emberrablás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendõrség
- gyilkosság
- kékfény
- Nigéria
- krimi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Natascha Kampusch másik elrablóját keresik
Egy osztrák bizottság a Natascha Kampusch-ügy új elemzését javasolta. Az osztrák lányt 10 éves korában rabolta el, majd nyolc éven át tartotta fogva egy férfi, akinek most a társát keresik.
Elraboltak és láncon tartottak egy idõs férfit Felgyõn
A 76 éves férfirõl azt feltételezték az elkövetõk, hogy ellopta az utánfutójukat. A férfi két nap után tudott elszökni.
- címkék:
- Felgyõ
- rendõrség
- kékfény
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Csütörtök hajnalban lépnek be Szíria területére a TEK munkatársai
A Miniszterelnökség közleménye szerint a terrorelhárítók megkapták a szíriai vízumot, és már kedden este megérkeztek a közel-keleti térségbe, ahol a hétvégén két magyart elraboltak. Korábban azt közölte a TEK, hogy munkatársai már kedd este megérkeztek az országba.
Felvételeket elemez az elrabolt magyarokat mentõ stáb
A Miniszterelnökség közleménye szerint a TEK válságstábja beszerezte annak a telephelynek az ipari kamerás felvételeit, ahol a Szíriában elrabolt magyarok dolgoztak és ahonnan elhurcolták õket. A TEK szerint jók az esélyek a túszhelyzet békés megoldására, a szíriai magyar nagykövet pedig csütörtökön utazik a térségbe.
Késlekedik az elrabolt magyarokat mentõ akció
Nem kaptak vízumot a Terrorelhárítási Központ munkatársai Szíriába, ezért egyelõre nem tudtak a közel-keleti országba utazni, hogy segítsenek az elrabolt magyarok megkeresésében.
Életben vannak a Szíriában elrabolt magyarok
A terrorelhárítás információi szerint jelen pillanatban nem fenyegeti életveszély a Szíriában szombatra virradóra elrabolt két magyar állampolgárt - közölte a Miniszterelnökség.
Szíriába utazhat a TEK az elrabolt magyarok megmentésére
Két magyar állampolgárt raboltak el Szíriában ismeretlen fegyveresek - közölte a Miniszterelnökség szombaton. Az emberrablás részletei egyelõre nem ismertek, de Szíriába az ott dúló harcok miatt a Külügyminisztérium már korábban sem javasolta a beutazást. A kormány délután közölte, hogy a Terrorelhárítási Központ emberei készek Szíriába utazni a magyarok kiszabadítása érdekében.
- címkék:
- Szíria
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Évekre elítélték egy elrabolt nõt prostitúcióra kényszerítõ banda tagjait
Három-három év börtönbüntetésre ítélt a Kecskeméti Városi Bíróság elsõ fokon három vádlottat. A vádlottak egy nõt erõszakkal az autójukba ültettek, egy lakásban bezárva tartották, és prostitúcióra akarták kényszeríteni. Negyedik, többszörösen visszaesõ társuk öt év fegyházat kapott.
- címkék:
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Hat hónap után engedtek szabadon egy brit nõt szomáliai emberrablók
Szerdán szállítják vissza Európába azt a brit nõt, akit még szeptemberben raboltak el szomáliai kalózok egy kenyai üdülõhelyrõl. A nõ, akinek a férjét a szeptemberi támadásban megölték, azt mondta, a körülményekhez képest jól van.
Turistákat raboltak el és lõttek agyon Maliban
Fegyveresek lõttek agyon egy német turistát Timbuktuban, Mali fõvárosában, három másik külföldi turistát pedig elraboltak.
- címkék:
- Mali
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Elrabolták a venezuelai baseballtehetséget
Ismeretlen fegyveresek elrabolták Wilson Ramost, az észak-amerikai profi ligában (MLB) érdekelt Washington Nationals venezuelai baseballosát.
- címkék:
- baseball
- emberrablás
- MLB
- Címkefelhõ »
Visszafoglalták hajójukat a szomáliai kalózoktól a tajvani halászok
A tengerbe zuhantak azok a szomáliai kalózok, akik még a múlt héten raboltak el - legénységével együtt - egy tajvani halászhajót. A halászok azonban összefogtak elrablóik ellen, és visszafoglalták a jármûvet.
Meghalt egy mozgássérült francia nõ a szomáliai emberrablók fogságában
A francia külügyminisztérium tájékoztatása szerint valószínûleg életét vesztette egy francia nõ, akit egy kenyai üdülõhelyrõl raboltak el szomáliai emberrablók még október elején. A 66 éves mozgássérült nõ utolsó stádiumban lévõ rákban és szívelégtelenségben szenvedett.
Szomáliai emberrablók támogatásával gyanúsítanak két britet Kenyában
A kenyai hatóságok szerint egy szomáliai iszlám katonai csoport rabol el sorozatosan tengerparti üdülõhelyekrõl és menekülttáborokból külföldi állampolgárokat. Két britet is azzal gyanúsítanak, hogy a szervezethez tartoznak.
Terjednek a virtuális emberrablások Mexikóban
Terjed a virtuális emberrablás Mexikóban. Az új módszer a bûnbandák által a társadalomban keltett félelemre alapoz. A bûnözõk nem is találkoznak a telefonon keresztül irányított áldozatokkal.
Elitiskolában tanult üzletember állhat a hamis nyakbombás támadás mögött
Egy háromgyerekes családapa lehetett az a maszkos támadó, aki két hete hamis bombát erõsített egy 18 éves ausztrál lány nyakára. A férfi, aki vélhetõleg a tinilány családját akarta megzsarolni, a támadás óta az Egyesült Államokba szökött, de az FBI kommandósai hétfõn õrizetbe vették. A rendõrség továbbra sem tudja, mit akart a támadó a lány nyakra kötött álbombával, de elképzelhetõ, hogy üzleti viszály áll az ügy hátterében.
Rákapott a sarcolásra az üres zsebû al-Kaida
Támogatóit elrettentõ emberrablást, fosztogatást is egyre gyakrabban vállal az al-Kaida terrorszervezet, mert fogytán vannak pénzügyi tartalékai. Más jelek is utalnak arra, hogy a csoport meggyengült Oszama bin Laden májusi meggyilkolásával. Hiába mértek azonban csapást az amerikaiak és szövetségeseik az al-Kaida afganisztáni és pakisztáni szárnyára, néhány kulcsszereplõt még nem tudtak kiiktatni. A szervezetet az internet bin Ladenje élesztheti fel.
Emberölésért és fegyvertartásért ítéltek el egy tizennégy éves amerikai fiút Mexikóban
Elkábították és megfenyegették - ezzel védekezett az a tizennégy éves amerikai fiú, akit emberölésért és emberrablásért kedden három év börtönre ítéltek Mexikóban. A fiú bevallotta: részt vett négy ember megölésében.
Kiszabadult az egyik Pakisztánban elrabolt Mol-dolgozó
Elengedték fogvatartói az egyik még januárban elrabolt helyi Mol-alvállalkozó alkalmazottját Pakisztánban. A helyi rendõrség szerint az elrabolt mérnök és sofõrje is kiszabadult, a Mol tájékoztatása szerint azonban csak az egyikük.
- címkék:
- Pakisztán
- emberrablás
- Mol
- Címkefelhõ »
Árvák elrablásával vádol több országot a líbiai hatalom
A líbiai kormányban állítólag név szerint tudják, ki az a mintegy száz árva gyerek, akit a hatóságok szerint olasz, francia vagy török hajókon raboltak el Miszráta városából, a Kadhafihoz hû erõk és a felkelõk harcai idején.
Hazahozták Thaiföldrõl a terrorelhárítók által kiszabadított magyar fiatalt
Péntek délután Magyarországra érkezett az a fiatalember, akit májusban raboltak el Thaiföldön, majd egy hét tárgyalás után a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szabadítottak ki.
Több mint ötven embert szabadítottak ki mexikói drogkartellek fogságából
A mexikói hatóságok 51 embert, köztük 24 külföldit szabadítottak ki mexikói drogkartell fogságából az ország északkeleti részén. A két rivális kartell, a Los Zetas és az Öböl-kartell az utóbbi idõben több olyan buszt is eltérített, amelyeken az Egyesült Államokba tartó bevándorlók utaztak.
- címkék:
- Mexikó
- emberrablás
- drogkartell
- Címkefelhõ »
Nyugdíjasok rabolták el az orosz szoftverguru gyermekét
Egy család, a nyugdíjas szülõk és a fiuk, valamint annak két barátja rabolta el a húszéves Ivan Kaszperszkijt, akinek apja a vírusirtó és egyéb biztonsági szoftverekre szakosodott, Kaspersky Lab néven ismert cég alapító tulajdonosa. A szoftverguru gyermekét végül az orosz hatóságok szabadították ki.
Elrabolták az orosz szoftvermágnás, Kaszperszkij fiát
Jevgenyij Kaszperszkij orosz szoftvervállalkozó fia eltûnt Moszkvában, orosz források szerint elrabolhatták, adta hírül a BBC.
Tulajdonosával együtt raboltak el egy autót Gyõrben
Õrizetbe vette az osztrák rendõrség azt a két román gyanúsítottat, akik még csütörtökön raboltak el egy autót Gyõrbõl - a jármû tulajdonosával együtt. A két férfi ellen rablás és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
- címkék:
- Gyõr
- kékfény
- emberrablás
- autólopás
- Címkefelhõ »
Észt turistákat raboltak el Libanonban
Hét, biciklitúrán lévõ turistát rabolhattak el a Libanon keleti részén lévõ Bekaa-völgy egyik városában szerdán.
- címkék:
- Libanon
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Egymillió eurót követel Natascha Kampusch Ausztriától
Egymillió eurós kártérítést követel az osztrák államtól Natascha Kampusch. Ügyvédje szerint a rendõrségnek már 1998-ban rendelkezésére álltak a lány elrablójához vezetõ nyomok.
Kiadták Amerikának az emberrablási kísérlettel gyanúsított magyart
Kiadtak az osztrák hatóságok az Egyesült Államoknak egy, a tengerentúlon emberrablási kísérlettel gyanúsított magyar férfit.
Feladta magát a 23 éve elrabolt amerikai lány "hamis anyukája"
Az interneten keresztül adta fel magát az a csecsemõrabló asszony, aki 23 éve ellopott egy gyereket egy New York-i kórházból. A nõ vélhetõen azért vitte magával a gyereket 1987-ben, mert a sajátját elveszítette, a lány azonban két évtized után gyanút fogott, és megtalálta igazi szüleit. A hamis anyukát az FBI nagy erõkkel kezdte keresni, a körözésnek pedig az asszony vasárnap vetett véget, amikor jelentkezett a rendõrségen.
Mol-alkalmazottakat öltek meg egy pakisztáni támadásban
Támadás érte a Mol pakisztáni leányvállalatának konvoját az ázsiai ország északnyugati részén - jelentette az AP hírügynökség. A támadásban a magyar olajipari vállalat 2 alkalmazottját megölték, kettõt pedig elhurcoltak, a konvojt védõ 4 katonát szintén megölték. Az áldozatok és az elrabolt emberek mind pakisztáni állampolgárok voltak.
"Az ember megszokja, hogy lánc végén lóg" - Papp István szabadulásáról
A magány és a bizonytalanság volt a legnehezebb a szudáni fogságban Papp Istvánnak, akit októberben raboltak el emberrablók. Az ENSZ-békefenntartó szerint semmit nem érzett, amikor többször is eljátszották a kivégzését. Papp István a LifeNetworknek nyilatkozott szudáni fogságáról és szabadulásáról és arról, hogy akkor erõsödött meg, amikor már halálhírét keltették.
- címkék:
- Papp István
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Papp István munkahelyi balesetnek tekinti az elrablását
Megfogalmazása szerint munkahelyi balesetnek tekinti az elrablását Papp István, akit 91 nap után engedtek el a fogvatartói Szudánban. Az ENSZ-alkalmazott a Magyar Nemzetnek elmondta, biztos abban, hogy nem politikai indítékai voltak az elrablóinak, pusztán üzletrõl volt szó.
- címkék:
- Papp István
- emberrablás
- Címkefelhõ »
A szabadítási kísérlet közben meghalt két francia túsz Nigerben
Péntek este két embert elraboltak Niger fõvárosából. A francia katonák üldözõbe vették a túszejtõket, végül mindkét férfit halva találták az emberrablókkal vívott összecsapás helyszínén.
Emberrablókat fogtak a rendõrök Budapesten
Még novemberben fosztottak meg személyi szabadságától egy embert rövid idõre Budapesten. Az emberrablás utolsó gyanúsítottját csütörtökön fogták el.
- címkék:
- Budapest
- kékfény
- emberrablás
- Címkefelhõ »
"Ki lehetett képezve az ilyen helyzetekre" - részletek a szudáni magyar túsz megmentésérõl
Erõszak alkalmazása nélkül sikerült kiszabadítani a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-alkalmazottat a világszervezet egyik szóvivõje szerint, az azonban nem világos, hogy bárki fizetett-e a túszejtõknek. Az [origo]-nak a szudáni ENSZ-misszió szóvivõje azt mondta, hogy Papp István fizikai sérülések nélkül megúszta a dolgot, és korábbi katonatisztként valószínûleg fel volt készítve a megpróbáltatásokra.
Illegális bevándorlókat raboltak el Mexikóban
Fegyveresek megtámadtak egy vonatot Dél-Mexikóban, és mintegy száz illegális közép-amerikai bevándorlót elraboltak csütörtökön. A mexikói kormány még nem kommentálta a hírt.
Az a legizgalmasabb, amit Natascha Kampusch elhallgat
Múlt héten jelent meg magyarul a pincében fogva tartott osztrák lány, Natascha Kampusch 3096 nap címû könyve, amiben nyolc és fél évig tartó fogságáról számol be meglepõen hideg fejjel és elemzõen. Natascha Kampusch története nemcsak azért egyedülálló, mert egy ember majdnem egy évtizeden keresztül a külvilág sejtése nélkül tarthatott fogva a pincében egy másik emberi lényt, hanem azért is, mert ennél az esetnél is bebizonyosodott, hogy a médiagépezet nem rest bárkibõl rövid úton celebet csinálni. Kár, hogy ez a történet már hiányzik a könyvbõl.
A gyilkos, a cellatárs és a testõr - így fuccsolt be a magyar emberrablás Los Angelesben
Egy orosz maffiózó megbízásából akarta elintézni Los Angeles-i áldozatát az amerikai hatóságok szerint az a magyar, akit három társával a múlt héten vádoltak meg emberrablás és zsarolás elõkészületével. Az [origo] birtokába került FBI-akták szerint az akciót kitervelõ férfi visszaesõ bankrabló volt, aki cellatársával és testõreivel akarta elvégeztetni a piszkos munkát. Csapatukat azonban már az akció kezdetén feldobta az FBI-nak a szervezéssel megbízott alvilági kapcsolat, így a bûntény minden részletét sikerült dokumentálni. Ismerje meg a kudarcba fulladt emberrablás szereplõit és az elbukott akció történetét!
Rablógyilkossággal is gyanúsítják a Los Angeles-i összeesküvés magyar vezérét
Ausztriai rablógyilkossággal is gyanúsítják a Los Angeles-i emberrablás miatt Bécsben elfogott magyart. Állítólag egy negyven évvel ezelõtti kettõs rablógyilkosság egyik tettese volt, most DNS-minta alapján vizsgálják az érintettségét.
Újabb gyanúsítottat fogtak el a bárban visszatartott turisták ügyében
Elfogták a társát - egy nõt - annak a fõvárosi férfinak, akit emberrablás gyanújával vettek õrizetbe, miután egy erzsébetvárosi éjszakai klubban fogva tartottak két spanyol turistát egy jelentõs összegû számla miatt. Akkor engedték csak el õket, amikor az egyikük felvette és átadta a kért mennyiségû pénzt.
Emberrablás miatt nyomoznak a bárban tartott spanyol turisták ügyében
Emberrablással gyanúsít a rendõrség egy 23 éves férfit és eddig ismeretlen társát, akik csak azután engedtek el két spanyol állampolgárt egy erzsébetvárosi szórakozóhelyrõl vasárnap hajnalban, hogy kifizettetek velük egy tetemes számlát.
Egy év után engedtek el egy brit házaspárt a szomáliai kalózok
Majdnem pontosan egy évet töltött a szomáliai kalózok rabságában egy brit nyugdíjas házaspár, akiket tavaly novemberben raboltak el vitorlás hajukkal. Paul és Rachel Chandlert vasárnap engedték szabadon, állítólag busás váltságdíjáért cserébe.
Magyarokat vádolnak összeesküvéssel Los Angelesben
Két magyar, egy osztrák állampolgár és egy arizónai férfi ellen emeltek vádat pénteken a Los Angeles-i szövetségi bíróság elõtt A vád szerint a csoport tagjai el akartak rabolni egy amerikai üzletembert, akitõl ötmillió dollárt akartak szerezni. Egyiküket akár 60 éves börtönbüntetésre is ítélhetik.
Tömegsírban találtak meg 18 elrabolt mexikói turistát
Drogkartellek közötti leszámolás áldozatává válhatott az a 18 mexikói turista, akiket egy tömegsírban találtak meg a mexikói hatóságok. A sírhoz egy internetes videó vezette el a rendõröket, amelyen vélhetõen a turisták gyilkosai vallottak a mészárlásról. A gyilkosokat azóta szintén utolérte a bosszú, az õ holttestüket is megtalálták a tömegsír mellett.
Megszólaltak a magyar békefenntartó szudáni elrablói
A Terrorelhárító Központ munkatársainak sikerült felvenniük a kapcsolatot azokkal az emberrablókkal, akik október 7-én magukkal vitték Papp Istvánt, az ENSZ békefenntartóját - írja a Hvg.hu. A lap szerint a magyar férfi utáni kutatásban a Magyar Iszlám Közösség is segédkezik, az õ jelzésükre válaszoltak az emberrablók.
Jól van, de a maláriától fél a Szudánban elrabolt magyar
Egy hatalmas károkat okozó szudáni piramisjátékra akarták felhívni a világ figyelmét azok az emberrablók, akik múlt pénteken elraboltak egy magyar ENSZ-alkalmazottat Dárfúrban - közölte a Külügyminisztérium. Az emberrablók telefonon jelentkeztek be az ENSZ-nél, és megengedték, hogy az épp ott tárgyaló kairói magyar nagykövet beszéljen az elrabolt Papp Istvánnal.
Kapcsolatba lépett az elrabolt magyar békefenntartóval egy rádió
Papp Istvánt egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva egyenruhások. Sejtése szerint egy helyi piramisjáték áll az elrablása mögött.
- címkék:
- Szudán
- emberrablás
- békefenntartó
- Címkefelhõ »
Nem jelentkeztek még a magyar békefenntartó elrablói
Még nem jelentkeztek, és váltságdíjat sem követeltek a Dárfúrban elrabolt magyar békefenntartó elrablói. Papp Istvánt az ENSZ-BT küldöttség szudáni kétnapos látogatásának elsõ napján, csütörtök este hurcolták el a szudáni El-Fasehrben.
- címkék:
- Szudán
- emberrablás
- békefenntartó
- UNAMID
- Címkefelhõ »
Rutinos magyar békefenntartót raboltak el Szudánban
Elraboltak egy magyar ENSZ-alkalmazottat Szudánban - közölte Külügyminisztérium. Az elrabolt Papp István egy vele készült augusztusi interjú szerint az egyik legrutinosabb magyar békefenntartó volt. Szudánban az ENSZ gyerekkatonák leszerelésével foglalkozó programjában vett részt.
- címkék:
- Szudán
- emberrablás
- Címkefelhõ »
Elraboltak 22 mexikói turistát Acapulcóban
Huszonkét mexikói turistát raboltak el a mexikói Acapulcóban, a gépgyári alkalmazottak sorsa egyelõre ismeretlen.
- címkék:
- Mexikó
- emberrablás
- Címkefelhõ »