eurózóna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- Európai Unió
- infláció
- GDP
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Három százalék felett az euróövezet inflációja
Az euróövezetben novemberben átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,1 százalékkal haladták meg a tavaly novemberi szintet, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken végleges becslésként. November végén még csak 3 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített az előzetes becslés.
Csökkent a munkanélküliség az EU-ban
A tavaly októberi 8 százalékról 7,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben. A 27 tagú, teljes Európai Unió átlaga 7 százalék, ami 8 tizedszázalékkal jobb az egy évvel korábban mérthez képest. A magyar átlag is csökkent, igaz, tizenkét hónap alatt csak két tizedszázalékot - jelenti az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.
Csúcson az európai drágulási ütem
Hat és fél éves csúcsra emelkedett az infláció az euróövezet országaiban, s romlott az üzleti hangulat mutatója novemberben, fokozva az Európai Központi Bank kamatpolitikai dilemmáját.
Tovább gyorsulhat az uniós infláció
Novemberben az euróövezeti infláció éves szinten már elérheti a 2,7 százalékot, azaz tovább emelkedik - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.
Világszerte gyorsul az infláció
Októberben fél százalékkal emelkedett az árszínvonal az euróövezetben szeptemberhez képest, tavaly októberhez viszonyítva pedig 2,6 százalékkal. Az amerikai szakértők arra számítanak, hogy októberben az Egyesült Államokban is nőtt a fogyasztói árindex. Idén és jövőre valószínűleg a várakozásokat meghaladó lesz az infláció Oroszországban is.
Gyorsult az euróövezet gazdasága
Az euróövezetben a GDP a harmadik negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb, mint a második negyedévben, és 2,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán előzetes becslésként, jeléül annak, hogy a "nem elsőrendű válság" - amelynek közvetlen hatásai lényegében a bankközi piacra korlátozódtak - nem viselte meg az euróövezeti gazdaságokat.
- címkék:
- Európa
- eurózóna
- piac
- GDP
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
A BMW-nek semmi sem árt
A BMW-nek szemlátomást nem ártanak sem az eddigi euróövezeti kamatemelések, sem a romló gazdasági növekedési kilátások. A cég negyedévről negyedévre nagy eladási javulásokat produkál, a harmadik negyedévi ugrást azonban csak részben támogatta a jobb értékesítés: a nagy többlet főleg a német adóreformból adódott.
- címkék:
- eurózóna
- adóreform
- profit
- BMW
- Címkefelhő »
Javítottak az euróövezeti országok
Tavaly nagyot javítottak államháztartási helyzetükön az euróövezeti országok: összesített államháztartási hiányuk az összesített GDP 1,5 százalékával volt egyenértékű - közölték az EU statisztikai hivatalában hétfőn végleges adatként. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy az euróövezeti GDP tavaly - hatéves rekordot döntve - 2,7 százalékkal nőtt.
Lassul az euróövezet GDP-növekedése
Az euróövezetben a GDP a második negyedévben 0,3 százalékkal volt nagyobb, mint az első negyedévben, és 2,5 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit, közölték az EU statisztikai hivatalában. Az első negyedévben 0,8 százalékos negyedévi és 3,2 százalékos éves GDP-növekedést mértek. A lassulást az okozta, hogy az EKB kamatemeléseinek és a világpiaci kereslet lanyhulásának következményei már megmutatkoznak a beruházások és az export növekedési ütemének gyengülésében, és az erőtlen lakossági fogyasztás továbbra sem pótolja a többi forrás ütemvesztését.
- címkék:
- beruházás
- eurózóna
- export
- EKB
- GDP
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
A dollár erősödésben reménykedik a pénzügyi világ
Üdvözölték az Európai Unió közös pénzét sajátként használó EU-tagországok az amerikai kormány törekvéseit a dollár árfolyamának javítására, egyúttal jelezték azt is, hogy szerencsésnek tartanák, ha az árfolyammozgások segítenének csökkenteni Kína kimagasló folyómérlegtöbbletét.