visszaesett a harmadik helyre.

A bolgárok szerint Cissé provokált

Sport2005.09.01, 15:49

Az első fokon szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt 30 ezer svájci frankra büntetett CSZKA Szófia labdarúgócsapata amatőr videofelvétellel szeretné bizonyítani, hogy az FC Liverpool színes bőrű csatára, Djibril Cissé provokálta a hazai nézőket a két együttes augusztus 10-ei, a vendégek 3-1-es győzelmével zárult szófiai Bajnokok Ligája-selejtezőjén.

Cissé Szuperkupát nyert a Liverpoolnak

Sport2005.08.26, 23:17

A csereként pályára lépő francia Djibril Cissé két találatával vert helyzetből fordított, s győzött hosszabbítás után 3-1-re a Liverpool labdarúgócsapata a Szuperkupa-döntőben az orosz CSZKA Moszkva ellen.

Baros az Aston Villáé

Archívum2005.08.22, 20:36

Milan Baros elhagyta az Anfield Roadot: a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool cseh válogatottja négy évre az Aston Villa együtteséhez szerződött.

BL: hengerelt a Liverpool, botlott a Werder

Sport2005.08.11, 17:55

Szerdán több sztárcsapat is pályára lépett a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulónak első mérkőzésein, de a legnagyobb figyelem a Liverpool bulgáriai vendégjátékát övezte. A BL-címvédőnek nem okozott gondot a CSZKA Szófia idegenbeli legyőzése, a Vörösök ugyanis a francia Cissé és a spanyol Morientes góljaival - utóbbi ráadásul duplázott - 3-1-re verték a bolgár együttest, így az Anfield Road-i visszavágó már csak formalitásnak ígérkezik.

Eltörte a könyökét a BL-döntő hőse

Archívum2005.08.08, 21:57

Elképzelhető, hogy három hónapig nem léphet pályára Jerzy Dudek, a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool labdarúgócsapatának lengyel kapusa, mert edzés közben könyöktörést szenvedett.

Milan Baros nem lesz a Schalke játékosa

Sport2005.08.01, 18:28

Milan Baros, az FC Liverpool cseh labdarúgója az elmúlt hetek tárgyalássorozotai ellenére mégsem lesz a német Schalke 04 játékosa.  

Kiemelt ellenfelet kaphat a Loki a BL-ben

Sport2005.07.28, 17:29

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája-selejtező 3. körének pénteki sorsolására elkészített kiemelési listát. Ha a szerdán este 3-0-s előnyt szerzett Debreceni VSC-AVE Ásványvíz túljut a Hajduk Spliten, akkor sztárcsapatok ellen szerepelhet. Supka Attila gárdája továbbjutás esetén nem lesz kiemelt.

Gerrard csereként duplázott a BL-visszavágón

Sport2005.07.20, 13:16

Kedden a grúz Dinamo Tbiliszi, a litván FBK Kaunas és a címvédő angol FC Liverpool is bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójába.

Dudek kifakadt, és távozni akar Liverpoolból

Sport2005.07.13, 14:14

Távozni akar a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpooltól az isztambuli döntő tizenegyespárbajának hőse, a lengyel labdarúgó-válogatottban kulcsembernek számító Jerzy Dudek.

Benítez nem bízik Figo megszerzésében

Archívum2005.07.11, 20:42

Szinte biztos, hogy Luis Figo nem lesz a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool labdarúgója. Ezt állítja az angol csapat spanyol vezetőedzője, Rafa Benítez.

Gerrard marad Liverpoolban

Sport2005.07.07, 12:09

"Mindig is az Anfield Roadon akartam maradni" - jelentette ki szerdán délután Steven Gerrard, a Liverpool középpályása. Mindez némiképp különös annak tükrében, amit 24 órával korábban mondott, amikor úgy tűnt, elfogadja a Chelsea brit rekordot jelentő 40 millió fontos (60 millió euró) ajánlatát. Aztán végül mégis másképp döntött, felhívta Rick Parryt, a Bajnokok Ligája győztesének ügyvezető igazgatóját, és közölte: szeretné aláírni a 2009-ig történő hosszabbításról szóló szerződést.

Három új játékost igazolt az FC Liverpool

Archívum2005.07.04, 19:37

A Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool labdarúgója lett a kapus José Reina, valamint Mark Gonzales és Antonio Barragan.

Hiába harcolt a Slavia a Liverpool BL-indulása ellen

Sport2005.07.01, 19:28

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a cseh szövetség által is támogatott Slavia Praha tiltakozását, amelyet a címvédő FC Liverpool Bajnokok Ligája-indulásának ügyében terjesztett be a klub.

BL-győztes kapus érkezik Geráékhoz

Archívum2005.06.30, 12:33

Az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion szerződteti Chris Kirklandet, az FC Liverpool labdarúgóját.

A Hajduk Split lesz a Loki BL-ellenfele

Sport2005.06.29, 12:59

A Debreceni VSC-AVE Ásványvíz a horvát bajnok Hajduk Splittel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

A Slavia tovább harcol igazáért a BL-ben

Sport2005.06.29, 22:39

A Cseh Labdarúgó Szövetség által támogatott Slavia Praha hivatalosan is benyújtotta tiltakozását a címvédő FC Liverpool Bajnokok Ligája-indulásának ügyében.

A csehek tiltakoznak a Liverpool BL-indulása ellen

Archívum2005.06.21, 13:16

A Cseh Labdarúgó Szövetség mindenben támogatja a Slavia Prahát, amennyiben a klub hivatalosan tiltakozik vagy fellebbez az FC Liverpool Bajnokok Ligája-indulásának ügyében.

Liverpool: Baros marad, Pellegrino megy

Archívum2005.06.17, 15:14

Milan Baros elutasította az Olympique Lyon ajánlatát, így a következő szezonban is az FC Liverpool labdarúgója lesz. Mauricio Pellegrino viszont fél év után távozik az Anfield Roadról.

Lemondta japán túráját a Liverpool

Sport2005.06.16, 14:23

Mivel már a labdarúgó Bajnokok Ligája első, július közepi selejtezőkörében érdekelt az FC Liverpool, ezért az angol csapat lemondta a jövő hónapra tervezett japán túráját.

Halálos gázolás miatt bajban a liverpooli hátvéd

Sport2005.06.14, 16:34

Újra kihallgatják Steve Finnant, a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool labdarúgóját, mivel még januárban autójával elgázolt egy idős férfit, aki a baleset után öt héttel elhunyt.

A Liverpool mégis indulhat a BL-ben

Sport2005.06.13, 07:12

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki döntése alapján a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool ötödik angol csapatként indulhat a sorozat 2005/06-os idényében. Az UEFA ezzel együtt szabályt is módosított, mostantól ugyanis a címvédőnek biztos helye van a legrangosabb európai kupasorozatban.

Benítez a Real Madridból is erősítene

Archívum2005.06.13, 07:12

Rafael Benítez, a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool vezetőedzője elismerte, hogy az erősítésre kiszemelt labdarúgók között több Real Madridban futballozó játékos is van.

Dietmar Hamann marad a BL-győztesnél

Archívum2005.06.01, 16:14

Dietmar Hamann további két évig a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool labdarúgója marad.

A Liverpool a Fenerbahce BL-helyére léphet

Sport2005.05.29, 17:32

A The Sun értesülése szerint az UEFA mindent elkövet azért, hogy kiskaput találjon a Liverpool számára ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája újdonsült győztese mégiscsak elindulhasson a 2005/2006-os kiírásban. Ennek érdekében állítólag selejtezőre kényszerítenék a 16, rögtön a csoportküzdelmekbe sorolt csapat közül a legalacsonyabban rangsoroltat, a török bajnok Fenerbahcét, s a helyére a Liverpool lépne.

Izgalmas, de gólszegény BL-döntőt ígér a múlt

Sport2005.05.24, 13:04

A Bajnokok Ligája idei döntőjét - a tavalyival ellentétben - két patinás európai nagycsapat játssza, azt mégsem lehet mondani, hogy mindkettejük fináléba jutására számítani lehetett a sorozat kezdetén. A két évvel ezelőtti győztes AC Milant már szeptemberben is a legnagyobb esélyesek közé sorolták, ám az FC Liverpool döntőbe jutására nem sokan fogadtak volna. A vörösök azonban nem nagyon foglalkoztak az esélylatolgatásokkal, azzal, hogy sem a csoportmérkőzések során, sem az egyenes kieséses szakaszban nem ők számítottak a favoritnak, hanem futballoztak. Mégpedig rendkívül hatékonyan és taktikusan. A Liverpool finoman szólva nem szórrta ...

Hargreavest csábítja a Liverpool

Archívum2005.05.22, 13:04

A Bild című német lap szerint az FC Liverpool bejelentkezett Owen Hargreavesért, a Bayern München labdarúgócsapatának középpályásáért. Az újság úgy tudja, hogy a bajor klub hétmillió euróért hajlandó lenne elengedni az angol futballistát, akinek a szerződése 2006 nyarán jár le.

A mezek már készen állnak a BL-döntőre

Sport2005.05.17, 14:39

A csapatok megegyezése alapján az AC Milan fehér, az FC Liverpool pedig vörös mezben lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája május 25-i isztambuli fináléjában.

Kérdéses Ambrosini BL-döntős szereplése

Archívum2005.05.17, 18:02

Combsérülés miatt erősen kétséges, hogy a középpályás Massimo Ambrosini szerepel-e az AC Milanban az FC Liverpool elleni május 25-i isztambuli Bajnokok Ligája-döntőben.

Blatter is támogatja a Liverpool BL-indulását

Sport2005.05.12, 14:26

Joseph Blatter FIFA-elnök támogatja Lennart Johansson UEFA-elnök ötletét, hogy a következő idényben az FC Liverpool indulhasson a Bajnokok Ligájában, ha május 25-én megnyeri az AC Milan elleni döntőt.

A Milan jól rápihenhet a BL-döntőre

Sport2005.05.11, 07:27

Az AC Milan labdarúgócsapata két nap plusz pihenőt kap a május 25-én, Isztambulban sorra kerülő FC Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntő előtt, ugyanis a gárda finálét megelőző bajnoki mérkőzését előrehozták vasárnapról péntekre.

A Liverpool BL-esélyt kaphat az UEFA-tól

Sport2005.05.10, 12:04

Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke arra buzdítja az angol tagszervezetet (FA), hogy írásban kérvényezze: amennyiben május 25-én az FC Liverpool megnyeri az AC Milan elleni döntőt, a következő idényben indulhasson a Bajnokok Ligájában.

Az Arsenal elvette a Liverpool BL-játékát

Sport2005.05.09, 07:28

Az Arsenal 3-1-re legyőzte a Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League 37. fordulójának vasárnapi rangadóján, így biztossá vált: a Vörösök bár május 25-én a Milan ellen elhódíthatják a trófeát, jövőre nem lesznek részesei a legrangosabb európai kupasorozatnak.

A BL-győzelem sem hatja meg az FA-t

Sport2005.05.05, 20:59

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) döntése értelmében az FC Liverpool - amely május 25-én az AC Milan ellen lép pályára a Bajnokok Ligája döntőjében - a következő szezonban csak akkor indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban, ha a Premier League-ben eléri a negyedik helyet.

Mourinho fanyalgásán nevetnek az angolok

Sport2005.05.04, 18:44

IstanPOOL - olvasható a szerdai Daily Mirror főcíme, arra utalva, hogy a 'Pool, vagyis az FC Liverpool utazhat a két angol labdarúgó-csapat közül a május 25-i, isztambuli Bajnokok Ligája-fináléra. Az angol lapok némiképp kárörvendően kommentálják a Chelsea és meglehetősen nagyképű menedzsere, José Mourinho búcsúját a további küzdelmektől, s "nyafogónak" titulálják a portugál szakvezetőt, amiért az folyvást panaszkodik Luis García - szerinte tévesen - megadott gólja miatt.

A BL-ben állhat bosszút a Chelsea-n a Liverpool

Sport2005.04.27, 12:12

Szerda este sok szempontból pikáns elődöntővel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, hiszen a Stamford Bridge-en a sportág jelenlegi angol kirakatcsapata, a pénzügyileg is csúcsközelben járó Chelsea ellenfele a nemzetközileg legsikeresebb szigetországi együttes, a négyszeres BEK-győztes FC Liverpool lesz.

Királyék legyőzték a Liverpoolt

Sport2005.04.24, 10:40

Király Gábor és Torghelle Sándor csapata, a kiesés ellen küzdő Crystal Palace egygólos győzelmet aratott a Bajnokok Ligája-elődöntős FC Liverpool felett az angol labdarúgó Premier League 35. fordulójában.

Nagy visszatérők a BL-elődöntőben

Sport2005.04.14, 16:29

Húszéves szünet után a négyszeres BEK-győztes FC Liverpool visszatért az európai labdarúgás közvetlen elitjébe, miután az 1985-ös, tragédiába torkolló finálé "visszavágóján" elbúcsúztatta a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Juventust.

A Liverpool és a PSV jutott a négy közé

Sport2005.04.14, 07:18

Hazai pályán nem tudott gólt lőni a Liverpoolnak a Juventus, így 2-1-es összesítéssel az esélytelenebbnek tartott angol csapat jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A PSV Eindhoven büntetőpárbajban  harcolta ki a négy közé jutást az Olympique Lyon ellen.

Angolokra támadtak a Juventus-drukkerek

Sport2005.04.13, 20:51

Kisebb fejsérüléseket szenvedett az FC Liverpool egyik szurkolója, miután kedd éjszaka a Juventus drukkerei megverték egy torinói bárban.

Ikszelt a Chelsea, betlizett a Liverpool

Sport2005.04.10, 15:15

A listavezető Chelsea hazai pályán csak döntetlent játszott a Birmingham Cityvel az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, igaz, a londoniaknak így is mindössze hat pontot kell szerezni a hátralévő hat fordulóban a bajnoki címhez. A Bajnokok Ligájában a Juventust legyőző Liverpool ezúttal nem járt sikerrel, és 1-0-s vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként, de betlizett a Manchester United is, amelyet a sereghajtó Norwich győzött le 2-0-ra.

Zebina kihagyja a Liverpool elleni BL-visszavágót

Archívum2005.04.07, 19:06

Jonathan Zebina, a Juventus francia labdarúgója combsérülése miatt nem szerepelhet az FC Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, jövő szerdán.

Önkritikát gyakorolt a Liverpool kapusa

Sport2005.04.06, 20:45

Scott Carson, az FC Liverpool fiatal hálóőre - aki csak Jerzy Dudek sérülése miatt kaphatott lehetőséget - elismerte: nagy szerepe volt abban, hogy csapata gólt kapott a Juventus elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén.

Húsz év után találkozik a Liverpool és a Juventus

Sport2005.04.05, 20:31

Kedden két negyeddöntővel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája idei küzdelemsorozata. A legnagyobb érdeklődéssel várt csaták egyike a Liverpool-Juventus találkozó: a két csapat az 1985-ös, szurkolói tragédiába torkolló, brüsszeli BEK-döntő óta nem találkozott egymással, A nap másik összecsapásán a francia Olympique Lyon a holland PSV Eindhovent fogadja.

Nedved a Fiorentina ellen tér vissza

Archívum2005.03.29, 13:42

Szombaton ismét pályára lép Pavel Nedved, a Juventus labdarúgócsapatának cseh középpályása, így valószínűleg nem lesz akadálya annak, hogy szerepeljen április 5-én az FC Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben.

Királyékra nehéz feladat vár a Chelsea ellen

Sport2005.03.19, 23:32

Huszonhárom esztendeje nem tudott nyerni a Crystal Palace labdarúgócsapata bajnoki mérkőzésen a Stamford Bridge-en, s a Premier League 30. fordulójában sem a Király Gábor vezette csapat az esélyes a Chelsea otthonában. Németországban a Schalke Mainzban őrizheti meg hárompontos előnyét a Bayern Münchennel szemben, Olaszországot a Roma-Milan rangadó hozza lázba. A spanyoloknál a Depor a listavezető Barcelonát fogadja a hét végén.

BL: Capello felszabadult, Wenger realista

Sport2005.03.14, 14:49

Talán még soha nem örült annyira egy győzelemnek Fabio Capello, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője, mint a Real Madrid felett aratott 2-0-s sikernek. Az olasz együttes ugyanis hosszabbításban kiverte a sztárcsapatot, ezzel 1993 óta először fordul elő, hogy nincsen spanyol klub a BL negyeddöntőjében. Arsene Wenger, az Arsenal trénere elismerte, csapata nem jó annyira, hogy megnyerje a legrangosabb kupát. A Liverpool reméli, mostantól nem becsülik le, míg a PSV büszke arra, hogy legkisebb büdzséjű együttesként is a legjobb nyolc közé verekedte magát.

Capello: Tökéletes focival verhető a Real

Sport2005.03.09, 13:06

A Chelsea, a Lyon és a Milan kedden már nyolc közé jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában, s a triót szerda este további négy csapat fogja követni. A Liverpool és a Bayern München elvileg nyugodtan várhatná a Leverkusen, illetve az Arsenal elleni visszavágókat, utóbb említett két csapat azonban 3-0-s állásnál lőtt egy-egy - fontos idegenbeli - hajrágólt az első meccsen. A Monaco nem volt eredményes Eindhovenben, ennek ellenére az 1-0-s holland előny könnyen ledolgozható. Így gondolhatják ezt a Juventus játékosai is, akik a Real Madrid vendégeként szenvedtek egygólos vereséget, mind a négy hazai csapaton erős gólkényszer lesz tehát a ...

Wenger ilyen gyenge Arsenalt még nem látott

Sport2005.03.01, 12:14

A Real Madrid végig fölényben volt a Juventus elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn, ám csak 1-0-ra győzött, a hazaiak trénere, Vanderlei Luxemburgo ennek ellenére elégedett csapatával. Az Arsenal 3-1-re kikapott Münchenben, s a vendégek szakvezetője, Arséne Wenger nem csodálkozott a szinte kiütéses vereségen, hiszen - mint elmondta -, ez volt a leggyengébb teljesítmény, amit csapata valaha nyújtott a BL-ben. A Leverkusen ellen 3-1-re diadalmaskodó Liverpool Dudek hibája, míg a tavalyi döntős Monaco az eindhoveni gólképtelenség - no és az 1-0-s vereség - miatt kesereghet.

A Liverpool ellen nyerne Ligakupát a Chelsea

Archívum2005.02.25, 14:38

Vasárnap 16 órától a cardiffi Millennium-stadion ad otthont az angol labdarúgás idei első fináléjának: a Ligakupa döntőjében a bajnoki listavezető Chelsea ellenfele a hétközi BL-nyolcaddöntő egyetlen sikeres szigetországi csapata, az FC Liverpool lesz.

77 millió eurót költöttek a Premier League klubjai

Archívum2005.02.02, 08:19

Az angol labdarúgó Premier League csapatai összesen körülbelül 77 millió eurót költöttek új játékosokra a téli átigazolási időszakban. A legköltekezőbb a Newcastle United, a Tottenham Hotspur és az FC Liverpool volt, ezek a klubok a kiadások mintegy felét, azaz 38 milliót "vállaltak magukra".

Folytatódik a Liverpool vesszőfutása

Sport2005.01.22, 20:45

A Chelsea elleni bajnoki kudarcot követően továbbra sem találja formáját a Liverpool labdarúgó-csapata. Rafa Benítez együttese egy héten belül harmadszor kapott ki, miután a Premier League 24. fordulójának nyitómérkőzésén sima vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő Southampton vendégeként. Jó napja volt viszont a magyar játékosokat foglalkoztató csapatoknak, hiszen mind a Crystal Palace, mind a West Bromwich Albion begyűjtötte a három pontot.

Morientes négy évre Liverpoolba szerződött

Sport2005.01.13, 07:13

Egygólos előnyt szerzett a Liverpool labdarúgócsapata a Watford elleni Ligakupa-elődöntőben, ám a szurkolókat az 1-0-s siker mellett még egy hír izgatta fel: 9 millió euróért négy évre az együtteshez szerződik Fernando Morientes, aki szombaton a MU ellen már be is mutatkozhat.

Edu fenyegetőzik, Jarosik a Chelsea-é

Sport2005.01.06, 16:30

A Chelsea-ben védő Carlo Cudicini - az olasz kapus ügynöke szerint - az FC Liverpoolban folytathatja pályafutását. A listavezető londoniak a CSZKA Moszkva korábbi határozott elzárkózása ellenére leigazolta az oroszok cseh középpályását, Jiri Jarosikot. Edu, az Arsenal brazil válogatott labdarúgója kilátásba helyezte, hogy elhagyja a bajnokcsapatot, és Spanyolországban folytatja pályafutását.

Ki megy ma? - Aimar, Beattie

Archívum2004.12.28, 09:59

Könnyen elképzelhető, hogy Pablo Aimar féléves szünet után ismét Rafael Benítez játékosa lesz, ugyanis az FC Liverpool kedvéért el szeretné hagyni az FC Valenciát.

Gerrard góllal válaszolt a kritikákra

Sport2004.12.09, 17:32

Keddtől eltérően szerdán este a papírforma érvényesült a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó napján, igaz, az FC Liverpool (A csoport) búcsúja csak néhány percen múlt. Az angol sztárcsapathoz hasonlóan a Real Madrid (B csoport) BL-jövője is kérdéses volt, de csak a kezdésig, mert gyenge szereplésének zárásaként az AS Roma szinte semmilyen ellenállást nem fejtett ki.

Pontot csentek Geráék az Arsenaltól

Sport2004.11.20, 20:59

A Premier League 14. fordulójában, nagy csatában 1-1-es döntetlent ért el a West Bromwich Albion labdarúgócsapata az Arsenal otthonában, Gera csatárposzton végigjátszotta a 90 percet. A Chelsea nem tudta kihasználni az Ágyúsok pontvesztését, mert Mourinho fiai szintén ikszeltek, a Bolton 0-2-ről állt fel. Király és Torghelle csapata, a Crystal Palace hazai pályán bukott a Newcastle ellen, a Liverpool a Middlesbrough-tól kapott ki.

Kilenc gólt hozott az észak-londoni derbi

Sport2004.11.14, 16:41

Lagymatag első félidő után pazar összecsapást hozott a Tottenham-Arsenal mérkőzés második játékrésze. A 136. észak-londoni derbin végül a bajnok Ágyúsok 5-4-re nyertek, így a hazai együttes új szakvezetője, Martin Jol vereséggel debütált kispadon. A másik fővárosi rangadón alistavezető Chelsea 4-1-re verte a Fulhamet, az FC Liverpoolt erősítő Eb-gólkirály Milan Baros pedig gyakorlatilag egyedül győzte le a Crystal Palace-t.

Cassano és közönsége nélkül BL-ezik a Roma

Sport2004.11.03, 15:55

A két héttel ezelőtti Bajnokok Ligája-mérkőzések visszavágóira kerül sor szerda este a labdarúgó kupasorozat csoportkörének a negyedik fordulójában. Számos érdekes találkozóra sor kerül, a Deportivo például első gólját készül megszerezni a Liverpool ellen, míg a Dinamo Kijev a Real Madrid skalpjának a begyűjtésére készül. A nullpontos AS Roma üres lelátók előtt és az edzőjével újra összeveszett Antonio Cassano nélkül fogadja a Leverkusent. A játéknap talán legnagyobb rangadóján a Bayern München az idén verhetetlennek tűnő Juventus megállítására törekszik.

A Chelsea ellen sem javított a Liverpool

Sport2004.10.03, 21:17

A Manchester United csupán döntetlent ért el hazai pályán a Middlesbrough ellen a labdarúgó Premier League nyolcadik fordulójának vasárnapi találkozóján. A Chelsea-Liverpool rangadón egyetlen találat született, amellyel a hazai csapat otthon tartotta a három pontot. A Newcastle idegenben 2-2-t játszott a Birmingham Cityvel.

Owen lesz a Real idei sztárigazolása

Sport2004.08.13, 20:06

A Real Madrid vezetőinek nem sikerült megállapodnia az Arsenallal Patrick Vieira vételáráról, így a francia középpályás helyett az FC Liverpool csatára, Michael Owen lesz a spanyol futballklub idei "galacticója".