Dunaújváros

címke rss

Bányásznának az M6-os mentén

Archívum2005.02.11, 11:03

Sokan szeretnének beszállítóként meggazdagodni az M6-os autópálya építéséből. Bányák sora nyílna az autópálya Érd- Dunaújváros között húzódó nyomvonala közelében. A szakminiszter az alapkőletételen a dunaújvárosi kohósalak felhasználásáról beszélt.

80 milliárdos beruházással épül az M6-os

Gazdaság2005.02.10, 15:00

Lettették az M6-os autópálya alapkövét Érd közelében csütörtökön. A 80 milliárd forintos beruházásról Kóka János, a gazdasági és közlekedési tárca vezetője elmondta: a fejlesztés példaértékű módon a köz- és magánszféra együttműködésében valósul meg. Az M6-os építésére pályázati úton a Duna Autópálya Konzorcium nyerte el a megbízást. A konzorcium tagja egy német és két osztrák cég.

Szombaton érkeznek a Fradi NHL-igazolásai

Sport2005.02.08, 10:51

A tervek szerint szombaton érkezik Budapestre a Ferencváros jégkorongcsapatának két világsztárja, a kanadai Rob Niedermayer és Jason Strudwick.

Hatalmas cigarettafogás Dunaújvárosban

Itthon2005.01.20, 20:42

Hatezer karton, több mint 30 millió forint értékű cigarettát foglaltak le a vámnyomozók egy dunaújvárosi telephelyen csütörtökön.

Kettős magyar siker a pólós Euroligában

Archívum2004.12.12, 15:28

A TEVA-VasasPlaket és a Domino-BHSE is győzött a férfivízilabda Euroliga második fordulójában. A piros-kék együttes a szerb-montenegrói Nist verte 11-6-ra a Komjádi uszodában, míg a címvédő Honvéd 7-4-re nyert az Olympiakosz Pireusz ellen Athénban. A LEN-kupában a Szeged bravúros, 7-6-os  idegenbeli sikerrel, s ily módon kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, az UTE viszont hiába győzte le 10-6-ra az olasz Camoglit, a múlt heti ötgólos vereség után ez kevésnek bizonyult a folytatás kiharcolásához. Szintén emelt fővel búcsúzott a Ferencváros: Bíró Attila együttese a kétgólos hazai vereség után a vasárnapi visszavágón 9-8--ra ...

Dunaújváros rangos vízilabdatornát rendez

Sport2004.11.23, 19:01

A múlt évi sikeres bemutatkozás után az idén - december 9. és 11. között  - ismét megrendezik a rangos női nemzetközi vízilabdatornát Dunaújvárosban, a Fabó Éva Sportuszodában.

Hőerőműháború Dunaújvárosban

Itthon2004.11.05, 16:59

Tavasszal készül el az a két hőerőmű, amely melegvízzel és távhővel látja el Dunaújvárost. A közel hétmilliárdos beruházást ellenzik a környezetvédők, mivel a két erőmű tovább szennyezné a várost. Ráadásul a zöldek szerint semmi szükség az erőművekre, a város hőellátását ugyanis biztosítja a Dunaferr. Az önkormányzat kitart a erőművek mellett, a képviselőtestület szerint a Dunaferr privatizációja miatt ugyanis veszélybe került a hőszolgáltatás.

MK: elbúcsúzott a Győr és a Diósgyőr

Sport2004.10.27, 20:31

A legjobb 16 közé jutás volt a tét a labdarúgó Magyar Kupában, és az élvonalbeli csapatok többsége sikeresen vette az akadályt, a Győr és a Diógyőr azonban elbúcsúzott a küzdelmektől. A győriek a BKV Előrétől, a borsodiak a Dunaújvárostól kaptak ki 2-1-re. 

Szuper gólpasszal mutatkozott be a bajnokságban

Sport2004.10.25, 14:57

2792 nap után újra magyar bajnokin védett Szuper Levente, a legjobb magyar jégkorongkapus. A 24 éves hálóőr, aki éveket töltött el a tengerentúlon a Calgary Flames "farmcsapatánál", s valóban az NHL "előszobájában" toporgott, erre a szezonra hazaszerződött, méghozzá a Dunaújváros együtteséhez. Vasárnap be is mutatkozott bajnoki mérkőzésen - shutouttal, hiszen a DAC 3-0-ra győzött idegenben, az AstraZeneca csarnok 700 nézője előtt.

Megkezdődött az M6-os építése

Archívum2004.10.19, 08:00

A kivitelező elkezdte az Érdi-tető és Dunaújváros között húzódó M6-os gyorsforgalmú út építését, miután a tenderen győztes konzorcium átvette az építési telkeket - írja a Népszabadság.

Fedett pályás öbölátúszás országszerte

Archívum2004.10.14, 15:04

Október 24-én, vasárnap "fedett pályás őbölátúszást" szerveznek országszerte, 19 helyszínen, az augusztusban elmaradt öbölátúszás pótlására. Az egyedülálló rendezvénynek Budapesten a Dagály és a Hajós Alfréd Sportuszoda ad otthont, vidéken Balatonfűzfő, Csongrád, Dunaújváros, Eger, Gyula, Hajdúszoboszló, Kaposvár, Kecskemét, Makó, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Pécs, Százhalombatta, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tatabánya 50 m-es medencéi várják az úszókat. Az úszóversennyel elsősorban amatőr, szenior és hosszútávúszókat, valamint a családokat célozzák meg.

Fehérváron és Dunaújvárosban is sztrájkolnak az orvosok

Itthon2004.10.06, 16:40

A Fejér megyei Szent György kórház és a dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház is csatlakozik az egészségügyi dolgozók csütörtökre meghirdetett országos sztrájkjához. Az egészségügyi dolgozók a biztonságos betegellátás tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a hálapénzrendszer fokozatos felszámolását és a betegek jogainak érvényesülését tűzték ki célul.

Szuper Levente Dunaújvárosba igazolt

Sport2004.10.06, 12:45

Több mint hét év külföldi - javarészt tengerentúli - szereplés után ismét a magyar élvonalbeli jégkorong-bajnokságban véd majd Szuper Levente: a 23-szoros válogatott kapus egy idényre szóló szerződést kötött a Dunaújvárosi AC-Invitel csapatával.

Az M6-os 2006-ra éri el Dunaújvárost

Itthon2004.09.20, 22:58

A tervek szerint 2006-ban készül el az M6-os autópálya érdi tetőt Dunaújvárossal összekötő szakasza - közölte Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára hétfő este a parlamentben.

Bizottsági igen az M6-os továbbépítésére

Gazdaság2004.09.13, 14:47

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfői ülésén - az ellenzéki képviselők részvétele nélkül - általános vitára alkalmasnak találta az M6-os autópálya érdi tető - Dunaújváros M6-M8 csomópont közötti szakasz koncessziós szerződésének megkötéséről szóló előterjesztést.

Mocsai helyett Kiss Szilárd a nőikézi-kapitány

Sport2004.09.13, 13:06

Közös megegyezéssel szerződést bontott Mocsai Lajos, a nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya és a magyar szövetség. Utódja Kiss Szilárd, a Dunaújváros jelenlegi edzője lett, akinek megbízatása december 31-ig szól.

Az U21-es válogatott legyőzte az izlandi fiatalokat

Archívum2004.09.07, 19:11

Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Dunaújvárosban Európa-bajnoki selejtezőn 1-0-ra legyőzte Izland csapatát.

Félmilliárd euróba kerül az M6-os első szakasza

Gazdaság2004.08.12, 15:35

Az M6-os autópálya érdi tető és Dunaújváros közötti 57 kilométeres szakaszának koncessziós szerződés alapján történő megépítése 2006-ig 508 millió euróba (mintegy 125 milliárd forint) kerül a magyar államnak - mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára.

Ketten maradtak versenyben az M6-osért

Gazdaság2004.08.04, 08:13

Két pályázó maradt versenyben az M6-os Érd és Dunaújváros közötti szakaszának építésére és 22 éves üzemeltetésére kiírt pályázaton. A Népszabadság értesülése szerint a harmadik konzorcium, melynek a TriGránit, az OTP és a Strabag is a tagja, az értékelésen gyengébb minősítést kapott. A 80-90 milliárd forintba kerülő beruházásról a kormány szerdán határozhat.

Elítélték a dunaújvárosi alpolgármestert

Itthon2004.07.06, 16:44

Pénzbírságot szabott ki a bíróság Dunaújváros SZDSZ-es alpolgármesterére, aki egy okirat-hamisítási ügy ötödrendű vádlottja volt. Sipos János szerint az ítélet nem érinti politikusi tevékenységét, a város másik alpolgármestere ugyanakkor úgy véli, hogy át kellene gondolnia döntését.

2006 első felére elkészül az M6-os

Gazdaság2004.06.09, 18:11

A kormány szerdai döntésével lehetővé tette, hogy az M6-os autópálya M0-ás és Dunaújváros közötti szakasza 2006 első fél évére elkészüljön - közölte Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

Duna-Alba rali: Aschenbrenner nyerte a prológot

Auto2004.05.20, 20:10

Aschenbrenner György nyerte a Duna-Alba rali, az ob harmadik futamának Dunaújvárosban rendezett prológját a címvédő Benik Balázs előtt.

Bronzérmes a Dunaújváros a nőipóló BEK-ben

Sport2004.05.09, 17:06

A harmadik helyen végzett a Dunaújvárosi Főiskola csapata a nőivízilabda BEK athéni négyes döntőjében, miután hosszabbítás után, aranygóllal kikapott a sorozat győztesétől, az olasz Orizzonte Cataniától.

Svéd edző a Dunaújváros hokicsapatánál

Sport2004.04.15, 19:49

Csütörtökön érkezett meg Magyarországra Morgan Svensson, a Dunaújváros jégkorongcsapatának leendő edzője.

Lunde: Kétszer is nyerhetünk a Győr ellen

Sport2004.04.14, 17:49

A hét végén Győrre és Dunaújvárosra figyel a kézilabdasport, hiszen két élcsapatunk is elődöntőt játszik a nemzetközi kupákban. A Dunaferr a Bajnokok Ligájában a dán Slagelse ellen lép pályára, míg az ETO a Vag Viperst fogadja. A norvég együttes legjobbja, a világ legjobbja címre is jelölt balátlövő, Kristine Lunde úgy véli, ha jól játszik csapata, oda-vissza legyőzhetik a Rába-parti együttest.

Hétfőn hokibajnok lehet az Alba Volán

Sport2004.03.14, 21:28

Jóllehet a jégkorong bajnoki döntő negyedik, pénteki meccsét 6-0-ra megnyerte az Alba Volán-Fevita a Dunaújváros ellen - s ezzel összesítésben 3-1-re megugrott a fehérvári gárda a négy nyerésig tartó párharcban -, Pat Cortina, a bajnoki címvédő kanadai mestere még nem rakta tele a hűtőszekrényt pezsgővel, ugyanis nem iszik előre a medve bőrére. Sőt, azt sem tartja kizártnak, hogy visszaköltöznek még Dunaújvárosba a csapatok.

Az Alba Volán nyert a hokidöntő első meccsén

Sport2004.03.09, 20:45

A négy győzelemig tartó jégkorong ob I döntőjének első mérkőzésén a címvédő Alba Volán 3-1-re legyőzte a vendég Dunaújváros együttesét.

Győrött lép pályára a dán nőikézi-válogatott

Sport2004.03.05, 11:03

A debreceni Főnix-csarnok helyett Dunaújvárosban és Győrött lép pályára március első hét végéjén a magyar nőikézilabda-válogatott. Az ellenfél Hollandia és Dánia nemzeti együttese lesz.

Hollandia és Dánia ellen játszik a Mocsai-csapat

Sport2004.03.05, 21:28

Egy háromnapos torna keretében pénteken Dunaújvárosban Hollandia, vasárnap pedig Dánia ellen lép pályára a magyar nőikézilabda-válogatott. Az olimpiai bajnok ellenfél mellett a németalföldiek sem lebecsülendők, a holland keretben ugyanis hét dániai légiós található.

Disznót a lakásba - kiállítás hat Sztálinvárosról

Itthon2004.01.21, 17:40

Az ötvenes években - Dunaújvároshoz hasonlóan - hat szocialista országban neveztek el hosszabb-rövidebb időre egy-egy várost Sztálinról, ezzel is jelezve, hogy a városok és lakóik kiemelten képviselik a szocializmus ügyét. Sokan vidékről érkeztek a fejlődő városokba, ahol sok meglepetés érte őket, csalódást okozott például, hogy a disznótartásról le kell mondaniuk. A hat Sztálinvárossal és lakóival a Centrális Galéria kiállításán lehet közelebbről megismerkedni.

A Dunaújvárosé a jégkorong Magyar Kupa

Sport2004.01.11, 21:26

Ladányi Balázs négy góljával megvédte címét a jégkorong Magyar Kupában a Dunaújváros az Alba Volán-FeVita ellen az új Megyeri úti fedett pályán.

Alba-DAC döntő lesz a hoki Magyar Kupában

Sport2004.01.10, 20:47

A várakozásoknak megfelelően a címvédő Dunaújváros és a bajnok Alba Volán-FeVita vívja a jégkorong Magyar Kupa döntőjét vasárnap az új Megyeri úti fedett pályán.

Pontot szerzett a Dunaferr nőikézi-csapata Trierben

Sport2004.01.07, 06:50

Idei első Bajnokok Ligája-mérkőzésén 24-24-es döntetlent ért el Németországban a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely az A csoport leggyengébbjének tartott Trier otthonában nem bírt a hazaiakkal. Javításra legközelebb vasárnap, Dunaújvárosban a spanyol Valencia ellen nyílik alkalom.

Spanyol ellent kaptak a Dunaferr férfi kézisei

Sport2003.11.18, 15:04

A Dunaferr férfikézilabda-csapata a spanyol CB Valenciával találkozik az EHF-kupa nyolcaddöntőjében. A keddi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzésre december 13-án vagy 14-én Valenciában, míg az egy héttel későbbi visszavágóra Dunaújvárosban kerül sor.

A kamerában felejtett kazetta buktatta le a betörőket

Itthon2003.11.03, 13:11

Egy videokamera buktatott le két betöréssel gyanúsított férfit Dunaújvárosban. Az egyik férfi ugyanis egy olyan, valószínűleg lopott videokamerát adott be egy bizományi áruházba, amelyben egy kazettát felejtettek. A kazettán pedig az egyik betöréssel gyanúsított férfi is szerepelt.

Szerencsés debreceni kézisiker Kőbányán

Sport2003.10.24, 19:40

Minimális különbséggel győzött a DVSC-Valdor a Bp. Kőbányai-Spartacus otthonában a nőikézilabda-NB I pénteki mérkőzésén. Igazi gólparádét láthatott a közönség Dunaújvárosban, a Dunaferr és a Csömör férfikézisei összesen 72-szer zörgették meg a hálót. 

Ökoautópálya épülhet

Itthon2003.10.16, 07:01

Egy javaslat szerint a Budapest-Pécs között majdan megépülő M6-os autópálya töltésébe építenék be több, az út nyomvonala közelében fekvő ipari létesítményben keletkezett hulladékot. Az M6-os első szakaszai Érd és Dunaújváros között épülnének meg 2007-ig - írja a Magyra Hírlap.

Drámai csatában nyert a győri kézicsapat

Sport2003.09.26, 21:37

Egy nap alatt négy pontot is szerzett a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-együttese. Görbiczék előbb a versenybizottság előtt "védték meg" a Dunaújvárosban szerzett két pontot, majd a Vasas otthonában nagyon nagy csatában nyertek 25-22-re.

Harminc ember kerül utcára Dunaújvárosban

Itthon2003.09.25, 15:21

Hamarosan mindegy harminc ember kerül utcára a dunaújvárosi átmeneti szállóról, miután tetemes tartozást halmoztak  fel az egyébként piaci árú lakbérekből. A húsz négyzetméteres szobákért és a közös használatú további helyiségekért huszonegyezer forintot kellett volna fizetniük a krízishelyzetben lévő családoknak: a városban ennyi egy kétszobás albérlet ára, amit azonban többgyermekes roma családoknak ritkán adnak ki.

Sima Fotex-siker az idei első rangadón

Sport2003.09.21, 19:56

Magabiztos, kilencgólos győzelmet aratott a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata a bajnokság 3. fordulójában a Dunaújváros vendégeként. Az idény első komoly rangadóján a hazai gárda csupán félideig tudta tartani a bajnokcsapatot, hiszen a negyedik percben súlyos sérülést szenvedő Krivokapic hiányát nem tudta ellensúlyozni. Ennek megfelelően a Fotex megérdemelten nyert 35-26-ra.

Az ígértnél kevesebb pénz jut a sztrádákra

Gazdaság2003.09.19, 11:19

A kormány szerdai döntése értelmében az eredetileg tervezett 220 milliárd forintnál 70 milliárddal kevesebb pénz jut autópályák építésére. Így várhatóan elmarad a főváros és Dunaújváros közti M6-os, az M3-as Nyíregyházáig, illetve az M35-ös Debrecenig tartó szakszának építése - írja a Népszabadság.

Salamon egyelőre nem futballozhat

Sport2003.09.10, 17:37

Nyáron meglepetést okozott, amikor a Dunaferr korábbi bajnokcsapatának válogatott középhátvédjére, Salamon Miklósra nem tartott igényt a Győr. Pedig, Varga Zoltán vezetőedző jól ismerte a centerhalfot, hiszen Dunaújvárosban is a játékosa volt, igaz, a hírek szerint nem is a tréner mondott le a futballista szolgálatairól. Salamon jelenleg úgymond parkolópályán van, azaz, amíg a szerződésbontás jogi vizsgálatára nem kerül pont, addig nem is futballozhat.

A Vasassal játszik kupameccset a Loki

Sport2003.09.02, 16:18

Szerdán tizenöt mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Magyar Kupa, a továbbjutók a nyolcaddöntőbe kerülnek. A legérdekesebb párharcnak a nagy múltú, jelenleg másodosztályú Vasas és a legutóbb döntős Debreceni VSC-MegaForce csatája ígérkezik. A hazaiak a hétvégén 5-2-re nyertek a Dunaújváros ellen, s a vendégek is jó formában futballoztak vasárnap, 4-0-ra győzték le a ZTE-t.

Szerb kézisekkel erősített a Dunaferr

Sport2003.07.16, 14:28

Megkezdte a felkészülést a 2003/2004-es szezonra a Dunaferr férfikézilabda-csapata is. Az együttes játékoskerete nagy változásokon ment át a holtidényben, hiszen többen is távoztak Dunaújvárosból. A megoldást két szerb játékos, Vujin és Milosevic leigazolása jelentheti.

Kétgólos előnyt fecsérelt el a Videoton

Sport2003.06.22, 20:13

A Videoton FCF Dunaújvárosban döntetlent játszott a Marek Dupnicával a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójának első mérkőzésén. A fehérvári együttes már az első percben vezetést szerzett, majd növelte is az előnyét, a bolgár együttes azonban egyenlített.

Hét végén kezdődik az Intertotó-kupa

Sport2003.06.20, 10:42

Szombaton és vasárnap rendezik a labdarúgó UEFA-Intertotó Kupa 1. fordulójának első mérkőzéseit, a két magyar résztvevő, a Győri ETO FC és a Videoton FCF egyformán hazai pályán kezdi a küzdelmeket. A győriek szombaton a ciprusi Ethnikosz csapatát fogadják, míg a Videoton a bolgár Marek Dupnicát Dunaújvárosban látja vendégül.

Megszűnt a siófoki futball

Sport2003.06.11, 20:34

Két városban biztosan fekete napként tartják számon június 11-ét. Siófokon a klubtulajdonos bejelentette, mivel nem sikerült pénzt szerezni, megszűnt az élvonalbeli futball, s már elköszöntek Csank János vezetőedzőtől is. Dunaújvárosban a Dunaferr elnöksége döntött úgy, eladják az élvonalból kiesett gárdát.

Nem esett gól az örökrangadón

Sport2003.05.11, 00:28

A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszó MTK hazai pályán nem tudott gólt lőni a Ferencvárosnak, így tovább csökkentek az esélyei, hogy utolérje a listavezetőt. Az Újpest idegenben vetett véget a Siófok sikersorozatának, a Debrecen Győrben ikszelt, a Zalaegerszeg otthon verte a Videotont, a Sopron Dunaújvárosból hozta el a három pontot.

Dunaújvárosban nyert a Fotex

Sport2003.05.11, 21:38

A Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata magabiztosan, 29-16-ra győzött Dunaújvárosban, így továbbra is versenyben van a bajnoki címért.