egészségügy

címke rss

Magyar Nemzet: Eladhatónak minősítene több kórházi ingatlant a főváros

Itthon2011.08.25, 07:15

A főváros  forgalomképes kategóriába sorolna több kórházi ingatlant, így azok nem kerülnének állami tulajdonba, és eladhatóvá válnának. Köztük vannak üdülők és korábbi rendelőintézetek is.

"Ezt nem írom alá" - miért legyintettek a rezidensek a kormányzati ösztöndíjra?

Itthon2011.08.24, 10:53

Nem a havi százezer forintot keveslik azok az [origo] által megkérdezett orvosjelöltek, akik nem pályáztak a kormány rezidens-ösztöndíjára, hanem azt kifogásolják, hogy nem nyújt hosszú távon megoldást a támogatás, és bérfeszültséget okoz. A kormány júliusban hirdette meg a szakorvos- és szakgyógyszerész-jelölteknek kiírt pályázatot, amely szerint öt évig havi százezer forint támogatást kap az, aki tíz évig nem megy külföldre és nem fogad el hálapénzt. A 620 ösztöndíjas helyre hétfő délig 110-en jelentkeztek.

Réthelyi: Nem csökkenhet az egészségügyisek jövedelme

Itthon2011.08.19, 12:42

A nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, nem ígérheti meg, hogy jövőre béremelés lesz az egészségügyben, mert ez csak akkor történhet meg, amikor az országos gazdasági helyzet ezt megengedi.

Beruházásait félti a kormány reformjától több önkormányzat

Itthon2011.08.19, 18:00

Egyelőre a részletek ismerete nélkül nem lehet eldönteni, hogy jó vagy rossz lesz az új önkormányzati törvény az önkormányzatoknak - mondták az [origo] által megkérdezett városvezetők. Akad, aki a kórházak államosítását nem bánja, más viszont az általános iskolákat megtartaná. Az egyik nagy kérdés szerintük az, hogy mi lesz azzal a pénzzel, amit az elmúlt években fektettek azokba az intézményekbe, amelyeket most átvesz az állam.

Világgazdaság: 40-45 milliárd forint a kórházak lejárt tartozása

Itthon2011.08.18, 09:12

A kórházak között most szétosztott 3,8 milliárd forint tízszeresére lenne szükség a Kórházszövetség elnöke szerint. A számítások szerint 40-45 milliárd forint lehet az intézmények lejárt beszállítói tartozása, forráspótlás nélkül pedig ez 60-70 milliárdra nőhet - írja a Világgazdaság.

Plusz pénzt kap 255 kórház

Itthon2011.08.15, 16:42

Betegellátási feladataik elvégzésre kapják a többletforrást a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól.

MN: Tízezrekkel kereshetnek kevesebbet az egészségügyi dolgozók

Gazdaság2011.08.11, 09:53

Az éjszakai pótlékot a jelenlegi 50 százalékról 15-re csökkentené, a délutáni pótlékot pedig a több műszakos munkarendben dolgozók esetében eltörölné a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása. A szakmai szervezetek tiltakoznak a változtatások ellen, van, aki "őrültségnek" titulálta azt, mások az ellátórendszer leállásától és "beláthatatlan következményektől" tartanak.

Réthelyi szerint nem lesznek személycserék a minisztériumában

Itthon2011.07.28, 13:03

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nem kíván távozni posztjáról, és szerinte államtitkárai is maradnak helyükön. A miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban azt mondta, nem ő, hanem Orbán Viktor miniszterelnök bírta maradásra Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt.

Műszaki hiba miatt áramkorlátozást vezettek be a veszprémi kórházban

Itthon2011.07.28, 14:43

Elromlott egy transzformátor, ezért korlátozni kellett az áramfelhasználást a veszprémi kórházban. Elhalasztották a nem sürgős műtéteket, illetve nem működik a légkondícionálás sem.

Éger: Vonja vissza a kormány az egészségügyet átalakító tervét

Itthon2011.07.28, 15:14

Tiltakozik a kormány egészségügyi átalakító intézkedései ellen a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK). Éger István, a kerekasztal elnöke szerint az egészségügyről nemzeti konzultációt kell tartani, mert mint mondta, "az orvosok tömeges felmondásra készülnek".