Európai Központi Bank
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A jegybanktörvény után az MNB-adót vizsgálja Brüsszel
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen januárban, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdésével kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást, de rögtön jelezte, hogy az MNB-adó miatt vizsgálódik.
Lenyomnák a nagy részvényesek torkán a spanyol buktát
Az Európai Központi Bank tervei szerint, ha csõdeljárás indul egy spanyol bank ellen, akkor az adófizetõkön és a befektetõkön kívül a kötvénytulajdonosoknak is részt kéne vállalniuk a veszteségekbõl.
Csúszik az európai bankfelügyelet megalakítása
A tervezett õszi idõpont helyett csak 2013-ban alakulhat meg a közös és egységes európai bankfelügyelet. Ez azért lesz fontos, mert a rászoruló bankok csak az új felügyelet ellenõrzésével kaphatnak majd közvetlenül hitelt tõkefeltöltésre.
Munkába állt az EBRD elsõ brit elnöke
Sir Suma Chakrabarti a német Thomas Mirowot váltja a londoni székhelyû Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank élén.
Kidõlnek az euróbankárok
A válság kezdete óta mind nehezebbnek érzik munkájukat az Európai Központi Bank munkatársai. Tizenhat százalékuk már az egészségét félti.
Sínen a jegybanktörvény
Az Európai Központi Bank szerint az új jegybanktörvénnyel rendezõdtek az MNB függetlenségével kapcsolatos legfontosabb aggályok, ugyanakkor problémásnak tartják még az elnökök és az alelnökök esküjét. Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerint az EKB pozitív véleménye után az országgyûlés már a jövõ héten szavazhat a törvényrõl. Az IMF már csütörtökön közölte, hogy elégedett a törvénnyel, így készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.
Európai államkincstárt hozna létre az EU
Nyilvánosságra hozták az Európai Unió jövõjérõl szóló elképzeléseiket az uniós vezetõk a csütörtöki EU-csúcs elõtt. Létrehoznának egy európai államkincstárat, amely õrködne az egyes tagállamok költségvetése felett, és akár bele is szólhatna abba, az eurózóna tagállamai között így egyfajta pénzügyi közösség is létrejönne.
Nem szavaznak a héten a jegybanktörvényrõl
Az Európai Központi Bank csak július elejére véleményezi az új jegybanktörvényt, ezért arról a parlament nem szavaz a héten - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje. Arra akkor lett volna lehetõség, ha eltértek volna a házszabálytól, de a javaslatot a normál menetrendben tárgyalják.
Külföldi bólintásokra vár a kormány az MNB-törvénnyel
A jövõ héten kerülhet a parlament elé a jegybankról szóló új törvény, és június végéig el is fogadhatják - mondta az IMF-tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter, Varga Mihály. Varga közölte, most arra várnak, hogy minden érintett fél jóváhagyja a vitatott szabályozást.
300 felett várja az euró az uniós kamatdöntést
Az euró 300 forint feletti árfolyamán várja a szerdai uniós kamatdöntést. Nem valószínû, hogy a görög választások elõtt az Európai Központi Bank változtat az alapkamaton.
Õszig mindenképp elfogadják az elcsúszott jegybanktörvényt
A Fidesz frakcióvezetõje azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor dönthet az Országgyûlés a jegybanktörvényrõl, miután ma Varga Mihály kérésére levették a napirendrõl, de mindenképpen szeretnének vele nyáron végezni. Rogán Antal azt is elmondta, eddig az Európai Bizottság bírálata szerint módosították a jegybanktörvényt, de most az Európai Központi Bank újabb kritikát fogalmazott meg.
Európa-bajnok lesz-e Franciaország?
Sarkozy elnök párszor beszólt az EU-nak a francia elnökválasztási kampányban, mégis elkötelezettebbnek tûnik az európai egység iránt, mint kihívója, Francois Hollande. A baloldali jelölt érzékelhetõen szkeptikus a németek által vezérelt uniós válságkezeléssel szemben. Miként hat az EU-ra a francia elnökválasztás, lesz-e fordulat Párizs külpolitikájában?
Nem hallgatott az EU-ra Matolcsy György
Nem kell megküldeni a kormánynak a monetáris tanács napirendjét és a kormány képviselõje nem vesz részt a testület ülésein - ezt tartalmazza a javaslat, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedd este nyújtott be. A kormány az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása miatt módosítja a jegybanktörvényt néhány kifogásolt pontban, ez azonban kevesebb, mint amit az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank kért. Marad a monetáris tanács bõvítésének lehetõsége, és továbbra sem nyúlnak a jegybanki vezetõk a kormányváltás után csökkentett fizetéséhez, pedig a jegybanki függetlenség az EU-IMF hitel egyik elõfeltétele.
Szivárog a spanyol pánik
Tavaly december eleje óta nem látott szintekre ugrottak a tízéves spanyol kötvényhozamok, és hasonló hozamemelkedés történt az olasz állampapírok piacán is, miután az eurózóna perifériáján ismét felerõsödtek az aggodalmak. A befektetõk a magas államadósság, a növekedést ellehetetlenítõ megszorítások miatt aggódnak. A keddi olasz kötvényaukció kritikus lehet.
Az IMF-megállapodással lesz teljes a magyar sztori
Magyarország továbbra is a piacról szeretné finanszírozni magát, az IMF-megállapodásra azért van szükség, hogy ezt olcsóbban tehesse meg, mert részben a nemzetközi gazdasági bizonytalanság miatt ezt az utóbbi idõben magas áron tudta csak megtenni - mondta egy hétfõ esti rendezvényen Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki arra számít, hogy az elsõ negyedévben megszülethet a megállapodás.
Kifuthatnak az idõbõl a görögök
Az Európai Unió vezetõ politikusai hétfõn éles kritikával illették a görög kormányt, amiért a koalíció pártjai nem tudnak megegyezni az újabb megszorító intézkedésekrõl. A francia elnök szerint fogytán az idõ, Angela Merkel német kancellár szerint pedig az egész euróövezet sorsa forog kockán.
Gumicsont Orbán egyik nehéz ügye, amit Barroso elé visz
Orbán Viktor többször is hangsúlyozta, hogy megegyezésre törekszik az Európai Bizottsággal, de két ügyben nem szeretne engedni. Az egyik a jegybank elnökének esküje, a másik a fizetése. A miniszterelnök kedden találkozik José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével, hogy egyeztessenek a vitás kérdésekrõl. A két "nehéz ügy" közül az eskü kérdése mindét tárgyalópartner számára ideális terep lehet, hogy kompromisszumokat mutassanak fel.
Marad a rekordalacsony, egyszázalékos európai alapkamat
Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen nem változtatott az egyszázalékos irányadó kamatlábán az Európai Központi Bank. A piac arra számít, hogy februárban tovább folytatja kamatcsökkentési ciklusát a szervezet és ismét 25 bázispontos kamatvágásról dönt.
Nagyon aggódik Magyarország miatt az EKB elnöke
Az Európai Központi Bank vezetõje szerint több aggályukat is eloszlatta már Magyarország, de továbbra is maradtak fenntartásaik a jegybankra gyakorolt nyomás miatt. Mario Draghi szerint ezért "nagyon aggódnak", és úgy látják, hogy a magyar kormány lépései nincsenek összhangban az EU szellemiségével.
A magyar erõfeszítéseket méltatta az EKB osztrák tagja
Magyarország az IMF-EU-tárgyalások újraindulásáért dolgozik, és emiatt a tárgyalások "pozitív kimenetelét" várja az EKB osztrák tagja. Egy londoni elemzõ is arról beszélt, hogy megegyezést vár, de szerinte ez nem fog gyorsan megszületni.
Milyen kritikákat hallgatott meg Orbán?
Orbán Viktor gazdasági ügyekben még nem hallott megfogadásra érdemes javaslatot, csak politikai véleményeket - derült ki az MTI által közölt vasárnapi interjúból. Ennek ellenére több látványos ügyben visszavonult a kritikák hatására a kormány. Igaz, más ügyekben pedig a nemzetközi összetûz ellenére is kitartott elképzelése mellett.
Nem nyugtatták meg az EKB-t a jegybanktörvény módosításai
A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint összeegyeztethetetlen a jogbiztonsággal a jegybanktörvény 18 hónapon belüli három jelentõs módosítása. Az MNB elnökének személyes függetlenségét is félti az EKB.
Rekordmennyiségû pénzt önt a piacra az EKB
Az Európai Központi Bank (EKB) a bankokon keresztül igyekszik enyhíteni az európai adósságválság miatt kialakult pénzhiányt. Ezért soha nem látott mértékû közel 500 milliárd eurónyi forrást biztosít a bankrendszernek.
Minden irányból erõsödik a nyomás az Orbán-kormányon
Példátlanul erõs nyomás alá került az utóbbi napokban az Orbán-kormány, amelyet egyszerre bírál az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és az amerikai kormány, miközben még a magyar Alkotmánybíróság is elmeszelt több fontos törvényt. A kormány már korábban is kapott kemény nemzetközi kritikákat, de most minden eddiginél kényesebb a helyzete, mert épp külföldrõl vár pénzügyi segítséget.
"Csak lehetõség" a jegybank és a PSZÁF összevonása
"Teljes tévedésnek" tartja a kormányszóvivõ, hogy a kormány összevonná a jegybankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. Giró-Szász András szerint csak az összevonás lehetõségét akarják megteremteni, és a kormány egyeztetne az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal, ha ilyen döntés születne.
Matolcsy minisztériumára panaszkodik az Európai Központi Bank
Nagyra értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövõben betartaná a konzultációs lehetõségét, valamint újabb egyeztetést és pontosítást kér a jegybanktörvényrõl szóló javaslatról az Európai Központi Bank. A törvénytervezetrõl csütörtökön megküldött vélemény aggályosnak tartja a Monetáris Tanács bõvítését és a politikai befolyás látszatának elkerülésére figyelmeztet.
Bloomberg: 200 milliárd eurót adhat válságkezelésre az EKB
A Bloomberg egyelõre meg nem erõsített értesülése szerint az Európai Központi Bank az IMF-en keresztül biztosítja a válságkezelésre szánt pénzt. A hírre erõsödött a forint az euróval szemben a devizapiacon.
Irreális a magyar bankok szerint az eurózóna szétesése
Nem készülnek a magyar bankok arra, hogy kiválna egy tag az eurózónából vagy más módon bomlana fel a valutaövezet - derül ki az [origo] kérdésére küldött válaszokból. Bár egyre többen spekulálnak ezen, a történelmi példák szerint politikai és gazdasági válságok még nem vezettek valutauniók felbomlásához, ahhoz mindig egy háborúra volt szükség.
Szigort vár a segítségért cserébe az EKB elnöke
Az Európai Központi Bank (EKB) kész újabb erõfeszítésekre az eurózóna adósságválsága elleni küzdelemben, ha a politikai vezetõk a jövõ heti csúcstalálkozón szigorítják az övezeten belüli költségvetési ellenõrzés rendszerét - erre utalt csütörtöki beszédében Mario Draghi, a bank nemrég hivatalba lépett elnöke.
Kötvényvásárlással léphetett közbe az EKB a terjedõ adósságválság megfékezésére
A magas állampapír-piaci hozamok közbelépésre bírhatták az európai jegybankot. Az adósságválság legveszélyeztetettebb államainak kötvényhozamai csökkentek, piaci találgatások szerint az EKB belépése miatt. Egy elemzõ szerint kamatot is csökkenthet az jegybank a következõ ülésén.
Már a spanyolok és a franciák is nehezebben jutnak hitelhez
A francia, a spanyol és a belga kötvények hozama is nõtt, a befektetõk attól tartanak, hogy a megszorító intézkedések ellehetetlenítik a gazdasági növekedést.
Orbán szerint "extrém nehéz" lesz elérni a 1,5 százalékos növekedést
A miniszterelnök egy londoni egyetemen tartott elõadásában azt mondta, a magyar kormány egyelõre arra vár, hogy a német kormány lefelé módosítja-e saját GDP-prognózisát.
Nem kedvez az államháztartásnak a végtörlesztés az EKB szerint
Gyengíti a bankrendszer stabilitását, tovább szûkíti a hitelezési tevékenységet, és az államháztartásra is kedvezõtlen hatása lehet a devizahitelek egyösszegû végtörlesztését lehetõvé tevõ törvénynek - állítja az Európai Központi Bank elemzése.
Recesszió felé halad Európa az EKB elnöke szerint
Csak decemberre várták a Reuters által megkérdezett elemzõk az Európai Központi Bank kamatcsökkentését, de a szervezet élére november 1-jével kinevezett Mario Draghi által vezetett kormányzótanács a csütörtöki ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábat.
Európai pénzügyminisztériumot javasol a távozó EKB-elnök
Utoljára mondott nyilvános beszédet az Európai Központi Bank elnökeként Jean-Claude Trichet, aki nyolc év után távozik a szervezet élérõl. Trichet szerint "egyre inkább úgy tûnik, hogy nem túl merész gondolat egy európai pénzügyminisztérium felállítása".
"Brutális" a végtörlesztés az európai jegybank egyik vezetõje szerint
Brutálisnak nevezte a végtörlesztést az Európai Központi Bank egyik vezetõje. Ewald Nowotny szerint a magyar devizahiteleseket segítõ törvény meghozásával a magyar kormány "rossz útra lépett".
Át kell írni az EU alapszerzõdését az európai jegybank elnöke szerint
Meg kellene változtatni az Európai Unió alapszerzõdését annak érdekében, hogy az eurózóna egyik tagállamának problémái ne destabilizálhassák a valutaövezet egészét - mondta a francia Europe1 rádióadónak adott interjújában Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) október végén leköszönõ elnöke.
Soros: Most nem tõkejuttatást kell adni a bankoknak, hanem garanciát
A banki és a szuverén adósságválságok egymást kölcsönösen erõsítõ folyamatokká váltak Soros György szerint, aki a Financial Times blogjában azt írta: a bankoknak elõbb garanciát kell nyújtani, a feltõkésítés pedig csak késõbb következne.
Kevesebb kamatot fizetnének a görögök
A görög államkötvények lejárati idejének meghosszabbítását, a kamatfizetések mérséklését és az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz kapacitásainak bõvítését is a válságkezelés elemei között látná a görög kormány.
Pénzük felét is bukhatják Görögország hitelezõi
A Görögországnak korábban nyújtott hitelek akár ötven százalékát is el kell engedniük a bankoknak és a nyugdíjalapoknak az euróövezet megmentése érdekében - állítja egy névtelen francia pénzügyi forrás. A görög válságban való magánbefektetõi részvétel több uniós országban is vitatott, és az Európai Központi Bank sem támogatja.
Negyvenmilliárd euróból biztosítja be az EKB az európai bankokat
Jean-Claude Trichet európai jegybankelnökként utoljára tartott sajtótájékoztatót kamatdöntés után. Az ülésen az Európai Központi Bank nem változtatott az alapkamatán, viszont 40 milliárdos kötvényprogramot hirdetett a bankoknak, illetve tendereket a forrásigényük kielégítésére.
Az EKB felügyelete alá helyezné az európai nagybankokat Soros György
Új európai pénzügyi hatóság felállítását javasolt ismét Soros György. A magyar származású üzletember úgy véli, amíg egy ilyen intézmény létrejön, az európai nagybankokat az Európai Központi Bank felügyelete alá kellene helyezni.
További megszorító intézkedéseket vár Görögországtól az EU
Görögország várhatóan csak novemberben kaphatja meg a támogatására kidolgozott 110 milliárd eurós hitelcsomag következõ részletét - közölte Jean-Claude Juncker, az EU pénzügyminisztereit tömörítõ csoport elnöke hétfõ éjjel. Közben felröppent a hír, hogy a görög miniszterelnök a távozását fontolgatja, ezt azonban késõbb cáfolta a hivatala.
Tüntetõk vettek blokád alá több minisztériumot Athénban
A kormány megszorító intézkedései ellen tüntetnek közalkalmazottak a görög fõvárosban, több minisztériumot is elfoglaltak, hogy megakadályozzák az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértõinek érkezését.
Európa a világgazdasági gondok epicentruma az EKB elnöke szerint
A korábban kijelölt válságkezelõ intézkedések elfogadását kérte az euróövezet államaitól Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyûlésén tartott beszédében szombaton. Szerinte erõsebb költségvetési fegyelem kell, mert bár a teljes világpiacon vannak adóssági gondok, a probléma központja Európa.
Zuhannak a görög bankrészvények a csõdhíresztelésre
A görög pénzügyminiszter egyik forgatókönyve szerint csõdöt jelenthetne Görögország. A fizetésképtelenség hírére zuhanni kezdtek a görög bankrészvények annak ellenére, hogy a kormány hangsúlyozta: tartja magát a mentõcsomag feltételeihez.
Nagyot estek hétfõn a nyugat-európai tõzsdék
Huszonkilenc havi mélypontra zuhantak hétfõn a nyugat-európai bankrészvények, estek a tõzsdék és a forint is gyengült. Elemzõk szerint a hétfõi zuhanáshoz hozzájárultak a pénteken közölt amerikai foglalkoztatási adatok, valamint, hogy a vártnál lassabban haladnak az euróövezeti államadósság-válság megmentésére irányuló lépések.
Az euró és a varázslók
Világmegváltó ötletekben nincs hiány az európai adósságválság megoldására: szakértõk, befektetõk és politikusok ajánlanak különbözõ gyógymódokat a döntéshozóknak. Van-e gyors megoldás?
Elfogadta a 45 milliárd eurós megszorító csomagot az olasz kormány
Bár az önkormányzatok hevesen tiltakoztak ellene, az olasz kormány elfogadta az Európai Központi Bank által igényelt megszorító intézkedéseket. A csomag két év alatt 45 milliárd eurós takarékosságot ír elõ az olasz költségvetésben.
Jó megoldás lenne az eurózónakötvény, de megint a németek fizetnének rá
Egyre több európai döntéshozó és pénzügyi szakértõ áll ki amellett, hogy az eurózóna tagállamainak egy közös kötvény kibocsátásával kellene kezelniük az utóbbi hetekben kialakult krízist, mely világszerte lejtõre küldte a tõzsdei árfolyamokat és felfordulást okozott a devizapiacon is. A németek egyelõre keményen ellenállnak az elképzelésnek, mely vélhetõen az õ költségeiket növelné.
Meredek zuhanással kezdtek az amerikai indexek
Két százalék körüli eséssel nyitottak az amerikai tõzsdemutatók, aztán meredek esésbe kezdtek. Eközben a pesti tõzsde hasonló visszaesést mutatott délután. Svájcban rendkívüli kormányülést tartanak a frank erõsödése miatt, Németország azonban nem kívánja kibõvíteni az európai válságkezelõ alapot.
Hatalmas veszteségek a tõzsdéken az adósságválság miatt
Az Egyesült Államok leminõsítése, az amerikai és az eurózónabeli adósságválság miatt alakult ki pesszimizmus hétfõn a világ pénzpiacain. A legfontosabb európai tõzsdeindexek jókora mínuszt voltak kénytelenek elkönyvelni, a magyar mutató is jelentõs gyengüléssel zárt. A borúlátó hangulatban a nap elején még gyengülõ frank a nap második felében rákapcsolt, ennek eredményeként a forinttal szemben új csúcsot ért el.
Rendkívüli megbeszélést tartanak a világ vezetõ nagyhatalmai a válság miatt
A világ vezetõ nagyhatalmainak pénzügyminiszterei telefonon vitatják meg az eurózónaválság és az amerikai gazdaság miatt kialakult helyezetet. Az Európai Központi Bank vasárnap rendkívüli ülést tart, amelyen döntés születhet olasz államkötvények vásárlásáról.
Már hétfõn megjelenhet vevõként a piacokon az Európai Központi Bank
Felújítja államkötvény-vásárlási programját az Európai Központi Bank (EKB). A vasárnapi rendkívüli ülés után kiadott közleménybõl az derül ki, hogy EKB már a hétfõi tõzsdenyitás után megjelenhet vevõként a piacokon, és vásárolhat olasz állampapírokat az euróövezeti adósságválság megfékezése érdekében.
Der Spiegel: Merkelék nem akarják megmenteni Olaszországot
A német kormány egyre erõteljesebben kételkedik benne, hogy Olaszország megmenthetõ lenne az euróövezeti támogatási alap segítségével - írja a Der Spiegel német hetilap. Az újság úgy tudja, Németország inkább ahhoz ragaszkodik, hogy az olasz kormány takarékossági intézkedésekkel és reformokkal találja meg a kiutat a válságból.
Az ázsiai részvénypiacokon is folytatódott a zuhanás
Egyelõre senki nem látja az euróövezeti adósságválság végét, a befektetõk továbbra is gõzerõvel szabadulnak meg kockázatos eszközeiktõl, és a kockázatmentesnek vélt termékekbe menekülnek: erõsödik a dollár és a svájci frank. Csütörtökön óriásit zuhant az amerikai tõzsde, majd magyar idõ szerint péntek hajnalban az ázsiai piacokon is szabadultak a részvényektõl a piaci szereplõk.
Közbelép az Európai Központi Bank, megnyitja a pénzcsapokat a bankok elõtt
Az EKB elnöke csütörtökön közölte, hogy korlátlan likviditást biztosít a bankoknak a következõ hat hónapban a pénzpiaci feszültségek enyhítése érdekében. Az majd a jövõ héten derül ki, hogy az EKB a befektetõi hangulat megnyugtatása érdekében beavatkozott-e a kötvénypiacokon. A jegybankelnök beszéde után elromlott a hangulat a piacokon, az euró gyengült, a frank erõsödött, ez pedig azt jelzi, hogy nem sikerült megnyugtatni az eurózóna adósságválságának kiterjedésétõl félõ befektetõket.
Maradt a kamat az eurózónában
A Bloomberg hírügynökség szerint a piac arra számít, hogy az Európai Központi Bank elnökének kamattartáshoz fûzött - kora délután esedékes - kommentárjában kötvényvásárlási program elindítását jelentheti be az európai adósságválság enyhítése érdekében.
Újabb pénzügyi mentõcsomag lehetõségét vizsgálják Portugáliában
Hétfõtõl két héten keresztül vizsgálja az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF delegációja, hogy Portugália hogyan használja fel a májusban kapott 78 milliárd eurós mentõcsomagot. A feltételként szabott magánosítások már megkezdõdtek, eladták az állami BPN bankot egy angolai pénzintézetnek. Az EU és az IMF a következõ portugál mentõcsomag lehetõségét is megvizsgálja.
A nyilvánosság mellõzésével készíti elõ a sorsdöntõ EU-csúcsot Merkel és Sarkozy
Rendkívüli várakozások közepette, a görög adósságválságból kivezetõ út feltárása és a kompromisszum reményében kezdett tanácskozást szerda délután Berlinben a német kancellár és a francia elnök. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy a kiszivárgott hírek szerint várhatóan kompromisszumot köt, bár a francia elnök állítólag egoizmussal vádolta meg a németeket.
Csütörtökön tartják a görög válság miatti rendkívüli EU-csúcsot
Bár Németország korainak tartotta a görög pénzügyi helyzet miatti rendkívüli uniós csúcs összehívását, az euróövezeti országokban egyre nagyobb méreteket öltõ befektetõi pánik miatt azonban már a jövõ héten megtarthatják az elmaradt értekezletet. A csúcson várhatóan döntés születik arról, hogy bevonják-e a magánszektort a görög krízis kezelésébe.
Bízik az euróban az Európai Központi Bank elnöke
"Hitelképes" devizának nevezte az eurót Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a Financial Times Deutschland hétfõi számában megjelenõ interjújában. Trichet ugyanakkor felszólította az eladósodott országok kormányait, hogy "nõjenek fel a feladathoz", és tegyék rendbe pénzügyeiket.
A piac szerint az olasz gondok miatt tartanak csúcstalálkozót az eurózóna vezetõi
Az olasz piacok pénteki zuhanása után az eurózóna vezetõi hétfõi találkozójukon tárgyalhatnak arról, hogyan lehetne meggátolni a görög válság továbbterjedését.
Az olasz Mario Draghi lesz az Európai Központi Bank új elnöke
Megkapta az uniós országok állam- és kormányfõinek támogatását Mario Draghi, így õ lesz az Európai Központi Bank (EKB) új elnöke. Az olasz jegybank Super Mariónak is becézett elsõ embere októberben veszi át a leköszönõ Jean-Claude Trichet helyét.
Az euró megbízhatóságát bizonygatja az Európai Központi Bank elnöke
Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke védelmébe vette az eurót és figyelmeztetett arra, hogy vannak országok, amelyeknek növekszik az államháztartási hiánya.
Maradt az eurókamat, nõtt az esélye a júliusi kamatemelésnek
A várakozásoknak megfelelõen 1,25 százalékon hagyta az irányadó kamatszintet az Európai Központi Bank döntéshozó testülete.
Közös gazdasági minisztériumban gondolkodik az EKB elnöke
Európa monetáris politikájának központosítása mellett érvelt az Európai Központi Bank elnöke csütörtökön. Jean-Claude Trichet szerint hasznos lenne egy központosított gazdasági minisztérium, amely felügyelné például az országok versenyképességét is.
Az EU pénzügyminiszterei is Draghit javasolják Európa fõbankárának
Már csak az Európai Unió júniusi csúcstalálkozójának döntése kell ahhoz, hogy az olasz Mario Draghi legyen az Európai Központi Bank elnöke. A tagállamok pénzgyminiszterei hivatalosan is támogatták Portugália megsegítését.
Olasz elnöke lehet az Európai Központi Banknak
Olasz bankárt választottak az euróövezet pénzügyminiszterei az Európai Központi Bank élére. Mario Draghi kinevezését kedden hagyhatják jóvá az EU-tagországok, nyáron pedig az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia.
- címkék:
- bank
- Európai Központi Bank
- Címkefelhõ »
Az olasz jegybank elnöke lehet az Európai Központi Bank új elnöke
Valószínûleg Mario Draghit, az olasz központi bank jelenlegi vezetõje lesz az Európai Központi Bank (EKB) új vezetõje, miután Angela Merkel, német kancellár is támogatja jelölését a posztra. Korábban több európai vezetõ is úgy nyilatkozott, hogy szívesen látná a székben Draghit, de német támogatás nélkül ez nem jöhetne létre.
A hitelek átütemezése nem segít Görögországon az EKB szerint
Nem a hitelek átütemezésében, hanem inkább a görög kormány 50 milliárdos privatizációs programjában látja a kiutat Görögország számára az Európai Központi Bank egyik igazgatótanácsi tagja.
Elégedetlen Magyarországgal, és jogi lépésekkel fenyeget az EKB
Az Európai Központi Bank (EKB) "nagyon elégedetlen" a magyar jegybanktörvény módosításával, és ha nem rendezõdik az ügy, az Európai Bizottság akár még jogi lépéseket is tehet - nyilatkozta Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke.
Merkel saját tanácsadóját emelheti a német jegybank élére
Axel Weber meglepetésszerû lemondása után Jens Weidmann, Angela Merkel gazdasági fõtanácsadója lehet a Bundesbank következõ elnöke. A német kancellár saját emberét vette elõ, de a lépés egyben arra is utal, hogy Németország lemondott az európai jegybankelnöki posztról.
Németország presztízse a tét az európai fõbankár-választáson
Magánéleti okokra hivatkozva távozik posztjáról a német jegybank elsõ embere, és ezzel az Európai Központi Bank elnöki székéért folytatott küzdelem is nyílttá vált. Jelenleg francia az európai fõbankár, és ha nem német lesz a következõ elnök, akkor az komoly presztízsveszteséget jelent Berlinnek - márpedig a nagy esélyes most már az olasz jegybankelnök, de a finn, a holland és a luxemburgi bankár is befuthat.
Magánéleti okok miatt távozik a német központi bank elnöke
Távozik a német központi bank szerepét betöltõ Bundesbank élérõl április 30-val Axel Weber, akit eddig a legesélyesebb jelöltként tartottak számon az Európai Központi Bank (EKB) novemberben megüresedõ székére is - derült ki pénteken Berlinben, miután Weber egyeztetett Angela Merkel német kancellárral. Weber távozásáról már szerdán hírt közölt a Reuters, akkor azt írta a lap, hogy 2012-ben nem indul újra a Bundesbank vezetõi posztjáért, és ezzel az EKB elnöki székéért folytatott versenybõl is kiírta magát.
Kiszállt az EKB-elnökségért vívott harcból a legesélyesebb jelölt
Kiszállt az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjáért, vagyis az amerikai jegybankelnök után a világ második legfontosabb pénzügyi állásáért folytatott küzdelembõl a legesélyesebbnek tartott jelölt, Axel Weber. A jegybankár még idén lemond a Bundesbank elnökségérõl, s ez a hír a német lapok szerint nem csak az EKB-elnökségtõl üti el Webert, amivel az érte lobbizó Angela Merkelnek is pofont ad, de az eurózóna küzdelmeiben is nehézséget okoz.
Az EKB elnöke szerint az euró olyan stabil, mint a német márka volt
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint az euró legalább olyan stabil, mint egykor a német márka volt, az euróövezetet pedig nem fenyegeti inflációs veszély.
Matolcsy tárcája szerint nem kifogásolta az EKB az új jegybanktörvényt
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a magyar sajtóban megjelentekkel ellentétben nincsenek lényegi kifogások abban a levélben, amelyet az Európai Központi Bank a jegybanktörvény módosítása kapcsán írt a magyar kormánynak.
Európai Központi Bank: Befolyásolni próbálja a kormány az MNB-t
Aggályokat vet fel, hogy a magyar jegybank elnöke elveszíti javaslattételi jogát a monetáris tanács tagjai egy részének kinevezésére, mert más intézkedésekkel együttesen ez "akként tekinthetõ, hogy a kormány megpróbálja az MNB elnökét feladatai ellátásában befolyásolni" - írja kedden közzétett véleményében az Európai Központi Bank. Az uniós pénzintézet a magyar jegybanktörvény azon módosítását is kifogásolja, amely megemeli a felügyelõbizottság tagjainak fizetését.
Maradt a rekordalacsony alapkamat az euróövezetben
Az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén változatlanul, rekord alacsony szinten, 1 százalékon tartotta az irányadó rátát. A döntés megfelelt a várakozásoknak.
Kevésbé panaszkodnak a hitelfelvétel nehézségeire a vállalkozások
A korábbinál kevesebb kis- és középvállalkozás számolt be a hitelfelvétel nehezebbé válásáról az euróövezetben - derül ki az Európai Központi Bank felmérésébõl.
EKB ötlet a kiegyensúlyozott növekedésre: A kínai fogyasszon, az amerikai spóroljon
Úgy lehetne közelebb hozni egymáshoz a fejlett és a felzárkózó országok eltérõ növekedési ütemét, ha utóbbiak többet fogyasztanának, elõbbiek pedig többet takarékoskodnának - javasolja az Európai Központi Bank igazgatóságának egyik tagja.
Franciaország és Olaszország megijedt az uniós reformtól, 140 éves csúcson a gyapot ára
Mégsem hoz létre közös céget világ két vezetõ bányavállalata; tovább tart a recesszió a céges repülõgépek piacán; Franciaország és Olaszország enyhítene a stabilitási paktum szigorításainak tervén; 140 éves csúcson a gyapot ára - gazdasági lapszemle.
Tovább nõhet a tavalyi görög hiány
Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya, a deficit akár 15 százalék felett is lehetett. A kérdést hétfõtõl tíz napig az Eurostat uniós statisztikai hivatal szakértõi vizsgálják Athénban.
Stiglitz: Káoszba viszi a világot a Fed és az Európai Központi Bank
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász professzor szerint monetáris politikájával a káoszba taszítja a világot az amerikai jegybank (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB), semmint segítené a globális gazdasági fellendülést.
Jövõ héten dõl el, indul-e eljárás a Simor-ügyben
Az Európai Központi Bankkal (EKB) is folytat megbeszéléseket az Európai Bizottság arról, hogy megindítja-e az eljárást Magyarország ellen, amiért a kormány a jegybank vezetõire is alkalmazza a 2 milliós bérplafont. Az EKB azt mondta az [origo]-nak, hogy valóban folynak megbeszélések a két szervezet között, de a felelõsség, és a végsõ döntés a bizottságé. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint Simor András MNB-elnök fizetése nemzetközi viszonylatban is kiemelkedõen magas volt, az EKB pedig a jegybanki függetlenséget félti a lépéstõl.
Az EKB egyelõre nem hagy fel a likviditásbõvítõ intézkedésekkel
A pénzpiaci likviditás erõsítését szolgáló programjait 2011 januárja elõtt biztosan nem állítja le az Európai Központi Bank, nyilatkozta hétfõn Ewald Nowotny, a bank igazgató tanácsának tagja.
Nem tetszik az EU bankjának az Orbán-Simor játszma
Kritizálta a magyar kormány eljárását a jegybanki fizetések csökkentése ügyében az Európai Központi Bank hétfõn este kiadott állásfoglalásában. Az EKB kifogásolta, hogy a kormány véleménye szerint túl sietõsen intézkedik, és felhívta a figyelmet arra, hogy a fizetések ügyében egyeztetni kell a jegybank vezetésével.
Az Európai Központi Banknak sem tetszik a kormány bankadóterve
Kritizálta a magyar bankadó tervét az Európai Központi Bank monetáris tanácsának tagja is. Ewald Novotny szerint a magyar GDP-hez viszonyítva túl magas a tervezett 200 milliárdos bankadó. Hétvégén az Európai Bankszövetség elnöke írt levelet a kormányfõnek, hogy a bankadó-tervezet diszkriminatív, veszteségessé tenné a pénzintézeteket, ezáltal lassítaná a növekedést.
Van Rompuy: Büntetés jár a költekezõ országoknak
A jövõben az euróövezet tagországainak szankciókkal kell számolniuk, ha túllépik az elõírt hiányszámot és ezzel veszélybe sodorják az közös fizetõeszköz stabilitását - derült ki az uniós pénzügymimniszterek pénteki ülésén.
Meg�llhat a hitelfelv�tel szigor�t�sa
A mostani negyed�vben v�rhat�an m�r kev�sb� szigor�tj�k a kereskedelmi bankok a v�llalati �s a lakoss�gi hitelez�s felt�teleit az eur��vezetben, mint a tavalyi utols� negyed�vben - k�z�lte janu�ri felm�r�s�nek eredm�ny�t p�nteken az Eur�pai K�zponti Bank (EKB).
Nem v�ltozott az EKB alapkamata
Az elemz�k v�rakoz�sainak megfelel�en�2 sz�zal�kon hagyta ir�nyad� kamat�t az Eur�pai K�zponti Bank (EKB).
Nyugat-Európában csüggednek a brókerek
Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok mintegy 2 százalékos csökkenéssel kezdtek, elsõsorban a bankok jegyzése gyengült. A részvénypiacokon a figyelem az Európai Központi Bank és a Bank of England kamatdöntésére irányul.
Egyre t�bb a hamis eur�
Az elm�lt �vben 666 ezer hamis eur�bankjegyet vontak ki a forgalomb�l, szemben a 2007-es 561 ezerrel - jelentette az Eur�pai K�zponti Bank (ECB) - �rja a Napi Gazdas�g.
Trichet: Enyhül az inflációs nyomás
Az eurózónában középtávon inflációs kockázatok "kiegyensúlyozottak" azután, hogy az Európai Központi Bank fél százalékpontos kamatcsökkentéssel 2 százalékra vitte le az irányadó kamatot - állapította meg az EKB januári havi jelentésében.
Trichet további kamatcsökkentést ígér
Az Európai Központi Bank (EKB) várhatóan legalább másfél hónap szünetet tart a kamatcsökkentésben, de utána minden bizonnyal folytatja az enyhítést.
Vágott az EKB, ahogy elvárták tõle
A várakozásoknak megfelelõen az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön fél százalékponttal 2,0 százalékra csökkentette alapkamatát.
Európa stabil nyereségben
Kedden a nyugat-európai részvénypiacok hatodik kereskedési napja javultak. A befektetõk most a gazdaságélénkítõ kormányprogramokból merítettek reményt: a várható infrastrukturális beruházásokra tekintettel népszerûek voltak az acélipari részvények, az ArcelorMittal 14 százalékkal drágult.
Az EKB csökkentheti a kamatot
Az Európai Központi Bank (EK) kész tovább csökkenti az alapkamatot, ha azt látja, hogy mérséklõdik az árnyomás - mondta el Lucas Papademos, az EKB alelnöke egy német lapnak.
Hosszú ideig tartó válságra számít Trichet
A "világméretû gyengeség" és a "nagyon renyhe hazai kereslet" minden jel szerint kitart a mostani negyedévben és a következõ néhány negyedévben is, majd utána fokozatos javulás várható, ha a körülmények megengedik - mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet, az Európai Parlament gazdasági bizottságának meghallgatásán.