Emmi

címke rss

A kormány a végsőkig harcol az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók jogaiért

Itthon2019.01.25, 18:51

A magyar kormány "a végsőkig harcol" a magyar munkavállalók jogaiért, mert meggyőződésük, hogy a családtámogatások indexálásáról szóló osztrák döntés ellentétes az európai uniós (EU-s) eszmékkel és jogszabályokkal - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken telefonon az MTI-nek.

Kásler: 50-80 millió forintra pályázhatnak a háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Itthon2019.01.17, 12:43

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok 50-80 millió forintra pályázhatnak a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - mondta el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A miniszter a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy 2018 és 2020 között tízmilliárd forintot fordítanak majd a családbarát szülészetek kialakítására.

Több mint 240 ezren vették igénybe a Nők40 programot 2011 óta

Itthon2019.01.12, 10:59

Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Még mindig van hely a hajléktalanszállókon

Itthon2019.01.11, 13:01

Az elmúlt napok időjárása miatt egyre több hajléktalan keresi fel a szállókat. A tél és a fagy életveszélyes lehet számukra, ezért a nappali melegedőkben és az éjjeli menedékhelyeken is többen fordulnak meg. 

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák költségvetési támogatásra

Itthon2019.01.09, 04:41

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

Bővülnek és emelkednek az ápolási díjak

Itthon2019.01.03, 12:18

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatót. Itt a gyermekek otthongondozási díjáról, azaz a gyodról közölt fontos tudnivalókat.

Még több támogatást kapnak a családok

Itthon2018.12.10, 09:55

Jövőre minden eddiginél több forrást fordít a kormány a családokra, és további jelentős lépések várhatók, amennyiben a magyar emberek a nemzeti konzultáción megerősítik a kormány elképzeléseit – közölte a család- és ifjúságügyi államtitkár abban az interjúban, amelyet a Zalai Hírlap közölt hétfőn.

Az egészségügyben további jelentős béremelésekre kerül sor

Itthon2018.12.07, 20:25

Kásler Miklós további jelentős béremelésről beszélt egy szakmai konferencián. Összesen 72 százalékos emelkedés várható 2022-re 2018-hoz képest.

Letették a pécsi orvoskar új oktatási és kutatási épületének alapkövét

Itthon2018.12.07, 17:03

Letették a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE-ÁOK) új oktatási és kutatási épületének alapkövét, amely a Modern városok program keretében, 10,7 milliárd forintos beruházással valósul meg.

Az ápolói ösztöndíj növeli a szakma iránti elkötelezettséget

Itthon2018.11.20, 15:07

Az ápolói ösztöndíj a szakmában való elhelyezkedést segítve jelentősen támogatja a fiatalok ápolói munka iránti elkötelezettségét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Minden hajléktalannak jut hely

Itthon2018.11.17, 20:55

Ma Magyarországon minden hajléktalannak jut hely, az ellátórendszer felkészült az idei télre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.

Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst az oroszországi Voronyezsben

Nagyvilág2018.11.14, 15:44

Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét hétfőn az oroszországi Voronyezsben a Nyikolaj Burdenko Állami Orvostudományi Egyetem 100. évfordulójára megrendezett ünnepségen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A kisebb testvér családtámogatását is megkapják a szülők

Itthon2018.11.13, 17:30

A januártól bevezetendő gyermekek otthongondozási díja (gyod) mellett a kisebb testvér után járó családtámogatásokat is megkaphatják majd a szülők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Még idén bővül a csok, hamarosan a kétgyermekes családok is igényelhetik

Gazdaság2018.11.13, 16:49

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány elismeri a bölcsődei dolgozók munkáját

Itthon2018.11.13, 12:22

A kormányzat úgy fejezi ki tiszteletét a bölcsődei és óvodai dolgozók iránt, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismeri munkájukat – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Újpesten, amikor a kisgyermekeket nevelők tiszteletére állított szobrot avatott.

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium

Itthon2018.11.09, 17:05

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok életkezdési támogatása

Itthon2018.11.08, 13:47

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok kamatmentes életkezdési kölcsöne, amelyről a nemzeti konzultációban is kikérik az emberek véleményét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A rászoruló gyerekek idén is kapnak meleg ételt az őszi szünetben

Itthon2018.10.26, 16:34

Idén is mind a négy iskolai szünetben, tehát a hétfőn kezdődő őszi szünetben is kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyerekei - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program

Itthon2018.10.26, 13:06

A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 műsorában.

Az eddigi főigazgató korrekt reakciója ellenére az ellenzéki propagandamédia jajgat

Itthon2018.10.20, 10:30

Új főigazgatója van a Budapesti Operettszínháznak, Kásler Miklós miniszter ma jelentette be a döntését: mint mi is megírtuk, 2019. február 1-jétől Kiss B. Attila a színház új vezetője. Döntése egy előző döntésen alapult: a szakmai bizottság nagy többséggel őt javasolta igazgatónak. Az eddigi igazgató, Lőrinczy György első reakciója teljesen korrekt és normális volt, de az ellenzéki propagandamédia természetesen ott is politikát keres, ahol nincs, és szintén természetesen azonnal óbégatni kezdtek.

A hajléktalanellátó rendszer képes fogadni az utcán élőket

Itthon2018.10.17, 20:48

A hajléktalanokat ellátó rendszer a jogszabályi változás után képes arra, hogy fogadja az utcán élőket - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Egerben.

Horváth Ildikó az új egészségügyi államtitkár

Itthon2018.10.16, 12:45

Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját nevezte ki a köztársasági elnök - Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára - keddtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkárává - közölte a tárca közleményben.

A kormány bevezeti a gyerekek otthongondozási díját

Itthon2018.10.12, 20:36

A kormány a tartósan beteg gyermeküket, illetve hozzátartozójukat otthonukban ápolók munkájának megbecsülése jeléül szerdai ülésén döntött a gyermekek otthongondozási díjának, a gyod bevezetéséről és a nem gyereküket otthon gondozó hozzátartozóknak járó ápolási díj általános emeléséről – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Versenyképességi tényező a családbarát szellem a munkaerőpiacon

Itthon2018.10.08, 14:07

Ma már versenyképességi tényező a családbarát szellem a munkaerőpiacon, keresettek azok a cégek, ahol tekintettel vannak a dolgozók családi életére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Családbarát munkahely pályázat díjátadó ünnepségén, az Óbudai Egyetemen hétfőn.

Hamarosan a kormány elé kerül az ápolási díj emeléséről szóló javaslat

Itthon2018.09.28, 16:00

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már dolgozik az ápolási díj emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseken, a javaslat hamarosan a kormány elé kerül.

Mi lehetünk az utolsók, akiknek esélyük van megmenteni a bolygót

Itthon2018.09.28, 14:17

Milyen lesz a világ 2030-ban? – a világ problémáiról és annak lehetséges megoldásairól tartották a Világ Legnagyobb Tanóráját a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2018. szeptember 25-én.

70 év után hazakerülhet 600 ezer, szovjet fogságba hurcolt magyar adata

Itthon2018.09.15, 17:02

A második világháború időszakában fogságba esett, elhurcolt, mintegy 600 ezer magyar állampolgár Oroszországban őrzött levéltári adatainak feltárásáról állapodott meg a Magyar-Orosz Levéltári Vegyesbizottság a napokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 szakrendelő fejlesztésére

Itthon2018.09.11, 11:14

A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, az önkormányzatok tízszázalékos hozzájárulása mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa Vecsésen.

Félmillió diák kap tejet és gyümölcsöt az iskolában

Itthon2018.09.07, 14:38

Az új tanévben az iskolagyümölcs-program 550 ezer, az iskolatejprogram 430 ezer diákra terjed ki - jelentette be egy budapesti iskolában az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Minden eddiginél több jut a családok támogatására, az oktatásra és az iskolafejlesztésre

Itthon2018.09.03, 18:17

A most induló tanévben minden eddiginél több támogatás segíti a gyermekes családokat, minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és az iskolafejlesztésekre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A diákok többsége ingyen kapta meg a tankönyveit

Itthon2018.08.31, 09:42

Évről évre nő a családok és a gyerekek támogatása, ami az iskolakezdéskor akár több tízezer forintos segítséget is jelenthet. A legtöbb évfolyamban már ingyen juthatnak tankönyvekhez a diákok, és sokaknak az iskolai étkezés is ingyenes.

Ősztől országos kampány népszerűsíti a nevelőszülői hivatást

Itthon2018.08.17, 10:31

A nevelőszülői munkát ősztől országos kampány népszerűsíti. Megyénként mutatják be a hivatást, ezzel próbálva a fiatalok figyelmét felhívni a nevelőszülői pályára.

Rétvári Bence Erzsébet-táborban nyaraló kárpátaljai diákokat köszöntött

Itthon2018.08.10, 17:40

Kárpátaljai diákokat köszöntött az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Országházban; a magyarul tanuló kétszáz, ukrán nemzetiségű gyerek korábban a zánkai Erzsébet-táborban nyaralt.

Százezer informatikai eszközt kapnak a magyar iskolák

Itthon2018.08.09, 17:17

Mintegy százezer informatika eszközzel fejleszt iskolákat az év során az állam – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

Tovább tart a kánikula, újra elrendelték a hőségriadót

Itthon2018.08.07, 15:06

Az ország egész területére másodfokú hőségriasztást rendelt el augusztus 7-től az országos tisztifőorvos.

Egymillió forinttal támogatja az Emmi a Fazekas Gimnázium robotika csapatát

Itthon2018.08.01, 17:19

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió forinttal támogatja a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium RoboTeam nevű csapatát, hogy részt vehessenek a 2018-as FIRST Global Challenge 2018 elnevezésű robotika világversenyen Mexikóvárosban.

Emmi: kevesebb a halálozás, és egyre több gyerek születik

Itthon2018.08.01, 13:45

A népességfogyás az elmúlt nyolc évben jóval alacsonyabb szintre került, mint a 2002-2010-es időszakban volt, és a termékenységi ráta is egyre nő. A legfrissebb adatok szerint a férfiaknál 72,5 év, a nőknél pedig 79,6 év a várható élettartam.

A hőség miatt magasabb fokozatra kapcsol a szociális és egészségügyi hálózat

Itthon2018.07.30, 20:10

A hőség miatt kiadott vörös kódot követően magasabb fokozatba kapcsolt a szociális és egészségügyi hálózat – mondta Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Kásler Miklós három fővárosi centrumkórház építését jelentette be

Itthon2018.07.30, 13:48

Fontos bejelentést tett mai sajtótájékoztatóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ennek értelmében holnaptól lehet pályázni három fővárosi kórház tervezésére. A fejlesztés 700 milliárd forint értékű lesz.

Nincs friss diplomás munkanélküliség

Itthon2018.07.18, 07:47

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

2019-ben erősödik a szociális biztonság

Itthon2018.07.16, 13:27

A 2019-es költségvetés nyomán tovább erősödik a szociális biztonság Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Kétmilliárddal támogatta a kormány a nemzeti levéltár fejlesztését

Itthon2018.07.09, 17:56

Mintegy kétmilliárd forinttal támogatta a kormány a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közigazgatási eljárásokhoz szükséges fejlesztését - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára Pécsett, a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) idei vándorgyűlésének megnyitóján.

Tanévzáró gála keretében jutalmazták a legjobb diákokat

Itthon2018.06.14, 14:18

A Csodák Palotájában tartotta meg tanévzáró gáláját és egyben díjátadó ünnepségét a PontVelem Nonprofit Kft. A gálára a Fenntarthatósági Témahét pályázatainak nyerteseit, a Visa Pénzügyi Foci döntőbe jutott játékosait, illetve a PontVelem Okos Program legaktívabb diákjait, tanárait hívták meg. A tanév során a szelektív hulladékgyűjtő versenyben legeredményesebb, a pénzügyi tudatosságot fejlesztő JátékBankban a legokosabb, illetve a SegítsVelem programban a legtöbbet adományozó diákokat ismerték el.

Kiemelt ügy lesz a keringési és daganatos megbetegedések ellátása

Itthon2018.06.05, 08:30

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tárgyalt az országos intézetek vezetőivel, és tájékoztatta őket, hogy prioritás lesz az egészségügyben a gyermekgyógyászat, a mentálhigiéné, továbbá a keringési és daganatos megbetegedések, valamint a mozgásszervi betegségek ellátása.

Még lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a nyári szünetre

Itthon2018.06.04, 15:37

Még lehet igényelni a nyári szünetre az ingyenes étkeztetést, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi egy tál meleg ételt kaphatnak az iskolai szünetben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

Átadták a katolikus szeretetszolgálat felújított otthonát Csákváron

Itthon2018.05.31, 19:37

Új épületszárnnyal bővült a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vince idősek otthona a Fejér megyei Csákváron, ahol az eddigi harmincöt helyett már száz rászoruló ember elhelyezésére nyílik így lehetőség.

Bemutatták az Emmi új államtitkárait

Itthon2018.05.28, 19:40

Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető a szakterületükön felkészült szakemberekként jellemezte az egyes ágazatok felelőseit.

Kásler Miklós: Nem lehet félrelökni egy nemzetet

Itthon2018.05.23, 13:47

Nem lehet félrelökni egy nemzetet, amely tisztában van a múltjával és az eredetével - nyilatkozta az EMMI minisztere a Demokratának. Kásler Miklós továbbá beszélt a hetilapnak az egészségügyi rendszer átalakításával, az oktatással kapcsolatos terveiről, és arról, hogy új intézmény kell a magyar eredettörténet kutatására.