dzsihadista
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- terrorizmus
- Szíria
- Franciaország
- terror
- legfrissebb
- legrégebbi
Több százezer iszlamista készül a Nyugat elpusztítására
Az elmúlt 40 évet figyelembe véve napjainkban tevékenykedik világszerte a legtöbb iszlamista szélsőséges annak ellenére, hogy az Iszlám Állam és az Al-Kaida nagyon súlyos vereséget szenvedett. Egy amerikai think-tank elemzése alapján könnyen lehet, hogy több mint 230 ezer dzsihadista is készenlétben áll, hogy nézeteiknek erőszakos úton szerezzenek érvényt. Az iszlamista támadások nemcsak a válságos régiókban jelentenek napi szintű problémát, hanem egyre inkább Nyugat-Európában is komolyan kell venni a fenyegetéseket.
130 dzsihadista térhet vissza Franciaországba
A francia hatóságok becslései alapján 130 olyan migráns hátterű dzsihadista fog a közeljövőben visszatérni Franciaországba, akik Szíriában az Iszlám Állam oldalán harcoltak. Christophe Castaner belügyminiszter szerint bírósági eljárás fog indulni velük szemben. Az Interpol főtitkára az ügy kapcsán azt nyilatkozta: a visszatért terroristák Nyugat-Európában létrehozhatnak egy Iszlám Állam 2.0-át, amely majd terrortámadásokat követhet el.
Még mindig úszik a pénzben az Iszlám Állam, már tervezik a nyugati támadásokat
Még legalább 300 millió dolláron ül az Iszlám Állam az ENSZ friss jelentése szerint. A pénzből jövőbeli nyugati támadásokat akarnak finanszírozni.
Bosznia visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat
Bosznia-Hercegovina visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat - közölte Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter vasárnap a Vecernji List című horvát napilappal.
A Svédországba visszatérő dzsihadisták máris harcosok toborzásába kezdtek
A bevándorláspárti, baloldali svéd kormány visszafogadott néhány migráns hátterű terroristát, akik korábban az Iszlám Állam hívására elhagyták a skandináv államot, hogy a dzsihád nevében harcoljanak a Közel-Keleten. A visszafogadást a terroristák úgy „hálálták meg”, hogy iszlamista harcosok toborzásába fogtak.
Dzsihadista rabok támadásai miatt tüntetnek a francia börtönőrök
Szerdán tiltakozásképp lezártak 20 francia börtönt az őrök, miután ketten súlyosan megsérültek, amikor egy radikalizálódott dzsihadista rab kést rántott. Ráadásul nem is ez volt az első alkalom, hogy szélsőséges muszlimok célpontjaivá váltak.
Nehéz a hazatérő, terroveszélyes dzsihadisták azonosítása
Nehézséget okozhat az európai hatóságoknak az Iszlám Állam terrorszervezettől hazatérő dzsihadisták azonosítása. Ennek oka, hogy sokan új nevet kapnak, nincs útlevelük és a létszámukat is nehéz megbecsülni.
- címkék:
- dzsihadista
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Az osztrák hadsereg képezte a dzsihadistát
Az osztrák hadseregben kapott alapkiképzést az a török férfi, aki később Szíriában, a dzsihadisták oldalán harcolt. Egy sérülés miatt egyszer már visszatért Ausztriába, ahol meggyógyították, de nem akadályozták meg, hogy visszatérjen a harctérre. A osztrák alkancellár most átfogó vizsgálatot sürget –írja a 888.hu a Kronen Zeitung oldalára hivatkozva.
Négy év börtönbüntetésre ítélték a dzsihadisták szállásadóját
Négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a párizsi fellebbviteli bíróság annak a lakásnak a tulajdonosát, amelyben egy rendőrségi rajtaütésben megölték a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoudot és két másik embert.
Harminc év börtönbüntetésre ítélték az első franciaországi terrorista merénylet elkövetőjének testvérét
Bűnrészesnek mondta ki emberölésben a párizsi fellebbviteli bíróság az első, 2012-es franciaországi dzsihadista merénylet elkövetőjének, Mohamed Merahnak a bátyját, és harminc év börtönbüntetésre ítélte.