európai parlamenti választás

címke rss

"A Fidesz vagy az MSZP a Jobbik?"

Itthon2009.06.11, 10:57

A reménytelen munkanélküliség miatt csalódottak a település lakói, ahol a legnagyobb győzelmet érte el a Jobbik az EP-választáson. A helyi jobbikos aktivista szerint a többség fél éve még azt sem tudta, mi az a Jobbik, de a párt vette a fáradtságot, kampányolt, a pártelnök személyesen jelent meg a környéken, míg a többi párt a füle botját sem mozdította. Van, akinek a Jobbik által mondottak tetszenek, van, aki a többi pártot akarta büntetni. Mögénéztünk a Jobbik választási sikerének.

A bíróság szerint is kampánycsendsértő Kovács László tévés taxizása

Itthon2009.06.11, 16:44

A Legfelsőbb Bíróság szerint is kampánycsendsértő volt, hogy az európai parlamenti választás napján Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos szerepelt az MTV egyik műsorában. Ezért a bíróság jóváhagyta a választási bizottság döntését.

Hivatalos az EP-választás végeredménye

Itthon2009.06.11, 23:40

A Magyarországon és a külképviseleteken leadott voksok összesítése után az Országos Választási Bizottság megállapította a vasárnapi EP-választás végeredményét. Az összesítés nem változtatott a szavazás napján már megismert mandátumarányokon.

Csütörtökön lesz meg az EP-választás végleges eredménye

Itthon2009.06.11, 08:05

Csütörtökön számolja össze a külképviseleteken leadott szavazatokat az Országos Választási Bizottság (OVB). Ezután összesítik az itthon leadott szavazatokat a külföldi voksokkal, és várhatóan megállapítják az EP-választás jogi eredményét. A végső eredményt a külföldi szavazatok nem befolyásolják.

Orbán megmondta, mit tehet a kormány

Itthon2009.06.10, 17:57

Az európai parlamenti választást értékelve arra jutott a Fidesz elnöksége, hogy a választók megvonták a bizalmat a kormánytól és változást akarnak - jelentette be szerdán Orbán Viktor, a párt elnöke. Ezért levélben távozásra és új választás kiírására hívták fel az MSZP-t. Az ellenzéki pártelnök szerint elkezdik a felkészülést a kormányzásra, addig pedig a levélben közölték a kormánypárttal, mit ne tegyenek már a választásokig. Az MSZP-t meglepte a Fidesz levele, és furának tartják az ellenzéki párt követeléseit. A párt lényegében elutasította a Fidesz követeléseit.

Orbán akár 6 százalékos hiányt is megengedne

Itthon2009.06.10, 19:25

Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint a gazdaság növekedésének elősegítése érdekében a kormány által tervezettnél jóval magasabbra is lehetne engedni a költségvetési hiányt. A Reutersnek adott interjújában beszélt arról is, hogy szerinte új IMF-megállapodásra lesz szükség, az euró bevezetését pedig nem tartja lehetségesnek 2014-ig.

Túlélési tervet készített az MSZP

Itthon2009.06.09, 16:38

Az MSZP egyetlen esélye, hogy tartósan politikai tényező maradjon, ha 2010-ben a mandátumok harmadát sikerül megszereznie a parlamentben - olvasható abban a túlélési tervben, amely még az európai parlamenti választások, és a párt nagyarányú veresége előtt készült. Az MSZP szakaszhatárhoz érkezett, újra fel kell építenie önmagát - derül ki a Népszabadság által idézett dokumentumból.

Kongresszuson néz magába az MSZP

Itthon2009.06.09, 22:27

Az eredetileg tervezett pártértekezlet helyett egy fajsúlyosabbnak számító fórumot, kongresszust tart az MSZP a vasárnapi EP-választáson elszenvedett óriási vereségének értékelésére - értesült az MTI. A július 4-ére tervezett kongresszuson várhatóan nem személyi kérdésekben döntenek, hanem a párt politikai irányvonaláról.

Megtiltották az utazást egy román EP-képviselőnek

Nagyvilág2009.06.09, 20:03

Egy bukaresti bíróság megtiltotta Románia elhagyását Gigi Becali üzletembernek, aki a hétvégi választáson európai parlamenti mandátumot szerzett a nacionalista Nagy-Románia Párt jelöltjeként. Becalit önbíráskodással vádolják.

Hamis kopogtatócédulák miatt nyomoz a rendőrség

Itthon2009.06.09, 15:13

Lefoglalta és szakértővel vizsgáltatja meg az MCA Roma Összefpgás által leadott, hamisnak bizonyult kopogtatócédulákat a rendőrség. A nyomozás a Jobbik OVB-delegáltja, Novák Előd feljelentésére indult, aki egyszer már felfedett egy hasonló ügyet Ferencvárosban. Az MCF 9 ezerrel több cédulát adott le, mint ahányan a pártra szavaztak.

Már nyomoz a rendőrség kampánycsendsértés miatt

Itthon2009.06.09, 17:45

A budapesti rendőrség már nyomoz az európai parlamenti választás rendjének megzavarása miatt. Eddig három feljelentés érkezett, az automata telefonhívások miatt azonban még senki nem tett feljelentést.

Nem közösködik Slotáékkal a Jobbik az EP-ben

Itthon2009.06.09, 16:34

A Jobbik még nem döntött arról, hogy melyik frakcióba ül az Európai Parlamentben (EP). Kedden dől el az is, ki lesz a vasárnapi választáson 14 százalékot szerzett párt harmadik képviselője az EP-ben.

Kalózoktól a határon túli magyarokig - EP-eredmények Európából

Nagyvilág2009.06.08, 13:49

Bejutott az Európai Parlamentbe a svéd Kalózpárt, lesz a magyarokon kívül is 5 magyar képviselő. A 2009-es EP-választás az előzetes eredmények szerint a baloldal bukását hozta, viszont jelentősen erősödtek a zöldek.

Eldőlt a hamvasztó és a biomassza-erőmű sorsa - helyi szavazások

Itthon2009.06.08, 08:49

Az euróapi parlamenti (EP) választással egy időben vasárnap 16 helyen tartottak helyi szavazást: időközi választást vagy népszavazást. Eldőlt például, hogy Ebergőcön nem lesz halotthamvasztó, hogy Bedő társul Körösszakállal, hogy a kómában fekvő Toller László parlamenti helye még két hétig betöltetlen marad.

Még nincsenek feljelentések a vasárnapi telefonok miatt

Itthon2009.06.08, 16:51

Bár a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is feljelentést ígért a vasárnapi kampánycsendsértő telefonhívások miatt, az ORFK-hoz egyelőre nem érkezett hivatalos bejelentés, és a hírközlési hatóság sem kapott megkeresést. A Magyar Telekom szerint a cégnek nincs automata telefonhívásokat biztosító szolgáltatása, szakértők szerint ehhez nem is kell más, csak egy vonal és egy számítógép.

Estére 286 forint alá tért az euró

Archívum2009.06.08, 19:25

Egyelőre nem okozott komoly változást a forint árfolyamában a tegnapi európai parlamenti választások eredménye. A piac már beárazta az ellenzék fölényes nyereségét, a kérdés csak az, hogy a Jobbik térnyerése és az SZDSZ hatalmas veresége mennyire tudja befolyásolni a magyar fizetőeszköz helyzetét. Nap közben 286,5-287,5 forint közt mozgott az euró, de estére 286 alá tért az árfolyam.

Ádertől Tabajdiig - a magyar EP-képviselők

Itthon2009.06.08, 12:47

Bár Magyarországnak mostantól 24 helyett csak 22 képviselője lesz az Európai Parlamentben, köztük akad jó néhány újonc. Brüsszelben folytatja pályafutását például Áder János és Deutsch Tamás, újra beszáll a politikába Bokros Lajos és legnagyobb újdonságként három kifejezetten EU-szkeptikus képviselőt is küldtek a magyar választók az EU parlamentjébe. Ismerje meg a magyar EP-képviselőket!

A cigányellenes Jobbik sikeréről írnak külföldi lapok

Itthon2009.06.08, 12:48

Bevált Vona Gábor stratégiája a cigányok elleni gyűlölet felszításával - értékelte a magyar EP-választási eredményeket az osztrák Der Standard. Több brit lap szélsőségesen cigányellenesnek minősíti a Jobbikot, akiknek a sikere az európai trendhez igazodik: a szélsőséges pártok szinte mindenhol jól jártak az alacsony részvétellel.

Takarodó után: az EP-választás tanulságai

Vélemény2009.06.08, 16:02

Bár tisztázhatatlan, hogy mi volt az EP-választás kérdése, a válasz, amit a szavazók adtak, teljesen egyértelmű. Vajon jól jár-e az ország azzal, hogy mégis tovább tart az átmeneti kormányzás? Mi lehet a Jobbik előretörésének oka és következménye?

Nem foglalkozik a Jobbikkal a Fidesz

Itthon2009.06.08, 17:53

Az MSZP frakciója úgy döntött, kitart Bajnai Gordon kormányfő programja mellett a választási vereség ellenére, amelyet Szili Katalin úgy fogalmazott meg: "agyonvertek bennünket". Az ülésre Gyurcsány Ferenc is elment, de csendben ült a hátó sorban. Az SZDSZ ügyvivői testülete előtt Fodor Gábor pártelnök ismét felajánlotta lemondását, döntés a hétvégén lesz. Kóka János szerint fel sem merült, hogy az SZDSZ kihátráljon a kormány mögül. A Fidesznek Orbán Viktor azt javasolta, egylőre ne foglalkozzon a Jobbik előretörésével.

A legfeszültebb helyeken tarolt a Jobbik

Itthon2009.06.08, 19:18

A legszegényebb településeket egyetlen kivétellel besöpörte a Fidesz, azonban éppen a kivételt jelentő Csenyétén érte el az MSZP a legjobb eredményét az egész országban a vasárnapi európai parlamenti választáson. A Fidesz 24 helyen végzett 90 százalék felett. Az utóbbi hónapok nagy nyilvánosságot kapott gyilkosságainak helyszínein jellemzően erős a Jobbik, Tiszaeszláron pedig homlokegyenest ellenkező irányba szavazott két egymás melletti szavazókörzet.

2,8 millióan néztek bele az MTV választási műsorába

Tévé2009.06.08, 15:32

A Magyar Televízió este 7 és éjfél közti, Európa választ 2009 című adásaiba összesen 2,8 millió néző kapcsolódott be.

Kampánycsendet sértett Kovács László tévés taxizása

Itthon2009.06.09, 13:32

Két esetben is elmarasztalta az MTV-t az Országos Választási Bizottság a vasárnapi EP-választással kapcsolatban. A bizottság szerint kampánycsendsértő volt, hogy vasárnap megjelent egy műsorban Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos. Kovács László szerint a felvétel korábban készült, és nem tudott arról, mikor sugározza majd a tévé, így az MTV a felelős a kampánycsendsértésért. A testület tárgyalja a Jobbik kifogását, amely sérelmezi, hogy több tévécsatorna nem hívta be a párt politikusát a műsorába.

Lendvai: Körülbelül ezt vártuk

Itthon2009.06.08, 01:16

Nagyjából ezt vártuk, de a Jobbik eredménye tragikus - értékelte az európai parlamenti választások eredményét Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Mindössze 17,4 százalék szavazott az MSZP-re az európai parlamenti választásokon, így csupán négy képviselőt küldhet Brüsszelbe - csak eggyel többet mint a Jobbik.

Európai parlamenti választás 2009 - európai eredmények

Nagyvilág2009.06.08, 15:45

Összesen 375 millió ember szavazott 27 országban az Európai Parlament 736 képviselőjére június 4-7-ig. Nézze meg térképünkön, melyik országban ki nyert, hogy alakulnak a politikai erőviszonyok az Európai Unióban!

Bevitték a rendőrök az EU-zászlót égető tüntetőt

Itthon2009.06.08, 00:17

EU-zászlót égetett egy kisebb csoport a Kossuth tér közelében vasárnap este, az európai parlamenti választások után nem sokkal. Az egyik zászlóégetőt, a Kossuth téri tüntetésekről ismert csoport vezetőjét a rendőrség garázdaság gyanúja miatt őrizetbe vette.

Orbán: Az eredmény magáért beszél

Itthon2009.06.08, 01:15

Összefogtak a magyarok a változás érdekében - mondta az eredmények közzététele után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az ellenzéki pártra 56,4 százalék szavazott, így 14 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A pártelnök az [origo] kérdésére nem akarta kommentálni a Jobbik választási eredményét.

Budapesten és Vas megyében szavaztak a legtöbben

Itthon2009.06.08, 00:17

Az előző EP-választáshoz hasonlóan most is Budapesten és a nyugati megyékben mentek el a legtöbben szavazni a késő délutáni részvételi adatok szerint. A legkevesebb szavazó, akár csak 5 éve, az ország keleti és déli részén volt.

Vona: Senkinek nem kell félnie

Itthon2009.06.08, 01:17

Ha kell, együttműködik a Fidesszel, sztrájkokat szervezne és a politikai paletta átalakulásaként értékeli az EP-választásokat a Jobbik - mondta Vona Gábor pártelnök. Vona szerint a Jobbiktól senkinek nem kell félnie, akiknek viszont félnivalójuk van, azok jobb is, ha félnek.

Dávid: Boldog vagyok és aggódom is

Itthon2009.06.08, 00:13

Dávid Ibolya, az MDF elnöke örül, hogy pártja az előrejelzések ellenére elérte az ötszázalékos küszöböt, ugyanakkor aggódik a Jobbik térnyerése miatt. A párt eredménye alapján egy képviselőt - Bokros Lajost - küldhet az Európai Parlamentbe.

Európai parlamenti választások 2009 - percről percre

Itthon2009.06.08, 00:18

A végleges adatok szerint a választók 36,28 százaléka szavazott a vasárnapi európai parlamenti választáson. A nagy győztes a Jobbik, amelyik majdnem behozta az MSZP-t, a nagy vesztes az SZDSZ, mert még az LMP is megelőzte.

Hiányzik a bizonyíték a telefonos kampánycsendsértésekre

Itthon2009.06.08, 00:21

Több ezerszer fordult elő vasárnap, hogy automata telefonhívásokban próbálták néhány párt támogatására rávenni a választókat a vasárnapi európai parlamenti választáson. Összesen 12 megyéből és a fővárosból jeleztek ilyen kampánycsendsértést, a telefonhívások a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az SZDSZ támogatására is buzdítottak. Az Országos Választási Bizottság sok helyen bizonyíték hiányában utasította el a panaszt, a tettesek felderítésére pedig semmi lehetősége nincs.

Bokros vízzel ünnepel - percről percre a pártok központjaiból

Itthon2009.06.08, 00:20

Az SZDSZ-nél néma csönd, az MDF-nél üdvrivalgás fogadta az európai parlamenti választások eredményeit. Áder nyelvtudásáról beszélt a diadalt ünneplő Fidesz központjában az [origo]-nak. A Fidesz-központban szomorú blues volt a zenei program, az SZDSZ a Szellemirtók zenéjét és Első Emeletet játszott, az MSZP-pedig Robbie Williams-koncertet közvetített. A pinkbe öltözött Dávid Ibolyának kézcsókkal köszönt Bokros Lajos. Helyszíni tudósítóink jelentése percről percre a pártok választási központjaiból.

Elvérzett az MSZP az EP-választáson

Itthon2009.06.08, 10:16

A választók alig egyhatoda szavazott a kormányzó MSZP-re a vasárnapi európai parlamenti választásokon, miközben a Fidesz több mint 56 százalékot, a Jobbik pedig majdnem 15 százalékot ért el. A Fidesz szinte minden megyében elvitte a szavazatok legalább felét, a Jobbik pedig hét megyében is megelőzte az MSZP-t. A bejutási küszöbön mandátumhoz jutott az MDF is, az SZDSZ-t pedig még a parlamenten kívüli Lehet Más a Politika is megelőzte. A részvételi arány mindössze 36,29 százalékos volt az országban.

Fodor felajánlja lemondását

Itthon2009.06.08, 01:14

Hétfőn az ügyvivői testületi ülésen felajánlja lemondását Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, miután a párt mindössze 2,16 százalékot szerzett az EP-választáson, és ezzel kiesett az Európai Parlamentből.

Dübörög az EP-választás Nyugat-Európában

Nagyvilág2009.06.07, 11:17

Egyre több európai országban nyílnak meg a szavazókörök az európai parlamenti választások mai utolsó napján. A négy napig tartó választások közepén voksolhattak az írek is, de nemcsak EP-képviselőkre, hanem a helyi vezetőiket is most választották meg.

Bokros kézcsókja, Morvai mosolya - európai parlamenti választások képekben

Itthon2009.06.08, 10:25

Nézze meg a 2009-es európai parlamenti választásokkal kapcsolatos képgalériáinkat! Kattintson a fotókra!

Feljelentések a kampánycsendsértések miatt

Itthon2009.06.08, 00:21

A Fidesz és az MSZP is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen kampánycsendsértés miatt. Több ezer panasz érkezett a választási bizottságokhoz automata telefonhívásokról, amelyek az európai parlamenti választás napján - azaz a kampánycsend kellős közepén - szavazásra buzdították az embereket, sőt azt is megmondták, melyik pártra kell voksolni.

Harmadik napja tart az EP-választás

Nagyvilág2009.06.06, 15:52

Harmadik napja tart az európai parlamenti választás az Európai Unió különböző országaiban. Szombaton öt újabb államban kezdődött a szavazás, eredményeket azonban csak vasárnap este tíz után lehet közzétenni. Szombaton szavazhatnak az amerikai magyarok is.

Tarolt a szélsőséges Szabadság Párt a holland EP-választáson

Nagyvilág2009.06.05, 15:22

Elképesztően szoros befutót hozott az európai parlamenti választások első köre Hollandiában. Egyaránt 4 mandátumot szerzett a kormánykoalíció két nagy pártja, és az újonnan felemelkedett szélsőséges Szabadság Párt. Az iszlámgyűlölő Geert Wilders pártja eddigi legnagyobb EP-választási sikerét könyvelhette el, így megpróbálhatja majd elérni céljait: az EP feloszlatását, a muszlimok kitoloncolását és a török csatlakozás elhalasztását több mint egymillió évvel.

Választástól eltántorító szórólapok miatt aggódik az MKP

Nagyvilág2009.06.05, 15:52

A választástól való távolmaradásra felszólító röplapokat terjesztettek ismeretlenek Dél-Szlovákiában, magyarok lakta településeken. A röplapok ellen tiltakozott a Magyar Koalíció Pártja és a helyi magyar napilap is.

Egy hiba belefér az EP-választáson

Itthon2009.06.05, 15:14

11 ezer szavazókör, több mint 8 millió szavazó, 8 párt vagy pártszövetség, helyi népszavazások halotthamvasztóról és városi vagyonról - ezek a június 7-i európai parlamenti választások főbb számai és egyéb érdekes eseményei. Hogyan zajlik a szavazás? Lehet-e új szavazólapot kérni, ha véletlenül rossz helyre ikszeltünk? Szavazhatunk-e máshol, mint ahol lakunk? Választási kisokos.

Vihar riaszthatja el a bizonytalan szavazókat

Itthon2009.06.05, 15:14

Heves zivatarokra, szélviharra és jégesőre kell számítani vasárnap. Az európai parlamenti választások napján várhatóan narancs riasztást adnak ki a meteorológusok. A rossz idő a bizonytalan szavazókat eltántoríthatja egy politológus szerint.

A szavazatszámlálók ruhájáról vitázott az OVB

Itthon2009.06.05, 23:52

A szavazás napján a szavazatszámláló bizottságok tagjai nem viselhetnek pártokhoz köthető egyenruhát - döntött pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület a Magyar Gárda egyenruhája kapcsán foglalkozott a kérdéssel. A döntésnek nincs kötelező ereje.

Csak hat EP-listavezető vitázott

Itthon2009.06.05, 15:58

Több napos huzavona után mégis volt nyilvános vita az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetői között, bár azon csak hatan vettek részt: a Fidesz nem is akart elmenni, az MCF Roma Összefogás listavezetője pedig nem ért oda időben. A vitát Bokros Lajos, az MDF listavezetője kezdeményezte.

A politikusi reakcióktól félhet a forint

Gazdaság2009.06.05, 13:51

Az előrejelzések szerint nem kétséges, hogy fölényes ellenzéki győzelem születik Magyarországon a vasárnapi európai parlamenti választásokon, a kormánypárt vereségét így már be is árazta a piac. Elemzők szerint a forintra elsősorban az lehet hatással, hogy miképp értékelik a politikusok a kialakult helyzetet, illetve hogy utal-e majd bármi a kormány mögötti támogatás csökkenésére és az előre hozott választások valószínűségének növekedésére. A budapesti tőzsdét vélhetően hidegen hagyja majd a választási eredmény.

Medián: Tarolhat a Fidesz, bejuthat a Jobbik az EP-be

Itthon2009.06.04, 13:49

A 2004-esnél is alacsonyabb részvételt vár a Medián az európai parlamenti választáson. A felmérés szerint alacsony részvételnél a Fidesz-KDNP magabiztos győzelme várható, akár 16 képviselői helyet is szerezhetnek 22-ből. A Medián szerint az MSZP és a Jobbik jut még be az Európai Parlamentbe.

A gárdát akarják megállítani - az MCF Roma Összefogás az EP-kampányban

Itthon2009.06.04, 18:23

Politikai tényezővé tenné a hazai cigányságot a Kolompár Orbán OCÖ-elnök nevével fémjelzett MCF Roma Összefogás. Az európai parlamenti választáson listát állító párt arra számít, hogy a szélsőjobboldal akciói és a romákat ért támadások aktivizálják az eddig passzív cigányokat. Listavezetőjük, Kis Zsolt az [origo]-nak azt mondta, akkor döntötte el, hogy politikai pályára lép, amikor egyik ismerősét lelőtték Tiszalökön. Azt szeretné, ha az EU külön célzott támogatásokkal segítené az európai romákat.

Szavazzunk a cigányokra!

Vélemény2009.06.04, 14:52

Az európai parlamenti választásokon nem csak Romániában és Szlovákiában, hanem Magyarországon is indul kisebbségi párt. Miért érdemes a többség tagjainak is elgondolkodniuk azon, hogy szavazatukkal a cigányság európai politikai képviseletét is támogathatják?

A britek és a hollandok már szavaznak az EP-re

Nagyvilág2009.06.04, 09:14

Nagy-Britanniában és Hollandiában már csütörtökön megkezdődik az európai parlamenti választás, amely az Európai Unió mind a 27 tagállamában lezajlik a következő négy nap során. Vannak olyan félelmek, hogy nagyon alacsony lesz a részvétel.

Már Bajnai is Orbánt védi

Itthon2009.06.04, 13:07

Védelmébe vette Bajnai Gordon miniszterelnök Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, akit egyik májusi kampánybeszéde miatt több ország vezetői is kritizáltak. Bajnai szerint méltatlanul nevezték Orbánt neofasisztának, bár valóban nem kellett volna provokatív és félreérthető megjegyzéseket tennie.

Lengyel komplexusok

Vélemény2009.06.04, 17:53

20 évvel ezelőtt a lengyelek harcolták ki maguknak először Európa keleti blokkjában a szabadságot. Ők hogyan élik meg húsz évvel később a rendszerváltást, milyen frusztrációk kísérik az évfordulójukat, illetve számukra mi a tétje a vasárnapi EP-választásoknak?

A Jobbik és az 1930-as évek párhuzamáról beszéltek a BBC-n

Nagyvilág2009.06.03, 10:21

Vona Gábor, a Jobbik vezetője beszélt a BBC Newsnight című műsorában, kedden késő este. A műsor az ultranacionalizmus európai térnyerésével foglalkozott, és erre hozta fel példaként a Jobbikot. Vona szerint a baj az, hogy a külföld hamis képet alkot a pártról, holott annak van egy programja is, amiről kevés szó esik a médiában. Göncz Kinga, az MSZP EP-listavezetője azt mondta a műsorban, bízik az európai politikai vezetőkben, akik úrrá lehetnek az erősödő szélsőségeken.

Törvényes a Fidesz átváltozós kampányfilmje

Itthon2009.06.03, 08:49

Nem lát kivetnivalót a Fidesz EP-kampányfilmjében a Legfelsőbb Bíróság - írja a Népszabadság. A felvétel Gyurcsány Ferenc egykori, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök portréfotóihoz társít különféle negatív jelzőket. Az OVB már átengedte egyszer a filmet, de az MSZP nem hagyta megát, ezért kellett a Legfelsőbb Bíróságnak döntenie.

Az OVB szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje

Itthon2009.06.03, 23:23

Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!" A testület erről szerda esti ülésén döntött.

Orbán szavairól tárgyalt a szlovák parlament

Nagyvilág2009.06.03, 21:46

Orbán Viktor Fidesz-elnök EP-kampányban tett kijelentéseiről tárgyalt szerdán a pozsonyi parlament rendkívüli ülése. A szlovák kormánypártok szerint Orbán kijelentései Szlovákia szuverenitását veszélyeztetik, az ellenzék szerint azonban Robert Fico miniszterelnök csak a korrupciós ügyekről akarja elterelni a figyelmet, ezért pártjaik bojkottálták az ülést.

A szlovákok összehozták a Fidesz-MSZP-koalíciót

Nagyvilág2009.06.03, 19:42

A szlovák kormány két hete támadja az összmagyar EP-képviseletről beszélő Orbán Viktort, akit végül még az ősellenség szocialisták is védelmükbe vettek. Könnyen lehet azonban, hogy csak műbalhéról van szó, egy Szlovákiára szakosodott történész szerint legalábbis a szlovák kormány a korrupciós botrányokról akarja elvonni a figyelmet a Fidesz-elnök elleni támadásokkal.

Egymásra mutogatnak a pártok a listavezetői vita elmaradása miatt

Itthon2009.06.03, 22:24

A Fidesz visszalépett, az MSZP-nek pedig további javaslatai lettek volna, így elmarad az EP-listavezetők pénteki vitája, amelyet az MTV sugárzott volna. A két párt egymást okolja a vita elmaradásáért. Bokros Lajos, az MDF listavezetője közölte: péntek délben ennek ellenére vitára várja a listavezetőket.

Halotthamvasztóról is szavaznak június 7-én Ebergőcön

Itthon2009.06.02, 13:56

Halotthamvasztóról is szavaznak az EP-választások idején egy nyugat-magyarországi faluban. A népszavazáson 118 választó dönthet arról, hogy akarnak-e krematóriumot a község határában.

Torz végeredmény miatt aggódik Göncz - az MSZP és az EP-választás

Itthon2009.06.02, 12:51

A szélsőjobboldali veszély emlegetésével próbálja visszacsábítani elpártolt törzsszavazóit az európai parlamenti választás előtt az MSZP, amelyre az előrejelzések szerint alapos zakó vár június 7-én. Göncz Kinga listavezető az [origo]-nak ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbik sikere komolyan rombolná a Magyarországról kialakult képet. A szocialisták számára az európai parlamenti voksolás igazi tétje, hogy megmaradnak-e nagypártnak, vagy belharcok közepette még inkább visszaesnek.

Eltörölné az ajándékozási illetéket az MDF

Itthon2009.06.02, 15:49

Az MDF az ajándékozási illeték részleges eltörlését javasolja - jelentette be Herényi Károly MDF-es politikus kedden. A párt a 2004-es európai parlamenti választások alatt az általuk haláladónak nevezett örökösödési illeték eltörlésével kampányolt.

Szigorú őrizet mellett kezdik kiszállítani a szavazólapokat

Itthon2009.06.02, 10:44

Keddtől csütörtökig kiszállítják az összes szavazólapot a választókerületi székhelyekre, majd innen tovább a 11 ezer szavazókörbe. Több mint 8 millió szavazólapot visznek ki, több mint 14 ezer dobozban és 40 kamionon. Az összes szavazólap lefedné a komplett belvárost, ami nem is csoda, hiszen a hivatalos ív másfél A4-es lap nagyságú lett.

Nagykoalíció felé: az EP-választás tétje

Vélemény2009.06.02, 18:02

A plakátok és hirdetések szinte kizárólag az itthoni politikai eseményekre utalnak, az európai parlamenti választáson azonban mégiscsak arról döntünk, hogy kik képviseljék majd az EU-ban Magyarországot. Hogyan működik az Európai Parlament, mi a június 7-ei választás valódi tétje?

Egy utolsó esélyt ad az EU-nak a Jobbik

Itthon2009.06.01, 08:06

A legtöbb közvélemény-kutatás szerint az Európai Parlamentbe jutásra leginkább esélyes kispárt a Jobbik, amely eddig elsősorban a cigánybűnözés kifejezés használatáról és a Magyar Gárdáról volt ismert. Az uniót bürokratikusnak és korruptnak tartó párt EP-listavezetője, Morvai Krisztina szerint ki kell mondani, hogy Magyarország vagy egyenrangú tagállama lesz az uniónak vagy ki kell onnan lépni. Azért jó dolog is van szerinte az unióban: a biztonságos gyerekjátszóterek.

Nem látja a milliárdokat Thürmer - A Munkáspárt és az EP-választások

Itthon2009.05.31, 16:55

A kapitalizmusban csalódott emberek szavazataiban reménykedik az európai parlamenti választások előtt álló Magyar Kommunista Munkáspárt, amelynek 2006-ban az egy százalékos küszöböt sem sikerült megugrania. A Kádár-rendszer utáni nosztalgiára építő párt az utóbbi években sok ügyben a Fidesszel fújt egy követ: ellenezte a vizitdíjat, a kórházbezárásokat és előre hozott választásokat sürgetett. A párt szerint Magyarországnak nem kell mindenáron EU-tagállamnak maradnia, de ha már maradunk, fizettessük meg az EU-val a rendszerváltást.

Több lesz a szavazó az EP-választásokon a gazdagabb EU-tagoknál

Gazdaság2009.06.02, 11:18

Az egy főre számított GDP szempontjából jobban álló EU-tagországok polgárai szívesebben mennek majd el szavazni a június 4-7. közötti európa parlamenti választásokon. Ha a GDP-számo változását nézzük, akkor sokkal árnyaltabb a kép, sőt ezen még tovább módosít, hogy négy országban kötelező elmenni az EP-választásokra.

Orbán: ha a jobboldal rest marad, baloldali győzelem születhet

Itthon2009.05.31, 10:33

A jobboldal széthúzásától óvott  Orbán Viktor Fidesz-elnök a Kossuth Rádiónak vasárnap adott interjújában. Szerinte a "Jóistentől érkező ajándék" lenne, ha a Fidesz a betervezett 11 európa parlamenti képviselőnél is többet küldhetne Brüsszelbe. Orbán beszélt még a szocialista vezetésű kormány elszámoltatásáról, off-shore cégekről, IMF-hitelről és euró-céldátumról is.

Kormánykritika hozza a szavazókat - a Fidesz és az EP

Itthon2009.05.30, 16:17

Óriási erőfölénnyel várja a Fidesz a június 7-i európai parlamenti választást, ahol valószínűleg jelentős vereséget mér majd az MSZP-re. Az ellenzéki párt hiába nyerte meg a 2006-os önkormányzati választást és a 2008-as népszavazást, az előre hozott választások lehetősége csak Gyurcsány Ferenc márciusi lemondása után csillant fel a számára. Schmitt Pál, a Fidesz listavezetője az [origo]-nak azt mondta: a kormánykritika azért hangsúlyos a kampányukban, mert erre jönnek szavazni az emberek. 

Rendkívüli ülést hívnak össze Pozsonyban Orbán szavai miatt

Nagyvilág2009.05.31, 00:37

Felháborodtak a szlovák kormánypártok Orbán Viktor Fidesz-elnök előző heti kijelentésén, amikor arról beszélt, hogy az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A szlovák kormánykoalíció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte.

Nagyon jól állnak a brit euroszkeptikusok

Nagyvilág2009.05.30, 14:31

A brit EU-tagság feladásáért kampányoló legnagyobb politikai erő a második helyen áll a jövő heti európai parlamenti választások előtt - derül ki a  szombaton nyilvánosságra hozott legfrissebb felmérésből. A kormányon lévő Munkáspárt népszerűsége viszont minden eddigit alulmúl. Nagy előnnyel vezetnek a konzervatívok.

Elhalasztották Kolompár perét az EP-választás miatt

Itthon2009.05.29, 14:37

Az EP-választáson induló jelölteknek járó mentelmi jog miatt elhalasztotta a bíróság Kolompár Orbán OCÖ-elnök és társainak büntetőperét. Kolompár és egy másik vádlott az MCF Roma Összefogás listáján indul. Ha nem szereznek mandátumot, folytatják ellenük a büntetőeljárást.

A reménytelenség díszleteit bontaná le Orbán

Itthon2009.05.29, 19:16

A helyes jelszó úgy hangzik: "csak a Fidesz" - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja önkormányzati képviselőinek pénteki gyűlésén. Azt mondta, az ország köré egy abszurd színház díszleteit építették, és csak a Fidesz képes rá, hogy megteremtse a többséget a változáshoz. A baloldal szerinte erre eleve képtelen, de a jobboldali kis pártok sem tudnak segíteni.

Fodor látja a fényt az alagút végén

Itthon2009.05.29, 01:48

Elégedett Bajnai Gordon kormányának eddigi munkájával, de fél a szélsőségek terjedésétől az SZDSZ elnöke - derül ki a Népszabadság pénteki számában megjelenő Fodor Gábor-interjúból. Kitért arra is, hogy nem támogatja a tervezett vagyonadót a jelenlegi formájába, hisz igazságtalan, ha valaki tíz darab 29 millió forintos lakás után nem köteles adózni.

"Egy kicsit óvatosabbak vagyunk" - az SZDSZ és az EP

Itthon2009.05.29, 15:53

Komoly hitelességi problémákkal megy neki az európai parlamenti választásoknak az SZDSZ. Korábbi választási ígéreteikből szinte semmi nem valósult meg, két év kormányzás után nem tudták elérni sem a radikális adócsökkentést, sem a több-biztosítós egészségügy bevezetését. A Kóka-Fodor szembenállás a mai napig megosztja a pártot. Szent-Iványi István, a párt EP-listavezetője az [origo]-nak azt mondta: a mostani kampányban kicsit óvatosabb az SZDSZ.

Egyházi vezetők tiltakoznak az MSZP szórólapjai ellen

Itthon2009.05.29, 21:24

Az ország több pontján azonos sablon szerint készültek el az MSZP szórólapjai az EP-kampányra. Mindegyiken egy templom vagy székesegyház szerepel, és a kormány és az Európai Unió közös fejlesztéseit emlegetik. Egyházi vezetők szerint ez félrevezető, ugyanis úgy tűnhet, mintha az ábrázolt templomokat a kormány újíttatta volna fel.

A rendőrségi vizsgálat szerint a Tettrekész nem segítheti a Jobbikot

Itthon2009.05.28, 01:50

A Népszabadság szerint az ügyészség várhatóan elmarasztaló ítéletet fog hozni a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetével szemben, mert az együttműködött a Jobbik politikai párttal. A rendőrségi vizsgálat iratai mindenesetre már az ügyészség asztalán hevernek.

Orbán: A Jobbik a Fidesz ellenfele

Itthon2009.05.28, 08:21

Kizártnak tartja Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy a párt ne négy évig kormányozzon, ha előre hozott választások lesznek, és megnyerik azt - erről a Heti Válasznak adott interjúban beszélt a pártelnök. Orbán szerint az alkotmányos rendszer belső feszültségének feloldásával oldanák meg, hogy a következő ciklus ebben az esetben ne csak 2013 tavaszáig tartson. A Fidesz elnöke az interjúban ellenfelének nevezte a Jobbikot, és célzott arra: vizsgálni fogják, köze volt-e a Jobbik felemelkedéséhez a titkosszolgálatoknak.

A pálya széléről - az LMP az EP-választáson

Itthon2009.05.28, 12:09

A garancia mi magunk vagyunk - mondja a Lehet Más a Politikai listavezetője, hogy miért érdemes az LMP-re szavazni a június 7-i európai parlamenti választáson. A tavaly alakult párt büszkén hirdeti, hogy alulról szerveződik, támogatóitól kalapoz a kampányra és azt állítja, szinte minden lehetne máshogy, mint ahogyan ma van. Szigorú elszámoltatást, szociálisan érzékeny európai játékszabályokat, a jövő nemzedékek érdekeit szem előtt tartó politikát akarnak. Eddig nem sok zajt csaptak, de az EP-választás a nagy esélyük.

Szonda Ipsos: Tovább gyengült az MSZP

Itthon2009.05.28, 06:32

Egymillió alá esett az MSZP-t támogatók tábora a Szonda Ipsos új közvélemény-kutatása szerint, melyet a csütörtöki Népszabadság ismertet. Miközben a szocialisták népszerűsége ebben a kormányzati ciklusban most a legalacsonyabb, a Fidesz még több szimpatizánst szerzett. A felmérés szerint a kisebb pártok közül a Jobbik a legesélyesebb arra, hogy bekerüljön az Európai Parlamentbe.

Mindent egy lapra - az MDF és Bokros Lajos az EP-kampányban

Itthon2009.05.28, 15:29

Kemény belharcok közepette próbál mandátumot szerezni az EP-választáson az MDF, amelynek egy májusi felmérés nem sok jót ígér ugyan, de a párt már többször rácáfolt az elemzői várakozásokra. Az MDF egy lapra tett fel mindent azzal, hogy Bokros Lajos liberális közgazdászt rakta listája élére, aki az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, az EP-ben fellépne az olyan javaslatok ellen, amelyek Magyarország bezárkózását célozzák.

Magyarország sötét hely az EP-kampányfilmeken

Itthon2009.05.29, 13:37

Az ellenfelekkel való riogatás a legjellemzőbb téma a néhol zavaros, néhol nyomasztó, néhol megbízhatóan unalmas EP-kampányfilmeken. A filmek egy etnikai feszültségekkel súlyosan terhelt, terminátor-miniszterelnök által kormányzott Magyarországot mutatnak be, miközben megoldást szlogenek szintjén is alig-alig kínálnak a pártok.

"Minden városban egy tojást Paroubeknek!"

Nagyvilág2009.05.27, 19:45

A választási kampány lezüllésének tartják cseh politikai elemzők, hogy szerdán tojászáporral fogadta a tömeg a szociáldemokraták vezérét, Jiri Paroubeket. Közösségi portálokról indult a felhívás, hogy minden városban vágjanak hozzá tojásokat az EP-választásokra kampányoló pártvezetőhöz és párttagokhoz.

Fico tiltakozik Orbán kampánybeszéde miatt

Itthon2009.05.25, 18:54

Nem tetszik Robert Fico szlovák kormányfőnek, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy szombati európai parlamenti kampányrendezvényen képzeletbeli területi egységként emlegette a két országot az uniós képviselet szempontjából. Orbán az összes magyar európai parlamenti súlyáról beszélt, Fico szerint azonban ezzel az indulatokat szította.

Gyurcsányi fordulattal mentegetőzik előre Göncz

Itthon2009.05.25, 13:57

Június 7-e után június 8-a lesz - mondta az EP-választásokra utalva Göncz Kinga, az MSZP listavezetője. Hasonlóan fogalmazott a tavalyi népszavazás előtt Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. A MSZP veresége után Gyurcsány később mégis menesztette az egészségügyi minisztert, ami a koalíció felbomlásához vezetett.

EP-s képviselőjelölt kapcsán vette elő újra a Strabag-ügyet a Profil

Nagyvilág2009.05.24, 16:16

Összeegyeztethetetlennek tartják az Osztrák Szociáldemokrata Párt és a Zöldek Ernst Strasser konzervatív politikus, volt belügyminiszter vállalkozói tevékenységét európai parlamenti képviselőjelöltségével - írja az osztrák Profil című hetilap, amely szerint Strasser a társtulajdonosa annak a bécsi cégnek, amely az Eurocontact nevű csoport jogutódja, és amelyen keresztül a Strabag osztrák építőipari konszern állítólag adományokat folyósított magyarországi pártoknak üzleti előnyszerzés céljából. Az Osztrák Néppárt európai parlamenti listáját vezető Strasser azt mondta, hogy nem voltak üzleti kapcsolata Magyarországgal és a Strabaggal.

Két kispárt nem ijedt meg a kérdésektől

Itthon2009.05.22, 08:35

Még néhány rendezvényszervezéssel kapcsolatos kérdés is gondot okoz több olyan pártnak, amelyek egyébként az Európai Unióban szeretnék képviselni Magyarországot. A kampányzáró rendezvényről érdeklődtünk a pártoknál, de csak az LMP-től és a Jobbiktól kaptunk érdemi válaszokat. Az SZDSZ és a Fidesz közölte, hogy nem lesz ilyen rendezvénye, az MSZP pedig azért nem válaszolt, mert szerinte ezzel a riválisainak segítene.

EP-választás: péntekig jelentkezhetnek a külföldön szavazók

Itthon2009.05.21, 08:56

Péntekig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok, akik külföldön akarnak szavazni június 7-én, az európai parlamenti választás napján. Világszerte összesen száz magyar külképviseleten lehet leadni a voksokat.

Ingyen jelennek meg a pártok a köztévén

Itthon2009.05.20, 11:26

Szerdától június 4-ig napi háromszor ingyenesen kell közölniük a közszolgálati csatornáknak az EP-választáson induló pártok hirdetéseit.

Erdélyi capriccio

Vélemény2009.05.19, 17:36

Az erdélyi magyar érdekvédelem két évtizedes megosztottsága megszűnni látszik, Tőkés László az RMDSZ színeiben indul az Európai Parlament választásain. De mit szól majd a közös platformhoz a megújult és Magyarországról importált erdélyi radikalizmus? Ki hazaárulózik majd le kicsodát a végén?

Egy EP-hely megszerzésében bízik az LMP

Itthon2009.05.16, 22:32

Legalább egy képviselői helyet szeretne megszerezni a Lehet Más a Politika párt a júniusi európai parlamenti választáson. Bejutásuk esetén az európai zöld pártok frakciójához csatlakoznának.

Péntektől nyomtatják az EP-választás szavazólapjait

Itthon2009.05.15, 18:09

Péntek délutántól nyomtatják a június 7-i európai parlamenti választás szavazólapjait az Állami Nyomdában. A biztonsági elemekkel ellátott lapokon az első a Fidesz-KDNP közös listája, az utolsó az MDF lesz. A csütörtöki ülésen az OVB-tagok a logók méretéről vitáztak, végül találtak egy elfogadható változatot.

Gallup: 65 százalék fölötti Fidesz-győzelem várható az EP-választáson

Itthon2009.05.15, 16:07

Meghaladja a 65 százalékot azoknak a száma, akik az Európai Parlamenti választáson várhatóan a Fidesz-KDNP listájára fognak szavazni - állítja május eleji felmérésére hivatkozva a Gallup Intézet. Az MSZP a szavazatok 21-22 százalékát szerezheti meg, az ötszázalékos küszöböt várhatóan csak a Jobbik lépi át.

A Jobbik EP-jelölt rendőrét vizsgálná az SZDSZ

Itthon2009.05.14, 08:39

Egy rendőri szakszervezeti vezető szerepel a Jobbik EP-listájának negyedik helyén - jelezte Gulyás József SZDSZ-es képviselő, aki nemzetbiztonsági bizottság előtt vizsgálná meg ennek következményeit. Az SZDSZ szerint a jobbikos Szima Judit személyén keresztül szélsőséges, radikális szervezetek épülnek be a rendőrségbe. A kormány egyetért a vizsgálattal, noha nem szabálytalan, hogy rendőrök is induljanak az EP-választásokon.

EP-választás: a Fidesz lesz az első a szavazólapon

Itthon2009.05.14, 19:03

A Fidesz-KDNP közös listája lesz az első a június 7-i EP-választások szavazólapján, míg az utolsó, nyolcadik helyen az MDF áll majd. A sorrendet az OVB korelnöke sorsolta ki. A csütörtöki határidőig két párt nem adta le a fel nem használt szavazócédulák megsemmisítéséről szóló jegyzőkönyvet.

Nem fedi fel terveit a Fidesz az EP-programmal

Itthon2009.05.14, 11:50

Sok általánosságot tartalmaz és nagy terjedelemben bírálja a szocialista kormányok intézkedéseit a Fidesz szerdán nyilvánosságra hozott EP-választási programja. A dokumentum kevés támpontot ad ahhoz, hogy a párt kormányra kerülése után milyen konkrét lépéseket tervez, ugyanakkor Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is úgy mutatta be, mint annak bizonyítékát, hogy a Fidesz tudja, mit csinál.

Mindenkihez elmegy a Zöld Baloldal az EP-választásokért

Itthon2009.05.11, 16:14

Az Országos Választási Bizottsághoz és a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a Zöld Baloldal, mert a szervezet szerint a Fővárosi Bíróság hibájából nem adhatták le a június 7-ei európai parlamenti választáson való induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. Droppa György elnök szerint rossz néven jegyezték be a szervezetet.

Nyolcból választhatunk az EP-választáson

Itthon2009.05.08, 20:20

Összesen tíz párt adta le ajánlószelvényeit a június 7-i európai parlamenti választásra a péntek délutáni határidőig. Két párt közös listát állított, a MIÉP visszalépett. Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak listát, amelyek 20 ezer érvényes ajánlást gyűjtöttek össze a választópolgároktól.