emberi jogok

címke rss

A pápa és Bush is felkerült az emberi jogi szégyenfalra

Nagyvilág2007.05.17, 18:27

Szégyenfalat állított össze a Human Rights Watch jogvédő szervezet azokról a vezetőkről, akik a szervezet szerint komoly fenyegetést jelentenek az emberi jogokra nézve. A listán szerepel a pápa, aki a HRW szerint a homoszexuálisok jogai ellen lobbizott, valamint George Bush amerikai elnök, amiért programja az önmegtartóztatásra fekteti a hangsúlyt az AIDS elleni küzdelemben, de ott van a szégyenfalon az iráni elnök, a lengyel oktatási miniszter és egy filippínó képviselő neve is.

Emberjogi szervezetek kiközösítenék Fehéroroszországot

Nagyvilág2007.05.02, 23:53

Több mint negyven emberjogi szervezet szólította fel szerdán az ENSZ tagállamait: ne válasszák meg Fehéroroszországot az Emberi Jogi Tanács tagjának az emberi jogok ottani siralmas helyzete miatt.

Kuba hajlandó tárgyalni az emberi jogokról

Nagyvilág2007.04.03, 19:02

A spanyol külügyminiszter havannai látogatása alkalmával Kuba kinyilvánította hajlandóságát, hogy tárgyaljon az emberi jogok helyzetéről Spanyolországgal, ami számára az egyik legérzékenyebb téma a külföldi bírálatok miatt. Az Európai Unióval szükséges párbeszéd még várat magára.

Hitelét vesztett USA-val verseng a súlytalan EU

Nagyvilág2007.01.15, 12:57

Lesújtó az emberi jogok helyzet a világ majdnem minden táján - nagyjából ez a tanulsága a Human Rights Watch (HRW) nevű amerikai jogvédő szervezet éves jelentésének. A HRW a terrorizmus elleni háborúban szinte minden határt átlépő USA és a még saját állampolgárai előtt is titkolózó, lomha EU mellé a szégyenpadra ültette többek között a Libanont vérbe borító Izraelt és a független szervezeteket elnyomó Oroszországot is.

Mandela kapta az AI "A lelkiismeret nagykövete" díját

Nagyvilág2006.11.01, 19:34

Nelson Mandela, az apartheid ellenes harc hőse kapta szerdán az Amnesty International emberjogi szervezet "A lelkiismeret nagykövete" díját, amiért erkölcsi irányt mutatott az emberi jogok megsértésétől szenvedő világban.

Orbán nemzetközi következményekre figyelmeztet

Itthon2006.10.26, 11:06

A Fidesz elnöke szerint súlyos törvénysértéseket követtek el a rendőrök a hétfői tiltakozások és zavargások során, és ennek nemzetközi következményei lesznek. Csütörtökön Berlinben Orbán Viktor azt mondta, a német fővárosban is jelezni akarják, hogy a Fidesz a demokrácia, az emberi jogok és az emberek oldalán áll.

Nem szállhatnak le a deportáltakat szállító gépek Grúziában

Nagyvilág2006.10.09, 16:01

A grúz elnök megtiltotta, hogy Tbiliszi repülőterén olyan gépek szálljanak le, amelyek Oroszországból kitoloncolt grúzokat szállítanak. Az elnök szerint Oroszország súlyosan megsérti az emberi jogokat azzal, hogy a két ország viszonyának megromlása miatt ilyen akciókat hajt végre.

Háborús bűnökkel vádolják a Hezbollahot

Nagyvilág2006.09.14, 13:44

Háborús bűnökkel vádolja a Hezbollahot az Amnesty International. A libanoni síita szervezet a jogvédők szerint súlyosan megsértette az emberi jogokat, amikor a nyári konfliktus alatt izraeli polgári célpontokat lőtt rakétáival. A jogvédők korábban Izraelt is elmarasztalták a civil célpontok elleni támadások miatt.

Törököket lehúzó jelentésről vitázik az EP

Nagyvilág2006.09.04, 16:51

Várhatóan hétfőn kezdődik vita az Európai Parlamentben arról a jelentésről, amely elmarasztalóan szól az uniós csatlakozásra váró Törökországról. A jelentés készítői szerint Ankara egyebek mellett túl lassú volt a különböző emberi jogok kiterjesztésében az elmúlt egy évben.

80 éves a diszkrét terror színpadias parancsnoka

Nagyvilág2006.08.04, 17:35

Jövő héten lesz 80 éves Fidel Castro kubai elnök, a legrégebb óta hivatalban lévő államelnök. Castrót sokan bírálják vaskézzel elnyomó rendszere, az emberi jogok semmibe vétele, több tízezer ellenzéki és emigráns halála, a kubaiak mindennapossá vált megfélemlítése miatt. Csodálói ugyanakkor állítják, Castro rendkívül karizmatikus, magával ragadó egyéniség, akinek minden szava kincs, lelkesedése és életereje pedig határtalan. Az [origo]-nak nyilatkozó kubai emigráns szerint Castro nem csak a kubai kultúrát és történelmet pusztította el, de azt is bebizonyította 47 éves uralma alatt, hogy nála senki nem gyűlöli jobban a kubaiakat.

Összedugják fejüket a világ főnökei

Nagyvilág2006.07.14, 09:00

Mi a fontosabb, a terroristák legyőzése vagy az, hogy harminc év múlva is legyen áram a konnektorban? Ehhez hasonló nagy kérdésekről tárgyalnak a hétvégén Szentpéterváron a fejlett ipari államok és Oroszország vezetőit tömörítő G8-csoport tagjai. Az [origo] összeállításának első oldalán megtudhatja, mire érdemes figyelni az idei csúcstalálkozón, a további oldalakon pedig világpolitikai elemzővé avanzsálva osztályozhatja az emberiség kihívásait.

Zarkávi miatt kerülhet bajba egy szlovák firkáló

Nagyvilág2006.06.20, 14:53

Három évig terjedő börtönbüntetést kaphat az a szlovák, aki Abu Muszab az-Zarkávi júniusban likvidált al-Kaida vezért dicsőítette egy feliraton. Az ismeretlen tettest emberi jogok elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Sólyom kényes egyensúlyra törekszik Bushnál

Itthon2006.06.19, 17:51

Kritikát és bírálatot nem kap majd George Bush amerikai elnök a magyar köztársasági elnöktől, de Sólyom Lászlónak lesznek észrevételei az emberi jogokkal kapcsolatban. Mint a magyar államfő szóvivőjétől megtudtuk, Sólyom kényes egyensúlyra törekszik a megbeszélés alatt, hogy a közleményében beígért eszmecsere ne bosszantsa fel az amerikai elnököt.

Lepattannak a Lamperthet érő bírálatok

Itthon2006.05.18, 12:18

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitatott hatósági ügyek sorát tartalmazó nyílt levélben bírálta Lamperth Mónika belügyminisztert, és azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy az új kormányban már ne kapjon helyet. A miniszterelnök közölte, nem kíván válaszolni a nyílt levélre, az emberi jogokat kiemelt ügyként kezelő SZDSZ egyik ügyvivője pedig azt mondta, Lamperth Mónika belügyminisztersége a párt egyetlen fórumán sem merült fel.

Kuba védheti az emberi jogokat, mi nem

Nagyvilág2006.05.10, 17:42

Magyarország nélkül tartja meg első ülését június 19-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, amely a sokat bírált Emberi Jogi Bizottságot váltja fel. A Tanács 47 tagját kedden választották meg. A magyarok nem kaptak elegendő szavazatot, míg a kelet-európai régióból a csehek, a lengyelek és a románok is képviseltethetik magukat a testületben.

Elkészült az ENSZ terrorizmus elleni stratégiája

Nagyvilág2006.05.03, 09:11

Globális terrorizmus-elleni stratégiát terjesztett az ENSZ elé szerdán Kofi Annan főtitkár. A dokumentumban a biológiai fegyverek elleni harcra, a terroristák növekvő mértékű internet-használatára, valamint az emberi jogok védelmére helyezte a hangsúlyt.

Meghosszabbította az Irán elleni embargót az USA

Nagyvilág2006.03.14, 06:58

A terrorizmus támogatására, az emberi jogok elnyomására, és az atomfegyver megszerzésére való törekvésre hivatkozva meghosszabbította az Irán ellen 11 éve bevezetett embargót az USA. A szankciók tiltják a két állam közötti kereskedelmet.

A magyarokat is bírálja az USA, de saját jogsértéseiről hallgat

Nagyvilág2006.03.09, 14:14

A rendőri túlkapásokat, a családon belüli erőszakot és a kormányzati médiabefolyást tartja Magyarország legfőbb problémáinak az amerikai külügyminisztérium emberi jogokról szóló éves jelentése. A dokumentum leginkább Kínát, Észak-Koreát, Burmát, Iránt, Kubát marasztalja el az emberi jogok megsértése miatt, de egy szót sem ejt az Afganisztánban, Irakban vagy éppen a guantánamói amerikai támaszponton elkövetett jogsértésekről.

Washington: Sérültek az emberi jogok Magyarországon

Nagyvilág2006.03.09, 08:55

Magyarországon általános az állampolgárok emberi jogainak a tiszteletben tartása, néhány területen azonban akadtak gondok az Egyesült Államok külügyminisztériumának a 2005-ös év emberi jogi helyzetét taglaló, szerdán közzétett jelentése szerint.

Ráment a lengyel nő látása az abortusztilalomra

Nagyvilág2006.02.08, 14:13

Európai bíróságon harcol a szigorú lengyel abortusztörvény ellen az az asszony, akitől annak ellenére megtagadták a művi terhességmegszakítást, hogy veszélyben volt a szeme világa - írja a Guardian. Az eleve rövidlátó nő látása a szülés után annyira megromlott, hogy leszázalékolták, és a teljes megvakulás fenyegeti. Hiába indított pert hazájában a terhesség folytatását javasló orvos ellen, a keresetet elutasították. Ezért az emberi jogok európai bíróságához fordult.

Az EU is megsérti az emberi jogokat

Nagyvilág2006.01.25, 16:36

Nincs olyan része a világnak, ahol ne érné valamilyen súlyos sérelem az emberi jogokat, derül ki a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet éves jelentéséből. A HRW szerint a terrorizmusellenes fellépésre való hivatkozás Egyesült Államok által teremtett divatja a világ minden részén a kisebbségek elnyomását, a szabadságjogok korlátozását hozta magával. De ott is megtalálják az emberek kiszipolyozásának módját, ahol nem divat a terrort emlegetni.

A Human Rights Watch bírálja Amerikát

Nagyvilág2006.01.18, 20:14

A kínzás és a megalázó bánásmód szándékos alkalmazása az Egyesült Államok terrorizmusellenes politikájában az elmúlt évben aláásta az emberi jogok globális védelmének ügyét a New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) szerdán közzétett éves jelentése szerint.

A nemzetközi jogot sérti a CIA-gépek beengedése

Nagyvilág2005.12.05, 14:26

Egy amerikai jogi szakvélemény szerint megsértik a nemzetközi jogot azok az országok, amelyek engedélyt adnak a CIA fogolygépeinek, hogy leszálljanak területükön. A Guardian által idézett szöveg szerint ezek az államok, az USA-hoz hasonlóan felelősek, ha a CIA gépei valóban az emberi jogok megsértéséhez asszisztálnak. Az amerikai külügyminiszter hétfőn tagadta, hogy az USA ilyen célra használna fogolyszállító gépeket.

Hiába keménykedik, lassú és tehetetlen az EU

Nagyvilág2005.12.02, 10:33

Példátlanul kemény büntetéssel, a szavazati jog korlátozásával fenyegette meg az EU azokat a tagállamokat, amelyekről bebizonyosodik, hogy területükön titkos, az emberi jogokat megsértő CIA-börtönök működtek. Kende Tamás nemzetközi jogász szerint szinte elképzelhetetlen, hogy az EU ilyen drasztikus eszközhöz nyúljon, de a blöffölésre utal az Unió eddigi gyakorlata is. Az EU csak pár esetben büntette meg komolyan tagországait, és mindegyik több éves, néhol évtizedes huzavonát zárt le. Politikai szankciókkal pedig csak egyszer próbálkozott Brüsszel, csúnyán fel is sült. Egy brit elemző szerint az EU egész egyszerűen nem olyan ütős.

Az EU-ban is sértik a bevándorlók jogait

Nagyvilág2005.11.24, 16:13

Az Amnesty International jogvédő szervezet adatai szerint az uniós tagországokban is gyakran sérülnek az emberi jogok - legtöbbször a terrorizmus elleni harc nevében és a bevándorlási ügyek kapcsán. A jogvédők ezért felszólították az EU tagországait, hogy tartsák be a korábban vállalt nemzetközi megállapodásokat.

Atommal fenyeget Észak-Korea az ENSZ-rovó miatt

Nagyvilág2005.11.22, 08:00

Nukleáris elrettentő erejének megezerszerezésével fenyegetőzött Észak-Korea mivel az ENSZ nemrégiben "súlyos aggodalmát" fejezte ki amiatt, hogy a külvilágtól hermetikusan elzárt országban megsértik az emberi jogokat.

Kubát bírálta a cseh külügyminiszter

Nagyvilág2005.11.10, 19:28

Csehország továbbra is nyomást kíván gyakorolni Kubára, hogy a Fidel Castro vezette kommunista rendszer tartsa tiszteletben az emberi jogokat - jelentette ki csütörtökön a cseh külügyminiszter.

Sólyom: merjünk középhatalom lenni!

Itthon2005.08.20, 12:09

Először beszélt állami ünnepségen az új köztársasági elnök Sólyom László szombat délelőtt. Az augusztus 20-i tisztavatáson kiállt a határon túli magyarok kettős állampolgársága mellett, az emberi jogok védelméért, és arról beszélt, hogy bátrabb, kreatívabb, nagyobb önbizalmú Magyarországra van szükség.

Közzétették az ENSZ reformtervét

Nagyvilág2005.06.04, 10:50

Közzétették az ENSZ reformtervezetét. A terv a világszervezet alapértékeint erősíti meg napjaink kihívásival szemben. A dokumentum, amely Kofi Annan ENSZ-főtitkár márciusi jelentésén alapul. A tervezet a világszervezet négy alapértékére: a fejlődésre, a békére, az emberi jogokra, és az ENSZ megerősítésére összpontosít. A tervezet megkísérli növelni a szervezet hatékonységét.

Bilincsről, sokkolóról panaszkodik az elmeosztály

Itthon2005.05.18, 12:43

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történt súlyos visszaélésekről kapott levelet egy emberi jogok védelmével foglalkozó alapítvány, amelyben az intézmény néhány dolgozója számolt be az ott uralkodó állapotokról. E szerint törvénysértően használják a bilincset, és elektrosokkal fenyegetik a betegeket.

Kaltenbach az európai emberi jogok biztosa lehet

Nagyvilág2005.05.16, 19:40

A Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant ajánlja a magyar kormány az Európa Tanács emberi jogok biztosának. Az indoklás szerint rendelkezik azon ismeretekkel, és tapasztalatokkal, amelyek feladat színvonalas ellátására alkalmassá teszik.

Szeptember 11. óta utálják a muzulmánokat

Nagyvilág2005.03.10, 09:17

Az emberi jogokért küzdő Nemzetközi Helsinki Szövetség (IHF) legfrissebb felmérése szerint a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás óta az Európai Unión belül egyre több diszkrimináció éri a muzulmán embereket. A bizalmatlanság és rosszindulat egyre csak nőtt az elmúlt években az európai muzulmán kisebbséggel szemben. Elsősorban azokat érik támadások, akik fejkendőt vagy turbánt viselnek az utcán, de bizonyítható az is, hogy az álláskeresésnél eleve kizárják azokat, akiknek arab hangzású nevük van.

Ruha-perben győzött egy muzulmán lány Angliában

Nagyvilág2005.03.03, 15:17

Az összes brit iskolának felül kell vizsgálnia öltözködésre vonatkozó előírásait, egy muzulmán lány ügyében hozott fellebbviteli bírósági döntés nyomán. Shabina Begum két éve perelte be iskoláját, mert nem engedték, hogy az erősen vallásos lányok hagyományos öltözetében járjon órákra. Az ítélet szerint az iskola megsértette a lány emberi jogait, egyúttal előírta, hogy a brit oktatási tárca adjon ki útmutatót az iskoláknak, hogyan egyeztethetik össze öltözködési előírásaikat az emberi jogokra vonatkozó törvénnyel.

Oda az USA erkölcsi fölénye

Nagyvilág2005.01.14, 14:30

Többé már nem állíthatja be magát az emberi jogok védelmezőjének az Egyesült Államok, ha maga sem tartja be azokat - állítja a Human Rights Watch. A jogvédő szervezet éves jelentése szerint az iraki és afganisztáni börtönökben, illetve a guantánamói fogolytáborban folyó gyakorlat ürügyet ad a terroristáknak, és felbátorítja azokat az államokat, amelyek amúgy sem jeleskedtek az emberi jogok területén.

Elhunyt Susan Sontag

Nagyvilág2004.12.29, 13:58

Elhunyt Susan Sontag, Amerika egyik legmeghatározóbb írója, filozófusa. Tizenhét könyve és számos esszéje mellett Sontag tanított filozófiát és szerkesztett kritikai folyóiratot New Yorkban, forgatott saját forgatókönyv alapján filmet Svédországban és Izraelben. Szerte a világon elsősorban a tömegkultúra jelentősségéről írott - gyakran provokatív - esszéiről ismerték. Sontag sosem rejtette véka alá politikai nézeteit: egész életében küzdött az emberi jogokért. A hetvenegy éves írónő rákban hunyt el.

Bíróság elé állítják Pinochetet

Nagyvilág2004.12.14, 02:16

Bíróság elé állítják az emberi jogok súlyos megsértése miatt Chile volt diktátorát, Augusto Pinochetet. A volt katonai diktátort házi őrizet alá helyezték. A Pinochet ügyét vizsgáló bíró szerint a volt diktátor megfelelő szellemi kondícióban van a perhez. A volt diktátort a politikai gyilkosságok és az emberi jogok megsértése mellett egy másik eljárásban adócsalással, és pénzmosással vádolják. Pinochetet már több alkalommal próbálták perbe fogni a rezsimje által 1973 és 1990 között elkövetett kegyetlenkedések miatt, azonban eddig - szellemi vagy egészségi állapotára hivatkozva - kibújt a felelősségre vonás alól.

Házasodhatnak a melegek Kanadában

Nagyvilág2004.12.09, 19:41

A kanadai legfelsőbb bíróság szabad utat adott az egyneműek házasságkötésének. Ezzel lehetővé vált, hogy a kormány benyújtsa a parlamentnek az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A legfelsőbb bíróság az emberi jogok kanadai chartájában foglaltakkal indokolta döntését. Ugyanakkor a chartára hivatkoztak akkor is, amikor kimondták: az egyházi vezetők nem kényszeríthetőek azonos neműek esketésére.

Nagy-Britannia: emberi jogi problémák Romániában

Nagyvilág2004.11.10, 19:47

Románia komoly haladást ért el az emberi jogok tiszteletben tartásában, ennek ellenére továbbra is aggályos az ország kisebbségekkel szembeni bánásmódja - tartalmazza a brit külügyminisztérium emberi jogi jelentése. A Foreign Office szerint Törökországban komoly emberi jogi reformfolyamat zajlik, Irakban viszont a biztonsági helyzet nehéz és bonyolult.

A NATO együttműködik az elnyomó Üzbegisztánnal

Nagyvilág2004.10.20, 18:30

Az emberi jogok terén tapasztalható üzbegisztáni hiányosságok semmiképpen nem fogják akadályozni a NATO és a közép-ázsiai szovjet utódköztársaság együttműködését - jelentette ki szerdán Taskentben a  szövetség főtitkára.

Élethosszig diktátor lehet a fehérorosz elnök

Nagyvilág2004.10.17, 12:19

A vasárnap reggel kezdődött szavazáson a parlament alsóházának összetétele mellett arról is döntenek a fehéroroszok, hogy akár élethosszig újraválasztható legyen Alekszandr Lukasenko jelenlegi elnök, aki már 12 éve áll Fehéroroszország élén. Az Egyesült Államok "az emberi jogokkal és a demokráciával ellenkező komoly szabálytalanságokra" hívta fel a figyelmet.

Az EU elismerte a román piacgazdaságot

Gazdaság2004.10.05, 08:06

Az Európai Unió szerdán megjelenő országjelentésében teljes egészében elismeri Románia átalakulását működő piacgazdasággá, de figyelmeztet, hogy az emberi jogok terén az ország még messze van az uniós normáktól.

Emberi jogokat sértenek Tunézia börtöneiben

Nagyvilág2004.07.07, 20:47

Egy emberi jogi szervezet szerint Tunézia súlyosan megsérti az emberi jogokat azzal, hogy börtöneiben ellenzékieket tart magánzárkában. A rabok többsége iszlám szélsőséges, van akit már tizenhárom éve tartanak magánzárkában. A tunézaiai kormány kilátásba helyezte, hogy engedélyezi a nemzetközi vöröskereszt munkatársainak látogatását a börtönökben.

Tüntetők fogadják majd a kínai elnököt Budapesten

Itthon2004.06.10, 16:47

Több helyen is tüntetnek majd Tibet kínai megszállása ellen a kínai elnök budapesti látogatásakor. Bár a Tibetet Segítő Társaság cask két helyre kapott engedélyt a tüntetésekhez, csütörtöki sajtótájékoztatósjukon bejelentették, hogy mindenütt jelen lesznek, amerre a kínai elnök megfordul a fővárosban. A társaság levélben kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy a Hu Csin-taóval folytatott tárgyalásokon vesse föl Tibet és az emberi jogok ügyét.

Magyarország a romák, az USA Irak miatt kapott ki az Amnestytől

Itthon2004.05.26, 15:17

Az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet 2004. évi jelentése szerint Magyarországon továbbra sem szűnt meg a romák diszkriminációja, a hatóságok sok esetben bántanak, vernek meg cigányokat. Kifogásolták azt is, hogy a pszichiátriai intézetekben még mindig rácsos ágyakba fektetik a betegeket. A jelentés nagyon megszidta az USA-t: a jogvédők szerint az amerikai kormány saját országhatárain belül is megsérti az emberi jogokat, szánt szándékkal nem vesz tudomást a külföldön történt erőszakos cselekményekről, és ott és akkor mér megelőző jellegű katonai csapást, ahol saját megítélése szerint azt jónak tartja.

Sok az embercsempész, de ritkán kapják el őket

Itthon2004.05.11, 17:06

Három évre kiutasították Magyarországról azokat az ukránokat és moldávokat, akik péntek éjjel szerették volna illegálisan - egy kamionban elbújva - átlépni a nyugati határt. Magyar szállítójukat embercsempészet gyanújával vették őrizetbe. Az ehhez hasonló eseteket a hatóságok általában különálló ügyként kezelik, az embercsempészt elítélik, a szállított külföldi állampolgárokat kitoloncolják. Az esetlegesen háttérben álló emberkereskedő-hálózatig ritkán jutnak el, pedig az ENSZ adatai szerint Magyarország a legveszélyeztetettebbek közé tartozik az emberkereskedelem szempontjából.

Nyugatra viszik a magyar lányokat az emberkereskedők

Itthon2004.05.07, 12:32

Ausztriába, Olaszországba és Franciaországba viszik elsősorban az emberkereskedők azokat a magyar lányokat, akik jól fizető állás reményében külföldi állásajánlataikra jelentkeznek. A becsapott lányokat kint prostitúcióra kényszerítik. A rendőrségen hamarosan külön részleg foglalkozik majd az emberkereskedelemmel. Az ENSZ nyilvántartásában az emberkereskedelem szempontjából Magyarország a legveszélyeztettebbek közé tartozik. A televíziók várhatóan hamarosan bemutatják az ENSZ nőkereskedelem-ellenes televíziós kampányát.

Kuba magyar támogatást kér Guantánamo ügyében

Nagyvilág2004.04.20, 18:13

Kuba Magyarország támogatását kéri az USA guantánamói támaszpontját emberi jogi sérelmek miatt elítélő, az ENSZ-hez benyújtott határozati javaslatához. A kubai nagykövet szerint a javaslat támogatásával Magyarország bebizonyíthatja: emberi jogok tekintetében nem alkalmaz kettős mércét. A Külügyminisztérium egyelőre nem reagált a kubai kérésre. Ugyanakkor volt guantánamói foglyok az amerikai legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy a testület állapítsa meg: az USA jogellenesen tart fogva több mint hatszáz embert a haditengerészeti bázison.

Az örmény elnök lemondását követelik

Nagyvilág2004.04.09, 21:52

Több tízezer tüntető követelte Robert Kocsarján örmény elnök lemondását pénteken Jerevánban. A demonstráló ellenzékiek választási csalással, korrupcióval, az emberi jogok megsértésével, valamint helytelen gazdaságpolitikát folytatásával vádolják Kocsarjánt.

Kitiltották a fejkendőket a francia iskolákból

Nagyvilág2004.02.11, 09:25

A francia parlament alsóháza nagy többséggel elfogadta azt a törvényt, amely kitiltja az állami iskolákból a vallási szimbólumokat. A franciák többsége támogatja a törvény bevezetését, azonban az ország mozlim közösség úgy véli, a törvény elsősorban ellenük készült. A törvényt nemzetközi szinten is több támadás érte: több ország az emberi jogok megsértésével vádolja Franciaországot.