EMNP

címke rss

Közösség elleni uszításért feljelentik a székelyföldi magyar helységnévtáblák megrongálóját

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösség elleni uszításért büntető feljelentést tesz az ellen a Bákó megyei férfi ellen, aki ellen a székelyföldi magyar helységnévtáblák bemázolása miatt csak rongálás gyanújával indított eljárást a rendőrség.

Tüntetést tartanak az erdélyi magyar pártok az úzvölgyi temető meggyalázása miatt

Nagyvilág2019.06.14, 16:47

Jövő hét kedden 18 órára hirdetett demonstrációt az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredában az Úzvölgyében történtek miatt. Tőke Ervin, a Néppárt helyi vezetője elmondta, hogy "Nincs tovább hova hátrálni." A szervezők elmondták, hogy a demonstráció ügyében egyeztetések zajlanak a többi erdélyi magyar párt vezetésével is, mert ebben a kérdésben egyetértés van köztük. A bejelentésen jelen volt Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke, és a csíkszeredai önkormányzat RMDSZ-frakciójának tagja is. Írja a Székelyhon.ro.

Románia figyelmen kívül hagyta a száz éve kinyilvánított kisebbségi jogokat

Itthon2018.12.01, 20:02

Az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban száz éve tett ígéretek betartását kéri a román centenárium napján kiadott közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt. Néhány napja ugyanerre hívta fel a figyelmet Novák Csaba Maros megyei RMDSZ-es szenátor is a román Parlamentben tartott emlékülésen.

Az erdélyi magyar szervezetek tiltakoznak a székely fiatalok elítélése miatt

Nagyvilág2018.07.05, 14:09

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is megdöbbenését és felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a román legfelsőbb bíróság öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját.

A román miniszterelnök szerint nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a magyar autonómiai törekvésekre

Nagyvilág2018.01.11, 11:01

Mihai Tudose román miniszterelnök szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.

Közös állásfoglalást írt alá az RMDSZ, az MPP és az EMNP

Nagyvilág2018.01.08, 13:17

Közös állásfoglalást írt alá az autonómia-elképzelések összehangolásáról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfőn Kolozsváron.

Az erdélyi magyarság támogatja a katalán függetlenséget

Itthon2017.10.03, 16:59

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is kinyilvánította kedden a szolidaritását a katalán néppel, és párhuzamot vont az erdélyi helyzettel a vasárnap tartott népszavazás kapcsán.

Egy asztalnál az EMNP és az RMDSZ ügyvezetője

Nagyvilág2017.07.21, 18:07

Mi az, ami megakadályozta, hogy az elmúlt tizenkét évben a két politikai tábor ilyen magas szinten képviselje magát a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban? – tették fel a kérdést Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnökének és Porcsalmi Bálintnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének pénteken a Kós Károly sátorban tartott Kettő az ügyvezető! című panelbeszélgetésen.

Kolozsváron nem engedték a felvonulást Erdély-zászlóval

Nagyvilág2017.03.15, 13:33

Fancsali Ernőt, Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi elnökét és négy társát kiemelte a csendőrség a kolozsvári március 15-i ünnepi felvonulásból, mert Erdély-címeres kék-piros-sárga zászlót lengettek.

Szilágyi: Az RMDSZ nem a korrupció támogatására kapott felhatalmazást

Nagyvilág2017.02.02, 13:51

Szilágyi Zsolt szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem "a korrupciót és a zsákmányrendszert visszahozni akaró kormány támogatására" kapott felhatalmazást az erdélyi magyaroktól a decemberi parlamenti választásokon. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón beszélt erről.

Lemondanak az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői

Nagyvilág2014.11.03, 13:49

Jobb eredményre számított a romániai államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.  

Szilágyi Zsolt összegyűjtötte az aláírásokat

Nagyvilág2014.09.21, 13:52

Az Erdélyi Magyar Néppárt és partnerei összegyűjtötték az aláírásokat ahhoz, hogy Szilágyi Zsolt alelnök elindulhasson a romániai elnökválasztáson.

Ki nyerte a magyar-magyar küzdelmet?

Vélemény2012.12.13, 11:45

Az RMDSZ a magyar-magyar belharcok megnyerését tekintették célnak, mások a magyarok sikeres mozgósítását. Az RMDSZ nyert, ám gyengébb, mint valaha, és olyan pillanatban van, amikor le kellene ülnei beszélgetni önmagával.

Orbán Viktor hidat épít Romániába

Nagyvilág2012.12.11, 13:51

Orbán Viktor és a Fidesz leszokott a keménykedésről, az idén óvatosan próbált megjelenni a román kampányban. A nagyobbik magyar párt a kormány közelébe került, annak ellenére is, hogy Tőkés László új alakulatával egymástól is raboltak szavazatokat. A magyaroknak kedvez a megosztott román politika, és jó nekik az is, hogy a Fidesznek minden határon túli szavazat kell 2014-ben.

Orbán bizalmát keresik az erdélyi pártok

Nagyvilág2012.07.11, 09:44

Együttműködést kért az erdélyi magyar pártoktól Orbán Viktor, aki hétfőn találkozott három erdélyi pártvezetővel. Az RMDSZ elnöke szerint azon vannak, hogy a bizalmat megerősítsék pártjuk és a Fidesz között.

Az RMDSZ-t szidják a Fidesz romániai szövetségesei

Nagyvilág2012.07.03, 13:13

Túl szoros szálak fúzik az RMDSZ-t a magyarországi szocialistákhoz, állítják a többi romániai magyar párt vezetői.  

Gáz volt, babám!

Vélemény2012.06.11, 16:57

Nagy erőket mozgattak meg a Fideszben, hogy letörjék az RMDSZ hatalmas erőfölényét a romániai magyarság körében. Politikusaik kampányoltak, még egy félnyilas költő holttestét is beáldozták, de ez is kevés volt. Most valami mást kell kitalálniuk, ha segíteni akarják barátaikat az őszi parlamenti választáson.

Elvesztette az utolsó partiumi nagyvárost az RMDSZ

Nagyvilág2012.06.11, 14:04

Ötven százalék fölötti eredményt ért el a román kormányzó szövetség a vasárnapi önkormányzati választáson, 35 százalékkal megelőzve a második helyezett erőt. A magyarok közül az RMDSZ 7,2, a másik két párt 0,75, illetve 0,55 százalékot kapott az első eredmények alapján.

Eldurvult a magyarok hidegháborúja Romániában

Nagyvilág2012.06.08, 15:39

Minden idők legmocskosabb kampányának mondják egyes román lapok az erdélyi magyar pártok idei csatározását. Először indul ugyanis három politikai erő a vasárnapi önkormányzati választáson, korlátozottak a lehetőségek is, presztízsről is szól a verseny, meg az őszi parlamenti választás előtti helyezkedésről. A vetélkedésből pedig - hiába akarta állítólag - nem tudott kimaradni a Fidesz sem.

Előző
  • 1
Következő