európai parlamenti választás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- választás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megtiltották az utazást egy román EP-képviselőnek
Egy bukaresti bíróság megtiltotta Románia elhagyását Gigi Becali üzletembernek, aki a hétvégi választáson európai parlamenti mandátumot szerzett a nacionalista Nagy-Románia Párt jelöltjeként. Becalit önbíráskodással vádolják.
Hamis kopogtatócédulák miatt nyomoz a rendőrség
Lefoglalta és szakértővel vizsgáltatja meg az MCA Roma Összefpgás által leadott, hamisnak bizonyult kopogtatócédulákat a rendőrség. A nyomozás a Jobbik OVB-delegáltja, Novák Előd feljelentésére indult, aki egyszer már felfedett egy hasonló ügyet Ferencvárosban. Az MCF 9 ezerrel több cédulát adott le, mint ahányan a pártra szavaztak.
Nem foglalkozik a Jobbikkal a Fidesz
Az MSZP frakciója úgy döntött, kitart Bajnai Gordon kormányfő programja mellett a választási vereség ellenére, amelyet Szili Katalin úgy fogalmazott meg: "agyonvertek bennünket". Az ülésre Gyurcsány Ferenc is elment, de csendben ült a hátó sorban. Az SZDSZ ügyvivői testülete előtt Fodor Gábor pártelnök ismét felajánlotta lemondását, döntés a hétvégén lesz. Kóka János szerint fel sem merült, hogy az SZDSZ kihátráljon a kormány mögül. A Fidesznek Orbán Viktor azt javasolta, egylőre ne foglalkozzon a Jobbik előretörésével.
A legfeszültebb helyeken tarolt a Jobbik
A legszegényebb településeket egyetlen kivétellel besöpörte a Fidesz, azonban éppen a kivételt jelentő Csenyétén érte el az MSZP a legjobb eredményét az egész országban a vasárnapi európai parlamenti választáson. A Fidesz 24 helyen végzett 90 százalék felett. Az utóbbi hónapok nagy nyilvánosságot kapott gyilkosságainak helyszínein jellemzően erős a Jobbik, Tiszaeszláron pedig homlokegyenest ellenkező irányba szavazott két egymás melletti szavazókörzet.
2,8 millióan néztek bele az MTV választási műsorába
A Magyar Televízió este 7 és éjfél közti, Európa választ 2009 című adásaiba összesen 2,8 millió néző kapcsolódott be.
Kampánycsendet sértett Kovács László tévés taxizása
Két esetben is elmarasztalta az MTV-t az Országos Választási Bizottság a vasárnapi EP-választással kapcsolatban. A bizottság szerint kampánycsendsértő volt, hogy vasárnap megjelent egy műsorban Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos. Kovács László szerint a felvétel korábban készült, és nem tudott arról, mikor sugározza majd a tévé, így az MTV a felelős a kampánycsendsértésért. A testület tárgyalja a Jobbik kifogását, amely sérelmezi, hogy több tévécsatorna nem hívta be a párt politikusát a műsorába.
Kalózoktól a határon túli magyarokig - EP-eredmények Európából
Bejutott az Európai Parlamentbe a svéd Kalózpárt, lesz a magyarokon kívül is 5 magyar képviselő. A 2009-es EP-választás az előzetes eredmények szerint a baloldal bukását hozta, viszont jelentősen erősödtek a zöldek.
Eldőlt a hamvasztó és a biomassza-erőmű sorsa - helyi szavazások
Az euróapi parlamenti (EP) választással egy időben vasárnap 16 helyen tartottak helyi szavazást: időközi választást vagy népszavazást. Eldőlt például, hogy Ebergőcön nem lesz halotthamvasztó, hogy Bedő társul Körösszakállal, hogy a kómában fekvő Toller László parlamenti helye még két hétig betöltetlen marad.
Még nincsenek feljelentések a vasárnapi telefonok miatt
Bár a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is feljelentést ígért a vasárnapi kampánycsendsértő telefonhívások miatt, az ORFK-hoz egyelőre nem érkezett hivatalos bejelentés, és a hírközlési hatóság sem kapott megkeresést. A Magyar Telekom szerint a cégnek nincs automata telefonhívásokat biztosító szolgáltatása, szakértők szerint ehhez nem is kell más, csak egy vonal és egy számítógép.
Estére 286 forint alá tért az euró
Egyelőre nem okozott komoly változást a forint árfolyamában a tegnapi európai parlamenti választások eredménye. A piac már beárazta az ellenzék fölényes nyereségét, a kérdés csak az, hogy a Jobbik térnyerése és az SZDSZ hatalmas veresége mennyire tudja befolyásolni a magyar fizetőeszköz helyzetét. Nap közben 286,5-287,5 forint közt mozgott az euró, de estére 286 alá tért az árfolyam.
Ádertől Tabajdiig - a magyar EP-képviselők
Bár Magyarországnak mostantól 24 helyett csak 22 képviselője lesz az Európai Parlamentben, köztük akad jó néhány újonc. Brüsszelben folytatja pályafutását például Áder János és Deutsch Tamás, újra beszáll a politikába Bokros Lajos és legnagyobb újdonságként három kifejezetten EU-szkeptikus képviselőt is küldtek a magyar választók az EU parlamentjébe. Ismerje meg a magyar EP-képviselőket!
A cigányellenes Jobbik sikeréről írnak külföldi lapok
Bevált Vona Gábor stratégiája a cigányok elleni gyűlölet felszításával - értékelte a magyar EP-választási eredményeket az osztrák Der Standard. Több brit lap szélsőségesen cigányellenesnek minősíti a Jobbikot, akiknek a sikere az európai trendhez igazodik: a szélsőséges pártok szinte mindenhol jól jártak az alacsony részvétellel.
Takarodó után: az EP-választás tanulságai
Bár tisztázhatatlan, hogy mi volt az EP-választás kérdése, a válasz, amit a szavazók adtak, teljesen egyértelmű. Vajon jól jár-e az ország azzal, hogy mégis tovább tart az átmeneti kormányzás? Mi lehet a Jobbik előretörésének oka és következménye?
Bokros vízzel ünnepel - percről percre a pártok központjaiból
Az SZDSZ-nél néma csönd, az MDF-nél üdvrivalgás fogadta az európai parlamenti választások eredményeit. Áder nyelvtudásáról beszélt a diadalt ünneplő Fidesz központjában az [origo]-nak. A Fidesz-központban szomorú blues volt a zenei program, az SZDSZ a Szellemirtók zenéjét és Első Emeletet játszott, az MSZP-pedig Robbie Williams-koncertet közvetített. A pinkbe öltözött Dávid Ibolyának kézcsókkal köszönt Bokros Lajos. Helyszíni tudósítóink jelentése percről percre a pártok választási központjaiból.
Elvérzett az MSZP az EP-választáson
A választók alig egyhatoda szavazott a kormányzó MSZP-re a vasárnapi európai parlamenti választásokon, miközben a Fidesz több mint 56 százalékot, a Jobbik pedig majdnem 15 százalékot ért el. A Fidesz szinte minden megyében elvitte a szavazatok legalább felét, a Jobbik pedig hét megyében is megelőzte az MSZP-t. A bejutási küszöbön mandátumhoz jutott az MDF is, az SZDSZ-t pedig még a parlamenten kívüli Lehet Más a Politika is megelőzte. A részvételi arány mindössze 36,29 százalékos volt az országban.
Fodor felajánlja lemondását
Hétfőn az ügyvivői testületi ülésen felajánlja lemondását Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, miután a párt mindössze 2,16 százalékot szerzett az EP-választáson, és ezzel kiesett az Európai Parlamentből.
Dübörög az EP-választás Nyugat-Európában
Egyre több európai országban nyílnak meg a szavazókörök az európai parlamenti választások mai utolsó napján. A négy napig tartó választások közepén voksolhattak az írek is, de nemcsak EP-képviselőkre, hanem a helyi vezetőiket is most választották meg.
Bokros kézcsókja, Morvai mosolya - európai parlamenti választások képekben
Nézze meg a 2009-es európai parlamenti választásokkal kapcsolatos képgalériáinkat! Kattintson a fotókra!
Feljelentések a kampánycsendsértések miatt
A Fidesz és az MSZP is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen kampánycsendsértés miatt. Több ezer panasz érkezett a választási bizottságokhoz automata telefonhívásokról, amelyek az európai parlamenti választás napján - azaz a kampánycsend kellős közepén - szavazásra buzdították az embereket, sőt azt is megmondták, melyik pártra kell voksolni.
Lendvai: Körülbelül ezt vártuk
Nagyjából ezt vártuk, de a Jobbik eredménye tragikus - értékelte az európai parlamenti választások eredményét Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Mindössze 17,4 százalék szavazott az MSZP-re az európai parlamenti választásokon, így csupán négy képviselőt küldhet Brüsszelbe - csak eggyel többet mint a Jobbik.
Európai parlamenti választás 2009 - európai eredmények
Összesen 375 millió ember szavazott 27 országban az Európai Parlament 736 képviselőjére június 4-7-ig. Nézze meg térképünkön, melyik országban ki nyert, hogy alakulnak a politikai erőviszonyok az Európai Unióban!
Bevitték a rendőrök az EU-zászlót égető tüntetőt
EU-zászlót égetett egy kisebb csoport a Kossuth tér közelében vasárnap este, az európai parlamenti választások után nem sokkal. Az egyik zászlóégetőt, a Kossuth téri tüntetésekről ismert csoport vezetőjét a rendőrség garázdaság gyanúja miatt őrizetbe vette.
Orbán: Az eredmény magáért beszél
Összefogtak a magyarok a változás érdekében - mondta az eredmények közzététele után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az ellenzéki pártra 56,4 százalék szavazott, így 14 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A pártelnök az [origo] kérdésére nem akarta kommentálni a Jobbik választási eredményét.
Budapesten és Vas megyében szavaztak a legtöbben
Az előző EP-választáshoz hasonlóan most is Budapesten és a nyugati megyékben mentek el a legtöbben szavazni a késő délutáni részvételi adatok szerint. A legkevesebb szavazó, akár csak 5 éve, az ország keleti és déli részén volt.
Vona: Senkinek nem kell félnie
Ha kell, együttműködik a Fidesszel, sztrájkokat szervezne és a politikai paletta átalakulásaként értékeli az EP-választásokat a Jobbik - mondta Vona Gábor pártelnök. Vona szerint a Jobbiktól senkinek nem kell félnie, akiknek viszont félnivalójuk van, azok jobb is, ha félnek.
Dávid: Boldog vagyok és aggódom is
Dávid Ibolya, az MDF elnöke örül, hogy pártja az előrejelzések ellenére elérte az ötszázalékos küszöböt, ugyanakkor aggódik a Jobbik térnyerése miatt. A párt eredménye alapján egy képviselőt - Bokros Lajost - küldhet az Európai Parlamentbe.
Európai parlamenti választások 2009 - percről percre
A végleges adatok szerint a választók 36,28 százaléka szavazott a vasárnapi európai parlamenti választáson. A nagy győztes a Jobbik, amelyik majdnem behozta az MSZP-t, a nagy vesztes az SZDSZ, mert még az LMP is megelőzte.
Hiányzik a bizonyíték a telefonos kampánycsendsértésekre
Több ezerszer fordult elő vasárnap, hogy automata telefonhívásokban próbálták néhány párt támogatására rávenni a választókat a vasárnapi európai parlamenti választáson. Összesen 12 megyéből és a fővárosból jeleztek ilyen kampánycsendsértést, a telefonhívások a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az SZDSZ támogatására is buzdítottak. Az Országos Választási Bizottság sok helyen bizonyíték hiányában utasította el a panaszt, a tettesek felderítésére pedig semmi lehetősége nincs.
Harmadik napja tart az EP-választás
Harmadik napja tart az európai parlamenti választás az Európai Unió különböző országaiban. Szombaton öt újabb államban kezdődött a szavazás, eredményeket azonban csak vasárnap este tíz után lehet közzétenni. Szombaton szavazhatnak az amerikai magyarok is.
Csak hat EP-listavezető vitázott
Több napos huzavona után mégis volt nyilvános vita az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetői között, bár azon csak hatan vettek részt: a Fidesz nem is akart elmenni, az MCF Roma Összefogás listavezetője pedig nem ért oda időben. A vitát Bokros Lajos, az MDF listavezetője kezdeményezte.
A politikusi reakcióktól félhet a forint
Az előrejelzések szerint nem kétséges, hogy fölényes ellenzéki győzelem születik Magyarországon a vasárnapi európai parlamenti választásokon, a kormánypárt vereségét így már be is árazta a piac. Elemzők szerint a forintra elsősorban az lehet hatással, hogy miképp értékelik a politikusok a kialakult helyzetet, illetve hogy utal-e majd bármi a kormány mögötti támogatás csökkenésére és az előre hozott választások valószínűségének növekedésére. A budapesti tőzsdét vélhetően hidegen hagyja majd a választási eredmény.
Tarolt a szélsőséges Szabadság Párt a holland EP-választáson
Elképesztően szoros befutót hozott az európai parlamenti választások első köre Hollandiában. Egyaránt 4 mandátumot szerzett a kormánykoalíció két nagy pártja, és az újonnan felemelkedett szélsőséges Szabadság Párt. Az iszlámgyűlölő Geert Wilders pártja eddigi legnagyobb EP-választási sikerét könyvelhette el, így megpróbálhatja majd elérni céljait: az EP feloszlatását, a muszlimok kitoloncolását és a török csatlakozás elhalasztását több mint egymillió évvel.
Választástól eltántorító szórólapok miatt aggódik az MKP
A választástól való távolmaradásra felszólító röplapokat terjesztettek ismeretlenek Dél-Szlovákiában, magyarok lakta településeken. A röplapok ellen tiltakozott a Magyar Koalíció Pártja és a helyi magyar napilap is.
Egy hiba belefér az EP-választáson
11 ezer szavazókör, több mint 8 millió szavazó, 8 párt vagy pártszövetség, helyi népszavazások halotthamvasztóról és városi vagyonról - ezek a június 7-i európai parlamenti választások főbb számai és egyéb érdekes eseményei. Hogyan zajlik a szavazás? Lehet-e új szavazólapot kérni, ha véletlenül rossz helyre ikszeltünk? Szavazhatunk-e máshol, mint ahol lakunk? Választási kisokos.
Vihar riaszthatja el a bizonytalan szavazókat
Heves zivatarokra, szélviharra és jégesőre kell számítani vasárnap. Az európai parlamenti választások napján várhatóan narancs riasztást adnak ki a meteorológusok. A rossz idő a bizonytalan szavazókat eltántoríthatja egy politológus szerint.
A szavazatszámlálók ruhájáról vitázott az OVB
A szavazás napján a szavazatszámláló bizottságok tagjai nem viselhetnek pártokhoz köthető egyenruhát - döntött pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület a Magyar Gárda egyenruhája kapcsán foglalkozott a kérdéssel. A döntésnek nincs kötelező ereje.
A britek és a hollandok már szavaznak az EP-re
Nagy-Britanniában és Hollandiában már csütörtökön megkezdődik az európai parlamenti választás, amely az Európai Unió mind a 27 tagállamában lezajlik a következő négy nap során. Vannak olyan félelmek, hogy nagyon alacsony lesz a részvétel.
Már Bajnai is Orbánt védi
Védelmébe vette Bajnai Gordon miniszterelnök Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, akit egyik májusi kampánybeszéde miatt több ország vezetői is kritizáltak. Bajnai szerint méltatlanul nevezték Orbánt neofasisztának, bár valóban nem kellett volna provokatív és félreérthető megjegyzéseket tennie.
Lengyel komplexusok
20 évvel ezelőtt a lengyelek harcolták ki maguknak először Európa keleti blokkjában a szabadságot. Ők hogyan élik meg húsz évvel később a rendszerváltást, milyen frusztrációk kísérik az évfordulójukat, illetve számukra mi a tétje a vasárnapi EP-választásoknak?
Medián: Tarolhat a Fidesz, bejuthat a Jobbik az EP-be
A 2004-esnél is alacsonyabb részvételt vár a Medián az európai parlamenti választáson. A felmérés szerint alacsony részvételnél a Fidesz-KDNP magabiztos győzelme várható, akár 16 képviselői helyet is szerezhetnek 22-ből. A Medián szerint az MSZP és a Jobbik jut még be az Európai Parlamentbe.
A gárdát akarják megállítani - az MCF Roma Összefogás az EP-kampányban
Politikai tényezővé tenné a hazai cigányságot a Kolompár Orbán OCÖ-elnök nevével fémjelzett MCF Roma Összefogás. Az európai parlamenti választáson listát állító párt arra számít, hogy a szélsőjobboldal akciói és a romákat ért támadások aktivizálják az eddig passzív cigányokat. Listavezetőjük, Kis Zsolt az [origo]-nak azt mondta, akkor döntötte el, hogy politikai pályára lép, amikor egyik ismerősét lelőtték Tiszalökön. Azt szeretné, ha az EU külön célzott támogatásokkal segítené az európai romákat.
Szavazzunk a cigányokra!
Az európai parlamenti választásokon nem csak Romániában és Szlovákiában, hanem Magyarországon is indul kisebbségi párt. Miért érdemes a többség tagjainak is elgondolkodniuk azon, hogy szavazatukkal a cigányság európai politikai képviseletét is támogathatják?
A szlovákok összehozták a Fidesz-MSZP-koalíciót
A szlovák kormány két hete támadja az összmagyar EP-képviseletről beszélő Orbán Viktort, akit végül még az ősellenség szocialisták is védelmükbe vettek. Könnyen lehet azonban, hogy csak műbalhéról van szó, egy Szlovákiára szakosodott történész szerint legalábbis a szlovák kormány a korrupciós botrányokról akarja elvonni a figyelmet a Fidesz-elnök elleni támadásokkal.
Egymásra mutogatnak a pártok a listavezetői vita elmaradása miatt
A Fidesz visszalépett, az MSZP-nek pedig további javaslatai lettek volna, így elmarad az EP-listavezetők pénteki vitája, amelyet az MTV sugárzott volna. A két párt egymást okolja a vita elmaradásáért. Bokros Lajos, az MDF listavezetője közölte: péntek délben ennek ellenére vitára várja a listavezetőket.
A Jobbik és az 1930-as évek párhuzamáról beszéltek a BBC-n
Vona Gábor, a Jobbik vezetője beszélt a BBC Newsnight című műsorában, kedden késő este. A műsor az ultranacionalizmus európai térnyerésével foglalkozott, és erre hozta fel példaként a Jobbikot. Vona szerint a baj az, hogy a külföld hamis képet alkot a pártról, holott annak van egy programja is, amiről kevés szó esik a médiában. Göncz Kinga, az MSZP EP-listavezetője azt mondta a műsorban, bízik az európai politikai vezetőkben, akik úrrá lehetnek az erősödő szélsőségeken.
Törvényes a Fidesz átváltozós kampányfilmje
Nem lát kivetnivalót a Fidesz EP-kampányfilmjében a Legfelsőbb Bíróság - írja a Népszabadság. A felvétel Gyurcsány Ferenc egykori, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök portréfotóihoz társít különféle negatív jelzőket. Az OVB már átengedte egyszer a filmet, de az MSZP nem hagyta megát, ezért kellett a Legfelsőbb Bíróságnak döntenie.
Az OVB szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje
Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!" A testület erről szerda esti ülésén döntött.
Orbán szavairól tárgyalt a szlovák parlament
Orbán Viktor Fidesz-elnök EP-kampányban tett kijelentéseiről tárgyalt szerdán a pozsonyi parlament rendkívüli ülése. A szlovák kormánypártok szerint Orbán kijelentései Szlovákia szuverenitását veszélyeztetik, az ellenzék szerint azonban Robert Fico miniszterelnök csak a korrupciós ügyekről akarja elterelni a figyelmet, ezért pártjaik bojkottálták az ülést.
Szigorú őrizet mellett kezdik kiszállítani a szavazólapokat
Keddtől csütörtökig kiszállítják az összes szavazólapot a választókerületi székhelyekre, majd innen tovább a 11 ezer szavazókörbe. Több mint 8 millió szavazólapot visznek ki, több mint 14 ezer dobozban és 40 kamionon. Az összes szavazólap lefedné a komplett belvárost, ami nem is csoda, hiszen a hivatalos ív másfél A4-es lap nagyságú lett.