egyensúly

címke rss

Sólyom kényes egyensúlyra törekszik Bushnál

Itthon2006.06.19, 17:51

Kritikát és bírálatot nem kap majd George Bush amerikai elnök a magyar köztársasági elnöktől, de Sólyom Lászlónak lesznek észrevételei az emberi jogokkal kapcsolatban. Mint a magyar államfő szóvivőjétől megtudtuk, Sólyom kényes egyensúlyra törekszik a megbeszélés alatt, hogy a közleményében beígért eszmecsere ne bosszantsa fel az amerikai elnököt.

Az SZDSZ feltételhez köti a megszorítások támogatását

Itthon2006.06.20, 17:16

Feltételekkel támogatja az SZDSZ a megszorításokat tartalmazó Új egyensúly program támogatását. A kisebbik koalíciós párt a támogatásért cserébe egyebek mellett azt kéri, hogy kormány 2009-től vezesse be az egykulcsos adórendszert.

Az Új egyensúly miatt visszaeshet a turizmus

[origo] utazás2008.02.11, 17:32

Az Ecostat 2006 első félévi Turizmusbarométerének értéke 38 százalék, mintegy 6 százalékponttal alacsonyabb az előző évi értéknél. Több ágazathoz hasonlóan a turizmus fejlődése is lassul - közölte Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója pénteken.

OTSZ: módosító javaslatok a kormánynak

Gazdaság2006.07.12, 17:53

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) módosító javaslatokat dolgozott ki a kormánynak az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a kamattámogatások után fizetendő járadékról szóló törvényjavaslatához - áll az OTSZ közleményében.

Alkotmánybírósághoz fordul a VOSZ

Gazdaság2006.09.12, 18:38

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul az Új egyensúly program keretében alkotott törvénycsomag miatt - közölte Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kedden, az elnökség döntését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

MKIK: A költségvetés egyensúlyt teremthet

Archívum2006.11.16, 15:22

A 2007. évi költségvetési törvényjavaslat alkalmas az egyensúly megteremtésére, ugyanakkor nem olvasható ki belőle a reformokra való utalás - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Újra adoptálna Angelina Jolie

Női Lapozó2007.04.03, 13:22

Alig néhány hete vitte haza vietnámi születésű fiát, Paxot Angelina Jolie, de a színésznő máris azon gondolkodik, hogy egy újabb gyereket fogad örökbe - azt szeretné ugyanis, hogy "helyreálljon az egyensúly" a családjában.

Betett a román egyensúlynak az EU-tagság

Archívum2007.09.10, 11:24

Az uniós tagság alaposan megborította a román külső egyensúlyt. Január és július között 63 százalékkal romlott a külkereskedelmi mérleg, és kétszeresére nőtt a folyó mérleg hiánya.

Gyurcsány: 2009-ig kell várni a növekedésre

Archívum2007.11.15, 11:21

Magyarországon 2009-2010-re várható, hogy fiskális egyensúly mellett bővülő növekedés induljon meg - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Angel Gurríával, az OECD főtitkárával folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A munka és a magánélet egyensúlya a legfőbb karriercél

Állás 20112007.12.28, 13:10

A munkavállalók csaknem 60 százaléka a munka és a magánélet helyes egyensúlyának megtalálását sorolja a 2008-as év legfontosabb karriercéljai közé - derül ki egy amerikai felméréséből.