előzetes letartóztatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- gyilkosság
- bíróság
- rendőrség
- Galambos Lajos
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Festménytolvajokat fogtak el Budapesten
Elfogtak három betörőt, aki a gyanú szerint két nagy értékű, több millió forintot érő festményt lopott el Budapestről, és az orgazda ellen is eljárást indítottak.
Szexuális zaklatás miatt előzetesben egy nyíregyházi tanár
Előzetes letartóztatásba helyezett egy kollégiumi tanárt a személyi szabadság megsértése, valamint két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt a bíróság.
A Parlamentet fenyegette robbantással, előzetesbe küldték
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság nem jogerős döntésével azt a 49 éves férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban kétszer is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet. Most egy elmegyógyintézetben töltheti le az előzetesét.
Galambos Lajos újra feleségül veszi Boglárkát
Az előzetes letartóztatásból szabadult zenész hálás feleségének a kitartásáért a szeretetéért, ezért egy igazi romantikus második esküvőt tervezget.
Most már biztos! Lajcsit holnap szabadlábra helyezik –Ügyvédje nyilatkozott a Life.hu-nak
Galambos Lajos ügyvédjét telefonon értük el. Dr. Fröhlich Krisztián megerősítette, hogy a zenész vasárnap már otthon ebédelhet.
Lagzi Lajcsit kiengedik a börtönből
Nem hosszabbította meg Galambos Lajos előzetes letartóztatását a budaörsi bíróság, így az január 24-én meg is szűnik, a zenészt kiengedik a börtönből, erősítette meg Lagzi Lajcsi ügyvédje az Origónak.
FRISS! Lagzi Lajcsit kiengedik a börtönből
A bíróság péntek délutáni döntése alapján a vesztegetéssel és lopással gyanúsított zenészt kiengedik az előzetesből.
Galambos Lajcsi négy hónapja nem látta feleségét
Lajcsit a börtönben csak gyermekei látogathatják, Boglárkával a letartóztatása óta nem találkozhatott.
Baba: Nem vagyok szent, de gonosztevő sem
A menekülteket segítő önkénteseket akarják elriasztani a meghurcolásával – vallja Baba, vagyis Tóth Csaba Antal, akiről a napokban leleplezőnek szánt cikkek sorozata jelent meg. Nem tagadja büntetett előéletét, de szerinte alaptalan rágalmak is érik, ezek miatt perelni fog.
Lagzi Lajcsi: Nem leszek öngyilkos
Kicsit több, mint egy hét múlva kiderül, hogy meghosszabbítják-e Galambos Lajos előzetes letartóztatását. A zenész a börtönből üzent ügyvédjével.
Húsvétig börtönben marad Lagzi Lajcsi?
Ügyészségi forrásokra hivatkozva állítják: meghosszabbítják Lagzi Lajcsi előzetesét. Az értesülésekről ügyvédje is nyilatkozott.
Előzetesben a Hős utcai késelés gyanúsítottja
Egy 18 éves férfit előzetesbe került, a végzés nem jogerős.
Őrizetbe vették a Hatvannégy Vármegye erdélyi elnökét
A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség őrizetbe vette Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi elnökét.
Magányosan, imával telnek Lagzi Lajcsi napjai
Nem mehet haza karácsonyra Lagzi Lajcsi. A zenész reménykedett benne, hogy az ünnepekre haza engedik, de hiába. Ügyvédje szerint Lagzi Lajcsi napjai magányosan telnek, de amikor csak teheti, meglátogatja ügyfelét.
Szökni próbált a kihallgatásról a margitszigeti támadó
Előzetes letartóztatásba helyezte - miután szökni próbált - a bíróság csütörtökön azt a budapesti férfit, aki november végén megtámadott egy futó nőt a Margitszigeten, majd a XIII. kerületben egy másik nőt is bántalmazott - tájékoztatott a fővárosi főügyész.
Eladókat tapizott a vásárhelyi perverz
Egy reggel két nőt is molesztálhatott a hódmezővásárhelyi férfi, bolti eladókat pécézett ki magának.
Együtt bukott le az adóellenőr a bűnbandával
Tizenhat gyanúsítottat vett őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallala egy közös akcióban.
Galambos Boglárka: " Nagyon elkeserítő, hogy a karácsonyt sem tölthetjük együtt"
Ahogyan arról korábban a Life.hu is beszámolt: 90 nappal meghosszabbították Lajcsi előzetesét, így az énekes karácsonyra sem térhet haza. Felesége, Galambos Boglárka szerint ezzel a családot büntetik.
Lagzi Lajcsi a rács mögött tölti a karácsonyt és a szilvesztert
A rajongók és a család reménykedett, és volt is rá esély, hogy Galabos Lajost a 30 napos előzetes letartóztatása után hazaengedik, de a bíróság nem enged.
A karácsonyt is börtönben töltheti Lagzi Lajcsi
A mulatós sztárra, akit éppen egy hónapja vett őrizetbe a rendőrség, az ügyészség újabb három hónap előzetest kért.
Magányos a börtönben Lagzi Lajcsi
Lassan egy hónapja van előzetes letartóztatásban Lajcsi, akit csak gyerekei látogathatnának meg – Galambos Boglárka ezt azonban nem engedi.
Előzetesben a csongrádi pedofil
Elrendelte a bíróság annak a csongrádi férfinek az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy három kislányt próbált szexre bírni. A férfit kedden vették őrizetbe, az előállításáról készült rendőrségi videót a cikkünkben láthatja.
Lajcsi felesége: "Nem vagyunk sumák emberek"
A mulatós zenész felesége a TV2 Tények című műsorában mondta el véleményét előzetes letartóztatásukról.
Ezért nem jöhet ki az előzetesből Lagzi Lajcsi
Galambos Lajos felesége, Galambos Boglárka a Tényeknek adott interjúban mesélt az elmúlt hetek kálváriájáról, például arról is, miért tartják előzetesben Lajcsit.
Rosszul viseli a börtönt Lagzi Lajcsi
Korábban arról szóltak a hírek, hogy Galambos Lajos jól viseli előzetes letartóztatásást. Öccse most arról beszélt, hogy két hét után ez már nem így van.
Szabadlábon Lagzi Lajcsi felesége
A Budapest Környéki Törvényszék pénteken megszüntette Galambos Lajos feleségének előzetes letartóztatását, és elrendelte szabadlábra helyezését - tájékoztatta az MTI-t a törvényszék.
Még a héten kiderül, mi lesz Lagzi Lajcsival
A héten döntenek a Budapest Környéki Törvényszéken arról, hogy előzetes letartóztatásban marad-e vesztegetés és lopás gyanúja miatt jelenleg is rács mögött ülő Galambos Lajos.
Még a héten kiderül, mi lesz Lagzi Lajcsival
A héten döntenek a Budapest Környéki Törvényszéken arról, hogy előzetes letartóztatásban marad-e vesztegetés és lopás gyanúja miatt jelenleg is rács mögött ülő Galambos Lajos. A bíróság döntése alapján október 24-ig kellene társaival előzetesben ülnie, de ez ellen fellebbeztek. A zenész testvére szerint A tanú című filmre hasonlít a történet.
Nagy dobásra készül Lagzi Lajcsi ügyvédje
A zenész ügyvédje, Berényi András, a TV2 Tények műsorának telefonos interjút adott, ahol elmondta összegyűjtötték a bizonyítékokat, amit hamarosan a bíróság elé tárnak.
Előzetesben a volt monoki polgármester és családja
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Szepessy Zsolt volt monoki polgármestert, az élettársát és annak fiát, mert azzal gyanúsítják őket, hogy több száz ukrán állampolgárnak ígértek pénzért közbenjárást a magyar állampolgárság megszerzésében.
Előzetesben a nénire támadó tizenévesek
Előzetes letartóztatásba került az a 17 éves és 18 éves sarkadi fiatal, akik néhány napja villáskulccsal támadtak egy idős asszonyra Sarkadon.
Pisztollyal fenyegetőzött a féltékeny férfi
Pisztolyt fogott volt barátnőjére és a nő új barátjára egy féltékeny férfi Izsófalván. A fegyver elromlott, ezért a férfi inkább ütött vele. Most előzetes letartóztatásba került.
- címkék:
- előzetes letartóztatás
- Címkefelhő »
Előzetesben az ötödik embercsempész is
Az Ausztriában 71 menekült holttestével együtt megtalált hűtőautó ügyében még egy bolgár férfi került előzetes letartóztatásba. Így már összesen öt gyanúsítottja van az ügynek, mindannyian előzetesben.
A halálkamion újabb gyanúsítottja kerülhet előzetesbe
Az ügyészség kezdeményezte az ausztriai A4-es autópályán hagyott autóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben elfogott ötödik embercsempész előzetes letartóztatását is.
Távmunkában dílerkedett, lebukott
Előzetes letartóztatásba került egy keszthelyi férfi, aki a lakásán árult kábítószereket Keszthelyen.
Megszült a 11 éves kislány, akit mostohaapja teherbe ejtett
Császármetszéssel hozta világra gyermekét az a paraguayi kislány, akinek az egészségügyi minisztérium nem engedte elvetetni magzatát.
Kilenc vámos került előzetesbe cigarettacsempészés miatt
Kilenc pénzügyőr került előzetesbe azok közül, akiket azzal gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy részt vettek az ukrán határnál a cigarettacsempészésben. Nyolc kollégájuk házi őrizetben van.
Fideszesnek mondta magát, még előzetesben van
Július elején eldőlhet a Fidesz ifjúsági tagozata hamis bankjegyekkel lebukott elnökének sorsa - értesült az Origo. Akkor jár le a nyomozás határideje a pénzhamisítással gyanúsított, és tettenérése óta előzetes letartóztatásban lévő Veress Áron Sebestyén ügyében. A Fidesz szerint már 2012-ben kizárták, azóta szélhámoskodott a pártban. Az Origo egy moldáv szálra is bukkant az ügyben: Veress kétes hírű moldáv üzletember ismerőse lehet a hamis pénz forrása.
Előzetesbe került Tomcat
Acélbetétes bakanccsal rúgott fejbe egy embert, többek között ezért került előzetes letartóztatásba Polgár Tamás, ismertebb nevén Tomcat, a Tolvajkergetők csoport vezetője.
Előzetesben az ivádi gyilkos
Előzetes letartóztatásba került az a salgótarjáni férfi, aki egy 18 éves lányt gyilkolt meg Ivádon.
Vallomást tett a Quaestor-vezér
Kihallgatták a nyomozók Tarsoly Csabát, a csalással gyanúsított Quaestor-vezért - erősítette meg ügyvédje az Origónak.
Pocsék hétvégéje lesz Tarsoly Csabának
A Quaestor-ügy mindhárom, csütörtök éjjel meggyanúsított és őrizetbe vett gyanúsítottjának előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség - erősítette meg a vádhatóság szóvivője az Origónak. Tarsoly Csaba és társai sorsáról szombaton dönt a bíróság.
Már ma eldőlhet Tarsoly Csaba sorsa
Még ma dönthet a nyomozati bíró Tarsoly Csaba és két, szintén csütörtök este őrizetbe vett társa előzetes letartóztatásáról. A Quaestor vezetőit csalással gyanúsítják, és az ügyészség igyekszik minden ingó- és ingatlan vagyonukat zároltatni.
Előzetesben maradnak a Hungária Értékpapír vezetői
Előzetes letartóztatásban marad a Hungária Értékpapír Zrt.-ügy három gyanúsítottja, miután a Budapest Környéki Törvényszék pénteken helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
Buda-Cash: hárman már előzetesben
Ombudsman: Jogállamellenes döntést hozott a komány
Az ombudsman indítványozza, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a büntetőeljárási törvény azon rendelkezését, amely nem tartalmazza az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát a legsúlyosabb cselekményekkel gyanúsítottak esetében. Székely László szerint a jogállamiság elvéből az következik, hogy az állam a büntetőeljárás sikertelenségének a kockázatát nem háríthatja a terheltre.
Hárman támadtak a 81 éves férfira
Gúzsba kötötték, erőszakkal kifosztották támadói a 81 éves hajdúnánási férfit. Elfogásukban a TEK is segített.
Előzetesben a 13 éves nagysápi fiúra késsel támadó férfi
A bíróság elrendelte annak a nagysápi férfinak az előzetes letartóztatását, aki február 2-án késsel megsebesített egy 13 éves fiút.
- címkék:
- előzetes letartóztatás
- Címkefelhő »
Újpesti gyilkosság: 19 év után kapták el a férfit
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét.