Együtt-PM

címke rss

Tovább a birkóznak a baloldali pártok

Archívum2014.08.11, 11:31

Az V. kerületben, Zuglóban és Kõbányán is birkózik még egymással az Együtt-PM, a DK és az MSZP, hogy elsimítsák az egyelõre a fõvárosi ellenzéki összefogás útjában álló nézeteltéréseiket. Az Együtt-PM szeretné még hétfõn lezárni a tárgyalásokat, de a szocialisták szerint ez nem biztos, hogy sikerül.

Átírta az MSZP a megállapodást

Archívum2014.08.09, 22:32

Az Együtt-PM kész önállóan indulni a budapesti önkormányzati választáson. Azt követõen döntöttek így, hogy az MSZP a megállapodás ellenére több kerületben nem a megbeszéltek alapján alakította ki a pozíciókat. Lapinformációk szerint Óbudán egy, Angyalföldön kettõ, Zuglóban négy önkormányzati képviselõi körzetet vettek vissza az Együtt-PM-tõl és a DK-tól.

Feljelenti a jegybankot az Együtt-PM

Archívum2014.08.07, 22:15

Az ellenzéki pártszövetség feljelentést tesz a kastályszálló megvásárlása miatt.

Kemény feltételeket szabna az MSZP harcos szárnya az összefogáshoz

Archívum2014.08.06, 16:26

Több Együtt-PM-es és DK-s polgármesterjelölt visszaléptetését, egyes kerületekben több befutó listás helyet, illetve saját képviselõjelölt indítását követeli az MSZP egy meghatározó köre a két másik baloldali párttól. Ez a feltétele az összefogásnak, és annak, hogy Falus Ferenc közös fõpolgármester-jelölt lehessen. A DK már jelezte: nem nyitják újra a tárgyalást, nem fogadnak el további feltételeket.

Feljelentés Rogán helyettesének "jóárasított" lakása miatt

Archívum2014.08.06, 13:59

Bûncselekményt gyanít az Együtt-PM Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi alpolgármester lakásvásárlása körül. Az Origo tárta fel, hogy az alpolgármester által megvásárolt önkormányzati lakást az amúgy is kedvezményes értékesítés elõtt "leakciózták", így 19 millió forintért jutott a 40-45 milliót érõ ingatlanhoz.

Választás: Már az induláskor hátrányba került a baloldal

Archívum2014.08.06, 17:22

Még az sem ment könnyen, hogy ne egyezzen meg az Együtt-PM, a DK és az MSZP az õszi önkormányzati választásokról. Pontosabban megegyeztek, de nem úgy, hogy azt mindenki elfogadja. A káosz okairól és várható következményeírõl kérdeztünk elemzõket, politológusokat.

Veszélyben a baloldali összefogás: az MSZP nem akar diktátumot

Archívum2014.08.06, 12:02

Veszélybe került a baloldali összefogás. Az MSZP budapesti párttanácsa kedden szavazott ugyan, és el is fogadta a DK-val és az Együtt-PM-mel az önkormányzati választási együttmûködésrõl kialakított megállapodás-tervezetet, de ez nem számít, mert az a félelmük, hogy ilyen feltételekkel saját bedarálásukat írnák alá - értesült az Origo. Ezért elutasítják a politikai csomagot.

Falus Ferenc lesz Tarlós kihívója

Archívum2014.08.04, 20:54

Tényleg Falus Ferenc lesz Tarlós István kihívója az õszi önkormányzati választáson - tudta meg az Origó a hárompárti egyeztetés résztvevõitõl.

Az ellenzék méltó ellenfelet ígér Tarlósnak

Archívum2014.08.04, 16:52

Kész a fõvárosi ellenzéki megállapodás, a részleteket szerdán jelenthetik be.

Büntetõrúgások dönthetnének a baloldali fõpolgámester-jelöltekrõl

Archívum2014.08.04, 12:54

Hiába próbálja kerülni a baloldal a casting-hangulatot a fõpolgármester-jelölt kiválasztásakor, ez eddig éppúgy nem sikerült az MSZP-nek, a DK-nak, és az Együtt-PM-nek, mint megegyezni egy közös jelöltben. Ma ismét összeülnek, de a megegyezésre csekély az esély.

Megrekedt az összefogás a baloldalon

Archívum2014.08.01, 21:43

Nem állnak jól a tárgyalások a baloldalon. Az õszi választásra összefogni készülõ MSZP, DK és Együtt-PM legutóbbi, szerdai egyeztetése utáni hivatalos, optimista forgatókönyv alighanem tarthatatlan.

Összeborult, de össze még nem fogott Budapesten az ellenzék

Archívum2014.07.30, 14:43

Három órás tárgyalás után közelebb került ugyan az MSZP, az Együtt-PM és a DK ahhoz, hogy megegyezzen az õszi önkormányzati választáson való együttmûködésrõl, de a megállapodásra még jövõ hétfõig biztosan várni kell. Nincs egyelõre közös fõpolgármester-jelöltjük sem. 

Megdöbbent az ellenzék Orbán beszédén

Archívum2014.07.26, 21:24

Putyint majmolja, elmeháborodott, és/vagy hazaáruló, romlásba és diktatúrába vezet, hatalomgyakorlását a cinizmus tartja össze. Nem finomkodtak a jelzõkkel az ellenzéki pártok, amikor Orbán Viktor bálványosi szabadegyetemen elmondott beszédét kritizálták.

Rogán helyetteseinek vagyonnyilatkozatáért perel az Együtt-PM

Archívum2014.07.23, 16:11

Hiába kérte Szentgyörgyvölgyi Péternek és Puskás Andrásnak, az V. kerület jelenlegi és volt alpolgármesterének vagyonnyilatkozatát az Együtt–PM a kerülettõl, ezért pert indítanak az adatokért. Juhász Péter társelnök szerint azt akarják megtudni, mibõl tellett Puskásnak nagy értékû lakásra a Pasa Parkban, ahol Rogán Antal is él. Arra is kíváncsiak, Szentgyörgyvölgyi hogyan jutott kedvezményesen önkormányzati lakáshoz.

Együtt-PM: Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Archívum2014.06.27, 15:25

Az Együtt-PM szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Szabó Rebeka országgyûlési képviselõ úgy véli, van például betéti társaság, amely a pályázat alatt alakult, olyan tulajdonossal, aki elõzõleg építési vállalkozóként dolgozott.

Tárki: Továbbra is a Fidesz-KDNP vezet

Archívum2014.06.25, 17:58

A választások után sem erõsödött az ellenzék, továbbra sincs valódi kihívója a Fidesz-KDNP frakciónak.

Adok-kapokkal taktikázza el az esélyeit a baloldal

Archívum2014.06.02, 11:12

Az Európai Parlamenti választások átrendezték a baloldalon az erõviszonyokat, most pedig a Fidesz egy törvénymódosítással újraírja a fõpolgármester-jelölésrõl szóló tárgyalások stratégiáját is. Mi jöhet a korábban felmerült visszaléptetéses taktika és Horváth Csaba után?

Gyurcsányék bíznak az MSZP gyors felépülésében

Archívum2014.05.29, 15:55

Gyurcsányék abban bíznak, hogy az MSZP hamar túljut a válságon, Bajnaiék szerint nekik is át kell értékelni a helyzetüket. Schiffer András nem tudta meg, Mesterházy milyen Magyarországot szeretett volna.

Bajnai is megy a zártkörû elittalálkozóra

Archívum2014.05.27, 12:07

Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón – tudta meg az Origo. A zártkörû csoport legutóbb az után lett téma Magyarországon, hogy a Magyar Nemzet azt írta, hogy egy Magyarország elleni összeesküvésrõl is szó volt a tavalyi találkozón. 

Mitõl erõs Bajnai az Istentül elbillegett faluban?

Archívum2014.05.26, 18:26

Az Együtt-PM egy szabolcsi faluban, az MSZP egy borsodi településen aratott a legjobban. Van három totálisan fideszes település is, és akadt, ahol az LMP és a Jobbik végzett az élen holtversenyben. Itt vannak a választási adattömegben megbújó érdekességek.

Õshazájában szívják el a levegõt az MSZP elõl

Archívum2014.05.26, 08:21

A szocialisták elveszítették Budapestet, de a DK és az Együtt-PM megszorongatta õket több baloldalinak számító vidéki településen is. A nagyobb városok közül egyedül Szegeden volt sikeres az MSZP, de az meg épp Mesterházy Attila egyetlen komoly riválisának, Botka Lászlónak a birodalma.

Bajnai Gordon büszke és elégedett

Archívum2014.05.26, 00:35

Az önkormányzati választásokra önálló koncepcióval készül az Együtt-PM szövetség.

Két üveg bor után jöhet a szelfi Bajnaival

Archívum2014.05.21, 23:09

Bajnai Gordon leszámolt a lakossági fórumokkal, és egy tõle eddig nemigen látott módszerrel kampányolt szerdán Szegeden. Az Együtt-PM vezetõje a borfesztiválon sétálgatva és a padon ülõkkel borozgatva próbált szavazókat szerezni, és bárkivel szívesen készített egy szelfit, aki odalépett hozzá. Egy pohár rozé mellett a forró délutánon nem is az Együtt-PM programja volt a téma, sokkal inkább a kedvenc focicsapatai.

Bajnaiék tisztasági csomaggal álltak elõ

Archívum2014.05.20, 20:32

Az európai parlamenti választás elõtti utolsó héten Bajnai Gordon pártszövetsége az ügynökakták, az állami szerzõdések és a pártszámlák nyilvánosságát javasolták. Szerintük a csomag úgyis elbukik, de legalább megpróbálják.

Narancshályog, buborék és olcsó Gyurcsány

Archívum2014.05.19, 16:49

Habár a tévékben a törvényi változások miatt már nem lehet látni kampányfilmeket, több párt is készített videót, amit aztán az interneten terjesztenek. Az MSZP egy minimalista videóval, Gyurcsány egy régi, bevált recepttel, Bajnaiék focilabdával és szappanbuborékkal, a Jobbik pedig egy orvosi rendelõben játszódó jelenettel próbál hódítani.

Egy szurkapiszka itt, egy lágy arclegyintés ott

Archívum2014.05.14, 08:38

Visszafogottan, de folyamatosan kritizálják egymást a baloldal pártjai az EP-választás elõtt. Az MSZP-s, Együtt–PM-es és DK-s politikusok mindannyian a másik két pártot hibáztatják az áprilisi csúfos vereség miatt, ráadásul tudják, hogy ugyanazokért a baloldali szavazókért versengenek május 25-én. Keményen senki nem támad, mert októberig meg akarják õrizni a látszatot, hogy elviselik egymást.

Szabályosan szavazott meg önkormányzati lakást a családjának

Archívum2014.05.13, 19:21

Az Együtt-PM szerint Menczer Erzsébet saját fiának szavazott meg egy önkormányzati lakást, anélkül, hogy jelezte volna a családi köteléket, de az ügyészség elutasította feljelentésüket.

Nem akar sarat dobálni, de nem kér többet Gyurcsányékból - interjú Bajnai Gordonnal

Archívum2014.05.12, 10:33

Hiányzott a baloldalon a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt–PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val – Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án. Az Együtt–PM vezetõje az Origónak azt mondta, belátja, hogy többször hibázott, ezért mostantól csak hiteles politikusokkal hajlandó összefogni, Mesterházyra és Gyurcsányra viszont nem akar sarat dobálni. Az EP-választáson szerinte eldõl az is, hogy Orbánnak lesz-e kormányzóképes baloldali ellenzéke, vagy a szélsõjobb következik utána. Május 25-e után mindenképp új szakasz kezdõdik az életében.

Bajnaiék kiharcolták a pluszmilliókat

Archívum2014.05.08, 17:46

Az áprilisi választások után a Nemzeti Választási Bizottság feladata, hogy kiszámolja, mennyi állami támogatás jut a jövõben a pártoknak a 2,5 milliárd forintból. Az NVB kétszer is átszámolta a dolgot, de csütörtökön kiderült, hogy elszámolta magát. Az Együtt–PM-nek tízmilliókkal kevesebbet adott volna, ám Bajnaiék a Kúriához fordultak, amely nekik adott az igazat csütörtökön.

Az AB elmagyarázta Bajnaiéknak, miért nem rossz a gyõzteskompenzáció

Archívum2014.05.06, 11:34

Bajnai Gordon pártszövetsége, az Együtt–PM az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük a gyõztest is kompenzáló választási rendszerben elvileg egy szavazat két mandátumhoz is vezethet. Az AB szerint ez nem feltétlenül van így, egyébként pedig a választási rendszert átszabni nem az õ dolguk, hanem a parlamenté.

Ön mennyire ismeri a fiatalokat?

Archívum2014.05.06, 11:24

Melyik párt felé hajlanak az egyetemisták? Tényleg a magyar fiatalokat érdekli legkevésbé a politika egész Európában? Mi a különbség egy Együtt–PM-es és egy fideszes fiatal között? Töltse ki tesztünket, amelybõl kiderül, mennyire ismeri a magyar egyetemistákat és fõiskolásokat.

Bajnai, Szanyi és Morvai május 23-án vitáznak

Archívum2014.05.05, 17:39

A nyolc EP-választáson induló pártból öt megegyezett arról, hogy május 23-án fognak vitázni a listavezetõik.

Ünnepeljen, akinek van munkája

Archívum2014.05.01, 17:27

Május elseje alkalmából újra megtelt a város pártszázlókkal és politikusokkal. Bajnai Gordon szerint akinek van munkája, annak van oka ünnepelni is. A Munkáspártnak az Európai Unióval van baja, Mesterházynak pedig Orbánnal. A Fidesz még Szanyi Tiborral is szövetkezne Brüsszelben.

A Kúria nem is vizsgálta Bajnaiék beadványát

Archívum2014.04.27, 10:34

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Kúria az Együtt-PM bírósági felülvizsgálati kérelmét, amelyben Bajnaiék az áprilisi országgyûlési választás országos listás eredményének megváltoztatását kérte a gyõzteskompenzáció miatt. Bajnaiék már korábban jelezték, hogy Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Bajnai Gordon vitára hívja a Jobbikot is

Archívum2014.04.25, 12:11

A Jobbikot érintõ bojkottpolitika nem vált be, a Jobbik többé nem tabu az Együtt–PM számára, errõl döntött csütörtökön az Együtt-PM elnöksége, tudta meg az Origo. Bajnai Gordonék a következõ napokban vitára hívják az összes pártot, amely listát állított az európai parlamenti választáson. Szigetvári Viktor azt mondta, hogy az Együtt–PM célja a Jobbik politikájának leleplezése, de a párt a Fidesszel is tisztázná az EU-hoz való viszonyt, és azt is megmutatná, miben különbözik az MSZP-tõl és a DK-tól.

Büntetlenül megmászható Áder János erkélye

Archívum2014.04.23, 15:00

A Sándor-palota erkélyére felmászni nem garázdaság, a zászlók leszedéséért és a rendõri felszólítás semmibevételéért viszont húszezres pénzbüntetés jár. Így döntött a bíróság azoknak az Együtt–PM-aktivistáknak az ügyében, akik a paksi szerzõdés ellen tiltakoztak februárban.

Bajnai Gordon vezeti az Együtt EP-listáját

Archívum2014.04.17, 14:18

Bajnai azt már korábban megmondta, hogy nem fog kimenni Brüsszelbe.

Bajnai úgy fog harcolni, mintha az életéért küzdene

Archívum2014.04.12, 15:45

Bajnai Gordon az ellenzéki erõk nehézkes, sok kompromisszummal járó összefogását és a programját, illetve annak hiányát hibáztatja a választási vereségért. Abban bízik, hogy az EP-választáson meg tudják mutatni magukat, aztán új politikát, megújuló szervezetet akar, hogy a választóknak legyen miért rájuk szavazniuk.

Most már nyugodtan üthetik egymást a baloldaliak

Archívum2014.04.11, 10:33

Az európai parlamenti választás a baloldali vezetõk számára nem elsõsorban a brüsszeli mandátumokról, hanem a pártjaik jövõjérõl szól. Mivel az MSZP, az Együtt–PM és a DK most külön indul, május 25-én kiderül, mekkora a támogatottságuk egyenként a baloldali pártoknak. Az MSZP a Jobbik elõretörésével riogat, az Együtt–PM az MSZP- és Gyurcsány-ellenes baloldaliakban bízik, a DK pedig azt reméli, hogy Gyurcsány feltüzeli a törzsszavazókat. Eközben persze a végsõkig harcolnak egymás szavazóiért.

Nem lesz frakciójuk Bajnaiéknak

Archívum2014.04.08, 10:53

Nem tesz többé súlyos engedményeket az Együtt-PM Szigetvári Viktor társelnök szerint. Szerinte a jelenlegi politikai helyzetben az a legvalószínûbb, hogy az Együtt-PM önálló frakció nélkül dolgozik majd a parlamentben.

Aki kormányváltásra készül, nem így csinálja

Archívum2014.04.06, 20:38

Több százan gyûltek össze Bajnaiék eredményváróján, ahol találni lángososkocsit, feldíszített markolót, és lesz ingyengulyás is. Van, aki kínosnak tartja az egészet, és lassan tovább is áll, más kíváncsi arra, hogy mi fog történni, de ha hideg lesz, hazamegy. A részvételi aránnyal sem elégedettek.

Mégis készíthetik elõ Bajnaiék bulihelyét

Archívum2014.04.05, 21:10

Bár mindössze három jármû foglalta el azt a részt, ahol Bajnaiék akarták várni a választás eredményét, a közelben egy másik területet elkezdett lezárni a rendõrség, hogy legyen hely egy kampányrendezvénynek. 

Lezárták Bajnaiék bulihelyszínét, de nem dolgozik ott senki

Archívum2014.04.05, 18:20

Pénteken elkordonozták azt a területet, ahol az Együtt-PM tartotta volna az eredményváróját. Munkának nincs nyoma a területen, és felirat sem jelzi, meddig és miért lesz lezárva a rész. Az önkormányzat szerint azért kérte a kivitelezõ az érintett rész lezárását, hogy a munkagépeket ott tárolják. 

Eljött a kampány legbizarrabb pillanata

Archívum2014.04.04, 18:03

Betyárnak, matróznak, James Bondnak és Sherlock Holmesnak öltözve buzdít a kormányváltásra Bajnai Gordon.

Együtt-PM: Rogánnak igazolnia kellene a vagyona eredetét

Archívum2014.03.29, 17:59

Az Együtt-PM nem tartja elégnek azt, hogy Rogán Antal módosította a vagyonbevallását, és ezt meg is indokolta, a párt szerint „még klasszabb lenne, ha az is eszébe jutna, hogy mibõl van” az ingatlanvagyona.