Fábiánné Rozsnyói Katalin

címke rss

Janics nyilatkozata nagy vihart kavart

Archívum2007.06.26, 13:17

Az utóbbi hetekben állandó témát adott a sajtónak Janics Natasa és Fábiánné Rozsnyói Katalin konfliktusa, a kétszeres olimpiai bajnok kajakos klasszis ugyanis otthagyta a sikeredző csoportját, és azóta Szegeden készül. A csütörtökön kezdődő spanyolországi Európa-bajnokság előtt már úgy tűnt, hogy elültek a vihar hullámai, amelyeket azonban ismét felkorbácsolt Janics sportnapilapnak adott nyilatkozata.

Janics: Szívesen megyek párost Kovács Katival

Archívum2007.05.24, 09:01

Nem fogadta el az ultimátumot, s nem tér vissza Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatában olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakosunk, Janics Natasa. A klasszis egyelőre egyesben szeretne bizonyítani, de szívesen menne párost Kovács Katalinnal is.

Janics nem tér vissza Fábiánnéhoz

Archívum2007.05.23, 11:07

Bár a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén egyetértett Fábiánné Rozsnyói Katalin javaslatával, miszerint ha Janics Natasa a szerdai napon Szolnokon jelentkezik csapata edzésén, versenyzőjeként kezeli, és folytathatják a közös munkát, a hírek szerint erre nem kerül sor. Janics ugyanis a korábbi feltételekkel nem akar visszatérni Fábiánné csapatába.

Janics ultimátumot kapott, Angyal marad

Archívum2007.05.22, 19:30

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Angyal Zoltán szövetségi kapitány lemondását. A testület egyúttal elhatározta, hogy az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs vb után pontosan kidolgozza azt a szabályrendszert, amely mindenkor érvényes lesz a versenyzőkre, edzőkre és a szövetségi kapitányra. Az ülésen Fábiánné Rozsnyói Katalin kijelentette: amennyiben Janics Natasa szerdán 15 órakor megjelenik csapata edzésén, úgy folytathatja velük a munkát.

Janics és edzője külön utakon

Archívum2007.05.15, 09:31

Megszakadt Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakos és a felkészülését eddig irányító sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kapcsolata - jelentették be kedden, a magyar szövetség sajtótájékoztatóján. A világklasszis versenyző nem kívánta kommentálni a történteket, kérdésre válaszolva csak annyit mondott: "Köszönöm, jól vagyok!", de láthatóan a könnyeivel küszködött.

Janics és edzője külön utakon

Archívum2007.05.15, 09:30

Megszakadt Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakos és a felkészülését eddig irányító sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kapcsolata - jelentették be kedden, a magyar szövetség sajtótájékoztatóján. A világklasszis versenyző nem kívánta kommentálni a történteket, kérdésre válaszolva csak annyit mondott: "Köszönöm, jól vagyok!", de láthatóan a könnyeivel küszködött.

Szembekerült a kajakosok kapitánya és sikeredzője

Archívum2007.05.15, 15:36

A kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán úgy döntött, benevezi a hétvégi Világkupa 200 méteres számára a Kovács Katalin, Janics Natasa duót, annak ellenére, hogy utóbbi személyes ellentétek miatt három hete kikerült Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatából, így külön készül korábbi társától. A sikeredző indulatosan reagált a döntésre, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben tényleg átnyúlnak a feje felett, azonnal abbahagyja az edzősködést - adta hírül a Nemzeti Sport.

Kovács és Janics is megszólalt a válogató előtt

Archívum2007.05.10, 18:39

Kovács Katalin és Janics Natasa K-1 200 méteren és K-1 500 méteren egyaránt megmérkőzik egymással a Raab Karcher-kupáért kiírt hét végi kajak-kenu válogató versenyen Szegeden. Amióta Janics Natasát edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin elküldte az általa felkészített csoporttól, finoman szólva is jelentős médiaérdeklődés kíséri a versenyzők idénykezdetét.

Nagy Tímea és Cseh László az év sportolója

Archívum2006.12.18, 20:38

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 1958 óta rendezi meg az Év sportolója választást, az idei, sorrendben 49. voksolás eredményhirdetésére hétfőn került sor a Sportcsillagok Gálaestjén. Egyéniben az úszó Cseh László és a vívó Nagy Tímea nyert, a további kategóriákban taroltak a kajak-kenusok: a csapatoknál a Kovács Katalin, Janics Natasa páros, az edzőknél Fábiánné Rozsnyói Katalin, a szövetségi kapitányoknál Angyal Zoltán végzett az élen.

Benedek Dalma nem hisztizik, dolgozik

Archívum2006.12.11, 09:39

Benedek Dalma idei éve kifogástalanul sikerült, hiszen időrendben haladva, először Csehországban nyert két Európa-bajnoki címet, majd augusztusban, a szegedi kajak-kenu világbajnokságon hódította el az egyéni aranyérmeket 500 és 1000 méteren. A klasszis aztán edzőt váltott, és Fábiánné Rozsnyói Katalint választotta.

Tarolhatnak a kajakosok az Év sportolója választáson

Archívum2006.12.01, 15:43

A Budapest Congress and World Trade Centerben idén december 18-án rendezik meg a Sportcsillagok Gálaestjét. amelyen az év legjobb magyar sportolóit díjazzák. A sportújságírók egy részének már beérkezett a szavazata, s az nem is titok, hogy az Év sportolója választáson három kategóriában az idei világversenyeken is taroló kajak-kenusok állnak a legjobban: a csapatoknál a Janics Natasa, Kovács Katalin duó, az edzőknél Fábiánné Rozsnyói Katalin, a szövetségi kapitányoknál Angyal Zoltán nagy fölénnyel vezet.

Kati néni, Anja, King

Archívum2006.11.15, 13:59

Amikor három héttel ezelőtt a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata menesztette Szabó Edina vezetőedzőt, felmerült a gondolat: miért van oly' kevés női szakvezető a sport világában. Tény: se a magyar, se a nemzetközi gyakorlatban nem bevett szokás, hogy egy csapat kispadjára női trénert nevezzenek ki. Hogy a férfiúi szigornak, esetleg lélektani, pszichológiai okoknak van jelentősége ebben, azon szakemberek évek óta vitatkoznak. Az [origo] összeállította tízes listáját a legsikeresebbnek tartott női edzőkről.

Benedek Dalma edzőt váltott

Archívum2006.09.14, 15:01

Benedek Dalma világraszóló bravúr - négy egyesben, Eb-n és vb-n 500 és 1000 méteren szerzett aranyérem - után vált edzőt. Simon Miklóst elhagyva csatlakozik Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjához a fejlődés, és a pekingi olimpiai győzelem reményében.

Paksy átalakította stílusát a négyes miatt

Archívum2006.06.16, 15:39

Fábiánné Rozsnyói Katalin kezei közül, úgy tűnik, újabb sikernégyes került vízre. Az olimpiai távon a Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina összeállítású hajó már megnyerte a szolnoki T-Mobile-kupát, az első válogató viadalt, és a szakértők szerint nagyon valószínű, hogy a szegedi Mol-kupa, azaz a második felvonás sem jelent majd gondot számukra.

Eredményes évet zárt a kajak-kenu szövetség

Archívum2006.04.24, 14:23

"Nagyszerű év van mögöttünk, hiszen sportágunk megtartotta helyét a világ élvonalában, és ígérhetjük, hogy a 2006-os esztendő is hasonlóan eredményes lesz" - mondta bevezetőjében Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az idei teljesítmények értékelése mellett már a jövő évi, szegedi világbajnokság előkészületei - és a honi válogatási elvek - is szóba kerültek.

NSSZ: Cseh László lett 2005 legjobbja

Archívum2006.02.24, 18:43

Cseh László világbajnok úszó érdemelte ki a Nemzeti Sportszövetség által a tavalyi év legjobb sportolójának felajánlott díjat, míg a legjobb edző Fábiánné Rozsnyói Katalin lett. Az NSSZ harmadik alkalommal megrendezett díjátadó ünnepségén a Magyar Sport Házában részt vett Füleky András, a Nemzeti Sporthivatal elnökhelyettese és Bakonyi Tibor, az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának elnöke is.

Janicsék elkezdték a horror-programot

Archívum2005.01.19, 13:46

Athénban a magyar olimpiai csapat legsikeresebbje volt a kajak-kenu válogatott, s a versenyzők közel fél évvel az ötkarikás játékok után immár az új idényre készülnek. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, Janics Natasa, Kovács Katalin és Kolonics György Dunavarsányban együtt alapoznak a 2005-ös esztendőre, egyelőre még kajak és kenu nélkül.

Fábiánné is segít Kolonics felkészítésében

Archívum2004.10.26, 19:07

A jövőben Fábiánné Rozsnyói Katalin, a magyar válogatott női szakágának vezetője is részt vesz Kolonics György kétszeres olimpiai arany- és bronzérmes kenus felkészítésében.

Kovács Katalin marad Fábiánnénál

Archívum2004.10.22, 18:00

Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakos és Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya volt a vendége a Klub Rádió 95,3 Rivális című műsorának, amelyben az MTK-s versenyző bejelentette, hogy marad Fábiánné Rozsnyói Katalin edzőnél, így tovább készülhet Janics Natasával is.

Kovács, Annus és a pólósok az év sportolói

Archívum2003.12.18, 20:03

Csütörtök este a Budapest Kongresszusi Központban hirdettek eredményt az Év Sportolója versenyben. A sportújságírók szavazatai alapján Kovács Katalin, Annus Adrián, a férfivízilabda-válogatott, az edzők között Fábiánné Rozsnyói Katalin, a szövetségi kapitányok versengésében pedig Kemény Dénes bizonyult a legjobbnak. Közülük Kovács Katalin és Fábiánné Rozsnyói Katalin megvédte címét.

Kovács Katalin szárazföldön készül a kajakszezonra

Archívum2003.02.20, 16:38

A Fábiánné Rozsnyói Katalin edzette női válogatott kajakozás híján sem tölti "dologtalanul" mindennapjait. A csapat a közelmúltban tért haza Ausztriából, ahol sítáborban vett részt, jelenleg pedig az MTK vízitelepén készülnek a hölgyek: hosszú futások, súlyzós tréningek és uszodai edzések tarkítják az alapozást. A tavalyi év legjobb női sportolójának válaszott Kovács Katalin, mint elmondta, tavalyi teljesítménye megismétlésére készül.

Balogh Gábor és Likerecz Gyöngyi az év sportolói

Archívum2001.12.19, 21:07

A Budapest Kongresszusi Központban szerdán került sor az év sportolói díjátadásra. A férfiaknál az öttusázó Balogh Gábor, a nők között a súlyemelő Likerecz Gyöngyi érdemelte ki a kitüntető címet, csapatban a Pető Tibor, Haller Ákos evezős duó végzett az élen. A szövetségi kapitányok "versenyét" Angyal Zoltán, az edzőkét Fábiánné Rozsnyói Katalin nyerte.

Edzőtáborban a kajakos lányok

Archívum2001.11.27, 21:52

Lassan véget ér a nőikajak-válogatott tíznapos tiszaújvárosi edzőtábora. A Fábiánné Rozsnyói Katalin által irányított csapat tagjaira embert próbáló munka várt a folyóparti városban. Az úszás, a futás és az erősítés mellett azonban jutott idő a kikapcsolódásra is: Katalin-napon mesterszakácsokkal közösen készítettek ebédet az egyik helyi szállodában.

Keresztrejtvény kajakos módra

Archívum2001.09.12, 07:27

A magyar női kajakosok nagyszerű teljesítményt nyújtva négy aranyérmet szereztek az idei vb-n. Mindezt edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin úgy fogalmazta meg: megfejtették az erre az évre érvényes keresztrejtvényt. S amíg tanítványai pihennek, addig ő már a következőn gondolkozik.

Csapatmunka a javából

Archívum2001.08.27, 19:03

A kajak-kenu alapvetően egyéni sportág, mégsem egészen az. Erről egyrészt az eredménytáblázat tanúskodik - amelynek élén a poznani világbajnokságon ismét Magyarország végzett nagy fölénnyel - másrészt, aki látta, hogy a magyar versenyzők hogyan szurkoltak egymásnak, annak nem lehet kétsége: ilyen összetartásra csak egy igazi csapat képes. Ebben különösen a Fábiánné Rozsnyói Katalin vezette kajakos hölgyek járnak az élen, s nem csak a vb-n szerzett négy aranyérem miatt. Ők már nem is egyszerűen csapatot, hanem közösséget alkotnak. Mindenekelőtt röviden elevenítsük fel a négy vb-arany történetét!

Kovács Katalin a kajak-kenu Eb-ről

Archívum2001.07.24, 10:10

A milánói Európa-bajnokságon szenzációsan szerepelt, 8 arany-, 9 ezüst- és 3 bronzéremmel az éremtáblázat élén végzett magyar kajak-kenu csapatból feleslegesnek tűnhet bárkit is kiemelni. Mégis megtehető, hiszen a Fábiánné Rozsnyói Katalin edzette női kajakosok öt bajnoki címet gyűjtöttek, benne három olimpiai távon elért első helyezéssel. Ami különösen azután remek teljesítmény, hogy a magyar hölgyek Sydneyből arany nélkül tértek haza.

Előző
  • 1
  • 2
Következő