ELTE

címke rss

Lemondott az ELTE két karának HÖK-elnöksége

Life.hu2014.10.04, 12:32

Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, vizsgálatot indított az ELTE az újabb nemi erőszak miatt.

Gólyatábori erőszak - megszólaltak a biztonsági őrök

Life.hu2014.10.06, 15:48

Néhány napja adtunk hírt arról, hogy újabb lány vallotta be: őt is megerőszakolták egy gólyatáborban. Most a Borsnak megszólaltak annak a biztonsági cégnek az őrei, akik az eset idején szolgálatot láttak el az ELTE jogi karának gyöngyösi gólyatáborában, és akikről Mira pozitívan nyilatkozott.

Feloszlott az ELTE hallgatói önkormányzatának vezetősége

Itthon2014.10.06, 21:46

Feloszlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara hallgatói önkormányzatának teljes küldöttgyűlése és elnöksége - közölte a kar hallgatói önkormányzata.

Az ELTE dékánja: az egyetemisták "semmivel sem rosszabbak, mint bármelyikünk"

Life.hu2014.10.10, 23:05

Torznak, méltatlannak és egyoldalúnak nevezte az ELTE bölcsészkarának dékánja az egyetemista hallgatókról kialakult képet, amelyet a média sugall. Dezső Tamás az intézmény honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben a hallgatók vétségeiről is ír.

Az egyetemistákat védi az ELTE-s bölcsészdékán

Itthon2014.10.10, 21:15

A gólyatábori nemi erőszakos esetek miatt az egyetemistákról és a HÖK-ösökről a sajtóban kialakuló negatív kép ellen küzd Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészkarának dékánja. Közleményt adott ki, amelyben azt írt, kötelessége megvédeni a becsületüket.

Két gólyatábori nemi erőszak ügyében nyomoznak

Itthon2014.10.15, 11:51

A rendőrség nyomoz az ELTE tavalyi és idei gólyatáborában történt nemi erőszakok ügyében. Az augusztus végén napvilágra kerülő, a tanítóképző kar táborában történtek kapcsán szexuális erőszak miatt indult eljárás a Fonyódi Rendőrkapitányságon. 

Szinte büntetlenül lehet szexuális erőszakot elkövetni hazánkban

Life.hu2014.10.29, 11:59

A NANE Egyesület munkatársa az Origónak adott interjújában azt mondta, az elkövetők nagy része megússza, az áldozatok ráadásul nem mernek feljelentést tenni. A Life.hu közben "Törd meg a csendet!" szlogennel indított kampányt, hogy minél több bajba került nő hallassa a hangját.

Fellebbez az ELTE-ről kicsapott egyik HÖK-ös

Itthon2014.11.06, 10:28

Fellebbez a kicsapása ellen az egyik HÖK-ös, akit egyik társával azért tettek ki az ELTE-ről, mert elhallgattak egy tavalyi gólyatáborban történt nemi erőszakot. Az erőszakoskodó diákkal szemben nem indult eljárás.

Átírná a felsőoktatási törvényt az ELTE dékánja

Itthon2014.11.07, 17:34

Feljelentést tettek a tavalyi nemi erőszak miatt, de a fegyelmi ügyekben szereplő öt hónapos elévülési idő miatt nem távolíthatják el az abban feltehetően érintett hallgatót. Király Miklós az ELTE dékánja arról is beszélt, hogy miért kellett kicsapni a HÖK-ösöket, annak ellenére, hogy állítólag az áldozat kérte őket, hallgassanak az ügyről.