EP-választás 2014

címke rss

Nem lesz közös EP-frakciójuk a szélsőjobboldali pártoknak

Zátonyra futottak a tárgyalások, így egyelőre nem lesz közös frakciójuk az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali pártoknak, köztük a hollandiai Szabadságpártnak és a francia Nemzeti Frontnak.

Jogerős az EP-választás eredménye

Itthon2014.06.03, 13:41

Jogerőssé vált a májusi európai parlamenti (EP-) választás eredménye, miután a Kúria kedden elutasította a választás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet.

Most akkor a franciák az új németek?

Nagyvilág2014.05.28, 17:21

Van, aki már új német-francia ellentétet lát bele abba, hogy míg Merkeléknél a hagyományos EU-párti erők nyerték a hétvégi európai parlamenti választást, addig a franciáknál az unióellenes Front National lett a befutó. Az igazi különbség azonban inkább politikusaik sikereiben mutatkozik meg. 

Csőbe húzták a kérdezőbiztosokat a taktikus baloldaliak

Itthon2014.05.27, 16:51

A baloldali pártok között nagyobb az átszavazási hajlandóság, ezért szerepelhetett rosszabbul az MSZP az EP-választáson a korábbi méréseknél. Ráadásul sokan azért szavazhattak az Együtt–PM-re és a DK-ra az MSZP helyett, hogy biztosan átlépjék a bejutási küszöböt.

Belebukott az EP-választási kudarcba a francia jobboldal vezetője

Nagyvilág2014.05.27, 15:24

A szélsőjobboldali Nemzeti Front győzelme után Jean-Francois Copé távozása elkerülhetetlenné vált.

A sokk után sem tud kibújni a bőréből Brüsszel

Nagyvilág2014.05.27, 13:10

Soha nem lesz már olyan az EU, mint régen. Az uniót közelebb kell vinni az emberekhez – az európai politikusok pártállástól függetlenül hasonlóan látják az unió sorsát a hétvégi választás után. A fogadkozások mellett közben a szokásosnál is elnyúlóbb háttéralkudozással kezdődhet az új brüsszeli ciklus, épp az euroszkeptikusok előretörésre miatt.

Eddig szórakoztak rajta. Most tőle retteg Brüsszel

Nagyvilág2014.05.27, 13:37

Nigel Farage eddig csak harsány unióellenességével tűnt ki az Európai Parlamentben, de most már ideje lesz komolyan venni. Pártja nyerte a brit EP-választást, és célja az, hogy Nagy-Britanniát mindenáron kivezesse az Európai Unióból. Ki ez a karizmatikus politikus, aki Brüsszelben kiosztja az Európai Tanács elnökét, Londonban pedig maga mögé utasítja a két legnagyobb pártot?

Juncker fittyet hány Orbán kérésére

Itthon2014.05.26, 17:44

A Fidesz és az Európai Néppárt közötti problémának tekinti Jean-Claude Juncker, hogy Orbán Viktor nem támogatja, hogy ő legyen az Európai Bizottság elnöke.

Így pumpolhatják meg Brüsszelt az EP-képviselők

Itthon2014.05.26, 16:24

Nem kell ügyeskedniük a vasárnap mandátumot szerzett EP-képviselőknek ahhoz, hogy havonta négymillió forintot keressenek a következő öt évben, de aki hajlandó kihasználni az Európai Parlament bőkezű rendszerének kiskapuit, ennél többet is összeszedhet. Ingyenebéd ugyan nincs, és a konditeremért is fizetni kell, de Brüsszelben nagyon sok mindenért csak a kezüket kell nyújtaniuk az eurokratáknak.

Miért lenne nehéz megszabadulni Mesterházytól?

Itthon2014.05.26, 13:29

A vasárnapi súlyos vereség után az MSZP elnöksége ugyan felajánlotta a lemondását, de egyelőre nem biztos, hogy szombaton véget ér a Mesterházy-korszak. Az eredmények miatt sokkban lévő szocialisták szerint "piszokul nehéz helyzetben" vannak, mert ha meg is szabadulnának Mesterházytól, nem látszik, ki vehetné át a pártelnöki posztot, és hogy lehetne leváltani a frakcióvezetésről. A helyi szocialista vezetők szeretnék elkerülni a több hónapos tisztújítási hercehurcát.

Lendvai: Egy ekkora pofon azért jó

Itthon2014.05.26, 11:04

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi meghatározó arca szerint csak unortodox megoldás segíthet a pártnak, rendkívüli kongresszust kell összehívni, vagy ideiglenes vezetőket kell kinevezni. "Ha nem mutatunk életjeleket, mozgást, változást, mindenki elkönyveli: halottat ért a pofon. Nem szeretnék merő tapintatból és fegyelemből halkan, lábujjhegyen járkálni a saját kiterített testünk körül" - írta Facebook oldalán.

Szanyi: Elfogadja a választmány az elnökség lemondását

Itthon2014.05.26, 10:32

Szanyi Tibor, a szocialisták EP-mandátumot szerző képviselője szerint pusztán személycserékkel nem tud boldogulni az MSZP.

A Európai Néppárté a legnagyobb frakció

Nagyvilág2014.05.26, 08:34

A jobboldali pártszövetségé lesz a legnagyobb frakció a 751 tagú Európai Parlamentben a vasárnapi választások után. A szavazáson előretörtek a szélsőséges pártok, köztük is az euroszkeptikusok. Bejutott ugyanakkor néhány szokatlan politikai szereplő is a szlovák nyugdíjasoktól kezdve a svéd feministákon át a spanyol tanárokig.

Bajnai Gordon büszke és elégedett

Itthon2014.05.26, 00:35

Az önkormányzati választásokra önálló koncepcióval készül az Együtt-PM szövetség.

Egyetlen ábrán megnézheti az MSZP tragédiáját

Itthon2014.05.25, 23:44

Az MSZP vereségének súlyosságát talán az mutatja leginkább, ha történelmi kontextusba helyezzük. A szocialisták most lényegében visszasüllyedtek az 1990-es választásokon mutatott szintjükre. 

Rolling Stonesra bulizott Gyurcsány

Itthon2014.05.26, 08:19

Nagyon örültek a Demokratikus Koalíció tagjai. Gyurcsány Ferenc pártja két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Forró volt a hangulat, Gyurcsány alaposan megforgatta Dobrev Klárát a táncparketten.

Orbán: Nagyon győztünk

Itthon2014.05.25, 23:54

A miniszterelnök az EP-választás estéjén nem kért mértékletességet, és arról beszélt, hogy arányaiban Fidesz-KDNP járult hozzá a legjobban a néppárt győzelméhez.

Juncker-Schulz meccs lesz a bizottságért

Nagyvilág2014.05.25, 23:10

A néppárt és a szocialisták jelöltje is bejelentkezett az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Orbán Viktor támogatására viszont nem számíthat a néppárti jelölt.

Mesterházyék felajánlották lemondásukat a súlyos vereség után

Itthon2014.05.26, 01:45

Súlyos vereséget szenvedett az EP-választáson az MSZP, amelynek teljes elnöksége felajánlotta a lemondását. A győztes a várakozások szerint a Fidesz lett, a második legerősebb párt pedig most már a Jobbik. A DK szinte beérte a szocialistákat, és bejutott az EP-be az Együtt-PM és az LMP is.

A magyar részvételi kedv nem számít rossznak az EU-ban

Itthon2014.05.26, 08:41

A nem hivatalos részvételi adatok szerint Magyarországon csökkent ugyan a szavazási aktivitás az előző választásokhoz képest, de a visegrádi országokhoz képest még így is lelkesnek látszanak a magyarok. A legnagyobb tagállamokban viszont nőtt a részvételi kedv. Az EU-ban viszont sikerült megállítani a részvételi arány csökkenését.

Megizmosodtak a szélsőséges pártok

Nagyvilág2014.05.26, 00:37

Franciaországban a széljobboldal, Görögországban a szélsőbaloldal nyert az európai parlamenti választásokon. A szélsőséges pártok az eddigiekhez képest sokkal jobb eredményeket értek el, ennek ellenére elbukhat az euroszkeptikus pártok frakcióalakítása. 

Tényleg a Fidesznek jó az alacsony részvétel?

Itthon2014.05.25, 20:55

Nem az a kérdés, hogy a Fidesz lesz a választás győztese, hanem az, hogy mennyire. A részvétel alapján ellentmondásos a kép.

24 százalék szavazott délután ötig

Itthon2014.05.25, 18:36

Délután ötig a választásra jogosultak negyede sem ment el voksolni, amellyel az öt és tíz évvel ezelőtti választási hajlandóságot is alulmúlják. Budapesten a legaktívabbak, Hajdú-Biharban a legpasszívabbak a választók.

Húsz százalék közelébe kúszott a részvétel

Itthon2014.05.25, 16:04

Az EP-választáson délután 15 óráig a szavazásra jogosultaknak 19,53 százaléka jelent meg az urnáknál, így továbbra is esélyes, hogy negatív rekordot dönt a mutató. Heves megye kivételével a keleti országrészben a legalacsonyabb, míg Budapesten a legmagasabb a részvételi arány.

Székről leforduló bizottsági tag, igazolványát urnába dobó szavazó

Itthon2014.05.25, 20:09

Öt szavazóhelyiséghez kellett kivonulnia a mentőknek az EP-választáson, a bizottsági tagok és a szavazók között egyaránt előfordult komolyabb rosszullét. Az iratait urnába dobó Fejér megyei szavazónak estig várnia kell, hogy visszakapja a személyijét és a lakcímkártyáját.

Lanyha az érdeklődés az urnáknál

Itthon2014.05.25, 14:04

Az EP-választáson 13 óráig a szavazásra jogosultaknak csak 15,9 százaléka jelent meg az urnáknál, keleten különösen alacsonyak a részvételi adatok.

Délelőtt nagyon kevesen szavaztak

Itthon2014.05.25, 12:30

Az EP-választáson délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultaknak csak 11,53 százaléka jelent meg, ami alacsonyabb arány, mint a korábbi két választás alkalmával. Az ország keleti megyéiben eddig kimondottan lanyha az érdeklődés, van olyan község, ahol még senki sem jelent meg az urnánál.

Rekordalacsony volt a részvétel Szlovákiában

Nagyvilág2014.05.25, 13:04

Rekordalacsony részvétel mellett Robert Fico kormánypártja a baloldali Irány-Szociáldemokrácia szerezte meg a voksok legnagyobb hányadát a Szlovákiában szombaton zajlott európai parlamenti választáson, amely során a Magyar Közösség Párja (MKP) és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt is túllépte az EP-be való bekerüléshez 5 százalékos választási küszöböt.

13+1 dolog, amit mindenképp tudnia kell az EP-választásról

Itthon2014.05.25, 07:38

Európa vasárnap megválasztja az uniós parlament képviselőit. Magyarországon 21 képviselői hely sorsa dől el, a szabályok egyfelől hasonlóak, másfelől egészen mások, mint az áprilisi országgyűlési választásokon. Fussa át a legfontosabb tudnivalókat, és kápráztassa el ismerőseit, mennyi mindent tud az EP-választásról.

A brüsszeliek is emberek, nem akarnak rosszat

Itthon2014.05.24, 20:25

Külföldiektől hemzseg az a falu, ahol a legnagyobb arányban szavaztak Magyarországon az előző európai parlamenti választáson. Ebergőcön hiába vannak szemmel látható fejlesztések, az akác felülírja az EU-ról alkotott képet, és az összetartás sem a régi már. Erről nagyrészt a csendes faluban felépíteni tervezett hamvasztó tehet, de nem emiatt számítanak vasárnap alacsonyabb részvételre.

Szanyi, Bajnai és Meszerics örül, Morvai csalódott

Itthon2014.05.23, 21:45

Két nappal az EP-választás előtt a listát állító pártok listavezetői élőben vitáznak. Korábban eldőlt, hogy a vitára nem megy el a Fidesz és a DK listavezetője sem, ott van viszont Morvai Krisztina, Szanyi Tibor és Bajnai Gordon. A vitán jellemzően mindenki az előre megírt szövegét adja elő, de azért előkerült Bajnaival kapcsolatban a liba, Morvai előhozta Kovács Béla ügyét, Szanyi pedig baleknak nevezte Orbán Viktort.

A hátamra kérem az aláírást, Gyurcsány úr!

Itthon2014.05.23, 09:50

A kecskeméti és szegedi DK-s rajongóknak szerzett örömet Gyurcsány Ferenc csütörtökön, amikor ezekben a városokban tartott utcai fórumot, Szegeden pedig még a borfesztiválon is bárki készíthetett vele fotót. Gyurcsány Ferenc hónapok óta tartja a fórumokat, amelyekbe ő azért kezd belefáradni, rajongói viszont egyáltalán nem unják, szüntelenül kérik a puszikat, öleléseket, aláírásokat.

Szavazás helyett strandolni megyünk

[origo] utazás2014.05.22, 13:17

A jó idő fontosabb a magyaroknak, mint az uniós választások, legalábbis ez látszik a szállásfoglalási statisztikákból: május 25-én kétszer annyian utaznak el, mint az országgyűlési választások idején. Az előfoglalási adatok alapján július végén várható a legnagyobb roham a vízparti üdülőhelyeken.

Tárki: Fej fej mellett az MSZP és a Jobbik

Itthon2014.05.21, 16:53

A vasárnapi Európai Parlamenti választásra is kitért a Tárki közvélemény-kutató májusi vizsgálata. A kormánypártok fölénye kétségtelen: a pártválasztók több mint fele szavazna a Fidesz-KDNP-re, az MSZP és a Jobbik egyelőre döntetlenre áll.

Sikerült dönteni, elmegy vitázni az MSZP

Itthon2014.05.21, 12:23

Az MSZP némi vacillálás után úgy döntött, elmegy a péntekre tervezett választási vitára.

Mi köze a fahéjas csigámnak a vasárnapi választáshoz?

Itthon2014.05.21, 10:38

Öt évvel ezelőtt, a legutóbbi európai parlamenti voksoláson a magyar választók mindössze 36 százaléka szavazott. Ennél alacsonyabb részvétel egyetlen parlamenti választáson sem volt még az ország rendszerváltás utáni történelmében. Pedig egyáltalán nem mindegy, mi történik az Európai Unióban.

Mindegy, mi lesz, Mesterházy nevetve túléli

Itthon2014.05.21, 07:41

Hiába számít a legtöbb MSZP-s nagy vereségre a vasárnapi EP-választáson, és hiába törődött bele a legtöbb szocialista, hogy a Jobbik megelőzi őket, Mesterházy Attila posztja sosem volt még ennyire biztos. Egyrészt senki nem akar a helyébe lépni, másrészt párttársai azt várják tőle, hogy lenyomja Bajnait és Gyurcsányt, és minél több önkormányzati helyet alkuszik ki a pártnak.

Az MSZP szerdán dönt, akar-e vitázni

Itthon2014.05.20, 12:16

Habár korábban igent mondott az MSZP, a szocialisták listavezetője most bejelentette, hogy várhatóan mégsem megy el a pártok május 23-ára meghirdetett vitájára. Szanyi Tibor a Népszavának ezt azzal indokolta, hogy nem tudni, a Fidesz vállalja-e a vitát, a Jobbik körül pedig tisztázatlan helyzet alakult ki. A Népszava a cikkünk megjelenése után megváltoztatta az eredeti cikk tartalmát, Veres Gábor MSZP-szóvivő pedig jelezte az Origónak, hogy szerdán döntenek arról, elmegy-e a párt a vitára.

Putyin haragjától tart a Jobbik

Itthon2014.05.19, 20:57

Nevetségesnek tartják a jobbikos vezetők Kovács Béla kémügyét, és leginkább attól tartanak, hogy a botrány rosszat tehet Magyarország és Oroszország kapcsolatának. Sneider Tamás szerencsétlennek tartja, hogy Kovács idő előtt távozott a sajtótájékoztatóról, és van, aki szerint az EP-képviselő csak nevet az ügyön, míg van, aki szerint megviselték a történtek.

Narancshályog, buborék és olcsó Gyurcsány

Itthon2014.05.19, 16:49

Habár a tévékben a törvényi változások miatt már nem lehet látni kampányfilmeket, több párt is készített videót, amit aztán az interneten terjesztenek. Az MSZP egy minimalista videóval, Gyurcsány egy régi, bevált recepttel, Bajnaiék focilabdával és szappanbuborékkal, a Jobbik pedig egy orvosi rendelőben játszódó jelenettel próbál hódítani.

Bajnai focilabdával kampányol

Itthon2014.05.16, 15:10

Meg kell védenünk Magyarországot az öngóloktól - Bajnai Gordon öltönyös focistaként kampányol az Együtt–PM mellett az EP-választáson.

Európa túl primitív a szorongatott jobbikosnak

Itthon2014.05.16, 09:58

Moszkvából, ismeretlenül érkezett meg a Jobbik irodájába 2005-ben Kovács Béla, aki öt év alatt kapcsolataival, pénzével és szervezőmunkájával olyan elismertséget szerzett magának a pártban, hogy 2010-ben őt küldték ki Balczó Zoltán helyére Brüsszelbe. Az itthon szinte teljesen ismeretlen, kémkedéssel hírbe hozott képviselő sokat foglalkozik orosz ügyekkel, visszasírja a KGST-t, és kemény szavakkal próbálja az USA helyett Putyin felé terelgetni az EU-t. Azt viszont határozottan tagadja, hogy valaha is titkosszolgálatnak dolgozott volna.

Gyurcsány-poszterek között anekdotázott az MSZP nagy öregje

Itthon2014.05.14, 21:05

Ugyan az MSZP és a DK külön indul az EP-választáson, szerda délután mégis Kovács László egykori MSZP-elnök volt a győri DK-fórum díszvendége. A politikus az EU-ról anekdotázott, és közben arra biztatta a jelenlévőket, hogy szavazzanak a szocialistákra, de mint mondta, megérti, ha valaki inkább a DK-t választja. Mesterházytól nem kapott dorgálást, de szerinte nincs is olyan távol egymástól a két versengő párt, ami kizárna egy ilyen rendezvényt.

Egy szurkapiszka itt, egy lágy arclegyintés ott

Itthon2014.05.14, 08:38

Visszafogottan, de folyamatosan kritizálják egymást a baloldal pártjai az EP-választás előtt. Az MSZP-s, Együtt–PM-es és DK-s politikusok mindannyian a másik két pártot hibáztatják az áprilisi csúfos vereség miatt, ráadásul tudják, hogy ugyanazokért a baloldali szavazókért versengenek május 25-én. Keményen senki nem támad, mert októberig meg akarják őrizni a látszatot, hogy elviselik egymást.

Előző
  • 1
  • 2
Következő