Európai Űrügynökség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NASA
- ESA
- Föld
- Kereszturi Ákos
- bolygó
- legfrissebb
- legrégebbi
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el először, és sikeresen vették rádióadását. Az eddigi információk alapján minden rendszere a tervezettnek megfelelően üzemel.
A NASA és az FBI jelszavait szivárogtatták ki
Mintegy 1,6 millió felhasználó adatait publikálta egy Ghost Shell hackercsoport. Az adatlopás a NASA, az európai űrügynökség (ESA), valamint az Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendszereit is érinti.
A legnagyobb bolygók védik a Földet
Összefüggés lehet a bolygórendszereket alkotó bolygók mérete és a rendszert körülvevő üstököszóna népessége között. Kivételesen szerencsés helyzetünket a két óriásbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz létezésének köszönhetjük.
Ilyen lesz az új európai szuperrakéta
Európa egyelőre nem megy a Holdra. Nagyrakétáját viszont még nagyobbra fejleszti, talán egy eljövendő Mars-utazáshoz. Nagy-Britannia pedig - ha jelképesen is -, de részt vállal a Nemzetközi Űrállomás fenntartásából.
Ilyen lesz az új amerikai űrhajó
Látványos illusztrációt közölt a NASA a 2017-re tervezett Orion-űrhajóról. A tervek szerint az Orion a világűr korábban ember által nem járt mélységeibe juttatja el az asztonautákat.
Az űrkorszak küszöbére érkezett Magyarország
Az elmúlt években a szakadék szélén táncolt a hazai űrkutatás, de rövidesen Magyarország is csatlakozhat az Európai Űrügynökséghez. Ez többek között azért lenne jó, mert így elkerülhetnénk a technológiai rabszolgaságot, és minden területen nőne az ország érdekérvényesítő képessége.
Mától van Nemzeti Űrstratégiánk is
Elkészült a Nemzeti Űrstratégia tervezete, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Magyarország be akar lépni az űrkorszakba, ezért szeretne csatlakozni az Európai Űrügynökséghez is.
Repüljön el a Mars felett!
Rendkívül látványos videót közölt az Európai Űrügynökség a Mars felszínéről, mely a bolygó különleges felszínformáit mutatja be.
Lezuhant a GOCE műhold
Zuhanás közben a légkörben szétesett az Európai Űrügynökség gravitációs műholdja. Darabjai valahol Szibéria, a Csendes-óceán, az Indiai-óceán és az Antarktisz környékén értek földet.
Egymilliárd euró a téridő fodrozódásaira
Az Európai Űrügynökség heteken belül dönt arról, hogy mi legyen a következő nagy tudományos programja. Egy röntgentávcső és egy gravitációshullám-detektor verseng a legnagyobb eséllyel a finanszírozásért, elemzők szerint a távcső esélyei jobbak.