Dunaferr

címke rss

Salamon abbahagyta a labdarúgást

Archívum2004.01.06, 16:48

Alig töltötte be a 29. életévét, saját elhatározásából mégis úgy döntött, abbahagyja a futballt. Salamon Miklósról van szó, aki három éve bajnoki címet nyert a Dunaferrel, s tavaly áprilisban még a válogatottban is pályára lépett. Megkeresésünkre az immáron hajdani válogatott védő elmondta, megcsömörlött attól, ahogy az elmúlt években bántak vele.

Olvasóink szerint Pálinger Katalin az év sportolója

Archívum2003.12.31, 16:00

Két hete volt rá olvasóinknak, hogy eldöntsék, ki volt a 2003-as év magyar sportembere. Az [origo] által jelölt öt sportoló (Baumgartner Zsolt, Biros Péter, Kovács Katalin, Pálinger Katalin, Szabics Imre) közül a nőikézilabda-válogatott és a Dunaferr kapusa nagy fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott.

Megint belehúzott a Fotex és a Pick

Archívum2003.12.22, 17:04

Rettentő nehéz ellenfelet kapott a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligájában versenyben lévő két magyar együttes, a Fotex KC Veszprém és a Pick-Szeged. Az európai kupanegyeddöntők hétfői bécsi sorsolásán a veszprémiek a spanyol Ciudad Reallal, a szegediek pedig a német SC Magdeburggal kerültek szembe. Az EHF-kupában a Dunaferr a tavalyi mumus orosz Lukoil-Dinamo Asztrahánnyal csatázik a négy közé kerülésért.

A Szeged kiejtette a BL-címvédő Montpellier-t

Archívum2003.12.21, 20:28

A férfikézilabda Bajnokok Ligája-sorozat eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Pick Szeged azzal, hogy a nyolcaddöntőben búcsúztatta a címvédő Montpellier-t. A visszavágón a franciák ugyan 27-26-ra nyertek, de nem tudták ledolgozni az első találkozón összeszedett hétgólos hátrányukat. A Dunaferr a Valencia elleni kettős győzelemel továbbjutott az EHF-kupában. A Fotex átlövője, Carlos Pérez a szombati Barcelona-verésről mesélt az [origo]-nak.

Pálingert vinné Siti dán klubja

Archívum2003.12.10, 12:19

A horvátországi világbajnoki szereplés következtében megnőtt az érdeklődés Pálinger Katalin után. A Dunaferr válogatott kézilabdakapusát dániai hírek szerint Siti Eszter jelenlegi klubja, az FCK szemelte ki magának. Dániában közben nagy a csalódottság a 13. helyezés miatt, Jan Pytlick kapitány úgy véli, a sikeres olimpiai szereplés érdekében egykori klasszisoknak (Astrup, Kjergaard, Camilla Andersen) kellene visszatérniük a válogatottba.

Pálinger és Perez az év kézilabdázója

Archívum2003.11.21, 09:37

A Magyar Kézilabda Szövetség javaslata alapján Pálinger Katalin, a Dunaferr kapusa és Perez Carlos, a Fotex-Veszprém átlövője lett a 2003-as esztendő legjobb kézilabdázója.

Továbbra is négy közé jutna a Cornexi

Archívum2003.11.19, 07:06

Jó hangulatú, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankéton búcsúzott az idei esztendőtől a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata. A búcsú természetesen csak az őszi szezon lezárásának szól, hiszen a gárda előtt még december 30-án komoly erőpróba áll: az óév búcsúztatója előtt a Dunaferr lesz az ellenfél. Az a csapat, amelyet a szakvezetés erősebbnek vél a fehérváriaknál, de amely ellen ugyancsak győzelmi szendékkel lépnek majd pályára. A célkitűzés nem változott: a bajnokság végén a legjobb négy közé szeretne jutni az együttes.

Magyarfoci-szinten a stadionrekonstrukció

Archívum2003.11.18, 19:44

Az Ifjúsági és Sportminisztérium - a GYISM jogelődje - 2000-ben hirdette meg a stadionrekonstrukciós programot: hároméves futamidőre 12,7 milliárd forint állami támogatással 38 labdarúgó-stadion felújítását tervezte. Idén szeptember végéig ebből mindössze négy pálya átépítése valósult meg. Az MTI annak járt utána, hol tart most a program, s mi a helyzet az érintett stadionokban.

Újabb Fotex-siker a BL-ben

Archívum2003.11.08, 20:26

Nagy lépést tett a G-csoport megnyerése felé a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata, miután a dán Skjern otthonában is győzni tudott a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.

Szerencsés debreceni kézisiker Kőbányán

Archívum2003.10.24, 19:40

Minimális különbséggel győzött a DVSC-Valdor a Bp. Kőbányai-Spartacus otthonában a nőikézilabda-NB I pénteki mérkőzésén. Igazi gólparádét láthatott a közönség Dunaújvárosban, a Dunaferr és a Csömör férfikézisei összesen 72-szer zörgették meg a hálót. 

Hat magyar csapat várja a kézikupa-sorsolást

Archívum2003.10.20, 13:18

Kedden, délelőtt 11 órai kezdettel az Európai Kézilabda Szövetség bécsi székhelyén a nemzetközi kupák újabb fordulójának sorsolására kerül sor. A magyar csapatok közül még hatan (négy női és két férfi) várhatják a ceremóniát, a legizgalmasabb a hölgyek Bajnokok Ligája-küzdelmeinek csoportbeosztása lesz, itt a Dunaferr kiemeltként, a Ferencváros pedig a harmadik kalapból kerül besorolásra.

Kilenc képviselő a miniszterelnöki fogadóórán

Archívum2003.10.08, 22:57

Medgyessy Péter októberi fogadóórájára hét szocialista és két fideszes képviselő jelentkezett be. A miskolci MSZP-s képviselőcsoport az észak-magyaroszági város és térsége helyzetéről, a fideszes honatyák a Dunaferr privatizációjáról tárgyaltak ma délután a kormányfővel - tudatta közleményben a Miniszterelnöki Hivatal.

Nehéz csatát nyert a Dunaferr nőikézi-csapata

Archívum2003.10.08, 20:30

Közepes színvonalú mérkőzésen, nagy csatában nyerte újabb rangadóját a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely az NB I 8. fordulójában 20-18-re győzött a Ferencváros ellen. A Cornexi simán nyert Békéscsabán, míg a korábban elmaradt Vác-Debrecen mérkőzés újrázásán pontosztozkodás született.

Folytatódik a kézilabdás Hypo-hiszti

Archívum2003.10.06, 13:32

Hat fordulón van túl eddig a magyar nőikézilabda-bajnokságban a Hypo Niederösterreich együttese, de három veresége közül kettőt továbbra sem tudott megemészteni. A Dunaferr elleni hazai zakó utáni tiltakozásuk nyomán összeült az osztrák és a magyar szövetség közös játékvezetői bizottsága, amely úgy ítélte meg, a játékvezetők nem befolyásolták döntően a találkozó végkimenetelét. Közben szombaton, Hódmezővásárhelyen is elbukott az osztrák csapat, s a visszalépés gondolatát ezúttal is a sajtó tudomására hozta.

A Dunaferr 13 góllal verte a Pestszentlőrincet

Archívum2003.10.05, 23:13

A Dunaferr hazai pályán 13 góllal győzött a Pestszentlőrinc ellen a férfikézilabda-NB I vasárnapi mérkőzésén. A nőknél a Vác 28-24-re verte a Békéscsabát.

Visszalépését fontolgatja a Hypo kézicsapata

Archívum2003.10.02, 12:07

A szerdai, a Dunaferrtől hazai pályán elszenvedett 29-21-es vereség után a Hypo Niederösterreich nőikézilabda-csapata jelezte, megvizsgálja, hogy a vezetők által tapasztalt inkorrekt bíráskodás miatt visszalép-e a magyar bajnokságban való szerepléstől. A klub csütörtökön levélben már tiltakozott a Magyar Kézilabda Szövetségnél.

Elutasították a Dunaferr kézilabda-óvását

Archívum2003.09.26, 13:44

Elutasította a Dunaferr nőikézilabda-csapatának a Győri Graboplast ETO KC elleni, szeptember 14-i vesztes bajnoki mérkőzés után benyújtott óvását a magyar szövetség versenybizottsága.

Hat csapat indul a hokibajnokságban

Archívum2003.09.23, 11:43

Hat csapat nevezett a jégkorong-bajnokság 2003-2004-es idényére. A címvédő Alba Volán-FeVita és a Magyar Kupa-győztes Dunaferr mellett a Ferencváros, az Újpest, a Miskolci Jegesmedvék és a Győr indul.

Sima Fotex-siker az idei első rangadón

Archívum2003.09.21, 19:56

Magabiztos, kilencgólos győzelmet aratott a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata a bajnokság 3. fordulójában a Dunaújváros vendégeként. Az idény első komoly rangadóján a hazai gárda csupán félideig tudta tartani a bajnokcsapatot, hiszen a negyedik percben súlyos sérülést szenvedő Krivokapic hiányát nem tudta ellensúlyozni. Ennek megfelelően a Fotex megérdemelten nyert 35-26-ra.

Megóvta a Dunaferr a vesztes kézirangadót

Archívum2003.09.18, 07:35

Az első félidőben történt hiba miatt megóvta a Győr elleni bajnoki mérkőzését a Dunaferr nőikézilabda-csapata. A bajnok a 3. fordulóban hazai környezetben szenvedett egygólos vereséget, ám videofelvétellel bizonyítani kívánják, egy kiállítást hibásan ítélt meg a zsűri az együttes kárára.

Borók Debrecenben folytatja a kézilabdát

Archívum2003.09.18, 12:37

Két hetes edzés után Borók Rita úgy döntött, még sem hagyja abba a kézilabdát, hanem a Debrecen együttesét segíti a 2003/2004-es bajnokságban. Az előző évben még a Dunaferrt erősítő válogatott átlövő egyelőre három mérkőzést vállalt régi-új csapatában.

Tizenhét góllal nyert a Dunaferr Pécsett

Archívum2003.09.17, 15:21

A nyitófordulóban elszenvedett 37 gólos zakó után már biztatóbb játékot produkált  Pécs férfikézilabda-csapata, de ez is csupán a 38-21-es vereséghez volt elegendő a Dunaferr elleni bajnokin.

A Győr legyőzte a Dunaferrt a kézirangadón

Archívum2003.09.15, 06:59

Az eredményeket tekintve meglepő, a játék képét látva megérdemelt győzelmet ért el a Vasas és a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata a bajnokság harmadik fordulójában. A fővárosiak két vereség után otthon verték a szebb reményekkel startoló Cornexit, míg a bajnok Dunaferr hazai pályán szenvedett vereséget a Rába-parti gárdától.

Magabiztosan nyert a Dunaferr kézicsapata

Archívum2003.09.12, 21:32

Meglepően simán nyert a nyáron kulcsembereit vesztő Dunaferr a megerősödő és a holtszezonban remeklő Tatabánya ellen a férfikézilabda NB I pénteki mérkőzésén.

Salamon egyelőre nem futballozhat

Archívum2003.09.10, 17:37

Nyáron meglepetést okozott, amikor a Dunaferr korábbi bajnokcsapatának válogatott középhátvédjére, Salamon Miklósra nem tartott igényt a Győr. Pedig, Varga Zoltán vezetőedző jól ismerte a centerhalfot, hiszen Dunaújvárosban is a játékosa volt, igaz, a hírek szerint nem is a tréner mondott le a futballista szolgálatairól. Salamon jelenleg úgymond parkolópályán van, azaz, amíg a szerződésbontás jogi vizsgálatára nem kerül pont, addig nem is futballozhat.

Szabad az út az orosz tőke előtt

Archívum2003.09.09, 11:46

Magyarország már nem fogadja ellenségesen az orosz tőkét. Budapesti látogatásán Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök közölte, hogy orosz cégek részesedést szereznének a Molban, a Dunaferrben, és részt vennének a 4-es metró építésében. Medgyessy Péter erre látott lehetőséget, amennyiben magyar vállalatok is hasonló üzletekhez jutnak Oroszországban.

Könnyed Fradi-siker a kézinyitányon

Archívum2003.09.06, 11:07

Huszonegy gólos győzelemmel kezdte meg az új szezont a Ferencváros nőikézilabda-csapata. Németh András tanítványai a tízgólos Uhrakova vezérletével 38-17-re verték a Vasast. A Dunaferr simán nyert a Cornexi ellen, míg a Spartacus otthon tartotta a két pontot a Békéscsaba ellen.

Tamási remekül érzi magát a Vasasnál

Archívum2003.09.05, 15:55

Az angyalföldi drukkerek már attól boldogok, hogy újra létezik a Vasas, a piros-kékeknek ráadásul egyre jobban megy a játék. A másodosztályú bajnoki rajton ugyan a REAC-tól vereséget szenvedett az angyalföldi gárda, ám ezután kilenc emberrel is legyőzte a BKV Előrét, majd a Dunaferr ellen is nyert, a Magyar Kupában pedig kiverte az NB I egyik legerősebb csapatának tartott Debrecent.

Új rendszerben rajtol a kézilabdaidény

Archívum2003.09.02, 17:04

Szeptember ötödikén, pénteken megkezdődik a 2003-2004-es nőikézilabda-bajnokság, s egy nappal később, ha előrehozott mérkőzéssel is, de útjára indul a labda a férfiak pontvadászatában. A Magyar Kézilabda Szövetség sajtótájékoztató keretén belül számolt be a változásokról, s megszólaltak kuparésztvevő csapataink vezetői is, vázolva a csapatok célkitűzéseit.

Ezüstöket nyertek kézicsapataink

Archívum2003.09.01, 10:47

Három magyar kézilabdacsapat is nemzetközi felkészülési tornán vett részt a hét végén. A Pick-Szeged férfi együttese a doboji viadalon csupán a döntőben kapott ki macedón ellenfelétől, a Ferencváros női gárdája pedig rosszabb gólkülönbséggel, egy találattal maradt le a tornagyőzelemről. A legrosszabbul a női bajnok Dunaferr járt, Radulovicék Bad Urachban csupán az 5. helyen végeztek.

Németországi kézitornára utazott a Dunaferr

Archívum2003.08.27, 19:57

Augusztus 29-31-e között nyolccsapatos tornán vesz részt a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely a hagyományos, 43. alkalommal megrendezésre kerülő Bad Urach-i viadalon indul. A Sika-kupa névre keresztelt esemény nem ismeretlen az újvárosi lányok előtt, a tavalyi sikeres esztendő felkészüléseként szintén részt vettek a tornán, s akkor a Ljubljana mögött a második helyet szerezték meg.

Élest pénteken búcsúztatják Veszprémben

Archívum2003.08.21, 12:29

Pénteken a Magyarországon edzőtáborozó Filipposz Veriasz férfikézilabda-csapata megmérkőzik a magyar bajnok Fotex-Veszprémmel. A mérkőzés kulcsfigurája a görögök új szerzeménye, Éles József lesz, aki ezen a találkozón búcsúzik el a helyi közönségtől. A görögök a hét végén még két meccset játszanak: szombaton a Dunaferr, vasárnap a Pick-Szeged lesz az ellenfél.

Újabb Fradi-siker a Pölöskei Szörp-kupán

Archívum2003.08.16, 20:16

A házigazda Ferencváros második mérkőzését is megnyerte a Népligetben zajló Pölöskei Szörp-kupa nőikézilabda-tornán. A Dunaferr Nagyatádon nyert tornát.

Magyar kézikapus szerződhet Franciaországba

Archívum2003.08.12, 13:38

Két magyar kézilabdázó is szerepet kaphat a szeptember 6-án rajtoló francia nőikézilabda-bajnokság küzdelmeiben. A Dijon együttese a bajnok Dunaferr szélsőjét, Turtóczki Ágnest szerződtette, míg az újonc Mios együttesének kapujába Nagy Viktória érkezhet.

Buzánszky is segíti a dunaújvárosi focit

Archívum2003.08.05, 16:08

Kedden egy budapesti sajtótájékoztatón bemutatták az újjáalakult dunaújvárosi labdarúgóklubot, amelynek irányításában az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő is szerepet vállal.

Kapusta irányítja a hokiválogatottat

Archívum2003.07.29, 18:20

Dusan Kapusta, a Dunaferr szlovák vezetőedzője lett a magyar jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya. Munkáját Palla Antal, egykori kitűnő játékos segíti majd.

A Dunaferrel nem bírt a koreai nőikézi-válogatott

Archívum2003.07.26, 20:13

Hétfőn terheléses orvosi vizsgálaton vett részt, kedden megtartotta az első komoly edzést, szombaton pedig már lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Dunaferr nőikézilabda-csapata. A bajnok hazai pályán 30-28-ra legyőzte a Koreai Köztársaság válogatottját.

Szerb kézisekkel erősített a Dunaferr

Archívum2003.07.16, 14:28

Megkezdte a felkészülést a 2003/2004-es szezonra a Dunaferr férfikézilabda-csapata is. Az együttes játékoskerete nagy változásokon ment át a holtidényben, hiszen többen is távoztak Dunaújvárosból. A megoldást két szerb játékos, Vujin és Milosevic leigazolása jelentheti.

Ki megy ma? - Lengyel, Duró, Rob

Archívum2003.07.12, 20:10

Lengyel Roland személyében újabb fiatal játékos csatlakozott a holtszezon legszorgalmasabban igazoló csapatához, az MTK-hoz. A kevésbé rózsás helyzetben lévő Kispest-Honvéd vezetői meggondolták magukat, és szóbeli megállapodásuk ellenére elküldték a csapat edzőjét, Duró Józsefet. A kispesti kispadra a legutóbb a Dunaferrt irányító Gálhidi György ül le. 

Buday lett a Winterthur kéziedzője

Archívum2003.06.24, 19:06

Kétéves szerződést kötött a svájci férfikézilabda-bajnokság legutóbbi aranyérmesével, a Pfadi Winterthur együttesével Buday Ferenc. Az 52 éves szakember legutóbb a Dunaferr férfi együttesénél dolgozott.

A Siófok és a Békéscsaba volt a legsportszerűbb

Archívum2003.06.20, 18:10

Holtversenyben a Siófok FC és a Békéscsabai EFC volt a labdarúgó Borsodi Liga 2002/2003-as idényének legsportszerűbb csapata, a szövetség fair play-bizottsága által készített lista harmadik helyén a Zalaegerszegi TE végzett. A szurkolótáborok közül - akárcsak tavaly - a Dunaferr szimpatizánsai kapták a legjobb osztályzatot.

Borókot és Farkast akarja az Aalborg

Archívum2003.06.12, 13:30

Ami eddig csak pletykaszinten jutott el Magyarországra, megjelent nyomtatott formában is: a dán Nordjyske Stiftstidende című napilap szerint a nőikézilabda-bajnokság újonca, az Aalborg DH szoros kapcsolatban van Borók Ritával (Dunaferr) és Farkas Ágnessel (Herz-FTC). A klub vezetői nem erősítették meg a hírt, de azt bejelentették, június 29-ig még "egy-két extra igazolással" szolgálnak.

A Fradi nyerte a kézilabda Magyar Kupát

Archívum2003.06.11, 20:15

A Herz-FTC nyerte meg a nőikézilabda Magyar Kupát, miután a döntőben kiváló játékkal legyőzte a címvédő Dunaferrt.

Megszűnt a siófoki futball

Archívum2003.06.11, 20:34

Két városban biztosan fekete napként tartják számon június 11-ét. Siófokon a klubtulajdonos bejelentette, mivel nem sikerült pénzt szerezni, megszűnt az élvonalbeli futball, s már elköszöntek Csank János vezetőedzőtől is. Dunaújvárosban a Dunaferr elnöksége döntött úgy, eladják az élvonalból kiesett gárdát.

Lengyel mindent a futballnak köszönhet

Archívum2003.06.10, 21:22

Sikerekben és örömökben gazdag pályafutást tudhat maga mögött Lengyel Ferenc, aki alighogy szögre akasztotta a futballcipőt, azonnal edző lett. Méghozzá ott, ahol legnagyobb sikereit érte el, a Dunaferr együttesénél. A 37 éves irányító ugyanis a jövőben az NB I B-be kiesett újvárosi gárdát trenírozza majd, ám ezúttal Lengyel Ferenccel nem csupán tréneri terveiről, hanem játékoskarrierjéről is szót ejtettünk.

Egervári szerint a magyar futball megőrizte a tisztességét

Archívum2003.06.03, 17:17

Immáron harmadik bajnoki címét ünnepelhette edzőként Egervári Sándor az MTK kispadján. A tréner korábban már aranyéremre vezette a kék-fehéreket, mint ahogy a Hungária körútról távozva a Dunaferrt is, ám ilyen szoros befutóra nem volt példa tréneri karrierje során. Az MTK szakvezetőjével csapatáról, az idény nehézségeiről, a mendemondákról és az esetleges erősítésekről is beszélgettünk.

A hét futballmagyarjai (2003. május 19-25.)

Archívum2003.05.26, 18:57

Néhány kérdés eldőlt a hét végén a Borsodi Ligában, de a legfontosabb válasz még mindig várat magára. Kiderült, hogy a Dunaferr mellett a Kispest-Honvéd esik ki az élvonalból, és hogy a Debrecen indulhat az UEFA-kupában. Mivel az MTK és a Fradi is győzött, az arany-, az ezüst-, továbbá a bronzérem sorsa azonban csak az utolsó fordulóban dől el. Ami pedig a külföldet illeti: Buzsáky Ákos UEFA-kupát nyert, Bódog Tamásnak már megint nem sikerült, és magyar kapusra vetette ki a hálóját a Manchester United.

Aranyközelben a Fradi

Archívum2003.05.25, 00:00

A listavezető Ferencváros és az azonos pontszámmal második MTK is győzött a Borsodi Liga 31. fordulójában, így csak az utolsó körben dől el a bajnoki cím sorsa. A Debrecen magabiztosan verte hazai pályán az Újpestet, míg a Dunaferr a Videoton elleni döntetlennel búcsúzott az élvonaltól.

Kenesei kiejtette a Kispestet

Archívum2003.05.23, 21:26

Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.

Eldőlhet a bajnoki cím, búcsúzhat a Kispest

Archívum2003.05.22, 14:34

A Borsodi Liga hét végi, 31. fordulójában sok kérdés eldőlhet. Amennyiben a Fradi nyer és az MTK kikap, az aranyérem a zöldeké lesz, míg a biztos kieső Dunaferr mellett a Kispest is búcsúzhat az élvonaltól, feltéve, hogy kikap Zalaegerszegen, a Békéscsaba pedig pontot szerez Sopronban.

Nem született gól a Megyeri úti rangadón

Archívum2003.05.22, 14:25

Közepes mérkőzésen Vlaszák Géza bravúrjainak köszönhetően gól nélküli döntetlent hozott a labdarúgó Borsodi Liga 30. fordulójának Újpest-Ferencváros rangadója.

Vb-aranyra vágyik a győri kézilabda-mester

Archívum2003.05.21, 15:22

A hét végén befejeződött férfikézilabda-bajnokság döntőnek beillő utolsó találkozóján a Fotex-Veszprém együttese legyőzte a Pick-Szeged csapatát, s megszerezte a klub tizenkettedik aranyérmét. A harmadik helyen a Dunaferr zárt, míg a negyedik pozíciót a Győri Tento ETO csikócsapata szerezte meg. A szakmai szempontból hatalmas siker kovácsa Tóth László, a Győr korábbi, IHF-kupa győztes csapatának egykori játékosa volt, aki büszke tanítványaira, de nagyon szkeptikus a jövőt illetően.

Válogatott kézisekkel erősít a Tatabánya

Archívum2003.05.20, 18:17

Újoncként az ötödik helyen zárta a 2002-2003-as idényt a Tatabánya-Carbonex KC férfikézilabda-együttese, amely a másodosztályból felkerülve rutinos játékosokkal vágott neki a bajnokságnak. Ugyan jövőre többen visszavonulnak, a csapat nem gyengül: Szatmári János, Rosta István és Szotyori István érkezésével ugyanis újabb válogatott klasszisok kerülnek az együtteshez.

A Dunaferr a hajrában bukta el az EHF-kupát

Archívum2003.05.18, 21:15

Nagy lehetőséget szalasztott el a Dunaferr nőikézilabda-csapata, hiszen az EHF-kupa döntőjében legyőzhette volna a nagyképű és formán kívül játszó világsztárokkal felálló dán Slagelsét. A szombati farumi mérkőzés tulajdonképpen az utolsó húsz percben dőlt el, ekkor a rutinosabb és több taktikai elemet felvonultató hazaiak - olykor a durvaságtól sem visszariadva - átgázoltak a fiatalokkal teletűzdelt magyar bajnokon.

Szieben szerint Tornyi vagdalkozik

Archívum2003.05.13, 18:32

Szakmai minimum, hogy hallgattassék meg a másik fél is, márpedig Tornyi Barnabás a minap az [origo]-n kemény kritikával illette a Magyar Labdarúgó Liga illetékeseit, közülük is dr. Szieben László igazgatót. A Dunaferrtől eltávolított tréner többek között azt vetette az egykori kapus, jelenleg ligadirektor szemére, hogy jogászként sincs tisztában a szabályokkal, azaz egy edzőt egyszerűen nem lehet csak úgy felfüggeszteni.

Cáfol a dán kéziklub, nem pihen a Dunaferr

Archívum2003.05.13, 13:27

Nemcsak Magyarországon, hanem Dániában is nagy port vert fel Anja Andersen nyilatkozata. A Slagelse nőikézilabda-csapatának vezetőedzője a Dunaferr elleni 27-22-es vereséget követő hazaérkezéskor azt nyilatkozta, az EHF-kupa döntőt vezető ukrán játékvezetőket lefizette a magyar klub, hogy ellenük fújjanak.

Visszavág az egynapos csirkéért a Dunaferr

Archívum2003.05.12, 19:18

A világsztárokkal felálló dán Slagelse nőikézilabda-csapata még a Dunaferr elleni szombati EHF-kupadöntő első, 27-22-es hazai sikerrel zárult mérkőzése előtt többek között egynapos (!) csirkékből készülő ételeket rendelt a házigazdáktól.

A korrupt bírókat okolja a dán kéziedző

Archívum2003.05.12, 11:54

Anja Andersen, a Slagelse nőikézilabda-csapatának szakvezetője szerint az ukrán Sal, Konoplasztij bírókettős okolható amiatt, hogy csapata ötgólos vereséget szenvedett a Dunaferr elleni EHF-kupa döntő első mérkőzésén. Szerencsére a Bajnokok Ligája fináléjában senki sem kárhoztatta a játékvezetőket, a Kékes testvérek remekül helytálltak a Valencia-Ljubljana mérkőzésen.

Ötgólos Dunaferr-előny az EHF-kupadöntőben

Archívum2003.05.10, 19:52

A női kézilabdázók EHF-kupadöntőjének első mérkőzésén a Dunaferr magas színvonalú, látványos mérkőzésen 27-22-re verte hazai pályán a dán Slagelse együttesét.

A gyorsaság dönthet az EHF-kupa döntőben

Archívum2003.05.09, 19:03

Péntek délelőtt az egyre melegedő dunaújvárosi jégcsarnokban tartott edzést a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely a szülés után a tréningekre már visszatérő Raduloviccsal készült a szombati EHF-kupa döntőre. Az év mérkőzése előtt kíváncsiak voltunk az edző, Kiss Szilárd és természetesen néhány játékos véleményére is.

Szombaton az EHF-kupárt játszik a Dunaferr

Archívum2003.05.08, 20:14

A legerősebb összeállításban lép pályára a Dunaferr és a vendég dán Slagelse a nőikézilabda EHF-kupa döntőjének első, szombaton 16.15 órakor kezdődő mérkőzésén. Mindkét gárda már megnyerte hazája bajnokságát, és most újabb siker kapujában áll, de csak az egyikük lehet boldog a jövő szombati visszavágó után.

Elhagyja Slagelsét a norvég kézis szépség

Archívum2003.05.08, 11:08

Még két mérkőzés erejéig szerepel a dán nőikézilabda-bajnokság aranyérmes csapatában Mia Hundvin. A norvég világ- és Európa-bajnok balszélső a Dunaferr elleni EHF-kupa döntőjében még magára ölti a Slagelse mezét, jövőre viszont már Aalborg városában folytatja pályafutását.

Tornyi Barnabás kitálalt

Archívum2003.05.06, 17:27

Az ősszel még a Dunaferr együttesét trenírozó Tornyi Barnabás felől régen lehetett hallani. Igaz, a szakvezető dunaújvárosi, viharosnak tekinthető távozása után kijelentette, a továbbiakban nem kíván nyilatkozni felfüggesztéséről, ki nem fizetett járandóságairól, keddi érdeklődésünkkor azonban megszakította hallgatását. Nem is akárhogyan.

Az EHF-kupa eddigi győztesei

Archívum2003.05.05, 09:00

Az EHF-kupa 1982 óta íródó története során két magyar együttes tudott diadalmaskodni, igaz, ez három sikert jelentett. A Debrecen nőikézilabda-csapata - még DVSC-Symphonia néven - 1995-ben és 1996-ban is győzött, míg a Dunaferr 1998-ban hódította el a trófeát.

Út az EHF-kupa döntőjéig

Archívum2003.05.05, 08:57

Május 10-én Dunaújvárosban (16.15 órakor), egy héttel később pedig a Farum Arénában (20.00) csap össze egymással a Dunaferr SE és a Slagelse FH nőikézilabda-együttese az EHF-kupa döntőjében. A következőkben a két gárda idei útját mutatjuk be.

Nyert és veszített az ETO két kézicsapata

Archívum2003.05.03, 21:22

Amíg a férfikézilabda-bajnokság rájátszásában a Győri Tento ETO együttese tízgólos vereséget szenvedett Szegeden, addig a Graboplast női együttese három góllal legyőzte a Herz-FTC-t s matematikailag megtartotta esélyét az ezüstéremre.

A hét futballmagyarjai (április 23-28.)

Archívum2003.04.28, 22:15

Bizonyára kevesen gondolták volna korábban, de a Borsodi Liga rájátszása eddig elsősorban a Siófokról és a Videotonról szól. A balatoniak a Fradi után az MTK-t is móresre tanították, a fehérváriak lendületét pedig a Bicskei Bertalan körüli herce-hurca sem törte meg, és alaposan elpáholták szegény Dunaferrt. Figyelemre méltó a Debrecen formája is, a Loki a Megyeri úton Ilie mesterhármasával letaszította a dobogóról az Újpestet, és annak kispadjáról Szabó András vezetőedzőt.

Bajnoki döntős a Dunaferr EHF-kupa ellenfele

Archívum2003.04.28, 14:23

Két mérkőzésre volt szüksége a Slagelse nőikézilabda-csapatának ahhoz, hogy a Viborg elleni bajnoki elődöntőt megnyerve fináléba jusson. A Dunaferr elleni EHF-kupa döntőre készülő dán szupercsapat május 1-jén, 3-án és ha szükséges, akkor 5-én meccsel leendő ellenfelével, a GOG Gudméval vagy az Ikasttal.

A Dunaferr nyerte a nőikézi-bajnokságot

Archívum2003.04.27, 22:49

A Dunaferr nyerte a nőikézilabda-bajnokságot, miután Esztergomban győzött, és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. A következő idényben a BL-ben induló, idén az EHF-kupa döntőjében érdekelt dunaújvárosiak ezt megelőzően 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben végeztek az élen.

Folytatódik a siófoki csoda

Archívum2003.04.26, 21:10

Csank János együttese továbbra is veretlen a Borsodi Liga rájátszásában, ráadásul a kék-sárgák a Ferencváros elleni hazai sikert követően ezúttal a másik bajnokaspiráns, az MTK ellen gyűjtötték be a három pontot. A Kispest ismét kikapott, ezúttal a címvédő Zalaegerszegtől, míg a Sopron 0-2-ről mentett pontot Békéscsabán.

Hárman távoznak a Dunaferr kézicsapatából

Archívum2003.04.24, 13:04

Zsúfolt hetek előtt áll a Dunaferr női kézilabdacsapata: az EHF-kupa döntőben, valamint a Magyar Kupa és a NB I hajrájában érdekelt az elkövetkező időszakban. A bajnoki cím megszerzése szinte biztos (csak 2 pontot kell szerezni a hátralévő öt fordulóban), a két kupaküzdelemben pedig teljessé lehet tenni a sikert. A csapat jövő évi kerete is kialakulóban van, ami biztos, hárman távoznak a csapattól.

A Pick tízzel verte a Dunaferrt a kupában

Archívum2003.04.24, 21:34

A papírformának megfelelően, de a vártnál nagyobb különbséggel nyert a Pick Szeged férfikézilabda-csapata a vendég Dunaferr ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Győrben nyert az MTK, Újpestet vert a Fradi

Archívum2003.04.23, 21:23

A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén az alsóházat vezető Zalaegerszeg elsősorban a duplázó Kenesei Krisztiánnak köszönhetően 3-2-re nyert a sereghajtó Dunaferr otthonában. Másik két meccs is 3-2-es végeredményt hozott: az MTK Illés révén fordított Győrben, a Sopron pedig a második játékrészben három találatot szerezve dolgozta le a Kispest kétgólos előnyét. A csúcsrangadón a Fradi 2-1-re legyőzte az Újpestet, a Debrecen ikszelt a Siófokkal, a Videoton pedig 3-0-ra verte a Békéscsabát.

A Dunaferr a nőikézi-bajnoki cím kapujában

Archívum2003.04.23, 23:47

Öt fordulóval a nőikézilabda-bajnokság befejezése előtt szinte már bajnoknak tekinthető a Dunaferr együttese, amely kilenc ponttal vezet (azaz egy pontocskát kell szereznie az aranyéremhez), s túl van a Herz-FTC ellen csúcsrangadón, amelyet 31-24-re nyert meg.

75 gólos kézimeccsen nyert a Fradi

Archívum2003.04.16, 21:11

Az FTC gólgazdag meccsen 13 góllal legyőzte a Győrt a nőikézilabda-NB I szerdai rangadóján, így maradt esélye arra, hogy befogja a listavezető Dunaferrt.

Dunaferr-veréssel zárkózik a Kispest

Archívum2003.04.16, 19:42

A labdarúgó NB I 27. fordulójának az előrehozott mérkőzésén a Kispest idegenben 3-1-re legyőzte a Dunaferrt.

Szrnka a Dunaferrtől Frankfurtba szerződött

Archívum2003.04.15, 07:50

A német Frankfurter HC nőikézilabda-csapatának hivatalos honlapja szerint magyar játékossal erősít a következő idényre az együttes, miután 2+1 évre megszerezte a Dunaferr válogatott balátlövőjét, Szrnka Hortenziát.

Jégre viheti a Dunaferr a kézi EHF-finálét

Archívum2003.04.15, 12:51

A Dunaferr hazai pályán kezd a dán Slagelse ellen a nőikézilabda EHF-kupa döntőjében. Az első mérkőzésre május 10-én vagy 11-én, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. Csütörtökig az is eldőlhet, hogy az újvárosiak saját pályájukon vagy a szomszédos jégcsarnokban fogadják-e ellenfelüket.

Lengyel bent tarthatja a Dunaferrt

Archívum2003.04.14, 12:59

A télen anyagi csődbe jutott és azóta jobbára juniorkorú játékosokkal szereplő Dunaferr tavaszi eredményei igencsak meglepőek. Mindenki azt hitte ugyanis, hogy a csapat a Borsodi Liga pofozógépe lesz, ám a vezetőedzői teendőket ingyen is vállaló Gálhidi György remekül összerakta, a veterán Lengyel Ferenc pedig remekül összefogja az együttest, így az ellenfeleknek mindenkor meg kell küzdeniük a Dunaferr ellen.

Békéscsabán bukott, sereghajtó a Kispest

Archívum2003.04.12, 20:46

A Borsodi Liga 23. fordulójában a Békéscsaba Megyesi három góljával legyőzte a Kispestet, s ezzel a két együttes helyet cserélt a táblázat alján. A Sopron hazai pályán nem tudta megverni a vitatható körülmények között egyenlítő Dunaferrt. A Videoton a ZTE ellen nyert, az Újpest-Siófok meccsen nem született gól.

Megállíthatatlanok a Dunaferr női kézisei

Archívum2003.04.11, 08:03

Az első negyven perc kiegyensúlyozott játékát követően egy rossz csere megpecsételte a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatának sorsát. A fehérvári együttes ugyanis az utolsó húsz percet 14-5-re vesztette el, így végül 30-21-es vereséget szenvedett a bajnoki aranyérmet már-már teljesen kezében tartó Dunaferr otthonában.

Császár lett a Dunaferr nyerő kézise

Archívum2003.04.10, 11:34

Komoly rangadót nyert a Dunaferr férfikézilabda-együttese, amely a rájátszás negyedik fordulójában 33-29-re legyőzte a Pick-Szeged együttesét. A mérkőzés hőse a mindössze 19 esztendős Császár Gábor volt, aki 11 gólt szerzett.

A hét futballmagyarjai (március 31.-április 6.)

Archívum2003.04.08, 16:35

Mozgalmas héten van túl a magyar labdarúgás: a lengyelek elleni biztató döntetlen után a svédektől elszenvedett hazai vereséggel ebben a selejtezősorozatban is nehéz helyzetbe került a válogatott, míg a Borsodi Ligában lezárult az alapszakasz. A folytatást a Fradi ismét az élről, a címvédő Zalaegerszeg viszont az alsóháziak társaságában várja.

Kevés volt a négygólos Fotex-győzelem a BL-döntőhöz

Archívum2003.04.06, 21:38

Soknak bizonyult az idegenbeli nyolcgólos vereség, így a hazai pályán elért 30-26-os győzelem ellenére nem jutott a férfikézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Fotex Veszprém a spanyol Portland San Antonióval szemben. A női EHF-kupa magyar elődöntőjében a jól hajrázó Dunaferr ötgólos előnyt szerzett a vendég Cornexi ellen. A Győri ETO a francia Besancon otthonában 30-18-ra kikapott a női KEK elődöntőjének első mérkőzésén.

Az MTK-nál a kupaindulás az alapcél

Archívum2003.04.06, 15:28

Mivel a Siófok kivételével csupa kiesés ellen hadakozó együttes - Békéscsaba, Dunaferr, Kispest, Sopron - ellen játszott tavasszal az MTK, érthetően bosszúsak a kékek hívei, mivel a kedvencek a Kispest és a Siófok legyőzése mellett három döntetlent jegyeztek. Ebből kétszer komoly előnyt adtak le, Békéscsabán 0-2-ről, a hét végén Dunaújvárosban 0-3-ról egyenlített az ellenfél, ennek következtében az MTK kénytelen volt átadni a vezetést a tabellán a Ferencvárosnak.

A kupadöntő kapujában bukott a Dunaferr

Archívum2003.04.05, 20:01

Az idegenbeli győzelem után hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Dunaferr az orosz Dinamo Asztrahántól, így nem jutott be a férfikézilabda EHF-kupa döntőjébe.

Cornexit vert a Győr

Archívum2003.04.03, 07:57

A nőikézilabda-NB I szerdai játéknapján a Győr otthon 23-21-re verte a Cornexit, míg a Dunaferr 34-27-re nyert Hódmezővásárhelyen.

Rósa Dénest leigazolta az Újpest

Archívum2003.04.02, 15:46

Szerdán dél óta az Újpest játékosának vallhatja magát Rósa Dénes. A Magyar Labdarúgó Liga áldását adta a klubcserére, így a Dunaferrtől a Megyeri útra költözhetett a középpályás, ráadásul így testvérével, Rósa Henrikkel futballozhat egy csapatban.

A román jégkorong-válogatott vb-kerete

Archívum2003.04.01, 12:06

A románok 2002-ben a magyar válogatottal azonos csoportban szerepeltek (Jan Jasko tanítványai 4-1-re nyertek akkor) és végül az 5. helyen zártak. A csapat gerincét a bajnok Steaua adja, de sok erdélyi magyar hokis is szerepel a keretben a Gyergyószentmiklós és a Csíkszereda játékosaként. Érdekesség, hogy a Dunaferr két játékost (Vargyas, Borsos) is "ad" a rivális együttesnek.

Nyolc góllal kapott ki a Fotex a kézi BL-elődöntőben

Archívum2003.03.31, 10:46

Az utolsó öt perc 4-0-s veszprémi rohamának köszönhetően "mindössze" nyolcgólos hátránnyal várhatja a férfikézilabda Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját a Fotex együttese, amely az első találkozón 28-20-as vereséget szenvedett Pamplonában. Az EHF-kupa elődöntőjében a Dunaferr Asztrahányban meglepő, 25-23-as győzelmet aratott.

Katzirz Dávid hathónapos eltiltást kapott

Archívum2003.03.27, 10:47

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség doppingvétség miatt hathónapos eltiltással sújtotta Katzirz Dávidot. A Dunaferr és a magyar válogatott átlövőjének szervezetében amilorid nevű vízhajtót találtak a 2-án Oroszország ellen játszott vb-mérkőzés után elvégzett vizsgálat során. Katzirz legközelebb augusztus 7-én léphet újra pályára. Az ítélet nem jogerős, fellebbezni egy hónapon belül lehet.

Biztos lesz magyar a kézi EHF-kupa döntőben

Archívum2003.03.25, 13:26

Bécsben megtartották a nőikézilabda-kupák sorsolását, amelyben még három magyar csapat volt érdekelt. A KEK-ben a Győri Graboplast ETO a francia Besancon csapatát kapta, míg az EHF-kupában a Dunaferr és a Cornexi egymás ellen mérkőzhet a döntőbe jutásért.

Pontot vesztett a Fradi, szárnyal a Videoton

Archívum2003.03.23, 15:51

A 91. percben kapott góllal vesztett pontot a Ferencváros Zalaegerszegen a Borsodi Liga 21. fordulójában. A tavasszal szászázalékos Videoton ezúttal a Dunaferrt intézte el, míg a Varga Zoltán vezetésével csak vergődő Győr hazai pályán kínkeserves döntetlent játszott a Siófokkal.

Pomper: Bicskei békét teremtett az öltözőben

Archívum2003.03.23, 18:49

A tavasszal négy meccsből négy győzelmet arató Videoton középpályása, Pomper Tibor harmadik gólját szerezte márciusban. Bombaformája mellett bombagólokkal is jeleskedik, mint például tette a szombati, Dunaferr elleni bajnokin, amikor is újabb szabadrúgás elért találattal vette ki a részét a sikerből.

Fradi-búcsú a BL-től, két magyar az EHF-elődöntőben

Archívum2003.03.23, 22:31

Bár negyven perc alatt ledolgozta kilencgólos valenciai hátrányát a Herz-FTC nőikézilabda-együttese, a hajrában elfáradva csupán két góllal, 34-32-re tudott nyerni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így kiesett. Bejutott viszont a legjobb négy közé a női EHF-kupában a Dunaferr és a Cornexi: az újvárosiak az orosz Akva Volgográdot, a fehérváriak pedig a francia Cercle Dijont búcsúztatták.

Sikerre éhesek nőikézilabda-kupacsapataink

Archívum2003.03.21, 20:28

Nehéz hét vége előtt áll négy, még versenyben lévő nőikézilabda-csapatunk az európai kupaküzdelmekben. A Bajnokok Ligájában a Herz-FTC helyzete szinte reménytelen, a KEK-ben a Győr feltétlenül esélyes román ellenfelével szemben, az EHF-kupában a Cornexinek idegenben kell megtartania tízgólos előnyéből legalább egyet, míg a Dunaferr a bombaerős AKVA Volgográdot fogadja.

Bicskei: A Dunaferr-meccs lesz a legfontosabb

Archívum2003.03.19, 15:30

Tavasszal szárnyal a Videoton, hiszen a fehérváriak - egyedüliként a mezőnyben - háromból három győzelmet regisztrálhattak. A hét végén a Vidi a télen alaposan meggyengült Dunaferrt látja vendégül, így a székesfehérvári piros-kékek a mérkőzés nagy esélyeseként léphetnek pályára.

Biztató vereségek a kézilabda kupákban

Archívum2003.03.16, 15:56

Szoros csatában, kétgólos vereséget szenvedett a Győri ETO a román Silcotub Zalau otthonában a női kézilabda KEK negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Dunaferr a Volgográd otthonában kapott ki három góllal az EHF-kupában.

Fölényesen nyert a Fradi, pontot vesztett az MTK

Archívum2003.03.16, 02:09

2-0-s vezetésről vesztett pontot az MTK a Békéscsaba otthonában a Borsodi Liga huszadik fordulójában. A tavasszal szárnyaló Videoton ezúttal Zalegerszegen győzött 3-0-ra, míg a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott Siófokon, a Sopron pedig 0-1-ről fordítva magabiztosan verte a Dunaferrt. A szombati játéknap utolsó találkozóján a Ferencváros 5-2-re kiütötte a Győrt, s így egy pontra megközelítette az MTK-t.

Valenciában folytatja a Herz-FTC

Archívum2003.03.14, 07:40

Még négy magyar nőikézilabda-csapat érdekelt a nemzetközi kupasorozat negyeddöntőiben, közülük egyedül a Cornexi-Alcoa együttese szerepel hazai közönség előtt a hét végén. A fehérváriak az EHF-kupában a francia Dijont fogadják, a Dunaferr Volgográdba utazik, a KEK-ben a Győr Zilahon meccsel, míg a legrangosabb sorozatban a bajnok Herz-FTC Valenciában lép pályára.