építőipar
címke rss- kapcsolódó címkék:
- KSH
- gazdaság
- Központi Statisztikai Hivatal
- termelés
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csökkent az építőipar teljesítménye
Az építőipari termelés volumene 2008 májusában kiigazítatlan adatok alapján 7,8 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 6,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Kanada munkaerőt vár, nem menekültstátuszt megcélzókat
A magyar és a kanadai kormány is szeretné megelőzni, hogy a néhány évvel ezelőttihez hasonló kivándorlási hullám induljon el Magyarországról az észak-amerikai államba - mondta Diane Finley kanadai bevándorlási és állampolgársági miniszter. A politikus nem számít arra, hogy megismétlődik a nyolc évvel ezelőtti kitelepülési hullám, amikor magyarországi roma családok kértek menekültstátuszt. A kanadai munkaerőpiacon hiány van egyebek mellett szakácsokból, építőipari munkásokból, vízvezeték-szerelőkből, de például egészségügyi dolgozókra is szükség van.
Súlyos mérnökhiány Romániában
Romániában 35 ezer mérnök hiányzik a munkaerőpiacról. Az autóiparban 15 ezres, az IT-ágazatban és az építőiparban pedig 10-10 ezres a hiány. Pedig a fizetés vonzó: egy 3 éves tapasztalattal rendelkező mérnök bruttó 460 ezer forintnak megfelelő lejt is megkereshet.
Szabad a francia munkavállalás, gyér az érdeklődés
Nem vonzza a külföldön munkát kereső magyarok többségét Franciaország, így várhatóan a munkavállalási tilalom feloldása után sem lesz több magyar álláskereső a franciáknál. Pedig a francia építőipar és a vendéglátóipar szívesen látja a külföldi munkaerőt - mondta Kovács Géza, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetője. Jelenleg nagyjából ugyanannyi francia dolgozik Magyarországon, mint magyar Franciaországban.
Többtízezer életképtelen cég itthon
Bővülnek a kockázatos iparágak, változatlanul élen az építőipar valamint a kereskedelmi vállalkozások. A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint 2008 első félévében 13 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. Közel húsz százalékkal növekedett meg a végelszámolások száma.
Javult az orosz gazdaság mutatói
Az orosz szolgáltatások beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 59,1 pontra, tizenhét havi csúcsra emelkedett a májusi 58,7 pontról, közölték a mutatót kezelő VTB Bank Europe-nál csütörtökön. Áprilisra 57,5 pont volt. Most júniusban viszont már ötödik hónapja jelzett gyorsuló teljesítménynövekedést. Az orosz gazdaságot tavaly is főleg az építőipar, általában a beruházások és a lakossági kereslet táplálta, a külkereskedelem hatása ellenben csekély a kőolaj árának nagy emelkedése ellenére, mert az import rohamosan bővül.
Pesszimistábbak lettek a vállalkozások
A TOP-100 nagyvállalatok és a kis- és középvállalatok is pesszimistábbá váltak a második negyedévben az előző negyedévhez képest, az Ecostat konjunktúra indexe 85,4 százalékra csökkent az első negyedévi 91 százalékról - áll az Ecostat gazdaságkutató intézet felmérésben. Kedvező változás érzékelhető az építőiparban, továbbra is az agrárium a legoptimistább.
- címkék:
- építőipar
- agrárium
- vállalkozás
- Ecostat
- Címkefelhő »
Angol cégek reménye a magyar ppp
A ppp-konstrukcióknak nagy szerepük lehet a régió infrastruktúrájának modernizálásában, de még a 2012-es foci-Eb feltételeinek megteremtésében is. Mindez pedig kapóra jön a nagy nyugati építőipari vállalatoknak a hitelválság miatt erősen visszaesett beruházások okozta mélyrepülésből való kilábaláshoz.
Romlik a német üzleti hangulat
A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet üzleti bizalmi mutatója, hétezer német feldolgozóipari, építőipari, nagy- és kiskereskedelmi vállalat megkérdezése alapján, júniusra 101,3 pontra csökkent. Az elemzők 102,3 pontot vártak júniusra.
Milliókba kerülnek a munkahelyi félreértések
Ugyan a cégek tudatában vannak, mekkora kárt okozhatnak a munkahelyi félreértések, csak minden harmadik amerikai vállalkozás foglalkozik tudatosan a kommunikációs problémák megelőzésével. Az építőiparban, a vegyiparban, az egészségügyben emberéletekbe is kerülhet a félreértés.