egészségügyi reform

címke rss

Kész az egészségügyi reform terve

Itthon2004.08.10, 17:19

Az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy elkészült az egészségügy reformját megalapozó törvényjavaslat. Kökény Mihály szerint ez új típusú érdekeltségi rendszert teremtene, nagy hangsúlyt helyezve a regionális döntéshozatalra. A koncepció augusztus végén kerülhet a kormány elé.

Demszky: nem von el pénzt a fővárostól az új kormány

Itthon2004.08.23, 13:34

Demszky Gábor szerint nem von majd el a fővárosnak szánt állami forrásokból az új kormány, így a 4-es metró meghosszabbításának finanszírozását, vagy az útfelújításokra szánt támogatásokat nem érinti a kormányátalakítás. A főpolgármester elmondta, hogy az SZDSZ azzal a feltétellel tudja támogatni az új miniszterelnököt, hogyha az nem csak személycserét jelent, hanem adócsökkentést, bürokráciacsökkentést, kisebb államot, közigazgatási, önkormányzati és egészségügyi reformot.

Fodor Gábor: A kormányprogram a legfontosabb

Itthon2004.08.29, 20:56

Az SZDSZ belső ellenzékének számító "Szabad tanácskozáson" ismét keményen bírálták a lemondott kormányfőt, Medgyessy Pétert. Bauer Tamás szerint a pártnak kellene betöltenie az egészségügyi tárcát, hogy elindulhasson az egészségügyi reform.

Ingujjra vetkőznek a balos vezetők Őszödön

Itthon2004.10.16, 19:41

"Az osztályharcnak mindörökre vége." - hirdette meg a baloldal új programját Tony Blair jobbkeze, a baloldali csúcstalálkozó nyitóünnepségén. Tíz állam- és kormányfővel és több száz baloldali politikussal csütörtökön kezdődik a Haladó Kormányzás című félhivatalos csúcstalálkozó, amelyet ezúttal Magyarországon tartanak. A nemzetközi baloldal ideológusai Budapesten tartanak előadást, a kormányzó politikusok pedig Balatonőszödön barátkoznak majd.

Félmilliárd ment el feleslegesen kormányszakértőkre

Itthon2005.06.30, 16:02

Az Állami Számvevőszék vizsgálatából kiderült: nem hasznosultak azok a szakértői anyagok, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium kért az átfogó egészségügyi reform előkészítéséhez. A szakértőknek összesen 520 millió forintot fizettek ki, feleslegesen. Az ÁSZ azt sem tartja jónak, hogy az egészségügyi tárcát az elmúlt másfél évtizedben ötször szervezték át. A túl gyakori szervezeti módosulások és az egyértelmű koncepció hiánya sem segítették az eredményességet.

Kétkamarás parlamentet szeretne a Centrum

Itthon2006.02.12, 16:28

Vasárnap tartotta programadó kongresszusát a Centrum Összefogás Magyarországért. A párt többek között kétkamarás parlamentet, egészségügyi reformot, valamint az állami hivatalok számának csökkentését ígéri.

Bepanaszolja az SZDSZ a Fidesz állításait

Itthon2006.04.05, 16:35

Hazugsággal vádolja az SZDSZ a Fideszt az egészségügyi reform kapcsán. A liberálisok az OVB-hez fordulnak, mert a Fidesz azt állítja, hogy a kormány privatizálni kívánja a kórházakat, s ezért a betegeknek magas összegeket kell majd fizetniük az ellátásért.

A lengyeleknél bevezethetik a vizitdíjat

Gazdaság2006.04.18, 12:05

Olyan egészségügyi reformot készítenek elő Lengyelországban, amelynek a keretében a pácienseknek is hozzá kellene járulniuk a gyógyítás költségeihez.

Ungár Klára: A reform takarékosabb működést hoz

Vendégszoba2006.05.04, 17:34

Az SZDSZ gazdaságpolitikájáról, az egészségügyi reformokról, és a melegjogokról kérdezték olvasóink Ungár Klárát, az SZDSZ gazdaságpolitikusát az [origo] és a manager magazin közös meghívására érkezett a Vendégszobába.