Emmanuel Macron

címke rss

Macron szadista testőrparancsnoka a televízióban próbált mindent tagadni

Nagyvilág2018.07.28, 12:27

A TF1 francia kereskedelmi televízió este 8 órás híradójában, vagyis a legnézettebb francia hírműsorban volt a vendég Macron elnök szadista testőrparancsnoka, Alexandre Benalla. Ami meglepetés: nem élő adásban nyilatkozott, hanem már reggel felvették az interjút. Nem lehet kizárni azt a feltételezést, hogy nem merte az elnöki hivatal beengedni élő adásba, attól félve, hogy ha valami nem megfelelő dolgot mond, akkor már nem lehet korrigálni. A TF1 este nyolc órai híradójában egyébként a vendégek szinte mindig élő adásban válaszolnak a műsorvezető kérdésére. 

Macron: Benalla soha nem volt a szeretőm

Nagyvilág2018.07.26, 15:38

Emmanuel Macron francia elnök továbbra sem adott magyarázatot arra, hogyan fordulhatott elő, hogy testőrparancsnoka, Alexandre Benalla egy május 1-jei diáktüntetésen földre tepert egy nőt, és bántalmazott egy férfit. Macron rá jellemző módon nem sajtótájékoztatót tartott az ügyben, hanem egy videót kezdett el terjeszteni. A vágott felvételen az elnök az igazság elmondása helyett a sajtót támadta. A hatalmas botrány miatt Macron elutasítottsága rekordokat döntöget, a franciák több mint kétharmada nem kér a politikusból. A francia sajtó már az elnök Watergate-ügyének nevezi a botrányt: vagyis arra számítanak, hogy Macron akár meg is bukhat.

Macront és szadista testőrét mentegette a francia miniszterelnök

Itthon2018.07.28, 09:13

Emmanuel Macron francia elnök volt biztonsági főnökének ügye "egyéni kisiklás", nem állami ügy - így mentegette főnökét Édouard Philippe francia kormányfő az Alexandre Benalla ügyével foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság meghallgatásán. Benalla, Macron testőrparancsnoka a földre tepert egy nőt és bántalmazott egy férfit egy májusi diáktüntetésen. Az eset óriási felháborodást váltott ki: a franciák 80 százaléka mondta, hogy sokkolta az ügy, az eddig is rekord népszerűtlen Macron megítélése még rosszabb lett. Az ügy súlyára jellemző, hogy a tekintélyes Le Figaro internetes oldalán (a legolvasottabb francia portálon) az első 11 (!) ...

Lemondta a Tour de France-szereplését Macron: parádézni akart, ehelyett bujkál

Nagyvilág2018.07.23, 20:42

Bujkálni kezdett Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szociopata testőrparancsnoka brutális ügye miatt. Még a Tour de France-szereplését is lemondta, pedig ott akart parádézni. Gérard Collomb francia belügyminiszter parlamenti meghallgatásán a Nemzetgyűlésben minden felelősséget Macronra hárított. Mint ismeretes Emmanuel Macron államfő testőrparancsnoka, Alexandre Bennalla egy május elsejei tüntetésen brutálisan megvert egy diákot.

Letartóztatták Macron pszichopata, kegyetlen testőrparancsnokát

Nagyvilág2018.07.21, 18:10

Letartóztatták Emmanuel Macron francia elnök testőrparancsnokát, aki - mint tegnap megírtuk - rendőrségi álruhában, egy maga fabrikálta sisakban passzióból kiment egy jelentéktelen május elsejei diáktüntetésre, kinézett magának egy egyetemistát és agyba-főbe verte. A szadista támadásról videófelvétel készült. Bevitték a rendőrségre a testőrparancsnok, Alexande Benalla barátját is, egy volt rendőrt, aki szintén az elnöki palota alkalmazottja volt.

Erőszakos, törvénysértő emberek botrányai Macron környezetében

Nagyvilág2018.07.20, 10:07

Ahogy tegnap megírtuk, Alexandre Benalla, a francia elnök testőrparancsnoka rendőrálruhában egy május elsejei, egyébként teljesen jelentéktelen diáktüntetésen nézelődött, majd össze-vissza vert és rugdosott egy egyetemistát. Ha végigtekintünk Macron elnöki ciklusának eddigi 15 hónapján és összeszedjük az ilyen jellegű botrányokat, egyértelmű: Emmanuel Macron környezetében több erőszakos személy is található, közöttük némelyek egyenesen bűnözők. Többségük egyébként migrációs hátterű.

Rendőrálruhában passzióból tüntetőt vert Macron testőrparancsnoka - videó!

Nagyvilág2018.07.19, 17:37

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség egy nyilvánosságra került videó alapján Emmanuel Macron francia államfő testőrparancsnoka ellen, aki májusban egy diáktüntetésen rendőrségi rohamsisakot viselve, rendőrálruhában egy tanulót brutálisan megvert. Macron nem volt hajlandó kirúgni agresszív biztonsági őrét, csak felfüggesztette két hétre, majd egyszerűen áthelyezte. Alexandre Benalla, a kegyetlen testőrparancsnok Macron személyes biztonsági szolgálatát vezette 2016 óta. Most pedig az is kiderült, hogy miután brutálisan összevert egy diákot, lebukott, utána ő irányíthatta a francia világbajnoki futballválogatott párizsi védelmét, oott ...

Hiába ugrált a lelátón, hiába dobolt focistákkal, Macron még népszerűtlenebb

Nagyvilág2018.07.18, 17:00

Az Odoxa francia közvélemény-kutató cég a válogatott világbajnoki győzelme után két nappal elkészítette legújabb felmérését a rekordnépszerűtlen elnökről, Macronról. Az eredmény Macron szempontjából lesújtó.

Letartóztatták Macron elnök korrupt országgyűlési képviselőjét

Nagyvilág2018.07.17, 15:26

Párizs egyik leggazdagabb elővárosa, Nanterre rendőrségére vitték, és bent tartották Thierry Solere-t, Emmanuel Macron pártja, a LaREM parlamenti képviselőjét. Solere képviselői védettségét hat nappal ezelőtt függesztette fel a francia országgyűlés. Azaz, nem telt el egy hét, és már le is tartóztatták. A gyanú szerint 2010 és 2013 között választási pénzekkel csalt, közpénzt lopott, és korrupcióval is gyanúsítják.

Miután transzvesztitákkal pózolt, afrobeatre táncolt egy nigériai night clubban Macron

Nagyvilág2018.07.13, 20:56

Ha kicsit udvariatlanul kezdenénk, megtehetnénk így is: nem a Francia Köztársaság udvari bolondjáról, hanem a Francia Köztársaság elnökéről van szó. A rekordnépszerűtlen Emmanuel Macron elnök ismét akcióban, hogy megküzdjön a népszerűségi mutatókkal. Egész Franciaország szakad a röhögéstől. 

Donald Trump: A bevándorlás maga alá gyűri Európát

Nagyvilág2018.07.12, 16:34

A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt volt, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-atlanti szövetség kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően.

NATO-csúcs: Nem kérnek az illegális migrációból

Nagyvilág2018.07.12, 11:21

Az illegális bevándorlás is központi téma volt a Brüsszelben zajló NATO-csúcson, ahol több ország is úgy nyilatkozott, a határokat meg kell védeni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a csúcsról azt mondta, Magyarország folyamatosan növeli hozzájárulását ahhoz is, hogy a NATO ereje növekedhessen. Kis-Benedek József szerint a NATO vezetésének katonai céljai teljesültek a brüsszeli csúcstalálkozón, s minden felvetett ponttal egyetértettek a tagállamok. 

Királyi pompával tartott végtelenül kínos beszédet Macron francia elnök

Nagyvilág2018.07.11, 17:53

Emmanuel Macron francia elnök július 9-én a francia Kongresszus (szenátus+ nemzetgyűlés) előtt tartott évértékelő és programbeszédet Versailles-ban. A francia államfő 2017-ben bejelentett ígéretéhez híven másodszor is összehívta a szenátorokat és a képviselőket. Macron hosszú másfélórás beszédben próbált a kritikákat eloszlatni és a nem egyszer bizonytalan és fizikailag túlhajszolt kormánytöbbséget próbálta egységre és mobilizációra ösztönözni. A magát nagyon modernnek mutató elnök a versailles-i beszédeivel ismét monarchikus vágyait árulta el. A rekordnépszerűtlen elnök korábban feleségét egy tipikus uralkodói címmel akarta kitünteetni, ...

Egyre több a botrány a francia elnök életvitele körül

Nagyvilág2018.07.06, 13:56

A Le Figaro közölte a legújabb felmérést Macronról. Népszerűtlenebb, mint valaha, soha francia elnök az adott periódusban – 15 hónappal a megválasztása után – nem volt még ilyen elutasított. Az elutasítás oka elég nyilvánvaló: soha ennyi és ilyen jellegű magánéleti botrány nem volt még francia elnök körül. 

Olaszország egyetlen migránst sem fogad vissza

Nagyvilág2018.06.29, 18:24

Olaszország nem fog visszafogadni a területén elsőként regisztrált, majd Németországban feltartóztatott egyetlen migránst sem – mondta Giuseppe Conte olasz kormányfő az uniós csúcs után. Emmanuel Macron francia államfő szerint Európának még sokáig kell együtt élnie a migrációs nyomással.

Meggyőzték: Macron már nem akar kvótát erőltetni a visegrádiakra

Nagyvilág2018.06.29, 07:55

Cseh diplomáciai források azt közölték csütörtök este, hogy Emmanuel Macron megértést mutatott a visegrádi országok migrációs álláspontja iránt. Orbán Viktor hívta össze a Visegrádi Négyeket (V4), ahol fogadták a francia államfőt az uniós tagországok vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete előtt. Macron szavakban alkalmazkodott a visegrádiakhoz, ami jól mutatja a bevándorlásellenes álláspontot képviselő országok erejét.

Újabb olasz pofon Merkelnek és Macronnak

Itthon2018.06.26, 13:37

Megint keményen bírálta Emmanuel Macront a közelmúltban felálló, új olasz kormány belügyminisztere, Matteo Salvini. Salvini a hétfői líbiai látogatását követő római sajtótájékoztatójában kifejtette, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnök, azért „rosszfiú" a média szerint mert nem vállalja 300 migráns áttelepítését Magyarországra, úgy Emmanuel Macron tizenötször rosszabb, hiszen ő viszont nem vállalja 9000 migráns átvételét Olaszországból. Az olasz és a francia kormány közötti nézeteltérés onnan fakad, hogy Olaszország kijelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó fogadni Soros György embercsempészekkel együttműködő álciviljeinek hajóit. 

Soros pénzén kémkedtek migránsbarát szervezetek a francia választók után

Nagyvilág2018.06.25, 13:44

Gilles-William Goldnadel, a Riporterek Határok Nélkül nevű sorosista szervezet volt franciaországi vezetője elismerte, hogy a bevándorláspárti spekuláns alapítványától kapott pénzt a francia emberek megfigyelésére költötték a tavalyi államelnök-választási kampány során.

Fenyegeti a migránsok beengedését elutasító országokat Macron

Nagyvilág2018.06.23, 19:49

Magyarországot is fenyegeti Emmanuel Macron francia elnök, egykori bukott szocialista gazdasági miniszter. Az új, baloldali spanyol miniszterelnököt fogadta Párizsban, aki újabb migránshajót enged kikötni. Erről Macron elismeréssel beszélt, ugyanakkor újabb zavaros tervvel állt elő: most Európán belüli, speciális hotspot-okat akar, viszont börtönszerűen bezárná oda a migránsokat.

Ez történt pontosan a Merkel-Macron találkozón

Nagyvilág2018.06.20, 13:24

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök véglegesítette az Európai Unió (EU) június végi csúcstalálkozójára készített német-francia javaslatokat, amelyekkel a két ország kormánya a közösség továbbfejlesztéséről folytatott vitának akar új lendületet adni. 

Merkel és Macron már szabadulna a migránsoktól

Nagyvilág2018.06.20, 08:00

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő megbeszélést folytattak a berlini kormány vendégházaként működő mesebergi kastélyban a német-francia kormánytalálkozó előtt. A fő téma a migráció volt. A német kancellár és a francia elnök az eddigi külpolitikai döntéshozatal és monetáris rendszer radikális átalakításával gyakorlatilag valamiféle Európai Egyesült Államok felé mozdulna el.

Drasztikusan csökkentheti Magyarország agrártámogatásait Brüsszel

Itthon2018.06.18, 18:03

Nyilvánosságra került az Európai Unió költségvetése, amely uniós szinten 5 százalékos közös agrárpolitikai (KAP) támogatás csökkentéssel számol. Az Európai Bizottság javaslata alapján Magyarország még ennél is rosszabbul járhat. Borítékolható, hogy az uniós agrárbüdzsé tervezete komoly feszültséget fog okozni a tagországok között.

Macron testőre és egy terroristákat bújtató bűnöző együtt FIFA-ztak

Nagyvilág2018.06.10, 15:15

A 20minutes online francia lap számolt be arról, hogy egy Twitterre feltöltött videó tanúsága szerint, Makao, Emmanuel Macron, francia elnök testőre és Jawad Bendaoud egy francia bűnöző, aki a gyanú szerint a 2015. november 13-i terrortámadások utolsó terroristáit bújtatta lakásán, jó barátságban vannak, hiszen együtt videojátékoztak nem is olyan régen.

Ismét tízezrek tüntetnek Emmanuel Macron reformpolitikája ellen Franciaországban

Nagyvilág2018.05.26, 16:39

Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.

Kukásautót loptak egy francia kormányellenes akcióhoz

Nagyvilág2018.05.25, 14:03

Kormányellenes forrongások kezdődtek Párizsban. Szemétszállítók egy lopott kukásautóval akartak szemetet szórni a francia államfő pártjának székháza elé, ahová több százan meg is próbáltak betörni.

Macron elismerte, hogy Oroszország megerősödött

Nagyvilág2018.05.25, 07:43

Franciaország elismeri Oroszország új nemzetközi szerepét, egyebek között a Közel-Keleten, jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal a Szentpétervárhoz közeli Sztrelnában.

Súlyos szakadás érzékelhető az Európát alkotó népek és Európai Unió között

Nagyvilág2018.05.21, 12:33

Az európaiaknak nincs ráhatásuk a saját ügyeikre. Tökéletes illusztrációja ennek a bevándorlás kérdése – nyilatkozta a Figyelőnek Bertrand Mathieu. A párizsi Sorbonne professzora arról is beszélt az interjúban, hogy súlyos szakadás érzékelhető az Európát alkotó népek és Európai Unió között. 

Orbán Viktor Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt Szófiában

Itthon2018.05.17, 10:28

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs middle on 3872 2581

Tízezrek tüntettek Párizsban Macron ellen

Nagyvilág2018.05.05, 20:25

Tízezrek vonultak Párizs utcáira Emmanuel Macron elnök politikája ellen tiltakozva - közölte a francia főváros rendőrsége.

Nem bírnak Macron erőszakos rendőrei a tiltakozó egyetemistákkal - videó!

Nagyvilág2018.05.01, 09:49

A párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének baloldali diákjai tiltakoztak Emmanuel Macron francia elnök egyébként erőtlen bevándorlási törvénye ellen. Nekik még ez a törvény is túl bevándorlásellenes. (Tudjuk, valójában messze nem az - sőt, inkább megengedő). A rendőrök el akarták rángatni a diákokat, de különösebben nem jártak sikerrel. Furcsa jelenet: egyszerre tűnnek a rendőrök agresszívnak és ügyetlennek is. 

Macron veszélyezteti az unió szavahihetőségét a bővítéspolitikában

Itthon2018.04.24, 14:15

Komolyan veszélyezteti az Európai Unió szavahihetőségét Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kijelentése, miszerint addig nem lehet a bővítéssel foglalkozni, amíg az Európai Unió belső reformjai be nem fejeződtek - közölte Deli Andor, a Fidesz-KDNP EP-képviselője.

A franciák többsége nem támogatja a vasutas sztrájkot

Gazdaság2018.04.18, 14:58

A kormány reformja miatt több mint két hete sztrájkoló francia vasutasoknak eddig nem sikerült a közvéleményt maguk mellé állítaniuk, s ezzel meghátrálásra késztetni a kormányt. Egy felmérés szerint a franciák 54 százaléka nem tartja jogosnak a megmozdulást. A vasutat rendszeresen használó utasokat képviselő mintegy harminc egyesület szerdán petíciót indított annak érdekében, hogy az állami vasúttársaság (SNCF) visszatérítse a bérleteik árát, a felhívást néhány óra alatt 40 ezren írták alá.

Emmanuel Macron is gratulált Orbán Viktornak

Nagyvilág2018.04.17, 13:54

A kétoldalú és az Európai Unión belüli együttműködésről írt Emmanuel Macron francia köztársasági elnök abban a levélben, melyet Orbán Viktornak küldött, gratulálva a magyarországi parlamenti választáson elért sikeréhez.

A Fehér Ház szóvivője szerint Macron hazudott

Nagyvilág2018.04.16, 19:08

A Fehér Ház szóvivője cáfolta Emmanuel Macron francia államfőt, aki egy vasárnapi televíziós interjújában azt állította: meggyőzte Donald Trump elnököt arról, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.

Egyre nagyobb bajban a francia elnök

Nagyvilág2018.04.16, 20:45

Az V. köztársaság történetének adott időszak (jelen esetben 11 hónapnyi elnökség után) legnépszerűtlenebb elnöke két televíziós interjúban is megpróbálta megmagyarázni Franciaország és persze saját maga lehetetlen helyzetét. 1958 óta nem volt ilyen francia elnök, aki ennyire elutasított lett volna saját hazájában. De Gaulle, Pompidou, Giscard d'Estaing, Mitterrand, Chirac és Sarkozy utódja kudarcot halmaz kudarcra. Még közvetlen elődje, az addigi legnépszerűtlenebb elnök, a szocialista Francois Hollande is elfogadottabb volt közel egy év után. A bukott szocialista gazdasági miniszter - saját főnökét, Hollande-t elárulva - pártonkívüüli ...

F1-es belépőket próbáltak kicsalni a francia First Lady nevében

Gphírek2018.03.31, 10:27

Az Ausztrál Nagydíjra szóló belépőkre és más előnyökre akartak szert tenni internetes csalók, akik a francia elnök feleségének email-címével éltek vissza. Brigitte Macron pert indított ellenük.

Prostitúcióból származó pénzből jönnek a migránsok Európába

Nagyvilág2018.03.29, 10:16

Niger közepén, a Száhel-övezetben található Agadez ősi városa, amely hagyományosan határt képez a Szahara és Fekete-Afrika között. A település az elmúlt évszázadokban a virágzó árukereskedelemről lett híres, most a migránscsempészet miatt vált hírhedtté.

A NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját

Nagyvilág2018.03.27, 21:52

A NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig az eddigi harminc helyett húsz főben maximálták. Az orosz diplomatákat kiutasító országok száma 25-re nőtt.

Bemutatjuk a taxisofőr-harapó politikusnőt, aki cenzúrázni akarja az internetet

Nagyvilág2018.03.19, 20:16

A rekordnépszerűtlen francia kormány miniszterelnöke, a bukott szocialista gazdasági miniszter, Macron elnök tanácsaival ellátva, Edouard Philippe internetcenzúrási törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé. Rasszizmusra hivatkozik, valójában Franciaországnak igazi problémája nem általában a rasszizmus, hanem az antiszemitizmus. Zsidó francia emberek ezrei menekülnek el Franciaországból, mert az első és másodgenerációs migránsok valósággal üldözik őket. Mindennaposak a támadások is. A törvényjavaslatról alapos cikkben számol be a 888. Mi arra emlékeztetjük olvasóinkat, hogy az egyik jelentéskészítő ki is valójában.

Rengeteg pénzből bővítik a párizsi Disneylandet

Gazdaság2018.02.28, 15:21

A párizsi Disneyland eléggé megsínyli azt, hogy a francia turizmus visszaesett a terrortámadások miatt. Ezért új, tematikus helyszínekkel bővítik a parkot. Ezt a Disney vezérigazgatója mondta, miután tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel.

Egyre népszerűtlenebb Emmanuel Macron

Nagyvilág2018.02.18, 18:17

Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg már csak a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.

Trump nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelné az amerikai hadsereget

Nagyvilág2018.02.07, 10:04

Az Egyesült Államokban a Pentagon (védelmi minisztérium) azt tervezi, hogy katonai díszszemlével ünneplik majd a hadsereget.

Macron felesége Franciaország királynőjének képzeli magát

Nagyvilág2018.01.09, 09:57

Emmanuel Macron, a bukott szocialista gazdasági miniszterből centristává átalakult politikus, vagyis a nyolc hónapja megválasztott francia köztársasági elnök valószínűleg saját házasságában alárendelt szerepet játszik, de ez magánügy. Viszont a felesége már többször tiltakozást váltott ki azzal, hogy az egész világon érvényes protokollt felrúgva nem hajlandó a választott vezető házastársaként viselkedni a közéletben, hanem úgy tesz, mintha maga is az állam egyik vezetője lenne.

Ezek tartják majd lázban a befektetőket 2018-ban

Archívum2018.01.02, 14:44

Bár ebben az évben téli olimpiát és labdarúgó-világbajnokságot is rendeznek, a piaci szereplőknek várhatóan ezek mellett lesz mire figyelniük a szurkolással párhuzamosan. A politikai bizonytalanságok és a globális növekedés ugyanis egyaránt tartogatnak izgalmakat 2018-ra.

A jemeni blokád teljes feloldására szólította fel Macron a szaúdi királyt

Nagyvilág2017.12.27, 14:26

A Jemen elleni blokád teljes feloldására szólította fel Emmanuel Macron francia elnök Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királyt a múlt héten folytatott telefonbeszélgetésük során – közölte szerdán a Reuters brit hírügynökséggel egy forrás az Élysée-palotából.

Kilenc benzines autója és hajója is van a nagy baloldali környezetvédőnek

Nagyvilág2017.12.17, 22:23

Nicolas Hulot francia baloldali környezetvédelmi és szolidaritásügyi miniszter az év végén kénytelen volt közzétenni a vagyonnyilatkozatát. Ahogy többi minisztertársa is. A bukott szocialista gazdasági miniszterből elnökké lett Macron kormánya ugyanis most először készítette el nyilatkozatát. Öt multimilliomos is van a kormányban, ami önmagában nem gond vagy meglepetés, hiszen ők valamennyien az üzleti életből jöttek. Ami érdekesebb, az egy hatodik miniszter, Nicolas Hulot vagyona, hiszen ő mindig a szerénységről, a személyes példamutatásról, a szegények istápolásáról és mindenekelőtt a környezet óvásáról papolt.

Gránátot hajítottak francia katonákra

Nagyvilág2017.11.28, 09:59

Gránátot hajítottak francia katonákra Burkina Fasóban, három civil megsebesült a fővárosban, Ouagadougouban, nem sokkal Emmanuel Macron francia elnök érkezése előtt – közölte kedden a Radio France Internationale (RFI).

Franciaország is ragaszkodik az atomenergiához

Nagyvilág2017.11.08, 12:01

Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy Franciaország nem tudja a lakossági energiaellátásban 2025-ig 50 százaléka csökkenteni a nukleáris energia arányát, ahogy azt az energetikai átmenetről szóló törvény előírja.

Lejtmenet: a franciák többsége elégedetlen Macron borzalmas első félévével

Nagyvilág2017.11.05, 21:59

Vasárnap a France2 közszolgálati televízió tette közzé azt a közvélemény-kutatást, amely szerint a franciák közel kétharmada, 59 százaléka elégedetlen Emmanuel Macron francia államfő első féléves tevékenységével, és csupán alig 35 százaléka elégedett vele, az emberek hat százalékának pedig nincs véleménye a kérdésben. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen botrányt botrányra halmoz a magát centristának mondó francia elnök, egykori bukott szocialista gazdasági miniszter. 

Orvos vagyok, bármikor jogom van látni téged meztelenül!

Nagyvilág2017.10.21, 16:37

Újabb részletek derültek ki a szexuális zaklatással vádolt francia kormánypárti képviselő ügyében. A civilben fogorvos képviselő rendszeresen fogdosta az asszisztensnő melleit, megpróbálta levenni a melltartóját. A nő végül akkor jelentette fel, amikor azt mondta neki: "Orvos vagyok, bármikor jogom van látni téged meztelenül".