építés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Magyarország
- Budapest
- lakás
- Kína
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idén 12 helyen indul sztrádaépítkezés
Jelenleg öt hazai autópálya-szakasz építése folyik, és ezek mellett idén további 12 helyen kezdődnek meg a munkálatok. A program tervezett költsége 1056 milliárd forint - írja pénteki számában a Világgazdaság.
Női holttestet találtak az M30-as építésénél
Női holttestet találtak a M30-as autóút építésén dolgozók Miskolc közelében - közölte Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság (BMRFK) munkatársa.
Tavaly ötödével több új lakás építése kezdődött el
Az építésügyi hatóságok 2003-ban az előző évinél 13 százalékkal több, összesen 35,5 ezer új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, és több mint 59 ezer új lakás építése kezdődhetett el, ami 22 százalékkal több, mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Folytatódhat a kulturális tömb építése
A IX. kerületi polgármesteri hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Trigránit csütörtökön közös közleményében tudatta, hogy elhárultak az akadályok a kulturális tömb építése elől. Az építkezést egy hete állították le, mert az építtető eltért az eredeti tervektől.
Kartal: nem a regionális hulladéklerakóra
A kartaliak többsége elutasította a regionális hulladéklerakó építésének tervét a vasárnapi helyi népszavazáson - nyilatkozta a település polgármestere.
Jövőre elkészülhet a balatonfüredi görög falu
Várhatóan jövő nyáron fejeződik be a balatonfüredi görög falu építése. A jelenleg félig kész központot a Masped csoport vásárolta meg a falut építő vállalkozás felszámolásával megbízott Kossuth Holdingtól - írja a Magyar Hírlap.
Djindjic-galéria épül Belgrádban
Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnök nevét viselő fővárosi galéria építéséhez kezd a belgrádi önkormányzat, döntötte el csütörtökön Belgrád város önkormányzatának végrehajtó bizottsága a fővárosi kulturális, műemlékvédelmi és utcanév-bizottság kezdeményezésére.
Jövő szeptemberre kész az M3 görbeházi szakasza
Az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti szakaszának márciusban megkezdett építése 2004. szeptember 15-re fejeződik be - közölte pénteken a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, Bodnár Zoltán.
Rekordépítkezések Kínában
A világ leghosszabb, 36 kilométeres tengeri hídjának építését kezdték meg a hét végén Kínában Sanghaj (Shanghai) térségében, a Hangcsoui (Hangzhoui)-öbölben.
- címkék:
- Kína
- Sanghaj
- építés
- híd
- Címkefelhő »
Irán titkos nukleáris létesítményeket épít
Iráni ellenzékiek két újabb iráni nukleáris létesítmény építéséről adtak tájékoztatást kedden Washingtonban.
Megjelentek a dínó-robotok
A dinoszauruszok mozgásának rekonstruálásához a legújabb módszer az élethű dínó-robotok építése.
- címkék:
- mozgás
- építés
- Címkefelhő »
Újraindul a bérlakás-támogatás
Márciustól az önkormányzatok és az egyházak újra pályázhatnak bérlakás-támogatásra. Az állam ezúttal nem az építés, hanem a használt lakásvásárlást támogatja inkább - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
2 milliárd a nemzeti digitalis adattár építésére
Az informatikai tárca az idei évben 2 milliárd forintot szán a hazai kulturális értékeket őrző digitalis archívum fejlesztésére.
- címkék:
- építés
- adattár
- Címkefelhő »
Új bérlakások a nagyvárosokban
Mintegy tízezer önkormányzati bérlakás építése kezdődött el az utóbbi években állami támogatással. Az idei keretből 3-4 ezer bérlakás építését kell elkezdeni, ezekhez a beruházásokhoz a településeknek 25-30 százalékos önerővel kell hozzájárulniuk.
- címkék:
- beruházás
- építés
- bérlakás
- Címkefelhő »
Egyre többen építkeznek
Idén az első félévben 10 ezer új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, ami 22 százalékos növekedés az előző évhez képest, s közel 23 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján, ami 8 százalékkal haladta meg az évvel korábbi adatokat - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett jelentéséből.
Kőröshegy nehezíti az M7-es építését
Kőröshegy önkormányzata nem járul hozzá az M7-es autópálya építéséhez, csak akkor, ha az Autópálya-építő Rt. az elkerülő utat is megépíti. Az elkerülő út egynegyede azonban a település polgármesterének és családjának tulajdonában lévő földeken menne keresztül, tehát az államnak a polgármestertől kellene megvennie azt a területet.
- címkék:
- M7
- Kőröshegy
- építés
- elkerülő út
- Címkefelhő »
Tavaly közel 30 ezer lakás épült
Tavaly több mint 28 ezer lakás építése fejeződött be, és mintegy 48 ezer új lakás építésére kértek engedélyt, ami 7 százalékkal több mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.
2005-re tervezik a Zágráb-Split autópálya átadását
Erőteljesen drágult az építés és az építőanyag
Drágábban, de lényegesen nagyobb teljesítményt elérve termel a hazai építőipar. A gazdasági tárca adatai szerint a lakásépítési boom is elkezdődött, erről tanúskodik a lakáshitelek száma, értéke is.
- címkék:
- építőipar
- lakásépítés
- építés
- Címkefelhő »
Magyarország ellenzi vízi erőmű építését a Dráván
Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter szerint a magyar kormány továbbra sem ért egyet azzal, hogy Horvátország vízi erőművet építsen a Dráván.
M0-s: késés már a kezdetek előtt
Nem valószínű, hogy az autópálya-építésekkel megbízott Nemzeti Autópálya (NA) Rt. a sztrádahálózat bővítéséről szóló kormányhatározatnak megfelelően még idén meg tudja kezdeni az M0-s gyűrű kétszer három sávosra bővítését, illetve a pálya M5-ös és M3-as sztráda közötti szakaszának az építését.
Stumpf indokoltnak tartja. hogy kétmilliárddal többet költöttek a Millenniumi Parkra
Stumpf István kancelláriaminiszter ma válaszolt Keller László szocialista képviselő kérdésére. Keller azért írt levelet a miniszternek, mert visszaélést gyanít a Millenniumi Park építésével kapcsolatban. Stumpf válaszában azt írja: se visszaélés, se titok nincs az üggyel kapcsolatban.
Folytatódnak az autópálya-építések
Az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti, 61,5 kilométeres szakaszának teljes hosszán, a földtöltés építésével folytatódnak hétfőn az idei munkálatok - jelentette be Turgyán Tamás, a Magyar Autópályaépítő Konzorcium szóvivője.