előzetes

címke rss

Két kolléganője előtt vetkőzött meztelenre az ismert színész - videó

Tévé2019.04.10, 08:59

A Lucifer című sorozatot három évad után elkaszálta a Fox, a rajongók nyomására azonban átvette a Netflix, a negyedik szezon már ott fog debütálni. A netes tartalomszolgáltató most kiadott egy promót is, amely arra épül, hogy a szereplők mennyire otthon érzik magukat az új helyükön – főleg a címszereplő, Tom Ellis, aki netflixes köntösben, netflixes bögréből kortyolgatja a kávét, majd teljes természetességgel levetkőzik, vélhetően zuhanyozni indul. Mindezt két kolléganője, Lauren German és Inbar Lavi szeme láttára, nézze csak!

Lesz mit nézni Beyoncé rajongóinak

Tévé2019.04.09, 14:34

Kijött az előzetes a Homecoming című dokumentumfilmhez, amely Beyoncéról szól, pontosabban egy tavalyi koncertjét és az ahhoz kapcsolódó előkészületeket mutatja be. Az énekesnő 2017-ben a terhessége miatt lemondta a Coachellán való fellépést, így egy évvel később még nagyobbat szólt a fesztiválon: ezt dokumentálja a Netflix alkotása, amely április 17-től lesz látható. Mutatjuk a trailert, amelyben egyébként a legendás fekete írónő, Maya Angelou szavait hallhatjuk.  

Két új előzetes érkezett a Trónok harca végéhez

Tévé2019.04.02, 11:21

A Trónok harca nyolcadik, befejező szezonjára már nem kell sokat várni, az Egyesült Államokban április 14-én, itthon pedig másnap érkezik az évadnyitó epizód. Az HBO az első rendes előzetes után most két újabb teasert is kiadott, amelyek jórészt már korábban látott képsorokból lettek összevágva, de azért tartalmaznak pár másodpercnyi újdonságot is. Nézze csak!

Itthon is jön az év egyik legjobban várt tévésorozata

Tévé2019.04.01, 20:35

Az amerikai premier másnapján már itthon is látható lesz az év egyik legjobban várt sorozata, a NOS4A2.

Nézzen bele a Fear the Walking Dead következő évadjába!

Tévé2019.04.01, 12:07

Kijött a Fear the Walking Dead következő, ötödik szezonjához egy előzetes, amelyből kiderült a premier dátuma is: a folytatás június 2-án, magyar idő szerint június 3-án hajnalban érkezik. A hazai nézők a világpremierrel egy időben, hajnali háromkor is megnézhetik az évadnyitó epizódot, de június 3-án főműsoridőben, 22 órától is megismétli az AMC. Nézzen bele, mire számíthat, a trailer alatt mutatunk pár fotót is!

Nézzen bele a Stranger Things folytatásába!

Tévé2019.03.21, 23:57

"Nem vagyunk már gyerekek" – mondja Finn Wolfhard figurája, Mike a Stranger Things friss előzetesében, és valóban úgy tűnik, hogy a srácok élete megváltozott, ezzel azonban új szörny(ek)et is kaptak. Az amerikai függetlenség napján, július 4-én érkezik a menő sorozat 1985-be repítő, harmadik évadja, addig is nézzen bele, hogy mire számíthat! Itt a közel háromperces trailer.

81 millióan néztek meg egy nap alatt egy sorozatelőzetest: melyik lehet?

Tévé2019.03.11, 15:24

Rengetegen várják a Trónok harca utolsó évadját, az ahhoz készült előzetes nézettségi rekordot döntött az HBO internetes felületein.

Nézzen bele a Trónok harca fináléjába!

Tévé2019.03.05, 19:16

A Trónok harca nyolcadik, befejező évadjához kaptunk már kedvcsináló teasert, posztert és – egy, az HBO idei terveit bemutató videóban – néhány friss képsort is, a rendes, teljes előzetesre azonban idáig kellett várniuk a rajongóknak. Nem is csigázzuk őket tovább, mutatjuk a kisfilmet magyar felirattal, hisz rögtön az amerikai premier másnapján, április 15-én már a hazai HBO-n és az HBO GO-n is látható lesz a kedvelt sorozat lezárása.

Nézzen bele a Trónok harca végébe!

Tévé2019.02.25, 18:53

Sűrű éve lesz az HBO-nak, ez derül ki egy hangulatos videóból, amelyben a 2019-ben érkező produkcióit listázta a csatorna. Többek között a Trónok harca utolsó évadjába is bepillanthatunk, de például a Watchmen-sorozatból és a Deadwood-filmből is láthatunk képkockákat. Új szériaként jön még az Euphoria, a Mrs. Fletcher, a Years and Years, miközben folytatódik a Fülledt utcák és a Hatalmas kis hazugságok – ez azonban még korántsem minden, nézze meg a magyar feliratos kisfilmet, hogy teljes képet kapjon az idén várható HBO-produkciókból!

Sztárparádé jön az Agymenőkben, nézzen bele!

Tévé2019.02.18, 17:21

Korábban írtunk róla, hogy az Agymenők február 21-i epizódját menő arcokkal zsúfolják tele, most pedig kijött az előzetes is az ominózus részhez. A legnagyobb név William Shatner lesz, de mellette Kevin Smith, Kareem Abdul-Jabbar és Joe Manganiello is megjelenik, akárcsak a már visszatérő szereplőnek számító Wil Wheaton. Már csak kilenc epizód van hátra a sorozatból, nézzen bele, hogy a következőben mire számíthat!

A szolgálólány az alkonyzónába került - új tévés előzetesek

Tévé2019.02.04, 17:48

A Super Bowl szüneteiben nemcsak menő reklámok mennek, de filmes és tévés előzetesek is, idén például a Bosszúállók: Végjáték-ba és a Toy Story negyedik részébe is itt pillanthattak bele a nézők. Pár sorozatot is reklámoztak, A szolgálólány meséje harmadik évadjához és az Alkonyzóna új verziójához is készült egy-egy kisfilm, csakúgy, mint a Hanna című új sorozathoz, illetve az Our Planet-hez, amelyet David Attenborough narrál a Netflixnek. Mutatjuk mind a négy előzetest!

Íme, az első előzetes a Ted Bundyról szóló filmről: ilyen sorozatgyilkos Zac Efron

Archívum2019.01.28, 20:30

Zac Efron játssza Ted Bundyt, vagyis Amerika legrettegettebb sorozatgyilkosát: itt az első előzetes a filmről. 

Nem is kapunk rendes előzetest a Trónok harca befejezéséhez?

Tévé2019.01.17, 22:38

A Trónok harca alkotói azt kívánják, bárcsak ne léteznének trailerek, eredetileg eszük ágában sem volt rendes előzetest készíteni a sorozatuk utolsó évadjához.

Lefekvés előtt ne nézze meg a Walking Dead új előzetesét!

Tévé2019.01.14, 08:43

Elég nyugtalanító teaser készült a The Walking Dead folytatásához, ebben ugyanis bemutatkoznak a Suttogók, akik épp a főszereplőket figyelik, nem éppen békés szándékkal. Az újonnan feltűnt csoport abban hisz, hogy a civilizáció ideje lejárt, az embereknek újra felszínre kell hozniuk az állati ösztöneiket – ráadásul álcaként a halottak lenyúzott bőrét húzzák magukra, így elsőre az élőknek és a kóborlóknak sem szúrnak szemet. Nézze csak meg, ha van hozzá mersze!

Nézzen bele a Trónok harca utolsó évadjába!

Tévé2019.01.07, 19:03

Az HBO kiadott egy előzetest arról, hogy mire számíthatunk a csatornán 2019-ben, többek között a Trónok harca záró évadjába is bepillanthatunk az egyperces kisfilmben. Nagyjából annyi derül csak ki, hogy Daenerys és Sansa végre találkozik, de emellett a True Detective harmadik szezonjából, a Watchmen-sorozatból, illetve a Hatalmas kis hazugságok és a Barry folytatásából is kapunk képsorokat. 

Gillian Anderson szexterapeutának állt - videó

Tévé2019.01.03, 15:47

Kijött az előzetes Gillian Anderson új sorozatához, a Sex Education-höz, amelyben az X-akták egykori Scullyja egy szexterapeutát játszik, aki gátlásos kamasz fiával is teljesen nyíltan beszél a szexualitásról. A srác (A leleményes Hugo címszereplője, Asa Batterfield) rájön, hogy a tudását akár kamatoztathatná is a gimiben, megpróbál tehát segíteni a kortársai problémáin – miközben a sajátjaival is szembesül. Nézzen bele, mire számíthat!

Nézzen bele az új Poirot-sorozatba!

Tévé2018.12.29, 15:54

A korábbi fotó után egy előzetes is kijött Agatha Christie könyve, Az ABC-gyilkosságok sorozatváltozatához, amelyben a legendás nyomozót, Hercule Poirot-t John Malkovich játssza. A történet a harmincas években játszódik, az akkori Angliában ábécérendben gyilkol egy ismeretlen tettes, Andoverben kezdi egy Alice Ascher nevű nő megölésével. Nézzen bele, hogy mire számíthat, mutatjuk a trailert.

Durva, sötét sorozat jön Németországból

Tévé2018.11.23, 12:08

A Netflix a Dark meglepő sikere után újabb német sorozatot fogadott be, december 21-től lesz látható a hatrészes Parfum. A történetet Patrick Süskind ismert regénye, A parfüm ihlette, de nem olyan direkt adaptáció lesz, mint a 2006-os film: jóformán csak az alapötlet maradt meg, hogy valaki emberi testeket használ fel parfüm készítéséhez – de a történet napjainkban játszódik, a sorozatgyilkos(ok) után nyomozó nőt A felolvasó-ban is látott Friederike Becht alakítja. Mutatjuk az előzetest is, nézzen bele, hogy mire számíthat!

Kevin Spacey nincs, az utódját viszont meg akarják ölni

Tévé2018.09.29, 12:17

A Netflix kiadott egy előzetest a House of Cards, Kártyavár utolsó évadjához, amelyet már a szexuális zaklatási botrányba belebukott Kevin Spacey nélkül forgattak le. A főszerepet a Frank Underwood feleségét, Claire-t játszó Robin Wright vette át, az ő figurája új elnökként sok mindent meg akar változtatni, szerinte elég volt a középkorú fehér férfiak uralmából az Egyesült Államokban – ami természetesen nem tetszik mindenkinek, úgy tűnik, meg is akarják ölni az elnök asszonyt. Nézze csak!

Az iskolai lövöldözéseken poénkodik a South Park

Tévé2018.09.26, 17:17

Szeptember 26-án indul a South Park 22. évadja, a kiadott előzetes alapján most sem finomkodnak a készítők. A kisfilmben Stan a családi vacsoránál mesél az apjának arról, hogy mi történt aznap a suliban, és egy iskolai lövöldözésről is teljes természetességgel, már-már unottan számol be, miután közölte, hogy nem sikerült a matekdoga. „Te lövöldöztél? Meglőttek?” – kérdezi Randy, majd vissza is térnek a felmérőre, amikor Stan mindkét kérdésre nemmel válaszol. Nézze csak!

Visszatért gyerekkora házába, elborzadt attól, amit ott talált

Tévé2018.09.20, 20:38

A Netflix kiadott egy előzetest a The Haunting of Hill House-hoz, a tízrészes sorozathoz, amelyet Shirley Jackson azonos című, 1959-es regényéből készített. A többek között Carla Guginóval, Timothy Huttonnal és Michiel Huismannal készült szériában pár felnőtt visszatér gyerekkora színhelyére, a címbeli házba, amely a leghíresebb kísértetjárta lakká vált az Egyesült Államokban. Szembe tudnak nézni vajon a félelmeikkel? 

A South Park elkaszálását követelik a South Park alkotói

Tévé2018.09.13, 12:48

Fura előzetes készül a South Park következő, 22. évadjához, a rajzfilmsorozat elkaszálását követelik benne. "Amerika válaszúthoz érkezett. Mit fogunk csinálni legközelebb?" – mondja a narrátor, majd megjelenik a "cancelsouthpark" hashtag, ami már a Twitterre is átszivárgott. A teaser szövegét természetesen nem kell komolyan venni, a South Park egyáltalán nincs veszélyben, hiszen már a 23. szezonját is megrendelték, még 2020-ban is biztosan képernyőn lesz. 

Masszív, öt és fél perces előzetes érkezett a Walking Deadhez

Tévé2018.09.12, 12:08

Kijött egy nagyjából öt és fél perces előzetes a The Walking Dead folytatásához, vagyis a kilencedik évadhoz. Az abszolút főszereplő, Andrew Lincoln ennek a szezonnak már csak pár részében lesz benne, így a trailer is az ő figurája, Rick köré épül, a látottak alapján nagyon úgy tűnik, hogy az általa megálmodott utópia nem működőképes – még régi szövetségese, Daryl is elpártolni látszik tőle. Október 7-én itt a nyitó epizód, addig is nézze meg a kisfilmet! UPDATE: sajnos az összeállítás nem új.

Bosszúszomjas boszorkányokkal tér vissza a horrorsorozat

Tévé2018.09.05, 14:21

Kijött egy előzetes az Amerikai Horror Story folytatásához, vagyis az Apocalypse alcímet viselő nyolcadik évadhoz. Úgy tűnik, a világvégére visszatérnek az első és a harmadik szezon, vagyis A gyilkos ház és a Boszorkányok karakterei, ismét láthatjuk például Sarah Paulsont és Emma Robertset is, miközben a kisfilm elején egy új szereplő, Joan Collins is megjelenik egy pillanatra. Mutatjuk a trailert, szeptember 12-én már indul az új etap.  

Kijöttek az első felvételek a Trónok harca végéről

Tévé2018.08.27, 11:55

Az HBO kiadott egy előzetest a várható új sorozatairól, illetve meglévő produkcióinak folytatásáról, itt többek között a Trónok harca végébe is belenézhetünk. Kapunk némi ízelítőt többek között a Hatalmas kis hazugságok és a True Detective új évadjairól – utóbbiról már egy külön trailert is láthat magyar felirattal –, de például az is kiderült a videóból, hogy új különkiadással jelentkezik a Slágermájerek. Mutatjuk az egészet alább.

Nézze meg, kivel helyettesítették a balhés színészt!

Tévé2018.08.24, 11:12

A Halálos fegyver sorozatváltozatánál nehezen viselték a kollégák az egyik főszereplőt, a Riggset alakító Clayne Crawfordot, így a színészt ki is rúgták a produkcióból. A szerepét az Amerikai pite Stiflerje, Seann William Scott vette át, ő lesz tehát Murtaugh (Damon Wayans) új partnere a harmadik évadban. Kijött vele egy előzetes is, nézze meg itt!

Ennyi sztárt rég láthatott egy rakáson

Tévé2018.08.15, 11:28

Egy teasert már láthattunk a Mad Men – Reklámőrültek alkotójának, Matthew Weinernek az új sorozatához, a The Romanoffs-hoz, most kijött egy rendes előzetes is. Amint az a kisfilmből is látszik, a történet jórészt napjainkban játszódik, úgy tűnik, azt az elméletet lovagolja meg, hogy Anasztázia túlélte a Romanov család lemészárlását, és ma is élnek a leszármazottai. Mindezt rengeteg sztár játssza el, többek között Christina Hendricks, Aaron Eckhart, Isabelle Huppert, Diane Lane, Amanda Peet, Noah Wyle, Griffin Dune, Jack Huston, John Slattery is közreműködik a projektben. Nézze csak!

Nézzen bele Jim Carrey új sorozatába!

Tévé2018.08.07, 12:37

Szeptemberben érkezik a Showtime-ra Jim Carrey új sorozata, a Kidding, amelyet az egyéni látásmódjáról ismert rendező, Michel Gondry készített a csatornának. Carrey egy közkedvelt tévés személyiséget alakít, egy népszerű gyerekműsor vezetőjét játssza, aki azonban a saját családjában nehezen tud kezelni bármilyen krízist. A színésznek az 1984-es The Duck Factory óta ez lesz az első rendszeres sorozatszerepe, nézzen bele, mire számíthat!

Itt egy rakás sorozatelőzetes, ami tutira feldobja a hétfőjét!

Tévé2018.07.23, 13:02

Véget ért a világ legmenőbb rajongói találkozója, a San Diego Comic-Con, ahol rengeteg futó vagy induló sorozatnak is bemutatták az előzetesét, itt láthatta először a közönség például a The Walking Dead, az Odaát vagy a Family Guy folytatását, de a Simpson család alkotójának új produkciójába és Julia Roberts első sorozatába is itt lehetett belenézni. Mutatjuk, mi mindent adtak le San Diegóban a hétvégén, 25 előzetest nézhet meg egymás után!

Ufókat kerget a Trónok harca sztárja

Tévé2018.07.20, 09:19

A History új sorozatot indít Project Blue Book címmel az ötvenes, hatvanas években az Egyesült Államokban valóban létezett katonai programról, amelynek a célja az volt, hogy kiderítse, léteznek-e földönkívüliek. Az állítólagos ufóészleléseket vizsgáló csoport egyik tagját a Trónok harcá-ban Kisujjként látott Aidan Gillen játssza, az ő karaktere köré épül a jó háromperces előzetes is. Nézze csak!  

Nézzen bele Stephen King új sorozatába!

Tévé2018.07.11, 16:40

Július 25-én érkezik a Hulura a Castle Rock című sorozat, amely a Stephen King által kitalált címbeli kisvárosban játszódik. Az író több szereplője is feltűnik itt, olyan regényeiből hoznak ide karaktereket és cselekményelemeket, mint a Ragyogás, a Hasznos holmik, a Tortúra, a Halálsoron vagy A remény rabjai. Az André Hollanddal, Sissy Spacekkel, Jane Levyvel és Bill Skarsgarddal készülő szériáról itt írtunk bővebben, most mutatjuk az előzetesét is!

Az Apáca című film előzetese hátborzongatóra sikerült

Archívum2018.06.19, 10:49

Rejtélyes és egyben félelemetes Az Apáca című film előzetese, amely a napokban került fel a videómegosztó oldalakra. 

Nézzen bele a Walking Dead sztárjának új sorozatába!

Tévé2018.05.28, 12:00

A The Walking Dead Maggie-je, Lauren Cohan a sorozat tíz epizódjában szintén látott Tyler James Williamsszel dolgozik egy új szérián, az ABC-re érkezik majd a Whiskey Cavalier, amelyhez már ki is jött az első előzetes. Cohan egy CIA-ügynököt alakít, aki egy FBI-ossal (Scott Foley) közösen vezet egy ügynökségek közötti, kémekből álló csapatot. Nézzen bele!

Nézze meg, Hugh Grant hogyan enyeleg a pasijával!

Tévé2018.05.08, 20:36

Hugh Grantet több mint 20 éve nem láttuk a képernyőn, új tévéfilmjében egy politikust alakít, aki mindenáron el akarja titkolni homoszexuális viszonyát. Itt az első előzetes, nézze meg!

Eltűnt lánya után nyomoz Dexter

Tévé2018.04.22, 13:59

A Netflix kiadta az első előzetest új sorozatához, a Safe-hez, amelyben a Dexter egykori címszereplője, Michael C. Hall is visszatér a képernyőre. A Harlan Coben könyvéből készült szériában a színész egy apát játszik, akinek egy biztonságosnak hitt, zárt közösségből tűnik el a tinédzser lánya, ő pedig a nyomozás közben egyre sötétebb titkokra bukkan a szomszédok múltjában. Mutatjuk a trailert! 

Soros-aktivista és volt SZDSZ-es képviselő a börtönben levő Czeglédy mellett

Itthon2018.04.16, 20:00

Egy, a Soros-hálózatban edződött aktivista, Szendrő-Németh Tamás, valamint Mécs Imre egykori SZDSZ-es és MSZP-s országgyűlési képviselő vállalta, hogy védőbeszédet tart a 6,3 milliárdos áfacsalásért előzetesben lévő Czeglédy Csaba, azaz Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje mellett a szombathelyi közgyűlés előtt. Szendrő-Németh Tamás egyébként a szombati Soros által pénzelt budapesti antidemokratikus tüntetésen is felszólalt. 

Harry herceg és Meghan Markle megismerkedésére is fény derül a róluk szóló filmből: videó

Archívum2018.04.09, 14:31

Meghan Markle és Harry herceg május 19-én áll oltár elé, azonban még előtte bemutatják a róluk szóló életrajzi filmet. Az újabb előzetest nemrégiben hozták nyilvánosságra, melyből már következtethetünk megismerkedésük körülményeire. 

Elkészült a Fahrenheit 451 tévés feldolgozása, itt az előzetes

Tévé2018.04.07, 10:42

Itt az első előzetes az HBO új tévéfilmjéhez, a Ray Bradbury klasszikus regénye alapján készült Fahrenheit 451-hez.

Felkavaró előzetes A szolgálólány meséjéhez

Tévé2018.03.29, 10:54

Április 25-én folytatódik a Hulun a tavalyi év nagy sorozatsikere, az Emmy- és Golden Globe-díjas A szolgálólány meséje, amely egy sötét disztópiát mutat be. Egy kegyetlen, szörnyű világban mozognak a karakterek, a sorozat ezáltal borongós és nyomasztó, de közben emlékezetes mestermunka. Az első évad még az 1985-ben megjelent regény cselekményeit követi, a második évadot pedig azért várják sokan kíváncsian, mert innen kiszámíthatatlan, mi fog történni. Pár villanást azért látunk a hosszabb előzetesből, nézze meg alább!

Hangulatos zenére kaszabolják a zombikat a Fear the Walking Deadben

Tévé2018.03.26, 12:31

Kedélyes előzetes készült a Fear the Walking Dead negyedik évadjához, a szereplők hangulatos zenére öldösik a zombikat, mintha egy könnyed vígjátékban történne mindez. A három és fél perces videóban a The Walking Dead-ből átigazolt Lennie James karaktere, Morgan Jones is megjelenik, fontos szerepe lesz az április 15-én induló szezonban. Mutatjuk a kisfilmet, alatta pedig a sorozat új poszterét.

Itt egy új előzetes a Karate kölyök folytatásához

Tévé2018.03.22, 12:19

A YouTube Redre készül a Karate kölyök folytatásaként a Cobra Kai című sorozat, amelyben Ralph Macchio és William Zabka is megismétlik legendás szerepüket, vagyis a címszereplő Daniel mellett ősellensége, Johnny is újra megjelenik. Látszólag nem változott tehát semmi, csak épp a színészek 34 évet öregedtek – a premier május 2-án lesz, addig is nézze meg őket a széria új előzetesében!

Nézzen bele a Trónok harca írójának új sorozatába!

Tévé2018.03.22, 10:38

A Syfy csatornára érkezik a Nightflyers című sci-fi sorozat, amelyet a Trónok harcá-t is jegyző George R.R. Martin 1980-as novellájából készítenek – a történetet egyébként filmen már láthattunk 1987-ben, a magyar címe Gyilkos űrhajó volt. A széria egy földönkívüli életforma nyomában járó űrhajón játszódik, ahol a számítógép átveszi az uralmat, és pokollá teszi a legénység életét. Képzelje el a Psychó-t az űrben, Martin elmondása szerint nagyjából erre kell számítani. Mutatjuk az előzetest!

Előzetesben a debreceni gyilkosság gyanúsítottja

Itthon2018.02.24, 07:20

Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is.

Sok mindent megmagyaráz a Walking Dead új előzetese

Tévé2018.02.20, 15:19

A The Walking Dead nyolcadik évadja február 25-én – itthon 26-án – tér vissza a téli szünet után, a következő, kilencedik részben pedig egy korábbi eseményt is bemutatnak: egy frissen kiadott epizódrészlet szerint kiderül végre, hogy a Megváltók miként szabadultak ki a főhadiszállásukról, miután Rickék egy sereg zombit vezettek oda, hogy körbezárják őket. Mutatjuk is a kisfilmet! 

Nézzen bele a Karate kölyök folytatásába!

Tévé2018.02.17, 09:56

A YouTube Redre készül a Karate kölyök folytatásaként a Cobra Kai című sorozat, amelyben Ralph Macchio és William Zabka is megismétlik legendás szerepüket, vagyis a címszereplő Daniel mellett ősellensége, Johnny is újra megjelenik. Látszólag nem változott tehát semmi, csak épp a színészek 34 évet öregedtek – nézze meg őket a széria első előzetesében!

Walking Dead: indul a végső harc

Tévé2018.02.07, 10:01

Kijött egy új előzetes a The Walking Dead folytatásához, úgy tűnik, mindenki a végső összecsapásra készül, Daryl és Carol emberei egyesülnek, miközben a korábban megharapott Carl a végét járja, valószínűleg az utolsó pillanatait láthatjuk. A nyolcadik szezon a téli szünet után február 25-én – itthon február 26-án – folytatódik, addig is nézzen bele, mire számíthat! 

A végső összecsapásra készülnek a Walking Deadben

Tévé2018.01.26, 21:16

Rick walkie talkie-n fenyegeti Negant, Daryl is odateszi magát – nagyon úgy tűnik, hogy a The Walking Dead folytatásában megtörténik végre a várt összecsapás az ellenfelek között. A sorozat hosszabb téli szünetre ment a nyolcadik évad közepén, a kilencedik epizódot csak február 25-én láthatjuk – addig is mutatunk hozzá egy előzetest, pár fotó már kijött korábban.

Nézzen bele Antonio Banderas Budapesten forgatott sorozatába!

Tévé2018.01.26, 08:20

A National Geographic jelenleg is forgatja – nagyrészt Budapesten – a Géniusz második évadját, a Pablo Picasso életét bemutató Géniusz: Picasso-t, egy magyar feliratú előzetes azonban már most kijött a produkcióhoz. A festőzsenit különböző életszakaszaiban Antonio Banderas és Alex Rich játssza, a sorozat április 22-én debütál dupla epizóddal, addig is mutatjuk a trailert!

Biszexuális drogbárónőt alakít Catherine Zeta-Jones - Videó

Archívum2018.01.22, 15:17

Igen forró jeleneteket tartalmaz a Cocain Godmother című film előzetese, amelyben Catherine Zeta-Jones egy biszexuális drogbárónőt alakít.

Brutálisan megölte barátnőjét, aztán szabadon engedték, most újra ölt

Itthon2018.01.22, 20:38

Nem először gyilkolt az a férfi, aki a gyanú szerint a hétvégén megölte a saját apját Tornyospálcán. Információink szerint a férfi korábban brutálisan megölte a barátnőjét. Csakhogy a bíróság nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe küldte, ahonnan két év után szabadon engedték. Pont a most meggyilkolt apja, illetve az anyja gondjaira, vagyis gyámságára bízták az akkor 21 éves férfit. Az általunk megkérdezett szakember szerint abban a két évben, amikor kezelték, minden bizonnyal jól viselkedett, most azonban valami történhetett.