Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- USA
- Irán
- Izrael
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Blix és el-Baradei januárban jelentést tesz
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken arra kérte a világszervezet fegyverzetellenőreit, hogy január 9-én adjanak újabb, részletes értékelést az iraki fegyverkezés programokról összeállított bagdadi dokumentumokról.
Megvárakoztatták az ENSZ-ellenőröket Irakban
Az ENSZ fegyverzetellenőrei csak félórás várakozás után tudtak bejutni az egyik iraki hadiipari komplexumba. Közben Szíria bejelentette, hogy bojkottálni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal foglalkozó csütörtöki ülését. Pakisztánban újabb kilenc személyt fogtak el, akiknek a hatóságok szerint közük van az al-Kaida terrorszervezethez.
Német cégek sora üzletelt Irakkal
Egy német lap információi szerint az Irak által az ENSZ-nek készített 12 ezer oldalas fegyverkezési jelentésből kiderül, hogy több mint 80 német cégnek voltak érdekeltségei az arab államban egészen tavalyig. A vállalatok így megsértették az 1990-ben, Kuvait lerohanása után életbe léptetett Irak elleni ENSZ-szankciókat.
Blix beszélni akar az iraki fegyverkezési program részvevőivel
Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője hivatalosan kérte Bagdadtól az iraki fegyverkezési programban résztvevők neveit. Egyelőre még kérdéses, hogy ha a személyes meghallgatás létrejön, a megkérdezettek visszautazhatnának-e Irakba.
Öt ország láthatja az eredeti iraki dokumentumokat
Az iraki vezetés által összeállított, fegyverkezési programokról szóló dokumentumhoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja férhet hozzá. Ennek oka, hogy az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország tapasztalattal rendelkezik a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos információk kezelésében és bizalmas adatok megőrzése terén.
Tizenkétezer oldalon magyarázkodik Szaddám
Vasárnap reggel az ENSZ különgépe Bagdadból elszállította az iraki vezetés által összeállított, fegyverkezési programokról szóló dokumentumot.. Az amerikaiak hazugságokat keresnek a szövegben, az irakiak biztosak abban, hogy bebizonyították, nincsenek tömegpusztító fegyvereik.
Irak bemutatta nyilatkozatát
Az iraki kormány szombaton bemutatta a nemzetközi sajtó előtt fegyverkezési programjairól szóló nyilatkozatát, amelynek elkészítését az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1441. számú határozata írta elő.
Blix bizonyítékokat követel Bagdadtól
Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője figyelmeztette Irakot: bizonyítékokat kell felmutatnia, ha meg akarja győzni a világot arról, hogy nincs többé tömegpusztító fegyvere.
Annan: Irak jogosan lő nyugati gépekre
Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint Irak nem sérti meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának két hete elfogadott 1441-es számú határozatát azzal, hogy tüzet nyit az ország légterében járőröző amerikai és brit harci gépekre.
Irak elfogadta a BT határozatát
Irak bejelentette, hogy elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely a fegyverek leszerelését és a fegyverzetellenőrök visszaengedését kéri Bagdadtól. Az ország ENSZ-nagykövete szerdán adta át az ENSZ főtitkárának a pozitív választ tartalmazó levelet.