e-útdíj

címke rss

Kiakadtak az útdíj-kompenzáción a mozgáskorlátozottak

Gazdaság2015.03.25, 13:59

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége üdvözli az útdíj-kompenzációs rendszert, a könnyítés a mintegy negyedmillió mozgáskorlátozott közül legfeljebb néhány százat érinthet – véli az egyesület.

Több pénz jött be e-útdíjból

Gazdaság2014.12.03, 07:30

November végére 151 milliárd forint e-útdíjat fizettek be, ami meghaladja az idén egész évre tervezett 150 milliárd forintot.

Döntött a kormány a buszok e-útdíjáról

Gazdaság2014.11.17, 12:42

Nem kell 2015-től útdíjat fizetni a buszoknak. Varga Mihály vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában azt mondta, erről már kormánydöntés is született.

A buszosok meg sem lepődnének az útdíjon

Gazdaság2014.11.16, 07:01

Jövőre a tehergépjárművek mellett a buszokra is kiterjeszthetik az e-útdíjat, mondta a napokban a nemzetgazdasági miniszter. A buszosok már számítottak rá, hogy őket is utoléri a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer. A csütörtöki kabinetülésen téma volt az e-útdíj, de döntés egyelőre nem született róla.

Ezt tervezi a kabinet az útdíjjal

Gazdaság2014.11.13, 09:02

Jövőre a tehergépjárművek mellett a buszokra is kiterjesztenék az e-útdíjat – erről a csütörtöki kormányülésen tárgyalnak – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az év informatikai rendszere a Hu-Go

Techbázis2014.09.23, 12:36

A rekord idő alatt beüzemelt Hu-Go, magyar fejlesztésű e-útdíj rendszer nyerte az év információs és kommunikációs technológiai projektjének járó díjat.

Újabb kötelezettségszegési eljárást kaptunk a nyakunkba

Gazdaság2014.07.15, 16:25

Az Európai Bizottság az elektronikus útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt indította meg az eljárást, de a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja az uniós joggal.

42 helyett csak 36 milliárdba került az e-útdíj-rendszer

Gazdaság2014.06.30, 16:31

A tervezett 42 milliárd forint helyett, végül 36 milliárdba került a használatarányos e-útdíj-rendszer kiépítése, amely a tavaly július elsejei indulás óta hatékonyan működik - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A nagy elszántság ellenére sem valósultak meg a nagy álmok

Gazdaság2014.01.22, 13:03

A nagy elszántság ellenére a kormány nagy terveiből jó néhány befuccsolt. A devizahiteles károsultak lakóparkja nem épül tovább, nem lehetünk állami mobilcég előfizetői, nem egyéni nyugdíjszámlán gyűlik a pénzünk, és nem nemzeti légitársasággal megyünk üdülni. Állami lett a tankönyvek piaca, újraosztották a trafikokat, és bevezették az e-útdíjat. Miként menedzselte az állam a számára fontos projekteket?  

Utólag is lehet e-útdíjat fizetni (ha megbíznak benned)

Archívum2013.12.07, 09:35

"Stabil üzleti vállalkozások" részére vezetnek be utólag fizetendő e-útdíj fizetési lehetőséget, tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI-t.

Az e-útdíj 63,5 milliárdnál tart

Archívum2013.11.21, 13:07

Az év végére az e-útdíjból származó bevétel eléri a tervezett 75 milliárd forintot - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, egy fuvarozói konferencián.

Brüsszel rábólint az e-útdíjra

Gazdaság2013.11.11, 08:49

Bár az Európai Unió számos ponton vizsgálta a magyar e-útdíj rendszert, az előzetes információk alapján érdemi kritikát nem fogalmaznak meg az Európai Bizottság ellenőrei.

A NAV Nagy Testvérként követné a kamionokat

Gazdaság2013.10.08, 10:39

Az adóhatóság felhasználná az elektronikus útdíj bevezetésével keletkező adatokat, és a rendszer kiépítése után rendszám alapján követhetik majd a látókörébe került teherautók mozgását, írja a Magyar Nemzet.

Vasárnap hajnalban leáll az e-útdíj rendszer

Gazdaság2013.09.27, 15:09

Karbantartás miatt vasárnap hajnalban szünetel az e-útdíj rendszer, az autópálya-kezelő ezért azt javasolja, hogy az érintettek elővételben vásároljanak jegyet.

A Magyar Közúthoz kerül az autópályák kezelése

Itthon2013.09.03, 22:04

Elveszik az autópálya úthálózat üzemeltetői feladatait az Állami Autópálya Kezelőtől, és odaadják a Magyar Közútnak. Az ÁAK az útdíjakkal fog foglalkozni.

Vizsgálják az e-útdíj hatásait

Archívum2013.08.28, 06:40

Ellenőrzésekre lehet számítani azokon a mellékutakon, ahol jelentősen megnőtt a forgalom az e-útdíj miatt.

A fuvarosok olcsó hitellel húzhatják ki az e-útdíj méregfogát

Gazdaság2013.08.21, 16:58

Akár több hónap is eltelhet, mire a fuvarozók hozzájutnak a pénzükhöz, közben viszont az e-útdíjat előre kell fizetniük. A kettő közt az útdíjhitel lehet a megoldás, amelyért már sorba állhatnak a fuvarozók.

Ötezer fuvarozócég kaphat olcsó hitelt

Gazdaság2013.08.06, 09:32

Hamarosan igényelhetik a fuvarozó cégek a nyomott, BUBOR + másfél százalékos kamatozású forgóeszközhitelt, hogy abból fizessék az e-útdíjat.

Az év legmelegebb napján zárták le az M7-est

Gazdaság2013.07.30, 07:15

Épp a kánikula kellős közepén, hétfőn kezdték kiépíteni az M7-es sztrádán a 82. kilométernél az e-útdíjportált, legalább az egyik, de lehet, hogy mindkét sávot lezárták a Balaton felé. Óriási dugó lett az egészből.

Kirúgták az autópálya-kezelő vezérét

Gazdaság2013.07.22, 13:51

Pénteken elbocsátották az állami autópályakezelő cég vezérét és üzemeltetési igazgatóját. Az Index szerint az igencsak döcögősen, hibák sokaságát produkáló e-útdíjrendszer lett a vesztük.

A malacosok is a pokolba kívánják az e-útdíjat

Archívum2013.07.10, 14:13

Most a sertésesek érdekképviseleti szerve emelte fel hangját az e-útdíj miatt. A kormány ígérte, hogy kedvezményt ad nekik, nem kaptak.

Lehúzza a fuvarozókat az e-útdíj-rendszer

Gazdaság2013.07.08, 14:08

A teherautókra kirótt útdíj már 100 millió forinttal lépi túl a jogos összeget - állítja a fuvarozók legnagyobb szövetsége. A szervezet azt kéri, amíg a hibát ki nem küszöbölik, állítsák le az egészet.

Innen fél év múlva bárkit kirúghatnak

Archívum2013.07.07, 11:41

Garanciális, jogi és műszaki problémák seregét sorolták fel az e-útdíj projektjéből kimaradó flottakövető cégek vezetői, amikor arról kérdeztük őket, miért nem kell nekik az útdíjszedésből származó bevétel. Aki bent van, az sem tagadja, hogy nagy a rizikó.

Városnézésre küld az e-útdíj tervezője

Gazdaság2013.07.05, 13:07

Volt, akit elküldött Nemesvidre az e-útdíj-rendszer, hogy aztán visszajöjjön, volt, akit 500 méteres útjára 18 kilométeren vezetett volna az automata. Az e-útdíj első hete.

A traktort nem figyeli a műhold

Archívum2013.07.04, 21:34

A kamionok és pótkocsijaik után igen, de a mezőgazdasági erőgépek, mint a traktor és a kombájn, nem kell útdíjat fizetni.

Összevissza küldözget, számol az útdíj-automata

Archívum2013.07.04, 18:13

Tud-e 2300 kilométert menni egy kamionos egy nap alatt, és kiderül-e a krikszkrakszos jegyről, hogy fizetett-e útdíjat? Az autópálya-kezelő szerint minden rendben működik, de a fuvarosok cifra meglepetésekkel találkoztak a tesztelésen át sem esett rendszer indulása után három nappal.

A kormányban bízva nem fizetett útdíjat, megbüntették

Gazdaság2013.07.02, 16:46

A kormány megígérte, hogy a betakarítás idején nem kell útdíjat fizetniük a mezőgazdasági termelőknek. A rendelet megjelent ugyan, de sok termelőre, például az állattartókra nem vonatkozik, és túl későn jött már a betakarítási szezonban. Egy termelőt meg is büntettek, amiért nem fizetett útdíjat.

Így működik holnaptól az e-útdíj

Archívum2013.07.01, 21:41

A holnapi napon Magyarország is belép azon országok körébe, ahol elektronikus, a megtett úttal arányos autópályadíjat kell fizetnie a közlekedés egyes résztvevőinek. A bevezetés indoka alapvetően az Európában egyre terjedő "a használó és szennyező fizet'" elv, a jogalkotók indoklása szerint a matricás rendszer ugyanis a jogosultsági idő alatt korlátlan használatot enged, ezáltal az úthálózatot gyakran használó fuvarozók arányaiban kevésbé vállaknak anyagi fedezetet - mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Teljes csőd az e-útdíj első napja

Gazdaság2013.07.01, 16:35

Lefagyott automaták, vak műholdak, felduzzadt sor a határon - elindult az e-útdíj rendszere. A HU-GO névre keresztelt, használat alapján fizetett útdíj rendszere egyelőre nem segíti a szabályokat betartani igyekvő fuvarozókat. Volt, aki inkább nekivágott jegy nélkül, de volt olyan is, aki az udvaron hagyta tizenöt kamionját, pedig előre átutalta az útdíjat.

Meghekkelték az e-útdíj rendszerét

Itthon2013.07.01, 09:43

Túlterheléses támadások érték az elektronikus útdíj informatikai rendszerét hétfő hajnalban - tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az MTI-t. A rendszert reggel megint leállították.

A fuvarozók az utolsó pillanatig készülnek

Gazdaság2013.06.30, 16:57

Már több mint 12 ezer felhasználó, összesen 54 ezer tehergépjárművet regisztrált a HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszerbe - közölte vasárnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Hány Messi egy magyar megszorítás?

Sport2013.07.05, 11:20

Lionel Messi, a világ legjobb focistája 75 milliárd forintot ér. Ennyi pénzből három rezsicsökkentés is lehetséges volna, vagy tíz százalékkal növelhetnénk az éves hazai agrártámogatást, nagyberuházásként pedig a második jelentősebb volna itthon, csak az Audi-gyár bővítése előzné meg. Megvásárolni mindössze kilenc magyar tudná a héten a születésnapját ünneplő barcelonást, akinek azonban egyelőre nincs sok szép élménye Magyarországról.

A kormány stratégiai partnere áthárítja az útdíjat

Archívum2013.06.28, 15:35

Nem nyeli le a július 1-jétől, jövő hétfőtől bevezetendő elektronikus útdíjat a kormány stratégiai partnerévé fogadott Waberer's. Nemrég kedvezményt alkudtak ki maguknak is.

Megérkeztek az új útdíj-ellenőrök

Archívum2013.06.21, 18:41

Júliustól indul az új e-útdíj rendszer, pénteken átadtak azt a 95 egységet, amely az ellenőrzést végzi majd.

Mentességet kérnek az útdíj alól a zöld fuvarozók

Archívum2013.06.20, 15:58

Ne kelljen útdíjat fizetniük az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 kilométeres körzetében a központból, vagy a központba fuvarozó nehézgépjárműveknek - közölte javaslatát a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Már telepítik az útdíjrendszert

Gazdaság2013.06.14, 16:31

Két hét alatt kell a helyükre és működő állapotba kerülniük az e-útdíj díjszedő és ellenőrző berendezéseinek. Az utolsó pillanatban egy hiányzó minisztériumi rendelet is megszületett.

Megrohamozzák a szervizeket a fuvarosok

Gazdaság2013.06.06, 15:52

Az e-útdíj rendelettel érintett mintegy 200 ezer magyarországi jármű közül jelenleg mindössze 30 ezerben van nyomkövető eszköz - közölte a flottakövetéssel foglalkozó Secret Control GPS Kft. saját adataiból számított becslése alapján csütörtökön az MTI-vel.

Kedvezményeket kapnak a fuvarozók

Gazdaság2013.06.03, 12:23

Adókedvezményekkel és állami hitelprogrammal engeszteli ki a hazai fuvarozókat a kormány az e-útdíj bevezetéséért.

Húsz forint lesz egy kilométer a főúton

Itthon2013.05.31, 23:44

A nemzeti fejlesztési miniszter a pénteki Magyar Közlönyben közzé tette a használatarányos útdíj - e-útdíj - tarifáját, valamint azoknak az utaknak a jegyzékét, amelyek július 1-től használatarányosan lesznek fizetősek a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű, tehergépkocsik számára. Ugyancsak rendeletben szabályozták a nemfizetés szankcióit.

Büntetik a hozzátartozó megalázását, összevonták a krízissegélyeket, lett e-útdíj

Itthon2013.05.27, 20:06

Nagyüzem volt a parlamentben. E-útdíj, összevont önkormányzati segély, háztartáson belüli erőszak keményebb büntetése, árfolyamgát időkorlát nélkül - több törvényt is elfogadtak a képviselők.

Három darabból rakják össze az e-útdíjat

Gazdaság2013.05.25, 20:02

Európában elsőként egy vegyes rendszerrel szedné be a kormány az elektronikus útdíjat július 1-jétől. Az NFM nem tart attól, hogy ez nem fog tetszeni az EU-nak, de azért az egységesítés a cél. A tervezett bevétel nincs veszléyben - állítja az infrastruktúráért felelős államtitkár.

Segítené a kormány a fuvarozókat az új útdíjrendszerre való átállásban

Gazdaság2013.06.14, 16:53

A kormány egy várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben.

130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként

Gazdaság2013.05.23, 17:37

Széles skálán mozoghat a júliusban bevezetendő elektronikus útdíj, a teherautósok kilométerenként 17 és 130 forint közötti tarifával számolhatnak egy minisztériumi tervezet szerint.

Útdíjtender: feljelentés zsarolás miatt

Itthon2013.05.16, 15:40

Az elektronikusútdíj-tender januári bedőlése miatt feljelentést tett a rendőrségen és a versenyhivatalnál az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - értesült az Index. A rendőrség vizsgálja, indítsanak-e nyomozást az ügyben.

Ismét lemaradt az e-útdíjról a Synergon

Archívum2013.04.25, 10:45

Kiderült, hogy Synergon korábbi partnere, az i-Cell az ARH-val közösen építi ki az elektronikus útdíjfizetési rendszert. Ezzel gyakorlatilag biztossá vált, hogy a tőzsdén is jegyzett IT-cég végleg lemarad a projekt megvalósításáról, annak ellenére, hogy a sajtó néhány napja még esélyes partnernek látta a társaságot.

Újra reménykedhet a Synergon e-útdíj ügyben?

Gazdaság2013.04.22, 11:09

Mégiscsak elképzelhető, hogy a Synergon részt vehet az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésében. Sajtóértesülések szerint, ugyanis az i-Cell Kft. nyerte a projekt megvalósítására kiírt tendert. A hazai kisvállalkozás vélhetően nem egyedül valósítja meg a rendszer kiépítését, ebben akár a korábbi partner, a Synergon is nagy segítségére lehet.

Kisvállalkozás építheti az útdíjrendszert

Gazdaság2013.04.19, 08:26

A nemzetbiztonsági védőernyő alatt lefolytatott tenderen győztes cég szerződését a hírek szerint már alá is írták. A Népszabadság szerint a cégnek partnerek egész sorára lesz szüksége az útdíjrendszer kialakításához.

Közbeszerzés nélkül építik ki az e-útdíjat

Gazdaság2013.03.25, 23:38

Állambiztonsági okból nem kell alkalmazni a közösségi közbeszerzést az e-útdíj fizetés kialakításához szükséges eszközök és szolgáltatások beszerzésére - az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Előző
  • 1
  • 2
Következő