Európa Tanács

címke rss

Sohasem nősült meg az Európai Unió megálmodója

Tudomány2016.06.30, 09:13

Német gyökerekkel rendelkező franciaként, Robert Schuman lett az egyik legfőbb szószólója a történelmi német-francia megbékélés ügyének, már közvetlenül a második világháború után. A tartós  béke és jólét zálogát a közös történelmi értékeken alapuló európai együtt cselekvésben látta.  Az európai integráció megálmodója százharminc éve, 1886. június 29-én született.

Felháborodott a magyar külügy

Itthon2016.03.03, 11:29

Felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy egyes európai vezetők a menekültkvótával kapcsolatos népszavazás miatt bírálják a kormányt. A minisztérium olvasatában a bírálat a demokrácia egyik legalapvetőbb eszközét kezdi ki.

Magyar kötődésű díjat kaptak a menekültmentők

Nagyvilág2015.12.23, 00:00

A menekülteket segítő görög önkéntesek szervezetének, az Agkalia egyesületnek adja idén a Wallenberg-díjat az Európa Tanács. A díjat a magyar és a svéd parlament kezdeményezésére alapították.

Fontos szerződést kérdőjelezett meg az orosz duma

Nagyvilág2015.12.01, 23:58

Oroszországnak jogában áll nem alkalmazni az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit, ha azok ellentétesek az orosz alkotmánnyal - erről fogadott el törvényt az orosz parlament alsóháza. A Jukosz-ügy kárpótlása miatt mondanák fel részben tagságukat az Európa Tanácsban.

Mikola megrótta bírálata miatt az emberi jogi biztost

Itthon2015.09.08, 10:40

A külügyi tárca államtitkára rendre intette az Európa Tanács emberi jogi biztosát, aki szerint sajnálatos Magyarország hozzáállása a menekültkérdéshez. Mikola István felszólította a biztost, hogy tartózkodjon Magyarország bírálatától, hiszen az ország az EU minden szabályát betartja.

Szijjártó Péter öt komoly kihívást említett

Nagyvilág2015.05.19, 13:57

Európának a második világháború óta eltelt időszakban még soha nem kellett annyi kihívással szembenéznie, mint most - húzta alá Brüsszelben, az Európa Tanács soros elnökségét adó Belgium által szervezett külügyminiszteri értekezleten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A halálsor egy része örökre titok marad

Tudomány2015.05.11, 11:20

A halálbüntetés azon felül, hogy a legsúlyosabb, sokat vitatott büntetési forma, visszatérő jogi, etikai és teológiai kérdés is egyben. Kínában a halálbüntetés társadalmilag ugyanúgy elfogadott, mint amennyire államtitok, Szaúd-Arábiában bevett dolog a nyilvános kivégzés. Az Amnesty International civil szervezet azonban bizakodó. 

Németh Zsolt figyelmeztette az oroszokat

Itthon2015.01.29, 19:50

Oroszországnak súlyosbodó nemzetközi szankciókkal és elszigetelődéssel kell számolnia, ha nem szünteti meg az Ukrajna elleni agressziót és megszállást – mondta az Origónak Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke. 

Oroszország kiléphet az Európa Tanácsból

Nagyvilág2015.01.29, 10:14

Oroszország úgy döntött, az év végéig nem vesz részt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének munkájában, és fontolóra veszi kilépését a szervezetből, miután a közgyűlés úgy döntött, hogy az orosz küldöttség az áprilisi ülésszakon sem élhet szavazati jogával – jelentette be Alekszej Puskov, a duma külügyi bizottságának elnöke.

Elítélték Azerbajdzsánt a baltás gyilkos miatt

Nagyvilág2014.11.19, 16:37

Határozatban  ítélte el Azerbajdzsánt szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének állandó bizottsága, mert Ramil Safarov átadását követően megsértette a nemzetközi kapcsolatokban tanúsítandó jóhiszeműség és a jogállamiság elvét, amikor a gyilkosság miatt elítélt azeri tisztet azonnali kegyelemben részesítette.

Van Rompuy kikotyogta, hogy megállapodtak Tuskról

Itthon2014.08.30, 19:50

 Egy bekapcsolt mikrofon mellett közölte a ciprusi elnökkel szombaton Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, hogy a tagállamok vezetői megállapodtak arról, hogy Donald Tusk lesz az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke.

Orbán szerint Donald Tusk az ésszerű megoldás

Itthon2014.08.30, 16:50

Orbán Viktor az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy Herman von Rompuy utódjaként a lengyel miniszterelnököt, Donald Tuskot tartaná elfogadhatónak

A Guardian-razziát kérik számon a brit hatóságokon

Nagyvilág2013.08.22, 13:39

A Snowden-ügy feltárásában bevetett brit módszerek a szólásszabadságot veszélyeztetik az Európa Tanács szerint. A brit titkosszolgálat már feldúlta a Guardian szerkesztőségét, és valószínűleg törvénytelenül tartóztatta fel és hallgatta ki a lap egyik újságírójának az élettársát.

Nem lesz monitoring eljárás Magyarország ellen

Itthon2013.06.25, 20:42

Olyan kompromisszumos módosító javaslatot szavazott meg kedden Strasbourgban az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése Magyarországgal kapcsolatban, amely a megfigyelési (monitoring) eljárás hivatalos megindítása helyett csupán azt mondja ki, hogy "szoros figyelemmel kísérik" a helyzet alakulását.

Ejtenék az eljárást Magyarország ellen

Nagyvilág2013.05.30, 19:59

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése szerint nem szükséges megindítani Magyarország ellen a monitoring eljárást. Strasbourg júniusban szavaz az ügyről.

Megfigyelési eljárás indulhat Magyarország ellen

Nagyvilág2013.04.25, 18:46

21:20 arányban döntött úgy az Európa Tanács, hogy júniusban tárgyalni fogja, hogy megfigyelési eljárást indítson Magyarország ellen.

Washingtonnak sem tetszik az alkotmánymódosítás

Itthon2013.03.08, 06:09

Az Európa Tanács főtitkára után az amerikai külügyi szóvivő is arra figyelmeztetett, hogy a tervezett magyar alkotmánymódosítás veszélyeztetheti az intézményi függetlenséget, valamint a demokratikus kormányzáshoz szükséges fékeket és az egyensúlyokat.

Kövérrel állíttatnák le az alkotmánymódosítást

Itthon2013.03.07, 13:58

Az Európa Tanács főtitkára Kövér Lászlóhoz és Navracsics Tiborhoz fordult, hogy halasszák el a jövő hét hétfőre tervezett alkotmánymódosítást.

Mit értett félre Jagland?

Vélemény2013.03.07, 12:20

Az alaptörvény jövő hétfőre tervezett szavazásának elhalasztását kéri az Európa Tanács főtitkára. Szerinte a magyar kormány újra bevezetné azokat az intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített. A Fidesz szerint félreértett valamit.

Az alaptörvény-módosítás elhalasztását kéri az Európa Tanács

Itthon2013.03.06, 17:38

Nem lesz elég idő a szakértői véleményezésre, ezért az alaptörvény jövő hétfőre tervezett szavazásának elhalasztását kéri az Európa Tanács főtitkára. Az uniós diplomata szerint a magyar kormány újra be akarja vezeti azokat az átmeneti intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített.

Rompuy: Túl vagyunk a nehezén

Gazdaság2013.02.27, 11:48

Az Európa tanács elnöke az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: 2012 fordulópontot jelentett az euróövezet válságában, reméli "már túl vagyunk a nehezén", de az uniós tagállamoknak folytatniuk kell a gazdasági reformokat.

Benyújtotta a kormány a médiatörvény módosítását

Itthon2013.02.15, 17:21

A miniszterelnök helyett a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezhetné ki a jövőben a médiahatóság vezetőjét aszerint a médiatörvényhez benyújtott pénteki módosító javaslat szerint, amelyet az Európai Uniós és az Európa Tanács észrevételeit figyelembe véve állított össze az igazságügyi miniszter. A hatóság elnökét újraválasztani sem lehet többé és jelöléséhez ki kell kérni mások mellett a tartalomszolgáltató- és újságírószervezetek javaslatát is.

Dicséretet kapott a kormány Strasbourgból

Archívum2013.01.29, 11:47

Kielégítő választ adott Magyarország az Európa Tanács médiaszabályozással kapcsolatban vitatott kérdéseire, közölte az MTI-vel a strasbourgi testület főtitkára. Jól jön már egy piros pont a nemzetközi szervezetek (az IMf és az Európai Bizottság) gazdaságpolitikával kapcsolatos kritikus tegnapi észrevételei után, illetve mielőtt Orbán Viktor holnap Brüsszelben José Manuel Barrosoval találkozik. Bár a Tanács pozitív döntése kedvezően hathat a megítélésünkre, az egyik legfontosabb kormányzati célnak tartott túlzott deficit eljárástól való megszabaduláshoz gazdasági fronton is halmoznunk kell a jó pontokat.

A közmédiára gyakorolt politikai nyomás miatt aggódik az ET

Itthon2013.01.25, 15:38

A magyar médiaszabályozás továbbra is teret ad a sajtószabadság korlátozására és a joggal való visszaélésre az Európa Tanács parlamenti közgyűlése szerint. A testület még mindig várja a kormány lépéseit az ET emberi jogi biztosának az ajánlásaira.

Az Alkotmánybíróságnál keresi igazát a kormány

Itthon2013.01.09, 09:40

Az Európa Tanács tavaly többször is kifogásolta a bírák jogállásról szóló, tavaly módosított jogszabályt. A legutóbbi eset után a kormány az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálják meg, összhangban vannak-e az alaptörvénnyel a kifogásolt részek.

Magyarország megbüntetését kéri az EU-tól a HRW

Itthon2012.07.03, 10:51

A Human Rights Watch emberi jogi szervezet levélben kérte Neelie Kroes uniós médiaügyi biztost: tegyen további lépéseket annak érdekében, hogy Magyarországon ne sérüljön a sajtószabadság.

Az egyszínű Médiatanácsot kifogásolja az Európa Tanács

Itthon2012.04.27, 08:50

Az MTI hírmonopóliumát és a Médiatanács tagjainak megválasztását kifogásolja a magyar médiatörvényről készült jelentésében az Európa Tanács. A Népszabadság birtokába került tervezet a rádiós pályázatokra is tartalmaz ajánlást.

A NATO és a brit haderő is felelős lehet 63 afrikai menekült haláláért

Nagyvilág2012.04.11, 23:56

A brit Guardian egy szakértői tanulmányra hivatkozva azt írja: a katonai szövetség és a brit haderő is figyelmen kívül hagyta azoknak az afrikai menekülteknek a segítségkérését, akik még tavaly indultak el hajóval a Földözi-tengeren keresztül Olaszország irányába. A fedélzeten tartózkodók - köztük két csecsemő - étlen és szomjan haltak.

Orbán hozzáállását dicséri a bírósági reform bírálója

Itthon2012.03.22, 13:13

Az Európa Tanács főtitkára hangsúlyozta, hogy a bírósági reform bírálatai olyan kötelezettségekre vonatkoznak, amelyeket "Magyarország vállalt azzal, hogy belépett az ET-be".

Kevesli a magyar ígéreteket a Velencei Bizottság

Itthon2012.03.22, 18:16

Az Európa Tanács októberben dönt arról, indít-e ellenőrző-megfigyelő eljárást Magyarország ellen. Ilyet eddig régebbi tagok esetén nem rendeltek el.

Navracsics: Május végéig módosítani kell a médiaszabályozást

Itthon2012.03.21, 18:16

Ahogy megérkezik az Alkotmánybíróság véleménye, a kormány a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását - mondta Navracsics Tibor, miután tárgyalt az Európa Tanács főtitkárával.

A Velencei Bizottságnak sem tetszik a bírák korai nyugdíjazása

Itthon2012.03.19, 17:14

Tizenhat főbb ponton módosítana a magyar igazságszolgáltatási rendszer reformján a Velencei Bizottság. A testület szerint túlságosan kiterjedt az Országos Bírói Hivatal elnökének a jogköre, felelősségre vonására pedig kevés az esély. A bíráknál túl hosszú a próbaidő, amit akár ismételhetnek is. A bizottság hétfőn ismertetett szakvéleményében azt is kifogásolja, hogy a bírák akaratuk ellenére is átirányíthatók, és ennek megtagadása elbocsátáshoz is vezethet.

Blatter újraválasztásának vizsgálatát kérte az Európa Tanács

Archívum2012.03.07, 19:14

Az Európa Tanács szerdán azt kérte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől, vizsgálja meg, milyen körülmények között zajlott le Joseph Blatter, a szervezet svájci elnökének újraválasztása tavaly júniusban.

A Velencei Bizottság korlátozná a főbíró hatalmát

Itthon2012.03.07, 08:34

A Velencei Bizottság szerint a magyar igazságszolgáltatási rendszer reformjának fő elemei nemcsak ellentmondanak az európai normáknak, hanem sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot is. Az Európa Tanács testülete szerint ezért módosítani kellene az alaptörvényt - írja a Népszabadság.

Szexuális bűnözők kasztrálása miatt kritizálják Németországot

Nagyvilág2012.02.22, 17:43

Keményen kritizálta az Európa Tanács Németországot, ahol a visszaeső szexuális bűnözőknek felajánlják a kasztrálás lehetőségét. A strasbourgi székhelyű, az emberi jogok érvényesülését ellenőrző testület szerint a beavatkozás megalázó és nem visszafordítható, ezért nem ajánlott.

Mégsem lesz napirenden Strasbourgban a magyar helyzet

Itthon2012.01.23, 13:56

Az Európai Bizottság azt vetette fel a múlt héten, hogy az Európa Tanács tűzze napirendjére a magyarországi törvényalkotási folyamatokról szóló vitát, a javaslat azonban nem kapta meg a szükséges támogatást a közgyűlésben. Az MTI szerint ugyanakkor a hétfő délutáni, szabad vita megjelölésű napirendi pont alkalmat adhat erre.

A Velencei Bizottságtól kér véleményt több törvényről a kormány

Itthon2012.01.20, 18:55

Az egyházügyi, a választási és a bírósági törvényről is kéri a Velencei Bizottság állásfoglalását a kormány - ez áll Martonyi János külügyminiszter levelében, amelyet az Európa Tanács főtitkárának küldött. Thorbjorn Jagland a múlt héten írt levelet Martonyinak, amelyben arra figyelmeztetett: tiszteletben kell tartani a demokratikus elveket, a "fékeket és egyensúlyokat".

Az Európa Tanács is nekiment a kormánynak az egyházi törvény miatt

Itthon2012.01.12, 12:26

Martonyi János külügyminiszternek küldött levelében az Európa Tanács emberi jogi biztosa kifogásolja az új egyházi törvényt, amely szerinte emberi jogi alapelveket sért. Az emberi jogi biztos levelére már válaszolt a magyar külügy, ő azonban továbbra is nagyon aggódik.

Elmarad a nagy áttörés a hétvégi EU-csúcson egy német forrás szerint

Gazdaság2011.12.07, 17:39

A német kormány egyre kevésbé bízik benne, hogy az összes uniós tagállamot sikerül meggyőznie a csütörtökön kezdődő kétnapos csúcson arról, hogy az euróövezeti válság megoldása érdekében módosítani kellene az Európai Unió alapszerződését - állítják berlini források.

Európa Tanács: Az orosz választási szabályok nem biztosítják az esélyegyenlőséget

Nagyvilág2011.11.12, 00:42

Annak ellenére, hogy a 2007-es oroszországi választásokhoz képest pozitív változásokról számoltak be, az Európa Tanács választási megfigyelői szerint az Oroszországban tapasztaltak még nem felelnek meg teljesen az uniós normáknak. A küldöttek  úgy vélik: a választási szabályok nem biztosítják az esélyegyenlőséget.

A piac szerint az olasz gondok miatt tartanak csúcstalálkozót az eurózóna vezetői

Gazdaság2011.07.11, 11:24

Az olasz piacok pénteki zuhanása után az eurózóna vezetői hétfői találkozójukon tárgyalhatnak arról, hogyan lehetne meggátolni a görög válság továbbterjedését.

"Figyelni fogjuk, hogyan alkalmazzák az új alkotmányt" - interjú az Európa Tanács főtitkárával

Itthon2011.06.20, 17:19

Az új törvények megalkotásakor szeretné, ha a magyar kormány figyelembe venné a Velencei Bizottság ajánlásait - ezzel válaszolt az [origo]-nak adott interjújában Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára arra, hogy a magyar kormány elutasította a testület bírálatát. A norvég politikus szerint a szervezet különös figyelemmel kíséri majd a médiatörvény alkalmazását is. A főtitkár a bonni Deutsche Welle Global Media Forum című konferencián nyilatkozott munkatársuknak.

Több ponton bírálja az új magyar alaptörvényt a Velencei Bizottság

Itthon2011.06.20, 18:16

A Velencei Bizottság szerint nem volt átlátható az új magyar alaptörvény megalkotásának folyamata. A jogi szakértői testület, amelyet az Európa Tanács hozott létre, több tartalmi kifogást is megfogalmazott.  Szájer József, a Fidesz EP-képviselője már korábban közölte, Magyarország nem fogadja el a Velencei Bizottság véleményét az új alkotmányról.

Strasbourgban nyílik az újabb front az Orbán-kormány ellen

Itthon2011.04.04, 14:42

Többen is érkeznek Magyarországra a következő hónapokban az Európa Tanács nevű jogvédő testület részéről, hogy megvizsgálják a készülő alaptörvényt és az általános demokratikus állapotokat. A vizsgálódás mögött egy kormánypárti politikus szerint a magyar szocialisták állnak, az eljárás kezdeményezését ugyanakkor a Fidesz szövetségesei közül is támogatták egyesek. A Tanács vizsgálatának jogkövetkezményei nincsenek, de évekig okozhat kellemetlenséget a kormánynak.

Az Alkotmánybíróságért aggódik az EP liberális frakciója

Itthon2011.03.30, 17:53

Az Európai Tanács állandó elénöléhez fordul az EP lioberéális fgrakciója, hogy megtudja, mit tesz az alapjogok fokozottabb védelme érdekében Magyarországon. Az új magyar alaptörvényről kedden tartottak meghallgatást Brüsszelben, ahol több bírálatot is kapott a tervezet.

Orbán elutasítja az EU-csúcs elé kerülő pénzügyi paktumot

Itthon2011.03.22, 17:53

Elutasítja Magyarország a közös uniós adórendszert, amely az e heti brüsszeli uniós csúcs napirendjén szerepel - jelentette be kedden Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint Magyarországnak nem érdeke, hogy Brüsszelben döntsenek a magyar adórendszerről is. Orbán arról is beszélt, hogy az EU-nak humanitárius segítséget kell nyújtania Líbia számára, de Magyarország nem fog katonai akcióban részt venni.

A magyar alkotmányozásról érdeklődik az Európa Tanács főtitkára

Itthon2010.12.17, 12:16

Magyarországi civil szervezetek figyelemfelhívó levelének hatására levélben tájékoztatást kért az Európa Tanács főtitkára Martonyi János külüögyminisztertől a jövőre esedékes alkotmányozásról. A főtitkár az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítását is átgondolásra ajánlja.

Maffiavezér lehetett a koszovói kormányfő az Európa Tanács szerint

Nagyvilág2010.12.15, 08:14

Egy szervezett bűnözéssel foglalkozó hálózatot vezetett Hashim Thaci koszovói kormányfő a '90-es években - derült ki az Európa Tanács keddi jelentéséből.

A romák helyzetének javítását várja Magyarországtól az Európa Tanács

Itthon2010.09.22, 17:02

Bár jó eredményeket ért el Magyarország az elmúlt években a kisebbségek védelmében, további erőfeszítéseket vár az országtól az Európa Tanács. A testület szerint parlamenti képviseletet kellene kapjanak a nemzeti kisebbségek, és felül kellene vizsgálni a rasszista beszéd és a gyűlöletbeszéd jogi szankcióit is.