Észtország

címke rss

Orosz kém férkőzött a tallinni védelmi minisztériumba

Nagyvilág2009.02.25, 20:27

Elítélték Észtország korábbi rendőrfőnökét, aki az 1990-es évek közepe óta az ország védelmi minisztériumában tölt be különböző tisztségeket. Az ítélet szerint a férfi NATO-titkokat játszott át az oroszoknak.

Leminősítés fenyegeti két balti államot

Gazdaság2009.02.10, 17:19

Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Litvánia és Észtország adósosztályzatait kedden a Moody's Investors Service a két balti köztársaságban várható súlyos recesszióra hivatkozva. A litván pénzügyi kormányzat azonban reméli, hogy sikerül elkerülni a leértékelést. Mindkét ország besorolása még az elsőrendű kategóriában van, és egy fokozattal történő rontásuk esetén abban is maradnának.

Még fényévnyi távolságra a hokielit

Sport2009.02.08, 07:36

A tavalyi, szapporói csoda után a rigai olimpiai selejtező torna, megmutatta, hiú ábránd azt hinni, az A csoportba jutott magyar jégkorong-válogatott ezentúl a világ legjobbjai ellen is sikerrel veheti fel a harcot. Sajnos, ettől még távol áll az együttes, sőt, nemcsak a középmezőnytől, de még az alsóháztól is fényévnyi távolságra van.

Az olimpiai jégkorong-selejtező eredményei

Sport2009.02.08, 20:23

Február 5-8-a között három csoportban négy jégkorongcsapat versengett, hogy ott legyen a 2010-es vancouveri téli olimpián. A magyar együttes Lettországban próbálta megszerezni a csoportelsőséget, ami végül a házigazdáknak sikerült.

Szélignek néha jól jön egy orrvérzős pofon

Sport2009.02.06, 10:06

Csak az utolsó öt percben esett két gólt sajnálja Ladányi Balázs és Szélig Viktor, a magyar jégkorong-válogatott két kiválósága. Abban mindkét játékos egyetértett a Lettország elleni olimpiai selejtezőt követően, hogy az 5-3 reálisabb, de legalábbis szebb eredmény lett volna. Pénteken Olaszország következik.

A lettek ellen elmaradt az újabb hokicsoda

Sport2009.02.05, 23:00

A magyar jégkorong-válogatott 7-3-ra kikapott a lettek ellen a rigai olimpiai selejtező első fordulójában. Az első harmadban Ladányi góljával még vezetett a magyar csapat, de a végig fölényben játszó hazaiak fordítani tudtak, és bár Szuper Levente bravúrjaival és két emberelőnyös góllal sokáig partiban voltunk, a végén magabiztos fölénnyel nyert a házigazda a kissé elfáradó Cortina-legénység ellen.

Cortina: Kicsit álmodozni is kell

Sport2009.02.05, 07:16

Az olimpiai részvétel nagyobb eredmény lenne, mint az A csoportos világbajnoki szereplés kiharcolása, legalábbis így gondolja a Magyar Jégkorong Szövetség vezetősége. A válogatott szerdán utazik Rigába, hogy csütörtök és vasárnap között megmérkőzzön Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával. A MOB által nem támogatott selejtező célja Vancouver, a 2010-es téli olimpia.

Sztárcsapat ellen rajtol a hokiválogatott

Sport2009.02.05, 12:28

Magyarország és Lettország jégkorong-válogatottja egyaránt három-három alkalommal szerepelt korábban téli olimpián, a nagy kérdés az, melyik fél tud esetleg negyedszer is eljutni az ötkarikás játékokra. A rigai olimpiai selejtező csütörtöki nyitányán az A csoport meghatározó tagja ellen kezd Pat Cortina együttese, s bár az esélyek nem mellettünk szólnak, a válogatott tett már csodát máskor is.

Hokiedzés és doppingvizsgálat Vancouverre készülve

Sport2009.02.03, 15:40

Csütörtökön a házigazda Lettország ellen megkezdi olimpiai selejtezőbeli szereplését a magyar jégkorong-válogatott. Pat Cortina tanítványainak mindössze három napjuk maradt arra, hogy felkészüljenek. A csapat Káposztásmegyeren nyílt tréninget tartott, ahol az [origo] kamerája is jelen volt.

Új válsággóc alakul a Baltikumban

Archívum2009.01.31, 13:52

Az impozáns gazdasági növekedés miatt egy-két éve még annyira csodált Baltikumból csakhamar az EU "rossz tanulója" lett. Mind a három országban - Litvániában, Lettországban és Észtországban - hatalmas munkanélküliségre, óriási ütemben visszaeső GDP-re és komoly szociális feszültségekre kell számítani.

Törökország hamarosan IMF-hitelt kaphat

Archívum2009.01.25, 17:21

A török központi bank elnöke szerint hamarosan bejelenthetik a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a készenléti hitelről. A gazdasági válság hatásainak kivédésére eddig Ukrajna, Magyarország, Pakisztán, Izland, Lettország és Szerbia kapott ilyen segítséget.

Egyre mélyebb a válság Európában

Gazdaság2009.01.23, 17:55

Csaknem a kétszeresére rontotta az euróövezeti recesszió idei mélységére adott előrejelzését az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház, megjegyezve ugyanakkor, hogy továbbra is csekély a valutaunió felbomlásának veszélye.

Lettország 3,1 milliárd euró EU-hitelt kap

Gazdaság2009.01.20, 15:44

Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták a Lettországnak nyújtandó 3,1 milliárd eurós hitelt, a pénzügyi válság negatív következményeinek ellensúlyozására.

Lettországon is segít az EU

Gazdaság2008.12.20, 08:39

Hét és fél milliárd eurós nemzetközi támogatást kap Lettország, gazdasági nehézségeinek, illetve égető sürgősségű fizetési nehézségeinek leküzdésére - jelentette be pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság.

Minisztériumokat zárnak be a lettek

Archívum2008.12.16, 17:43

A súlyos gazdasági válság miatt Lettországban jövőre a tervek szerint 11-re csökkentik a minisztériumok számát 18-ról, a hatáskörök összevonásával.

Véget ért a balti csoda

Archívum2008.12.06, 16:32

Észtország és Lettország kemény recesszióba került idén a harmadik negyedévben, ezzel Európában a legrosszabb teljesítményt nyújtotta a két balti állam. Mindez szöges ellentében áll az elmúlt fél évtized szinte páratlan GDP-bővülésével, amely gyakran meghaladta a 10 százalékot is a térségben. Észtország budapesti nagykövete ugyanakkor nem lát párhuzamot a magyar gazdaság problémái és az észt helyzet között, szerinte Tallinn állja a válság viharait. Litvánia viszont jobban bírta eddig a krízist, ott még mindig jelentősen bővül a GDP.

Elhunyt II. Alekszij moszkvai pátriárka

Nagyvilág2008.12.05, 17:33

79 éves korában váratlanul elhunyt II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. A legfőbb ortodox vallási vezető német bevándorlók leszármazottjaként született Észtországban. Az enyhülés idején, 1990-ben választották az orosz egyház fejévé, de a nyugati egyházzal nem tudott kibékülni: bár többször is tervbe vették, soha nem találkozott a római pápával.

Leállított az EU egy észtországi támogatást

Gazdaság2008.12.02, 16:32

Az Európai Bizottság átmenetileg befagyasztotta egy Észtországnak megítélt strukturális támogatás folyósítását - írja a Baltic Business News internetes angol nyelvű üzleti hírportál.

Észtországra három szűk esztendő vár

Archívum2008.11.27, 15:32

Három és fél százalékos is lehet a gazdasági visszaesés jövőre Észtországban. Az ország pénzügyminisztériuma adta ki az eddigi legnegatívabb becslést az észt gazdaság jövő évi teljesítményéről.

Lettországban a házigazda ellen folytatja a hokiválogatott

Sport2008.11.10, 09:42

A magyar mellett a kazah és a japán jégkorong-válogatott vette sikerrel a hétvégi olimpiai előselejtezőt. Pat Cortina szövetségi kapitány együttese veretlenül nyerte meg a budapesti csoport küzdelmeit, a kazahok Észtországban, a japánok pedig Lengyelországban harcolták ki a továbbjutást.

Félúton Vancouverbe

Sport2008.11.10, 08:56

A magyar jégkorong-válogatott 5-2-re verte Litvániát a budapesti olimpiai selejtező zárónapján, így hibátlan teljesítménnyel jutott túl a 2010-es vancouveri téli olimpiára vezető út első állomásán. Pat Cortina legénysége februárban Olaszország, Ukrajna és a házigazda Lettország ellen lép pályára Rigában, ebből a négyesből pedig a csoportelső már élezheti is a korcsolyákat a kanadai városban sorra kerülő téli játékokra.

Sorsoltak a kosárlabda-Eb-re, Rátgéber elégedett

Sport2008.10.15, 17:58

A házigazda Lettország, továbbá Lengyelország és Görögország lesz a magyar válogatott ellenfele a jövő nyári női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörében.

A Fitch leminősítette a balti államokat

Gazdaság2008.10.03, 21:07

Mindhárom balti köztársaság szuverén adóskockázati besorolását visszaminősítette pénteken a Fitch Ratings, amely az új, rosszabb besorolásokon is fennhagyta a további osztályzatrontásokat valószínűsítő negatív kilátást.

Romlott 4 kelet-európai ország minősítése

Gazdaság2008.09.25, 19:40

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontott Oroszország idei és jövő évi gazdaságnövekedési kilátásán és figyelmeztetést is adott az országnak csütörötökön. A nagy hitelminősítő cégek pedig három másik kelet-európai ország  - Bulgária, Lettország és Ukrajna - adóskockázati besorolásainak kilátását rontották.  A Standard & Poor's Kelet-Európáról rendezett csütörtöki londoni szakszemináriumán megállapította, hogy a térség adósminőségi javulásának 2000 óta érzékelt folyamata kifulladt.

Romlott a hazai korrupciós helyzet

Gazdaság2008.09.23, 12:13

Magyarország a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről, a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte - közölte Alexa Noémi, a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője.

Észtország hátramenetben

Archívum2008.09.08, 11:47

Több mint egy százalékkal termelt kevesebbet az észt gazdaság az idei második negyedévben, mint a bázisidőszakban. 

Recesszióba süllyedhet az észt gazdaság

Gazdaság2008.08.13, 15:27

Tizennégy éves mélyponton van az észt gazdaság, ezzel újabb uniós ország süllyedhet recesszióba, a második a hitelválság kezdete óta.

Az ICEG szerint gyorsul a növekedés

Archívum2008.07.24, 15:50

Egyedül Magyarország és Románia gazdasági növekedése gyorsulhat az idén 2007-hez képest az Európai Unió új, kelet és közép-európai tagországai közül, ugyanakkor Magyarország - Észtországgal és Lettországgal - 2009-ig a növekedési rangsor sereghajtói közé fog tartozni, az ICEG European Center csütörtökön megjelent negyedéves előrejelzése szerint.

Egyre messzebb a lettek az eurótól

Archívum2008.07.23, 16:48

Lettország a most már kétszámjegyű infláció miatt még legalább öt-hat évig nem tud belépni az euróövezetbe, külső fizetési egyenlege pedig a legrosszabbak között van a világon, áll a Fitch Ratings szerdán Londonban kiadott elemzésében.

Coface: Elérte Európát a pénzügyi válság

Gazdaság2008.07.10, 10:38

Az osztrák Coface hitelbiztosító társaság csütörtökön kiadott értékelése szerint a pénzügyi válság elérte Európát, és most már a legsérülékenyebb feltörekvő országok felé tart. A társaság ezért leminősítette Spanyolországot, Észtországot, Litvániát és negatív megfigyelési listára helyezte Portugáliát, Dániát,  Dél-Afrikai országokat, valamint Vietnamot.

Észtország: 10 éves csúcson az infláció

Gazdaság2008.07.07, 12:24

Tíz éve nem volt olyan magas az egy évre visszatekintő infláció Észtországban, mint az idén júniusban.

A recesszió szélén a balti kistigrisek

Archívum2008.06.10, 17:02

Észtország és Lettország gazdasága az idei év első negyedében már-már zsugorodott, így talán recesszióra is számítani lehet ezen balti államokban. Litvánia egyelőre jobb helyzetben van.

Nem mi vagyunk a leglassúbb növekedők

Archívum2008.05.16, 10:37

Elkerült hazánk az Európai Unión belül az utolsó helyről a GDP-növekedés tekintetében. Míg 2007 két utolsó negyedévében mi produkáltuk az EU legkisebb GDP-bővülését, 2008 első negyedévében Észtországot és Portugáliát is megelőzzük - írja a pénteki Világgazdaság.

Járatlan útra terelnék az egyetemeket a rektorok

Itthon2008.05.13, 07:22

Lettország az egyetlen, ahol az állami pénzen egyetemre járók átkerülhetnek a fizetős képzésre, és fordítva, de még itt is az egyetemek döntenek a pontos szabályokról. Mégis ilyen rendszert vezetne be a Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatásban. Másutt inkább támogatást kapnak a költségtérítéses diákok, igaz, a legtöbb EU-s országban nem is létezik két kategória: minden hallgatónak kell fizetnie tandíjat vagy regisztrációs díjat.

Lassuló észt növekedés

Archívum2008.04.16, 11:56

Az észt gazdaság növekedése 2 százalékra lassul az idén, a múlt évi 7,1 százalékról - tette közzé előrejelzését a központi bank szerdán. Az infláció viszont messzebbre kerül az idén az euró 2010 évi bevezetése által megkívánt ütemtől.

Ocskayék kiizzadták az észtek elleni hokisikert

Sport2008.04.14, 09:02

Észtország ellen győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar jégkorong-válogatott a szapporói divízió I-es világbajnokságon. A mérkőzés legjobbja a kétgólos Kovács Csaba volt. Hétfőn Litvánia következik.

Újraindulhat a kiberháború Észtország ellen

Archívum2008.04.09, 08:52

A 2007-es kiberháború kiújulásától tart Észtország internetbiztonsági főnöke.

Csökkenő észt infláció

Archívum2008.04.07, 12:30

Észtországban márciusban csökkent az éves szintű infláció, miután tavaly nyár óta folyamatosan emelkedett.

Tallinn, észak ékszerdoboza

[origo] utazás2008.03.21, 15:42

A három Balti főváros közül kulturális örökség és látnivalók tekintetében is kiemelkedik Tallinn, Észtország fővárosa. Ma már turisták tízezrei keresik fel évente, s a város ma már a Balti-tenger partvidékének kihagyhatatlan látványossága, amely hatalmas léptekkel haladva előzi meg a régió többi nagyvárosát.

Alakul a baltiak saját hitelválsága

Gazdaság2008.03.14, 13:28

 Most már "aggasztó hírek" érkeznek a három balti köztársaság makroszintű gazdasági stabilitásáról, az infláció kicsúszott az ellenőrzés alól és a pénzügypolitika a helyi árfolyamrendszerek miatt tehetetlen. A balti térség makrohelyzetéről komor értékeléseket adtak a nagy londoni házak, a helyzet már-már a mexikói vagy az ázsiai összeomlás előzményeire hasonlít.

Még mindig vonzó a nyugati minimálbér

Állás 20112008.02.19, 16:11

Az utóbbi évben sok változás történt az uniós minimálbérekben. Ausztriában bevezették az 1000 eurós minimálbért, Lengyelország és Észtország megelőzte Magyarországot, Románia rohamosan zárkózik fel, Angliában és Írországban is emeltek. Mielőtt pincérként vagy pizzafutárként megcélzunk egy nyugati tagországot, tájékozódjunk, hol mennyi pénz kapható minimálisan.

Négy régiós országot leminősített a Fitch

Archívum2008.01.31, 13:49

Példátlan lépéssel, egyszerre négy kelet-európai EU-tagállam szuverén adóskockázati besorolásainak kilátását rontotta az eddigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra csütörtökön a Fitch Ratings, az érintett országok igen magas folyómérleg-hiányára hivatkozva.

Jó évet zárt a Törley

Gazdaság2008.01.11, 15:27

A Törley Pezsgőpincészet Kft. 2007. évi árbevétele várhatóan meghaladja a 16 milliárd forintot, ami a tavalyi évhez képest több mint 9 százalékos növekedés. Tavaly már a teljes magyar pezsgőpiac is növekedett, hosszabb csökkenés és stagnálás után.

"Kiágyazódik" az ország a világgazdaságból

Gazdaság2007.12.20, 16:57

Magyarország négy hellyel hátrébb, a 24. helyre került azon a listán, amely azt mutatja, hogy az adott ország mennyire ágyazódott be a nemzetközi gazdaságba - derül ki az amerikai Foreign Policy Magazin és az A. T. Kearney tanácsadó cég közös felméréséből.

Jobban bánnak az EU-tagok a támogatással

Archívum2007.12.13, 18:26

Javul az EU-tagok eredménye az állami támogatások hatékonyságának terén: egyre kevesebb, de jobban célzott dotáció jellemzi a nemzeti stratégiákat - állapította meg egy európai bizottsági jelentés. A statisztika az EU-ban tavaly az össztermék 0,58 százalékát, azaz 66,7 milliárd euró állami támogatást osztottak szét. Magyarországon az arány 1,57 százaléknyi, azaz 1,4 milliárd euró volt.

A magyar élelmiszer drágult a legjobban

Archívum2007.11.06, 08:00

Magyarországon drágultak a legnagyobb mértékben az élelmiszerek az elmúlt egy évben - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Szeptemberben 13 százalékkal nőttek az árak az előző év hasonló időszakához képest - írja a Világgazdaság.

A nap sportvideói: hét gól az Eb-selejtezőkről

Archívum2007.10.14, 15:58

Három mérkőzés összefoglalóját tekinthetik meg az [origo]-n a hétvégi Eb-selejtezős dömpingből, az Anglia - Észtország, a Dánia - Spanyolország és az Írország - Németország találkozók legszebb jelenetei kerültek be összeállításunkba.

Orosz arany a nőikosárlabda-Eb-n

Archívum2007.10.07, 22:04

Oroszország nyerte meg az olaszországi nőikosárlabda Európa-bajnokságot, miután a fináléban izgalmas mérkőzésen nyert Spanyolország ellen.

Az észtek leállítanák az Északi Áramlatot

Archívum2007.09.20, 11:12

Észtország nem járul hozzá, hogy a Balti-tengeren át húzódjék a Németországba irányuló Északi Áramlat gázvezeték, jelentette be Urmas Paet észt külügyminiszter. A balti ország vétójának politikai és környezetvédelmi okai lehetnek.