Erzsébetváros
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Niedermüller Péter
- Hunvald György
- Demokratikus Koalíció
- erzsébetvárosi ingatlanügy
- VII. kerület
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Titokban tartják az erzsébetvárosi ingatlanügyek részleteit
Nem lesznek nyilvánosak az erzsébetvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatos iratok - döntött a kerület képviselő-testülete. Egy fideszes indítvány 1990-ig visszamenőleg minden kerületi vagyoni ügyben született dokumentumot nyilvánosságra hozott volna és azt is, hogy az egyes ügyekben hogyan szavaztak a képviselők. A VII. kerületben az ügyészség gyanúja szerint 14 házat adtak el szabálytalanul, emiatt többek között két SZDSZ-es bizottsági elnököt is őrizetbe vettek.
Pingpongoznak a Király utcai lakókkal
Három régi Király utcai ház is érintett az erzsébetvárosi ingatlanügyben indult nyomozásban, amely az utóbbi hetekben látványos letartóztatásokat hozott. A házak lakói öt éve várják hiába a kiköltözést: ügyük éppen rendeződni látszott, de a nyomozás miatt ismét lóg a levegőben. Pedig már régóta leginkább pingponglabdának érzik magukat, miközben házaik vételi joga egyik befektetőtől a másikhoz vándorol. Az [origo] riportja az ingatlanügy áldozatairól.
Dohány utcai ingatlant ad el Erzsébetváros
A Népszabadság szombati számában megjelent hirdetés szerint a VII. kerületi önkormányzat egyfordulós nyílt pályázatot hirdet a Dohány utca 32. szám alatti ingatlan elidegenítésére. A hirdetésből nem derül ki pontosan, hogy milyen ingatlanról van szó, illetve hogy az egész ingatlant vagy annak csak egy részét adják el. Ugyanakkor egy kerületi honlapról kiderül, hogy ott egy iskolaépület található.
Már 7 gyanúsítottja van a VII. kerületi ingatlaneladásoknak
700 milliós kárt okozó csalás gyanúja miatt letartóztatták a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, az SZDSZ-es Gál Györgyöt. Két éve nyomoznak erzsébetvárosi ingatlanok eladása miatt, már hét gyanúsított van az ügyben. Gál tagadja a vádakat, az önkormányzat azt mondja, megdöbbent.
Előjogokat kapnak a bringások Erzsébetvárosban
Mindkét oldalról behajthatnak az egyirányú utcákba, és a kereszteződésekben a kocsisor élére állhatnak - ilyen új jogokat kapnak a biciklisek Budapest VII. kerületében - számolt be az RTL Klub Híradója.
A főváros nem keménykedik a zsidónegyedért
Vereséget szenvedtek a fővárosi önkormányzat városvédői, élükön a főépítésszel: saját közgyűlésük szavazott ellenük, amikor az erzsébetvárosi polgármesternek, Hunvald Györgynek igazat adva döntöttek a zsidónegyed ügyében. Az értékes terület házait komolyabban megvédő tervezet helyett így a kerület egy jóval enyhébb szabályozást vezethet be.
205. Csillag Marci - Budapest, Erzsébetváros
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Csillag Marci mesél Erzsébetvárosról.
Levakarhatatlanul plakátol Erzsébetváros
Levakarhatatlan plakátokat ragasztat az erzsébetvárosi önkormányzat a kerület házfalaira. A plakát csak a vakolattal együtt jön le a falakról, és így megrongálja az épületeket, ráadásul ez a gyakorlat szabályellenes - állítja a Szeretem Budapestet mozgalom. A kerület sürgősen intézkedik - írja a Népszabadság.
Hogy él ma Kazimierz?
Ritkítják a Fidesz sorait a fővárosban
Az Erzsébetvárosban és Angyalföldön is kizárásokra készül a Fidesz helyi szervezete - írja a Népszabadság. Több mint tucatnyi belső ellenzékinek tekintett pártpolitikustól válnak meg. A kizárások hátterében a pártvezetés által kinevezett, de a helyiek körében nem kedvelt kerületi elnökök közötti konfliktus húzódik.