Emmi

címke rss

Kásler Miklós: Pénzügyi támogatáshoz jutnak az alapellátó fogorvosok

Itthon2019.10.28, 12:48

Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: Rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most

Itthon2019.10.26, 11:33

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Kásler Miklós: Nő a traumatológiai ellátás támogatása

Itthon2019.10.25, 13:51

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatorna vendége volt még pénteken. Elmondta, hogy az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás. Az ellátás helyzetét tavasszal kezdték áttekinteni. A budapesti országos traumatológiai intézet lesz az ellátás központjában, valamint három regionális centrumra fognak fókuszálni - mondta a miniszter.

Az őszi szünetben is biztosított az ingyenes gyermekétkeztetés a rászoruló diákoknak

Itthon2019.10.22, 11:19

Az őszi szünetben - ahogyan az összes iskolai szünetben - is biztosítja a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést a rászoruló diákoknak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés

Gazdaság2019.10.22, 10:24

Már novemberben megérkezik az idei nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.

20 milliárdos egészségügyi fejlesztések az Emmi-hez tartozó intézményekben

Itthon2019.10.17, 14:15

A vezető haláloknak számító keringési és daganatos megbetegedések diagnosztizálásának és terápiájának támogatására több mint 20 milliárd forintból zajlanak egészségügyi innovációs fejlesztések az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó intézményekben.

Kásler Miklós: Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa

Itthon2019.10.16, 11:54

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa. 

2,5 millió ember kap novemberben nyugdíjprémiumot

Itthon2019.10.03, 10:08

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán beszélt az idei nyugdíjprémiumról.

Novák Katalin: Már másfél milliárd forinttal támogatta a kormány a nagycsaládosok autóvásárlását

Itthon2019.09.27, 16:20

Meghaladta a 14 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására benyújtott kérelmek száma, az eddig folyósított támogatások összege pedig már több mint másfél milliárd forint - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós: A magyar kórházak fejlesztése központi és döntő kérdés

Itthon2019.09.26, 13:50

A magyar kórházak fejlesztése központi és döntő kérdés, ennek jegyében 4,5 milliárd forint keretösszegben szereztek be 722 altató- és lélegeztetőgépet - mondta Kásler Miklós,  az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.