Elon Musk
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tesla
- gazdaság
- SpaceX
- elektromos autó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Áttörte az 500 milliárd dolláros álomhatárt a Tesla
Kedden napközben még csak azt írhattuk az Origón, hogy a Tesla piaci értéke - vagyis a részvényeinek száma szorozva azok értékével - megközelítette az 500 milliárd dollárt, de időközben ettől stabil távolságra, 5 százalékkal feljebb került.
A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt
Elon Musk tavaly azt jósolta, hogy ha megjelennek az önvezető Teslák, akkor a vállalat értéke el fogja érni az 500 milliárd dollárt. Hétfőn a cég kapitalizációja már 498 milliárd dolláron állt, noha az önvezető autók még a kanyarban sincsenek.
Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál
Elon Musk, a Tesla alapítója a világ második leggazdagabb embere a Bloomberg számításai szerint. Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
Már nem Bill Gates a világ második leggazdagabb embere
Elon Musk, a Tesla alapítója a világ második leggazdagabb embere a Bloomberg számításai szerint. Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója. A milliárdosok listájának élén Jeff Bezos, az Amazon vezetője áll 182 milliárd dollárral.
- címkék:
- Bill Gates
- Elon Musk
- Jeff Bezos
- Címkefelhő »
Ezt gondolja Bill Gates Elon Muskról
Bill Gates, a Microsoft társalapítója többször találkozott és együtt is dolgozott a legbefolyásosabb technológiai gurukkal, köztük az Apple néhai társalapítójával, Steve Jobsszal is. A Bloombergnek adott interjújában Gatest arról kérdezték, hogy vajon Elon Musk a „következő Steve Jobs", mivel figyelemreméltó eredményeket érnek el az általa vezetett cégek, a Tesla és a SpaceX.
Elon Musk már a világ harmadik leggazdagabb embere
A Tesla árfolyamának erősödése miatt Elon Musk megelőzte Mark Zuckerberget a világ leggazdagabb emberi listáján, ezzel a negyedikről a harmadik helyre ugrott előre.
- címkék:
- Elon Musk
- tőzsde
- gazdaság
- Tesla
- Címkefelhő »
Mit keres a Tesla a koronavírus-vakcina gyártása körül?
A Tesla által kifejlesztett molekuláris 3D nyomtató a cégvezető szerint fontos lesz a világ számára.
Elindult Elon Musk űrhajója a Nemzetközi Űrállomásra
Fél évvel az első expedíció után elindította az első teljes értékű űrmisszióját Elon Musk high-tech vállalkozó SpaceX magán űrhajózási társasága. A Crew Dragon fedélzetén négy űrhajós utazik, akik a Nemzetközi Űrállomásra tartanak.
A NASA egy nappal elhalasztotta a Crew Dragon amerikai űrhajó startját
A rossz időjárási körülmények miatt egy nappal elhalasztja a SpaceX űrkutatási magánvállalat Crew Dragon űrhajójának startját a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az amerikai űrhivatal, a NASA.