Együtt

címke rss

Juhász Péter egykori párttársa bírálta Gyöngyösi Mártont, de aztán megijedt

Archívum2019.03.17, 17:45

Hajdu Nóra balliberális politikus, Juhász Péter csődbe bent pártja, az Együtt önkormányzati képviselője másfél héttel korábban támadó hangvételű posztot tett közzé a Jobbik antiszemita elnökhelyetteséről, majd pár nap múlva levette. Úgy látszik, a balliberális oldalon már egy rövid írás erejéig sem lehet kritizálni az antiszemita pártot.

Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit

Archívum2019.02.06, 11:01

A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...

A baloldal összeomlott, megjelentek a törpék

Archívum2018.12.30, 12:56

A baloldal hatalmas bukásának köszönhetően törpepártok jelentek meg a parlamenten kívül, így hosszú idő után újra nőtt a parlamenten kívüli erők összesített százalékos aránya a 2018-as országgyűlési választáson – így értékelte Kiszelly Zoltán az Országgyűlésen kívül maradt erők idei évét. A politológus nem számít arra, hogy a jövő évi európai parlamenti választásig újabb erők tűnjenek fel, mivel a jelenlegi ellenzéki pártok számára komoly selejtező lesz az EP-választás.

Az ország koldusa meghátrált: Juhász Péter nem kéreget a nemzeti ünnepen

Archívum2018.10.07, 19:16

Nem várt helyről érkezett a megsemmisítő üzenet: a koldulást bejelentő expolitikus közösségi oldalán jelentette be, hogy lefújja a legújabb, a magyar demokraták pénztárcáját megcélzó akcióját. Végre egy okos húzás az ellenzék részről: több pénzt hagynak az emberek zsebében!

Ellenzéki világszám: a luxuskoldus és a skizofrén macska együtt kéreget

Archívum2018.10.02, 09:32

A válasz természetesen igen lett: így tehát az athéni migránsokat kisegítő, macskanyelven beszélő politikus és a pártját taccsra vágó expártvezér együtt fog tarhálni az 1956-os forradalom évfordulóján. Itt az újabb magyar ellenzéki világszám!

Hosszú Katinka és Dudás Dániel újra együtt van: megszólalt egy ismerős

Archívum2018.08.30, 09:37

Hosszú Katinka a közelmúltban nyerte meg Európa-bajnoki címét, így szakmailag ismét a nyeregben érezheti magát az Iron Lady. Ám úgy néz ki, karrierje mellett a szerelemben is sikerült révbe érnie...

Döbbenetes számok: megmutatjuk, hogyan tűnt el a teljes ellenzék

Archívum2018.07.25, 15:00

A kormánypártok brutális fölényét hozták az idei első hét hónapban tartott időközi választások, miközben a parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok még összesen sem tudtak két százalékot szerezni. Mind a súlyos morális és anyagi válságba süllyedt Jobbik, mind a szétesett balliberális erők azt a taktikát választották, hogy független jelöltek mögé bújnak, és így próbálják megverni a Fideszt. A taktika csúfosan megbukott, mivel a kormánypártok a tíz voksolásból nyolcat megnyertek.

Így készíti elő a Jobbik az együttműködést a baloldallal

Archívum2018.06.18, 13:28

A radikálisok kiszorításával egy időben megjelentek az első apróbb, de fontos jelei annak, hogy a Jobbik együttműködést készít elő a baloldallal. Összegyűjtöttük őket!

Miután megszűnt pártja, Soros blogjában brillírozott Juhász Péter

Archívum2018.06.07, 14:08

Itt van a legújabb instant klasszikus Juhász-interjú, tele kéregetős sztorikkal, Coelho-szintű gondolatokkal, és persze a választáson az egy százalékot is elérni képtelen Együtt kulisszatitkaival. A beszélgetésből kiderült, az Együtt nem jó brand, a nőverő politikus emiatt annyira megbukott politikusként, hogy inkább elmenne gyedre.

Hatalmas botrány a Jobbikban: nekiestek a párttagok a nőverő Juhászt pénzelni akaró vezetésnek

Archívum2018.06.03, 09:17

A Jobbik-szimpatizánsok úgy tűnik, nem túlzottan elégedettek az aktuális pártvezetés tevékenységével, és ennek keményen hangot is adtak a szűk többséggel pártelnökké választott Sneider Tamás Facebook-oldalán. A vihart az váltotta ki, hogy Toroczkai László tegnapi kommentjében kitálalt arról, hogy többek közt Sneider Tamás javaslatára meg akarták segíteni a nőverő Juhász Péter által vezetett Együtt nevű szélliberális mikroképződményt az anyagi csődtől. Sneider erre válaszként közzétett egy bejegyzést amelyben mindent tagadott, és lehazugozta Toroczkait: „Befejeztem Toroczkai Lászlóval mindennemű párbeszédet. Nem azért, mert 10. napjaa ...

Lebukott a Jobbik: A nőverő Juhász Pétert pénzelte volna Vona

Archívum2018.06.01, 21:07

Döbbenetes dolog derült ki a Vona Gábor vezette Jobbikról! Toroczkai László elárulta, hogy a választáson csúfosan leszerepelt párt elnöksége pénzzel segítette volna ki a nőverő és drogliberalizációért küzdő Juhász Péter Együtt nevezetű viccpártját. Juhászék azért tarháltak, mivel pártjuk nem érte el az egy százalékos küszöböt, így vissza kellett fizetniük a 150 millió forintos állami kampánytámogatást. Időközben az Együtt megszűnt, míg a Jobbik éppen atomjaira esik szét.  

Az asszonyverő Juhász Péter alól megszűnik a párt

Archívum2018.06.01, 09:54

Szabó Szabolcs jelentette be az ATV-ben, hogy várhatóan megszűnik az Együtt. Juhász Péter pedig azt mondta, nem érdemes fenntartani a jogi entitást, és hozzátette, jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak. Közeleg Juhász „politikai” „karrierjének” vége.

Juhász Péter és az Együtt Facebook-oldala tarháló fórummá alakult át

Archívum2018.04.18, 16:55

Egészen elképesztő méreteket öltött a kéregetés a politikus és pártjának közösségi oldalán, miután Juhász Péter elindította minden idők tarhálását. Több mint gyanús azonban, hogy sajtóértesülések szerint döbbenetes összegek érkeznek a valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező  párt számlájára. Összehasonlításképpen: az ÁSZ-büntetést követően a Jobbiknak több mint két hét kellett 100 millió forint összegyűjtésére, az Együttnek erre elég volt bő egy hét. Felmerül a kérdés: honnan van a pénz?

Anyagi csőd: az Együttnek 190 millió forintot kellene visszafizetnie

Archívum2018.04.10, 11:39

Óriási bajban van az Együtt nevű nagyhangú balliberális kispárt: mivel vasárnap nem érték el az egy százalékot, ezért vissza kell fizetniük a mintegy 190 millió forintos kampánytámogatást. A Mandiner.hu úgy tudja, a terhes feladat az ötfős elnökség vállát nyomja. Juhász Péter szerint nincs ennyi pénzük, és a "lakásaikat, házaikat is elveszíthetik." Úgy néz ki, hogy egy kamupárttal kevesebb színesíti a magyar politikai életet.

Nem voltak hajlandók elítélni az ellenzéki pártok Gyurcsány gyűlöletkeltő videóját

Archívum2018.03.27, 14:06

Megkérdeztük a pártokat, mi az álláspontjuk a határon túli magyarok ellen hergelő kampányanyagról. Egyedül az Együtt, a Momentum, a Fidesz és az MSZP válaszolt. Az egykoron radikális Jobbiknak úgy tűnik, nem volt olyan fontos a kérdés, hogy kifejtsék álláspontjukat. A szocialisták válaszukban finoman odaszúrtak a bukott kormányfő pártjának. Döbbenetes közöny az ellenzéknél a rendszerváltás utáni Magyarország legszomorúbb, legsúlyosabb videójával kapcsolatban.

Szél Bernadettet is felszólították, hogy támogassa Juhász Péter lemondását

Archívum2018.03.13, 14:37

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület arra kéri Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét, hogy ő is írja alá azt a petíciót, amelyet a szervezet azért indított, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke távozzon a közéletből.

Hazudik az ellenzék: tényleg lebontanák a kerítést

Archívum2018.03.06, 14:57

Kibújt a szög a zsákból, és kiderült, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje az ellenzékkel karöltve bontaná le a határainkat védő kerítést. Nemcsak a Juhász Péter vezette párt bontana kerítést, hanem a szocialisták is, mivel Bangóné Borbély Ildikó, a párt csepeli jelöltje arra a kérdésre, hogy befogadnának-e migránsokat, azt mondta, hogy április 9-én megmondják, tehát nem cáfolta a tömeges betelepítésről szóló híreket. Korábban Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett is arról beszélt, hogy szükségtelen a kerítés, míg Botka László egyenesen lebontotta volna azt. Az ellenzék tehát folyamatosan hazudik, és ...

Fogy az idő, de egyre nagyobb az ellenzéki káosz

Archívum2018.02.06, 09:19

Teljes a káosz az ellenzéki oldalon kevesebb mint két héttel az ajánlások gyűjtése előtt, miközben a balliberális pártocskák egymást vádolják azzal, hogy a másik miatt nem sikerült megegyezni. Arról, hogy milyen konstrukciókban indulnak majd el a választáson azt csak a jelöltállítás március 5-i lezárulását követően tudjuk meg, mivel addig még megvan a lehetőség a taktikázásra.

Jobban szétesett és jobban utálja egymást az ellenzék, mint négy éve

Archívum2018.01.10, 09:24

A mai állapotokhoz képest négy évvel ezelőtt sokkal egységesebb, népszerűbb és magabiztosabb volt az ellenzék. Nagy kérdés, hogy most mi lesz, mivel azzal párhuzamosan, hogy megszaporodtak a pártok, a vezető személyiségek eltűntek, és a különféle pártok egymással veszekednek. Miközben az ellenzéknek négy éve viszonylag könnyen sikerült megállapodni a közös indulásban, addig ma már arról sincs egyezség, hogy számukra nyerőnek tűnő körzetekben ne kapjanak hajba, és akkor a miniszterelnök-jelölt személyéről még nem is beszéltünk.

Teljes káosz és összeomlás előtt az ellenzék

Archívum2018.01.09, 09:26

A korábbiakhoz képest is nagyobb a káosz az ellenzék oldalán, aminek a kicsúcsosodása, hogy a csepeli-soroksári választókerületről nem tudnak megállapodni egymás között a baloldali pártok, vagy inkább pártocskák, pedig ebben a körzetben 2014-ben nyerni tudtak. Pár hónappal a választások előtt azt sem lehet tudni, hogy ki, milyen listákkal akar indulni. A helyzetet nem könnyíti meg Karácsony Gergely sem, aki naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, józan ésszel nehéz is kiigazodni rajta. Baloldali körkép 2018. január elején.

Ekkora többsége lenne a Fidesznek, ha most választanánk

Archívum2018.01.05, 12:55

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az év végén közzétett közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása még komoly fejfájást okozhat a balliberális oldalon, mivel mindkét párt Budapesten és a nagyvárosokban vehet el értékes szavazatokat, bár egyelőre a 2014-es baloldali összefogók sem tudtak megállapodni. 

Tisztítótűz lehet 2018 a baloldalon

Archívum2017.12.30, 10:02

Míg az LMP számára részben sikeres volt a 2017-es év, az Együtt és a Párbeszéd számára teljes kudarcként lehet jellemezni a mögöttünk hagyott időszakot – minderről Fodor Csaba beszélt, aki a parlamentben lévő kis pártok idei évét értékelte. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a tavaszi parlamenti választás tisztítótűz lehet a baloldal számára, az LMP pedig jól járhat, ha kimarad a 2014-hez hasonlóan ismét eleve bukásra ítélt osztozkodásból.

Elismerte Berkecz Balázs, hogy ő vette fel és ki is tette a kompromittáló felvételt

Archívum2017.12.13, 20:55

Az Együtt közleményt adott ki Karácsony Gergely kiszivárgott hangfelvétele kapcsán. A felvételen  Zugló polgármester, az Együtt-Párbeszéd duó utóbbi miniszterelnök-jelöltje kifakad és trágárkodva sajnálkozik, hogy elválalta a miniszterelnök-jelöltséget.

Juhász Pétert cserbenhagyták, ráadásul a sajátjai

Archívum2017.12.13, 18:52

Kormánybíráló sajtótájékoztatót készült tartani Juhász Péter az Együtt elnöke. Meg is jegyezte, hogy milyen sokan gyűltek össze, de azt nyilván ő is pontosan tudta, hogy a felfokozott érdeklődés annak szól, hogy úgy tűnik, a baloldali összefogást ezúttal annak az Együttnek sikerült jégre tennie, amelyet gyakorlatilag senki nem ismer.   

Karácsonyra totális káoszba fulladt a baloldal

Archívum2017.12.13, 15:12

Totális káosz alakult ki a baloldalon, miután az MSZP úgy döntött, hogy mostantól Karácsony Gergellyel próbálkozik. A zuglói párbeszédes polgármestert egyből korábbi szövetségese az Együtt támadta meg egy kiszivárogtatott hangfelvétellel. Gyurcsány Ferenc, az LMP és a Juhász Péter vezette Együtt nem kér a szocik és a mérhetetlen támogatottságú alakulat szövetségéből. A kiszorítósdi folytatódik, eredményhirdetés 2018 tavaszán várható. A végeredmény sejthető.

Nem mondja el Juhász Péter, hogy miről beszélt Berkecz Balázzsal

Archívum2017.12.13, 14:59

Ma délután ül össze az Együtt elnöksége, hogy kiértékeljék azt a vizsgálatot, amely a Karácsony Gergelyről titokban készült hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterét tárná fel. Sokáig kérdeztük Juhász Pétert az Együtt elnökét a leginkább kabaréba illő esetről, de alig árult el valamit. Az legalább kiderült, hogy beszélt Berkecz Balázzsal, aki történetesen az Együtt alelnöke, és jó eséllyel nyakig benne van a ballib tömb legújabb botrányában. De hogy miről, azt nem volt hajlandó közölni.     

Nótár Mary együtt él egy nővel, aki a jelenlegi menedzsere

Archívum2017.11.23, 08:30

Nótár Mary volt menedzserével harcol a bíróságon, ahol kihallgatták jelenlegi menedzserét is az üggyel kapcsolatban. Azt a nőt, akivel állítólag együtt él az énekesnő, amit a tárgyalás során állítólag nem is tagadtak!

Závecz: Óriási fölényben a Fidesz, hanyatlik a Jobbik

Archívum2017.11.17, 15:19

Nagyon jelentős fölénnyel vezeti a pártok versenyét a Fidesz-KDNP, miközben brutális őszi MSZP-zuhanás létható, és a DK már a szocialisták nyakán van - közölte legfrissebb felmérésben az ZRI Závecz.

Végül együtt öregedtünk meg

Archívum2017.11.11, 15:42

Az emberek többsége nem szívesen gondol az öregedésre. Kivéve azt a pillanatot, amikor mélyen a szerelmese szemébe néz, és azt gondolja: "Veled szeretnék megöregedni." Összebújva a szerelem rózsaszín palástja mögött, az öregedés is csupa móka és kacagás. Ha együtt lehetünk közben.

Juhász Péter lyukra futott, nem először

Archívum2017.11.09, 07:18

Azért lenne jó, ha lenne egy normális ballib politikai tömb Magyarországon, mert akkor Juhász Péter biztosan nem lenne benne. Az Együtt nevű, egyszemélyes politikai bizniszpárt viccelnöke ugyanis olyan szinten műveli a politikát, amelyen ugyan egyszerre lehet sírni, meg röhögni, csak közben tényleg kár, hogy Juhász egyéni érdekein kívül semmi mást nem szolgál. Legújabban azt vette a fejébe, hogy az 1. számú budapesti egyéni választókerület tulajdonképpen egy rezervátum, ő pedig benne a legnagyobb vadállat. Ennek megfelelően úgy is viselkedik: aki az általa körbepisilt területére merészkedik, annak egyből nekirontana (bármennyire is ...

Padlón az ellenzék, több mint kétharmaddal nyerne a Fidesz

Archívum2017.11.02, 13:37

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az októberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

Százmilliókat vennének ki a zsebünkből Gulyás Mártonék

Archívum2017.10.12, 14:02

Közel félmilliárd forinttal kellene többek költenie az adófizetőknek az Országgyűlésre, ha megvalósulna a Gulyás Márton által életre hívott Közös Ország Mozgalom tervezett választási rendszere. Miközben a Fidesz-KDNP kormány 2010 után 386-ról 199 főre csökkentette a parlament létszámát, addig a balliberális pártok 222 főre növelnék a képviselők számát. Azt eddig nem árulták el, honnan vennék el ezt a félmilliárdot. Persze ebből a választás rendszer tervezetből nem lesz semmi, mivel nincs meg az ehhez szükséges parlamenti többségük, de jól mutatja Gulyék gondolkozását, hogy tervük csak a politikai osztály létszámát növelné.

Kétharmad fölött a Fidesz, szétesett az ellenzék

Archívum2017.10.09, 12:01

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP a szeptemberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Botka László múlt heti bukása után körvonalazódik egy MSZP-DK közös lista, de a Jobbikkal szinte kizárt a szocialista összeborulás. Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok még ennél is nagyobb többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

Századvég: Tovább zuhant a Jobbik

Archívum2017.10.06, 13:14

A Századvég szeptember végi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a politikai erőtérben, míg a Jobbik gyengülése tovább folytatódott.

Az ellenzék bebizonyította, hogy nem védené meg az országot

Archívum2017.09.06, 17:26

Ha az ellenzéken múlott volna, már rég végrehajtották volna a kvótadöntést, és így Soros György tervét. Míg a baloldali pártok a kezdetektől elfogadták a brüsszeli kényszerkvótákat, addig a Jobbik a kvóták elutasításától eljutott addig, hogy adott esetben el lehet fogadni a migránsok Magyarországra telepítését. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje pedig arról beszélt, hogy le kell bontani az országot védő déli határkerítést.

Így nézne ki az ország, ha most választanánk

Archívum2017.09.05, 13:22

Meggyőző többséget szerezne a Fidesz-KDNP az augusztusi közvélemény-kutatások alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok akár kétharmados többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okozhat a baloldalon.

Tovább erősödött a Fidesz

Archívum2017.08.23, 14:07

Augusztusban tovább növelte az előnyét a Fidesz-KDNP, miközben az ellenzék továbbra sem tudott új szavazókat maga mögé állítani - derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Sőt, az MSZP népszerűsége tovább csökken, Botka László botrányai és a párton belüli háború miatt egyre többen fordulnak el a szocialistáktól.

Az ellenzéket is bírálták az ellenzéki törpepártok minitüntetésén

Archívum2017.08.20, 20:37

Kellemetlenül kevesen voltak Juhász Péterék rendezvényén, holott a korábban Portiknak dolgozó politikus „óriási" tüntetést ígért.

5 dolog, ami miatt tönkre kellett volna mennie a házasságunknak

Archívum2017.08.11, 09:39

Öt és fél évvel ezelőtt fejest ugrottam a házasság szent kötelékébe. Még annak ellenére is így hívom, hogy nem volt templomi esküvőnk. Maga a ceremónia azonban meseszépre és nagyon meghittre sikeredett. És ez nagyon nagy szó, mert a körülmények tekintetében hatalmas botrányba is fulladhatott volna.

Mi a közös Juhászban, Karácsonyban, Fodorban és az LMP-ben?

Archívum2017.08.07, 14:27

2017 első félévében sem tudtak áttörést elérni a parlamentben helyet foglaló kisebb erők. Az LMP folyamatosan az öt százalékos bejutási küszöb környékén mozog. Az Együttből folyamatosan távoznak a vezetők. A Párbeszéd még miniszterelnök-jelöltet is állított, pedig az alakulat a mérhetetlen kategóriában tartózkodik. A Liberálisok berkein belül pedig egy szakpolitikai fordulat képe bontakozik ki. A legfőbb kérdés, hogy 2018-ban milyen konstrukcióban indulnak majd el a választáson ezek az erők.

Mélyponton az ellenzék, kétharmadot szerezne a Fidesz

Archívum2017.08.02, 14:58

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a júliusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.

Előző
Következő