Duna TV és tévé

címke rss
Gyermeke elvesztéséről beszélt a magyar tévés

Gyermeke elvesztéséről beszélt a magyar tévés

Dióssy Klári főiskolás kora óta a Magyar Televízió munkatársa, kezdetben sokáig Szegeden élt, a körzeti tévében dolgozott. Saját elmondása szerint akkoriban még bele sem gondolt, hogy egy nap elhagyja a várost. A népszerű műsorvezető most Szeged elhagyásáról és négyéves kislánya elvesztéséről is mesélt.

A Dal 2023: ismert fellépők jönnek a második válogatóban

Tévé2023.03.13, 11:13

Az élő show-ba bejutott 40 versenyző közös Adamis Anna dalcsokrával és új műsorvezető párossal kezdetét vette március 11-én a magyar könnyűzene ünnepe, A Dal. Rókusfalvy Lili és Fodor Imre szombaton ismét 19:35-től várja a nézőket. A második válogató adásban újabb 10 versenydal mutatkozik be, és 5 jut tovább az elődöntőbe.

Angol sorozat jön a Duna TV-re Sean Beannel

Tévé2023.02.13, 11:17

Magyarországon elsőként mutatja be a BBC négyrészes angol sorozatát, a Házasságot a Duna, február 13-a és 16-a között. A történet egy házaspár, Ian és Emma mindennapjairól szól, akik 27 éve házasok, és nagy hullámvölgyeket is átvészelnek azért, hogy együtt maradhassanak.

Erdély vadregényes hegyei között zárul Mező Misi műsora

Tévé2022.12.22, 14:59

Pásztorbotot ragad Mező Misi a Jézus és... című műsor utolsó részében. A Dunán szombaton délután látható epizódban Erdélyben keres választ arra, hogy a pásztorkodás ősi mestersége mit üzen a 21. századi ember számára, és utánajár, miként lehet valakiből pásztor saját környezetében.

A Magna Cum Laude, a Blahalouisiana, a Csík zenekar is fellép a Duna TV ünnepi műsorában

Tévé2022.12.20, 10:54

A Duna saját gyártású ünnepi műsora december 24-én este sztárelőadók produkcióival és dalpremierekkel hív közös ünneplésre.

Egy kivételes magyar király története elevenedik meg az Aranybulla sorozatban

Tévé2022.12.16, 10:04

Karácsony első napjától látható a Dunán az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozat, amelyben olyan részletekre is fény derül II. Andrással kapcsolatban, amelyek nem ismerhetők meg az átlagos történelemkönyvekből. A 800 éves évforduló alkalmából készült produkció jelentőségéről az alkotók meséltek az M5 Librettó című műsorában.

A döntőbe jutásért párbajoznak a Virtuózok tehetségei

Tévé2022.12.08, 16:28

Újabb tíz klasszikus zenei tehetség mutatja be tudását a Virtuózok V4+ Szlovénia zsűrije előtt, köztük a két magyar induló, az ütős hangszeren játszó Bogáthy Benedek és a zongorista Dávid Roland Mózes. A második nemzetközi elődöntőből továbbjutó öt fiatallal válik teljessé a jövő heti döntős mezőny. A pénteken 20:45-től a Dunán látható tehetségkutató show-ban a világhírű tenor Andrea Bocelli fia, Matteo Bocelli egy különleges, szívet melengető extra produkcióval is várja a nézőket - áll az MTVA közleményében. 

Ismét várja a jelentkezőket A Dal

Tévé2022.12.01, 14:34

Ismét várja a zenészek jelentkezését A Dal: a Duna élő show-ja jövőre is a nézőkkel együtt keresi az ország legjobb dalát és a közönségkedvenc produkció elnyeri „Az Év Dala 2023" címet. Hazánk egyedülálló dalversenyére január 13-ig lehet jelentkezni - áll az MTVA közleményében. 

Megújult zsűrivel tér vissza a Csináljuk a fesztivált! a Dunán

Tévé2022.10.07, 17:06

Extra produkciókkal, változatos slágerekkel és előadókkal, valamint megújult zsűrivel folytatódik a Duna grandiózus zenés show-ja – jelentette be a csatorna exkluzív sajtótájékoztatóján. A közmédia sikerműsora a következő évadban a közönség által is beszavazott korszakos kedvencek között keresi az évszázad slágerét, változatos zenei műfajokat felvonultatva, a legnépszerűbb hazai sztárelőadók produkcióival - áll az MTVA közleményében. 

Szombaton indul a 15. Nemzeti Vágta

Tévé2022.09.29, 17:19

Október első hétvégéjén újra a lovak dübörgésétől lesz hangos a budapesti Hősök Tere. Az évtizedes hagyománnyal rendelkező megmérettetés döntőjét a térről élőben közvetíti majd a Duna október 2-án 14:45-től - - áll az MTVA közleményében.

Új krimisorozat indul a Dunán

Tévé2022.09.23, 16:03

Izgalmakkal teli hétfő estékkel várja nézőit a Duna: a Kékfény bűnügyi magazin után új krimisorozat indul Ricciardi nyomoz címmel, majd egy öt Oscar-díjas filmmel, a Francia kapcsolattal folytatódik a borzongás.

Rekordnézettséget hozott a tűzijáték a tévében

Tévé2022.08.29, 17:05

Az év eddigi legnézettebb tévés eseménye a "Tűz és fény játéka" élő közvetítése volt a közmédián és a teljes hazai televíziós piacot tekintve is.

Visszatér a képernyőre a Magyarország, szeretlek!

Tévé2022.08.18, 12:43

A nyári szünet után augusztus 21-én este új résszel tér vissza a Magyarország, szeretlek! a Duna TV-re. Az ünnepi hétvégéhez igazodva Magyarország születésnapja áll majd a showműsor középpontjában, ahol a művészvilág sztárjai is bizonyítják a tudásukat Vágó Bernadett és Miller Zoltán csapataiban, a játékmester, Pindroch Csaba irányítása mellett.

Csárdában lett konyhai kisegítő a Duna műsorvezetője

Tévé2022.07.21, 10:09

Fodor Imre, a NYÁR 22 egyik házigazdája rajong a gasztronómiáért, éppen ezért vállalta el, hogy egy napra segédkezik a konyhai munkákban egy hagyományos, magyar csárdában.

Tíz kulisszatitok az Indul a bakterházról

Tévé2022.06.24, 11:06

Haumann Péter emlékére június 26-án, 19.45-től a Duna TV újra leadja a közönségkedvenc magyar filmet, az Indul a bakterházat, amelyről tíz érdekességet is közölt.

Pünkösdi adással jelentkezik a Magyarország, szeretlek!

Tévé2022.06.03, 15:09

A Duna vetélkedője pünkösdvasárnap sztárparádéval és tematikus adással várja a nézőit.

Filmpremierrel készül a nemzeti összetartozás napjára a Duna TV

Tévé2022.06.03, 15:21

A Duna TV június 4-én, a nemzeti összetartozás napján mutatja be a trianoni döntésről szóló Örök hűséget.

30. alkalommal közvetíti élőben a csíksomlyói búcsút a Duna

Tévé2022.06.03, 11:44

Ünnepi programválasztékkal készül a pünkösdi hétvégére a közmédia. A műsorfolyamot hagyományosan a csíksomlyói búcsú közvetítése nyitja meg szombaton – amelyről idén 30. alkalommal tudósít élőben a Duna –, de izgalmas beszélgetések és sorsfordító történetek várják a közönséget valamennyi közszolgálati adón.

Történelmi jelentőségű filmbemutató a Dunán

Tévé2022.06.03, 11:39

Országos tévépremierben debütál az Ahol az Ég összeér a Földdel című dokumentumfilm pünkösdhétfőn, a Dunán. Exkluzív interjúk, megismételhetetlen felvételek és lélekemelő találkozások idézik fel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A magyar katolikus egyház történetében egyedülálló filmalkotást a Karnevál Film gyártotta, rendezője a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, Siklósi Beatrix.

Nézettségi rekordot döntött a Csináljuk a fesztivált! döntője

Tévé2022.05.23, 17:36

A közmédia legnézettebb szórakoztató műsora lett a Duna TV zenés show-ja, amelynek nézettségét a Dunán az elmúlt két és fél évben csak a Forma-1 és a tűzijáték közvetítése előzte meg. A produkció szombati döntőjét az 50 év feletti korosztály mellett sok fiatal választotta szombat este.

Reagáltak Korda Györgyék a Csináljuk a fesztivált! döntője után kapott kritikákra

Tévé2022.05.23, 09:03

A hétvégén véget ért a közmédia tízhetes zenei időutazása, és kiderült, hogy a Lady "N" című dalt választották az évszázad magyar slágerének. A döntőről az Origo is beszámolt,  amit itt olvashat. Mint ahogy arra számítani lehetett, néhány kommentelőnek nem tetszett az eremény, a kritikákra pedig reagált Korda György és Balázs Klári.

Kiderült, melyik az évszázad magyar slágere

Tévé2022.05.21, 22:04

Május 21-én véget ért a közmédia tízhetes zenei időutazása, nem volt könnyű kiválasztani a győztes dalt a Csináljuk a fesztivált! fináléjában. Visszatért a színpadra többek közt Varga Miklós, Oláh Gergő, Király, Peter ©rámek, Miklósa Erika és Janicsák Veca, fantasztikus volt a hangulat a műsor döntőjében is.

A haza minden előtt! - Portréfilm a leköszönő köztársasági elnökről a Dunán

Tévé2022.05.06, 15:52

Dokumentumfilmben mutatja be Magyarország leköszönő köztársasági elnökének két cikluson át tartó tevékenységét a közmédia. Az Áder János államfői munkájáról szóló alkotás tíz év kezdeményezéseit és eredményeit összegzi.

Három nagy magyar sláger már ott van a Csináljuk a fesztivált! döntőjében

Tévé2022.05.01, 11:02

Az első középdöntő 10 dalából ezúttal csak hármat választhatott ki a zsűri és a közönség, amelyek közül egy akár az elmúlt 100 év legjobb magyar dala is lehet.

Csináljuk a fesztivált: ezek voltak a kétezres évek legjobb magyar slágerei

Tévé2022.04.23, 21:48

A Duna TV műsorában ezúttal a kétezres évek elejének nagy slágerei hangzottak el: többek között Oláh Gergő, Király Linda, Völgyesi Gabi, Baricz Gergő, valamint Békefi Viki és Ya Ou is előadtak egy-egy slágert. Az öt legmagasabb pontszámot elért produkció jutott tovább, mutatjuk, hogyan döntött a zsűri.

Kiderült, melyik nagy magyar sláger nyerte a Csináljuk a fesztivált! második adását

Tévé2022.03.26, 23:45

A Csináljuk a fesztivált! évadnyitó adása március 19-én zajlott, ma este pedig a második fordulóban léphettek színpadra az előadók. A produkciókat a közönség mellett Balázs Klári és Korda György, Feke Pál, Balázs Andi, Nagy Bogi és Boros Csaba értékelték, az elmúlt évszázad legnagyobb magyar slágerét keresve.

Alig lehet ráismerni, merész stílusra váltott a Duna TV műsorvezetője

Tévé2022.03.25, 18:32

A Duna műsorvezetője egy fotózás kedvéért változtatott megjelenésén, új külsejével a 60-as évek szépségideálját testesíti meg. A korszakban tett időutazásával a Csináljuk a fesztivált! szombati adására hangolódott a tévés.

Feke Pál kedvenceivel folytatódik a Csináljuk a fesztivált!

Tévé2022.03.25, 10:21

Legendás magyar zenekarok, többek között az Illés, az LGT, az Omega és a Hungária slágerei szórakoztatják a nézőket a Duna TV zenés show-jában, a Csináljuk a fesztivált!-ban. A hatvanas évek dalainak az egyik zsűritag, Feke Pál is nagy rajongója – árulta el a Család-barát vendégeként.

Szombaton kezdődik a Dunán a Csináljuk a fesztivált! első adása

Tévé2022.03.18, 15:51

A Duna új, grandiózus showműsora elsőként a mozi aranykorába repíti vissza a tévénézőket.

Új műsorvezetővel tér vissza a Magyarország, szeretlek!

Tévé2022.01.30, 20:59

Új műsorvezetővel és új csapatkapitányokkal tér vissza a Magyarország, szeretlek! a megújult Duna TV képernyőjére január 30-án. Pindroch Csaba, Vágó Bernadett és Miller Zoltán az ország közkedvelt vetélkedő show-műsorában szórakoztatják a közönséget vasárnap esténként.

Indul A Dal 2022 a megújult Duna TV-n

Tévé2022.01.29, 09:55

Január 29-én indul az ország dalválasztó show-ja, A Dal 2022 a Duna TV-n.

Új sorozat indul a Duna TV-n Harsányi Gáborral, Trokán Péterrel

Tévé2021.11.02, 12:06

Hiánypótló tartalommal bővül a Duna Televízió Almárium című műsora november 5-től. A páratlan szereposztású, fikciós rövidfilmsorozat szórakoztató módon nyújt értékes információkat a nyugdíjasokat érintő kihívásokról, a többi között az online térben való eligazodáshoz. A pénteki adásokban 14.20-tól Andai Kati, Erdélyi Mari, Harsányi Gábor és Fellinger Domonkos kalauzolja a nézőket - áll az MTVA közleményében. 

Jövőre teljesen megújul a Duna Televízió

Tévé2021.10.21, 13:55

Hamarosan átalakul a közmédia főadója: korszerű szellemben, 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készülnek a csatorna megújulására – jelentette be Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a Figyelő aktuális számában, ahol hangsúlyozta, az innováció a legfontosabb célkitűzésük.

Nem Shakespeare adja a fizetésed, hanem én! - Szervét Tibor mindenkit kirúg

Tévé2021.09.21, 10:58

Október 9-én 19:30-tól kerül adásba a Duna csatornán az Ecc-pecc című televíziós produkció, amit 2021 januárjában forgattak le a Thália Színházban. A forgatókönyvet Medveczky Balázs Ecc-pecc kimehetsz című színdarabjából Medveczky Balázs és Sólyom Tamás írta, rendezője Madarász Isti, a producer Kálomista Gábor.

Vasárnap indul a Toldi-sorozat a Duna TV-n

Tévé2021.09.19, 20:05

Évtizedek óta nem született itthon olyan nagyszabású animációs filmsorozat, mint a Toldi, amely vasárnap 19.40-kor debütál a Duna Televízió képernyőjén. Az iskolai kötelező olvasmányok kiemelt darabját látványos és élvezetes módon ismerheti meg a közönség Jankovics Marcell és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió páratlan munkájának köszönhetően - írta közleményben az MTVA.

Izgalmas adásokkal tér vissza Széll Tamás Michelin-csillagos séf műsora

Tévé2021.09.03, 19:03

A Főmenü szeptember 18-tól visszatér a képernyőre. Széll Tamás Michelin-csillagos séf új műsorvezetőtárssal, Böröcz Zsófiával készíti el az ínycsiklandó fogásokat. A Duna Televízió közkedvelt gasztroműsora a megszokott időpontban, szombatonként 17 órától lesz látható.

Malek Andrea hálás, hogy ebbe a családba született

Tévé2021.08.25, 10:18

Gospel turné, jubileumi koncert, új album és mellé egy csodálatos, lélekemelő fellépés az édesapjával - ez teszi mozgalmassá Malek Andrea életét. Az énekesnő a NYÁR 21-ben elárulta, milyen a közös munka az édesapjával és családjáról, gyerekeiről is mesélt.

Audrey Tautou-filmek jönnek a Duna TV-re

Tévé2021.08.06, 11:19

Augusztusban minden hétvégén az elbűvölő francia színésznő, Audrey Tautou egy-egy ikonikus filmjét tűzi műsorára a Duna Televízió. A César-díjas művész négy különböző alkotásban mutatja meg, hogy sokkal több arca van annál, mint amit a híres kultfilmben, az Amélie csodálatos életében láthatott a közönség - közölte az MTVA.

Új sorozatot láthatnak a nézők szerda esténként a Dunán

Tévé2021.07.28, 19:39

A brit vidéki élet és az állatorvoslás tudománya került a fókuszba minden szerda este a Duna Televízióban. A 2020-as Az élet dicsérete című angol filmsorozat Nicholas Ralph főszereplésével debütált a közmédia csatornáján.

Rátonyi Krisztina: Másfél hónapig kínzott a Covid, súlyos tünetekkel

Tévé2021.06.10, 10:00

Hamarosan NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Rátonyi Krisztina idén már kilencedik éve köszönti majd a nézőket, és bár továbbra is nagy kedvence a Balaton, nagyon örül, hogy a fókusz ezúttal a teljes országra kiterjed majd, és a belföldi idegenforgalom több aktualitásáról is beszámolhatnak a műsorban. Az újdonságokról, a koronavírusból való felépüléséről és nyári terveiről mesélt az Origónak.

Változatos témákkal, megújulva tér vissza a Duna TV nyári magazinműsora

Tévé2021.06.08, 10:27

Június 16-tól NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Immár Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával élőben jelentkezik a legvonzóbb úti célokról.

Filmek, koncertek jönnek a közmédia csatornáira

Tévé2021.04.01, 10:12

A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó időszakban tematikus filmekkel, koncertekkel, miseközvetítésekkel és számos, az ünnepkörhöz kapcsolódó tartalommal készülnek a közmédia csatornái. A tartalmas kikapcsolódás minden korosztály számára garantált - áll az MTVA közleményében.

Petőfi Zenei Díj: rangos elismerést kapott Charlie, Rúzsa Magdi és a Bagossy Brothers Company

Tévé2021.01.24, 10:49

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV kétórás show-műsorában adták át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat, többek közt Orsovai Reni és Rácz Gergő, Molnár Tamás, Demjén Ferenc, Rúzsa Magdi és Bagossy Norbi is kaptak elismerést. A Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapták meg a hazai könnyűzene legjobbjai. Az estét a Bagossy Brothers Company három díjjal zárta, az életműdíjat pedig idén Horváth Charlie vehette át. A különleges díjátadó visszacsempészte a nézőknek a fesztiválok hangulatát, rengeteg fellépő színesítette egyedi produkciójával az estét.

Hiánypótló műsort indít a Duna TV

Tévé2020.12.28, 12:26

Januárban Almárium címmel indul a Duna TV-n új szolgáltató magazinműsor, amely elsősorban az időseket célozza meg.

A hétvégén Nemzeti Vágta lesz a Duna TV-n

Tévé2020.10.07, 20:25

Nézők csak a tévé előtt lehetnek a járvány miatt. 

Folytatja népszerű sorozatát a Duna TV

Tévé2020.09.21, 11:25

A Duna Televízió népszerű török sorozata, a Fogd a kezem hétfőtől új évaddal van a képernyőn. 

Forró Bence: Családdal egészen más a Balaton

Tévé2020.07.27, 20:31

Forró Bence a Duna Televízió és az M2 Petőfi TV műsorvezetője, 2018 óta pedig a Balatoni Nyár házigazdája. Idén Somossy Barbara oldalán vezeti a közmédia délelőtti magazinműsorát, amit ezúttal is nagyon élvez. Apaként másként telnek a forgatások közti időszakok, mint a korábbi években, a balatoni műsorban pedig különösen szereti, hogy extrém dolgokat is kipróbálhat - többek közt ezekről mesélt az egyik forgatási helyszínen az Origónak.

Rátonyi Krisztina: Csodálatos a Balaton, nincs szebb hely a világon

Tévé2020.06.06, 13:29

Rátonyi Krisztina a Balatoni nyár már jól ismert, visszatérő műsorvezetője, immár nyolcadik éve köszönti majd június 15-től a nézőket a Duna TV képernyője előtt. A műsorvezető új társsal, Fodor Imrével vezeti majd az idén tízéves műsort, melyet a mai napig nagyon szeret, és úgy érzi, ezúttal még fontosabb arról beszélni, hogy mennyi érdekességgel és színes programmal várja a turistákat Balaton környéke. Az Origónak azt is elárulta, hogy mit csinált otthon az elmúlt hónapokban, mit tanult meg a karanténban, és mit tervez a nyárra a munka mellett.

Visszatér a képernyőre az egyik legrégebbi magyar műsor

Tévé2020.05.25, 11:21

A kijárási korlátozás időszaka alatti online adásokban közel 300 üzenetet közvetített a Duna Televízió népszerű kívánságműsora, az Önök kérték, ami az elmúlt hónapban A nap üzenete rovatban személyesebb gondolatokat, megindító történeteket is tolmácsolt a Facebookon. Most visszatér a Duna TV-re.

Hétfő este indul itthon Alain Delon fiának sorozata

Tévé2020.03.30, 11:30

A Duna TV-re, 22.40-kor érkezik Anthony Delon főszereplésével a Nők vészhelyzetben című kórházi sorozat.

Előző
Következő