Duna TV

címke rss

A hetvenes évek nagy magyar slágerei közül öt kiesett a Csináljuk a fesztivált! elődöntőjében

Archívum2022.04.03, 00:03

Folytatódott a Duna TV-n a Csináljuk a fesztivált!, ez volt a harmadik elődöntő, a hetvenes évek nagy magyar slágerein volt a sor. Minden előadást itt megnézhet-meghallgathat. 

Rendhagyó adással jön péntek este a Virtuózok

Archívum2022.04.01, 14:17

Különleges adással jelentkezik péntek este a Dunán futó klasszikus zenei tehetségkutató, a Virtuózok V4+. Az elmúlt két évad legjobb pillanatait eleveníthetik majd fel a nézők, amelyeket szívesen idézett fel Miklósa Erika is, a műsor hazai és nemzetközi zsűritagja a Bartók Rádió vendégeként. A világhírű operaénekesnő hangsúlyozta, a műsor elsősorban nem a versenyzésről, hanem a klasszikus zene ünnepléséről, átadásáról szól.

Wolf Kati megtalálta hasonmását – fotó

Archívum2022.03.31, 18:44

Wolf Kati is elárulta, hogy fellép a Csináljuk a fesztivált! április 2-i adásában és nem egyedül áll majd  színpadra.

Péter Szabó Szilvia sejtelmes poszttal ment vissza a hetvenes évekbe

Archívum2022.03.31, 17:49

Ahogyan már korábban megírtuk, a versenyzők között van a NOX énekesnője is, aki idén ünnepli az együttes húszéves jubileumát.

Visszatérnek a Virtuózok a Duna TV-re

Archívum2022.03.30, 12:15

Hamarosan érkezik a klasszikus zenei tehetségkutató új évada, a Virtuózok V4+ Szlovénia. A ráhangolódás jegyében idézi fel a Duna a show elmúlt két évének legemlékezetesebb pillanatait. A különkiadást április 1-jén 20:45-től láthatják - áll a közmédia közleményében. 

Nézettségi rekordot döntött a Csináljuk a fesztivált

Archívum2022.03.28, 15:17

Élvonalban a közmédia a szórakoztatásban és a sportban: ismét nézettségi rekordot döntött a Csináljuk a fesztivált!, és több mint egymillió embert ért el az M4 Sport a Forma-1-es futam közvetítésével - áll az MTVA közleményében. 

Kiderült, melyik nagy magyar sláger nyerte a Csináljuk a fesztivált! második adását

Archívum2022.03.26, 23:45

A Csináljuk a fesztivált! évadnyitó adása március 19-én zajlott, ma este pedig a második fordulóban léphettek színpadra az előadók. A produkciókat a közönség mellett Balázs Klári és Korda György, Feke Pál, Balázs Andi, Nagy Bogi és Boros Csaba értékelték, az elmúlt évszázad legnagyobb magyar slágerét keresve.

Alig lehet ráismerni, merész stílusra váltott a Duna TV műsorvezetője

Archívum2022.03.25, 18:32

A Duna műsorvezetője egy fotózás kedvéért változtatott megjelenésén, új külsejével a 60-as évek szépségideálját testesíti meg. A korszakban tett időutazásával a Csináljuk a fesztivált! szombati adására hangolódott a tévés.

Feke Pál kedvenceivel folytatódik a Csináljuk a fesztivált!

Archívum2022.03.25, 10:21

Legendás magyar zenekarok, többek között az Illés, az LGT, az Omega és a Hungária slágerei szórakoztatják a nézőket a Duna TV zenés show-jában, a Csináljuk a fesztivált!-ban. A hatvanas évek dalainak az egyik zsűritag, Feke Pál is nagy rajongója – árulta el a Család-barát vendégeként.

Kiemelkedő nézettséggel indult a Csináljuk a fesztivált!

Archívum2022.03.21, 20:40

Március 19-20-a volt 2022 eddig legnézettebb hétvégéje a közmédiában; a Forma–1-es szezon rekordnézettséggel tért vissza az M4 Sportra. 662 ezren követték a Bahreini Nagydíjat, ami 2022 legnézettebb közvetítése volt a magyar sporttelevíziók kínálatából. A Duna új showműsora, a Csináljuk a fesztivált! is azonnal a ranglista élére került, a szombat esti debütáló adás volt a csatorna idei legnézettebb műsora - áll az MTVA közleményében. 

Tóth Gabi is továbbjutott, nézze meg itt, milyen produkcióval!

Archívum2022.03.19, 23:08

Mint korábban írtuk, elrajtolt a Duna TV nagyszabású show-ja, az első körben öt dal, így öt előadó jutott tovább. Olyan nagy slágerek elvéreztek, mint a Pancsoló kislány vagy a Dunapari csónakház, de továbbjutott a Szomorú vasárnap, amelynek zeneszerzője Seress Rezső, szövegírója Jávor László volt, a Csináljuk a fesztivált! színpadán pedig Tóth Gabi adta elő. A videót a kép alatt találja.

Galambos Dorina: Vágytam már valami új élményre, pörgős napokra

Archívum2022.03.19, 20:57

Galambos Dorina hosszú évekkel ezelőtt bukkant fel a Megasztár című tehetségkutató műsorban, azóta nem szerepelt hasonló nagyszabású show-ban, hiszen több zenekara is van, ami nagyon időigényes számára. Idén több felkérést is kapott, mint a TV2-n futó Sztárban sztár, ahonnan hamar távozni kényszerült. Az énekesnő nem szomorkodott sokáig, ugyanis több hasonló terve is van erre az évre, melyből az egyik a most szombaton debütáló Csináljuk a fesztivált! című műsor, melynek ő az egyik nagy visszatérője.

Elképesztően megváltozott Rátonyi Kriszta

Archívum2022.03.19, 13:46

Szombaton kezdődik a Duna grandiózus showműsora, a Csináljuk a fesztivált!, melynek évtizedeket felölelő fordulóiban az évszázad slágerét kereshetjük. A csatorna műsorvezetője, Rátonyi Kriszta az 50-es évek divatjának kedvelőjeként rendhagyó sminkkel készül a show első adására.

Szombaton kezdődik a Dunán a Csináljuk a fesztivált! első adása

Archívum2022.03.18, 15:51

A Duna új, grandiózus showműsora elsőként a mozi aranykorába repíti vissza a tévénézőket.

Nagymama lett a hetvenes évek sikeres magyar fotómodellje, Rák Kati

Archívum2022.03.10, 21:20

Rák Kati nagymama lett: nevelt lányának, Klárinak megszületett az első gyermeke. A büszke nagymama a Duna TV-n jelentette be az örömhírt.

Kivételes életutakkal, megújult díszletben várja nézőit a Duna TV műsora

Archívum2022.03.02, 09:31

Változatlan koncepcióval, de megújult díszletben folytatódik a Hogy volt?!, a Duna múltidéző, ismeretterjesztő műsora. Az átalakulásról a két műsorvezető, Radványi Dorottya és Sztankay Ádám meséltek a Család-barátban - közölte az MTVA.

Szandi zenei időutazásra indult - képek

Archívum2022.03.01, 14:38

"Március 19-én a Duna TV-n elstartol a Csináljuk a Fesztivált! Teljesen megújult látványos showműsor keretén belül fogjuk elénekelni az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar slágereit! Igazi zenei időutazás lesz!" - írta lelkesen oldalára, ahol fotókat is mutatott. Sok ismert, kedvelt, magyar zenészt lehet felismerni a képeken. Hamarosan jövünk a részletekkel, újabb képekkel és pár interjúval.

"Nem tudom szavakba önteni" - Így reagált Oláh Ibolya A Dal-válogatón kapott pontszámra

Archívum2022.02.14, 21:37

Oláh Ibolya a Nem adom fel című dallal megnyerte A Dal! második fordulóját. Az énekesnő most reagált a kapott pontszámokra és a továbbjutására. 

Ma lesz A Dal 2022 harmadik válogatója: ők lépnek színpadra

Archívum2022.02.12, 19:13

Ma van A Dal 2022 harmadik válogatója: a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban ismét tíz produkció látható.

Új műsorvezetővel tér vissza a Magyarország, szeretlek!

Archívum2022.01.30, 20:59

Új műsorvezetővel és új csapatkapitányokkal tér vissza a Magyarország, szeretlek! a megújult Duna TV képernyőjére január 30-án. Pindroch Csaba, Vágó Bernadett és Miller Zoltán az ország közkedvelt vetélkedő show-műsorában szórakoztatják a közönséget vasárnap esténként.

Indul A Dal 2022 a megújult Duna TV-n

Archívum2022.01.29, 09:55

Január 29-én indul az ország dalválasztó show-ja, A Dal 2022 a Duna TV-n.

Kovács Kati nagy örömet szerzett a Duna TV nézőinek

Archívum2022.01.25, 12:54

Különleges vendég, Kovács Kati adott át egy üzenetet a megújult Önök kérték első adásában. A műsorban, amely több mint 50 éve teljesíti a nézők legváltozatosabb kívánságait, évtizedek óta rengeteg kérés, üzenet kapcsolódik Kovács Kati dalaihoz. Az adás készítői ezért úgy gondolták, hogy a nemzet televíziójának 2022-es megújulásához kapcsolódóan friss arculattal immár minden hétköznap 15:25-től jelentkező Önök kérték első epizódjában a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnőt látják vendégül.

Teljes megújulás küszöbén áll a Duna TV: "Az igényes szórakozás is garantált lesz"

Archívum2022.01.22, 12:20

Megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja a nézőket a Duna, a közmédia csatornája szombattól - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Iroda kedden az MTI-vel.

A megújuló Dunán debütál a Kék róka filmes adaptációja

Archívum2022.01.22, 09:07

A megújuló Dunán látható először a Kék róka filmes adaptációja január 22-én, este 19:50-től. A '30-as években játszódó romantikus történet hőseivel könnyen azonosulhatnak a nézők, hiszen a szerethető karakterek lelki válságai bárki életében jelen lehetnek. Ehhez teremt a film mesés miliőt, amelynek rendezője és főszereplői a történet legfőbb üzenetéről is beszéltek a Librettóban.

Tíz év után lecserélik az ismert magyar műsorvezetőt, már az utódja is megvan

Archívum2022.01.20, 14:59

Több mint 300 epizódon át vezette a népszerű vetélkedőt Szente Vajk, azonban tíz év után mást állítanak a helyére.

Megújult a Duna közkedvelt vetélkedője - Sztárokkal tér vissza a Magyarország, szeretlek!

Archívum2022.01.20, 10:15

Új műsorvezetővel, Pindroch Csabával és új csapatkapitányokkal, Miller Zoltánnal és Vágó Bernadett-tel tér vissza a Magyarország, szeretlek! a megújuló Duna képernyőjére. Az ország közkedvelt vetélkedő showműsorának tizenegyedik évada január 30-án debütál - közölte az MTVA.

Óriási bejelentést tett a Duna TV az Önök kérték népszerű műsorral kapcsolatban

Archívum2022.01.19, 17:15

A magyar kultúra napján megújuló Duna Televízió nagy dobásra készül, vele együtt változik az egyik legkedveltebb műsor, az Önök kérték is - közölte az MTVA. A műsor rajongóinak nincs okuk az aggodalomra, továbbra is Bényi Ildikó teljesíti majd a nézők kívánságait. A legfontosabb változás, mely a nézők igényei szerint alakult, a műsor sugárzásában várható. Az eddigiek során kedd esténként látható műsorszám, mostantól minden hétköznap 15:25-től várja az érdeklődőket.

Együtt vezet tévéműsort Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda

Archívum2022.01.17, 14:08

Rókusfalvy Pál és Lili apa-lánya párosát egy férj és feleség kettőse váltja a Családi körben. A Duna vasárnaponként jelentkező sorozatát 2022 januárjától a közkedvelt színészházaspár, Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda vezethetik – közölte az MTVA.

Itt nézheted élőben Kóbor János gyászszertartását

Archívum2021.12.17, 23:36

Gyászmisét tartanak Kóbor János emlékére december 17-én 19 órakor a Szent István Bazilikában. A megemlékezést a Duna World is közvetíti. 

Rejtélyes képet posztolt Keresztes Ildikó

Archívum2021.12.12, 11:42

"Valami készül... de még titok" - írta fotói mellé. Mire készül az énekesnő?

Különleges koncertre invitálta Plácido Domingo a Virtuózok V4+ magyar döntősét

Archívum2021.12.04, 10:53

Rendkívüli előadások, elképesztő tehetségek, szórakoztató, meglepő és megható pillanatok – ezekben részesülhettek péntek este a Duna Televízió nézői, hiszen a Virtuózok V4+ első nemzetközi elődöntőjében tíz ámulatba ejtő produkciót láthattak. Bemutatkozott a négy magyar induló közül kettő, Kádár Viktória zongorista és Oláh Vilmos gitáros, akit Plácido Domingo egy különleges fellépésre is invitált a Real Madrid új stadionjába. Hogy kik jutottak tovább az első elődöntőből, és hogy miként került Queen sláger egy klasszikus zenei tehetségkutatóba, ez is kiderült - áll az MTVA közleményében. 

Tizedik alkalommal osztották ki idén a Duna-díjat

Archívum2021.12.02, 16:40

Tizedik alkalommal ítélte oda a közmédia kuratóriuma a Duna-díjat, amit azok nyerhetnek el, akik példaértékű munkájukkal, tevékenységükkel sokat tettek a közösségükért. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjat idén prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kapta. Az elismerést Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

Elképesztően sokat fejlődött a Virtuózok 12 éves zongoristája

Archívum2021.11.30, 16:57

Nemcsak tehetség, hanem önkritika, és persze rengeteg szorgalom is kell ahhoz, hogy valakiből zenei virtuóz váljon. Mindezen erények birtokában van a Virtuózok V4+ egyik hazai tehetsége, Kádár Viktória, aki egy év alatt annyit fejlődött, hogy idén már ő az egyik fiatal zenész, aki képviseli Magyarországot a komolyzenei tehetségkutató nemzetközi mezőnyében. A felkészülésről és jövőbeli terveiről is beszélt a mindössze 12 éves zongorista és felkészítő tanára a Librettóban.

Visszatérő és új tehetségek is bemutatkoztak a Virtuózok V4+ hazai válogatóján

Archívum2021.11.20, 12:31

Virtuóz előadások, új és visszatérő tehetségek, ritkábban hallott hangszerek, sok-sok mosoly és örömkönnyek a Duna Televízió klasszikus zenei tehetségkutatójában. Kiemelkedő előadásokban bővelkedett a Virtuózok V4+ hazai válogatója, amelynek első adását láthatták a nézők pénteken este.

Segítséget kaptak A Dal 2022 indulói

Archívum2021.11.19, 15:09

A Dal 2020 győztes dalának egyik előadója, Rácz Gergő járt nemrég a Család-barát stúdiójában, aki elmondta, mik azok az összetevők, amelyekkel egészen biztosan sikert arat jövőre a dalválasztó 40 indulója. Kiemelte, vannak kritériumok amiknek ha megfelel a produkció, már komoly esélyekkel indul, de ezen felül szükség van arra a bizonyos "pluszra" is, aminek titkát megosztotta a nézőkkel.

Péntek este indul a Virtuózok hetedik évadja a Duna TV-n

Archívum2021.11.16, 18:05

November 19-től öt péntek estén keresztül ismét a Virtuózok V4+ várja a nézőket a Duna Televízión. A tehetségkutató hetedik évada immár öt ország, a V4-ek és Horvátország részvételével valósul meg. A nagy sikerű klasszikus zenei műsor titkáról és küldetéséről Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

Valami nem stimmel Freddie-vel, rá sem ismerni az énekesre

Archívum2021.11.12, 14:51

Egyik napról a másikra teljesen új külsővel jelent meg a nézők előtt Fehérvári Gábor Alfréd, a Rising Star egykori felfedezettje. Freddie évek óta a Duna TV műsorvezetője, nemrég pedig nagy meglepetést okozott a nézőknek és kollégáinak is.

Még egy hétig lehet nevezni A Dalra

Archívum2021.11.08, 15:26

Már csak egy hetük van azoknak, akik szeretnének jövőre versenybe szállni „Az Év Dala" elismerésért. A Dal 2022 című műsor a műfajában egyedülállónak számít és évről-évre felfrissíti a hazai könnyűzenei palettát, hiszen minden stílusnak teret ad.

Új sorozat indul a Duna TV-n Harsányi Gáborral, Trokán Péterrel

Archívum2021.11.02, 12:06

Hiánypótló tartalommal bővül a Duna Televízió Almárium című műsora november 5-től. A páratlan szereposztású, fikciós rövidfilmsorozat szórakoztató módon nyújt értékes információkat a nyugdíjasokat érintő kihívásokról, a többi között az online térben való eligazodáshoz. A pénteki adásokban 14.20-tól Andai Kati, Erdélyi Mari, Harsányi Gábor és Fellinger Domonkos kalauzolja a nézőket - áll az MTVA közleményében. 

Jövőre teljesen megújul a Duna Televízió

Archívum2021.10.21, 13:55

Hamarosan átalakul a közmédia főadója: korszerű szellemben, 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készülnek a csatorna megújulására – jelentette be Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a Figyelő aktuális számában, ahol hangsúlyozta, az innováció a legfontosabb célkitűzésük.

Nem Shakespeare adja a fizetésed, hanem én! - Szervét Tibor mindenkit kirúg

Archívum2021.09.21, 10:58

Október 9-én 19:30-tól kerül adásba a Duna csatornán az Ecc-pecc című televíziós produkció, amit 2021 januárjában forgattak le a Thália Színházban. A forgatókönyvet Medveczky Balázs Ecc-pecc kimehetsz című színdarabjából Medveczky Balázs és Sólyom Tamás írta, rendezője Madarász Isti, a producer Kálomista Gábor.

Vasárnap indul a Toldi-sorozat a Duna TV-n

Archívum2021.09.19, 20:05

Évtizedek óta nem született itthon olyan nagyszabású animációs filmsorozat, mint a Toldi, amely vasárnap 19.40-kor debütál a Duna Televízió képernyőjén. Az iskolai kötelező olvasmányok kiemelt darabját látványos és élvezetes módon ismerheti meg a közönség Jankovics Marcell és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió páratlan munkájának köszönhetően - írta közleményben az MTVA.

Izgalmas adásokkal tér vissza Széll Tamás Michelin-csillagos séf műsora

Archívum2021.09.03, 19:03

A Főmenü szeptember 18-tól visszatér a képernyőre. Széll Tamás Michelin-csillagos séf új műsorvezetőtárssal, Böröcz Zsófiával készíti el az ínycsiklandó fogásokat. A Duna Televízió közkedvelt gasztroműsora a megszokott időpontban, szombatonként 17 órától lesz látható.

Malek Andrea hálás, hogy ebbe a családba született

Archívum2021.08.25, 10:18

Gospel turné, jubileumi koncert, új album és mellé egy csodálatos, lélekemelő fellépés az édesapjával - ez teszi mozgalmassá Malek Andrea életét. Az énekesnő a NYÁR 21-ben elárulta, milyen a közös munka az édesapjával és családjáról, gyerekeiről is mesélt.

Audrey Tautou-filmek jönnek a Duna TV-re

Archívum2021.08.06, 11:19

Augusztusban minden hétvégén az elbűvölő francia színésznő, Audrey Tautou egy-egy ikonikus filmjét tűzi műsorára a Duna Televízió. A César-díjas művész négy különböző alkotásban mutatja meg, hogy sokkal több arca van annál, mint amit a híres kultfilmben, az Amélie csodálatos életében láthatott a közönség - közölte az MTVA.

Új sorozatot láthatnak a nézők szerda esténként a Dunán

Archívum2021.07.28, 19:39

A brit vidéki élet és az állatorvoslás tudománya került a fókuszba minden szerda este a Duna Televízióban. A 2020-as Az élet dicsérete című angol filmsorozat Nicholas Ralph főszereplésével debütált a közmédia csatornáján.

Balesetet szenvedett a csinos magyar műsorvezető, azonnal műteni kellett

Archívum2021.06.27, 09:29

A műsorvezető a baleset után azonnal érezte, hogy valami nincs rendben, és a kórházban kiderült, hogy meg kell műteni csigolyasérülése miatt.

Rátonyi Krisztina: Másfél hónapig kínzott a Covid, súlyos tünetekkel

Archívum2021.06.10, 10:00

Hamarosan NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Rátonyi Krisztina idén már kilencedik éve köszönti majd a nézőket, és bár továbbra is nagy kedvence a Balaton, nagyon örül, hogy a fókusz ezúttal a teljes országra kiterjed majd, és a belföldi idegenforgalom több aktualitásáról is beszámolhatnak a műsorban. Az újdonságokról, a koronavírusból való felépüléséről és nyári terveiről mesélt az Origónak.

Változatos témákkal, megújulva tér vissza a Duna TV nyári magazinműsora

Archívum2021.06.08, 10:27

Június 16-tól NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Immár Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával élőben jelentkezik a legvonzóbb úti célokról.

Gyász: elhunyt a legendás magyar tévés

Archívum2021.04.13, 06:25

Hosszan tartó betegség után elhunyt az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógus, a Duna TV egykori főszerkesztője, Bartalus Ilona.

Filmek, koncertek jönnek a közmédia csatornáira

Archívum2021.04.01, 10:12

A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó időszakban tematikus filmekkel, koncertekkel, miseközvetítésekkel és számos, az ünnepkörhöz kapcsolódó tartalommal készülnek a közmédia csatornái. A tartalmas kikapcsolódás minden korosztály számára garantált - áll az MTVA közleményében.

Petőfi Zenei Díj: rangos elismerést kapott Charlie, Rúzsa Magdi és a Bagossy Brothers Company

Archívum2021.01.24, 10:49

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV kétórás show-műsorában adták át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat, többek közt Orsovai Reni és Rácz Gergő, Molnár Tamás, Demjén Ferenc, Rúzsa Magdi és Bagossy Norbi is kaptak elismerést. A Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapták meg a hazai könnyűzene legjobbjai. Az estét a Bagossy Brothers Company három díjjal zárta, az életműdíjat pedig idén Horváth Charlie vehette át. A különleges díjátadó visszacsempészte a nézőknek a fesztiválok hangulatát, rengeteg fellépő színesítette egyedi produkciójával az estét.

Hiánypótló műsort indít a Duna TV

Archívum2020.12.28, 12:26

Januárban Almárium címmel indul a Duna TV-n új szolgáltató magazinműsor, amely elsősorban az időseket célozza meg.

Jön a Télapu, új műsor indul Széll Tamással és Anger Zsolttal

Archívum2020.12.22, 19:19

A Duna Televízió karácsonykor is kihagyhatatlan programkínálattal gondoskodik a kikapcsolódásról, az ünnepi hangulat megteremtéséről.

26 részes műsor indul Anger Zsolttal és Széll Tamással

Archívum2020.12.02, 15:18

A Főmenü című műsor december 26-án, 17 órakor debütál a Duna TV-n, 26 rész készült, hetente érkeznek az új epizódok. A jó hangulatúnak ígérkező főzőműsort online mutatták be.

A hétvégén Nemzeti Vágta lesz a Duna TV-n

Archívum2020.10.07, 20:25

Nézők csak a tévé előtt lehetnek a járvány miatt. 

Folytatja népszerű sorozatát a Duna TV

Archívum2020.09.21, 11:25

A Duna Televízió népszerű török sorozata, a Fogd a kezem hétfőtől új évaddal van a képernyőn. 

Forró Bence: Családdal egészen más a Balaton

Archívum2020.07.27, 20:31

Forró Bence a Duna Televízió és az M2 Petőfi TV műsorvezetője, 2018 óta pedig a Balatoni Nyár házigazdája. Idén Somossy Barbara oldalán vezeti a közmédia délelőtti magazinműsorát, amit ezúttal is nagyon élvez. Apaként másként telnek a forgatások közti időszakok, mint a korábbi években, a balatoni műsorban pedig különösen szereti, hogy extrém dolgokat is kipróbálhat - többek közt ezekről mesélt az egyik forgatási helyszínen az Origónak.

Rátonyi Krisztina: Csodálatos a Balaton, nincs szebb hely a világon

Archívum2020.06.06, 13:29

Rátonyi Krisztina a Balatoni nyár már jól ismert, visszatérő műsorvezetője, immár nyolcadik éve köszönti majd június 15-től a nézőket a Duna TV képernyője előtt. A műsorvezető új társsal, Fodor Imrével vezeti majd az idén tízéves műsort, melyet a mai napig nagyon szeret, és úgy érzi, ezúttal még fontosabb arról beszélni, hogy mennyi érdekességgel és színes programmal várja a turistákat Balaton környéke. Az Origónak azt is elárulta, hogy mit csinált otthon az elmúlt hónapokban, mit tanult meg a karanténban, és mit tervez a nyárra a munka mellett.

Trianon 100 - mutatjuk a történelmi dráma első előzetesét

Archívum2020.05.28, 11:00

Új történelmi dráma készült a trianoni békeszerződés századik évfordulójára. A film Apponyi Albert gróf beszédét dolgozza fel. Mutatjuk az első előzetest. 

Trianon 100 - Apponyi beszéde a Dunán

Archívum2020.05.27, 11:51

Június 4-én lesz 100 éve annak, hogy Magyarországon 1920-ban ezen a napon megszólaltak a szirénák, zúgtak a harangok. Az ország sorsát megpecsételő trianoni békediktátumra egész napos műsorfolyammal emlékezik a közmédia. Este 20 óra 15 perctől a Duna Televízióban lesz a premierje a Rátóti Zoltán főszereplésével készült A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámának.

Visszatér a képernyőre az egyik legrégebbi magyar műsor

Archívum2020.05.25, 11:21

A kijárási korlátozás időszaka alatti online adásokban közel 300 üzenetet közvetített a Duna Televízió népszerű kívánságműsora, az Önök kérték, ami az elmúlt hónapban A nap üzenete rovatban személyesebb gondolatokat, megindító történeteket is tolmácsolt a Facebookon. Most visszatér a Duna TV-re.

Hétfő este indul itthon Alain Delon fiának sorozata

Archívum2020.03.30, 11:30

A Duna TV-re, 22.40-kor érkezik Anthony Delon főszereplésével a Nők vészhelyzetben című kórházi sorozat.

Egri Csillagok és kétszer annyi vallási közvetítés a közmédiában

Archívum2020.03.17, 20:48

Duplájára nő a vallási közvetítések száma a Duna Televízióban és a Kossuth Rádióban. Ezzel párhuzamosan az új tanrendet segítve több oktatási műsorral is jelentkezik az M5 kulturális csatorna.

Ma este eldől, ki nyeri A Dal 2020-at, a 75 milliós fődíjat

Archívum2020.03.07, 17:58

Szombat este véget ér a hathetes műsorfolyam, és kiderül, ki lesz A Dal 2020 nyertese. A döntőben rutinos fellépőként tér vissza Magyarország dalválasztó műsorának színpadára Pápai Joci, az egyetlen, aki kétszer is tudott nyerni itt, ő A Dal 2017 és A Dal 2019 győztese. A fináléban a Kossuth-díjas Csík Zenekar is fellép.

Hatalmas meglepetéseket hozott A Dal 2020

Archívum2020.03.01, 14:00

Mint élő közvetítésünkben is írtuk, sokakat meglepett, hogy ugyanazon az estén kiesett Wolf Kati, Kökény Attila és Pál Dénes a versenyből, viszont összeállt a március 7-i döntő mezőnye, nyolc nagyon erős, karakteres dallal. Balázs Fecó szerint nincs recept a biztos slágerre, Apáti Bence az izgalmasan áthangszerelt dalokat emelte ki, Ember Márk pedig bevallotta, hogy a zenekara nem bízott a továbbjutásban.

Szombat estére teljes lesz A Dal 2020 döntőjének mezőnye

Archívum2020.02.29, 19:57

Ma este lesz látható 19:35-től a Duna TV-n és a Duna Worldön a nemzeti dalverseny második elődöntője, utána teljes lesz a finálé mezőnye. A szombat esti - ötödik - adásban még négy produkció jut tovább.

Közel a finálé: az első elődöntővel folytatódik A Dal 2020

Archívum2020.02.22, 18:29

Véget értek A Dal 2020 élőválogatói, az adásokból továbbjutó tizennyolc dal két elődöntőben verseng egymással. Az első elődöntő február 22-én, este fél nyolckor kezdődik a Duna TV-n és a Duna Worldön. Nem marad sztárvendég nélkül a tévéző ezúttal sem, Horváth Charlie érkezik.

Kökény Attila, Biga és Rácz Gergő is versenyzik A Dal 2020 mai adásában

Archívum2020.02.15, 17:59

Szombaton este fél nyolckor a Duna TV-n és a Duna Worldön bemutatkozik A Dal 2020 mezőnyének utolsó tíz produkciója. Ez lesz a harmadik élő válogató, ezzel megismerjük az összes - harminc - versenydalt. Különleges fellépéssel érkezik Tóth Vera, az első Megasztár győztese.

A Dal 2020: A Nene Későre jár című számával nyerte a második válogatót

Archívum2020.02.09, 06:44

A Nene Későre jár című számával nyerte A Dal 2020 második válogatóját szombaton.

16 millió nézőnél jár A Dal énekesnőjének két videója

Archívum2020.02.07, 10:54

Nági szombat este lép fel A Dalban, a Duna Televízión. Egyik videója külföldön is szép sikert aratott.

30 új magyar szerzeménnyel indul A Dal

Archívum2020.02.01, 19:04

Egy rekordot máris megdöntött A Dal 2020, hiszen minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett a pályázati felhívására. Ezekből választottak ki harmincat, és a részben megújult zsűri ezekről mond véleményt az élő show-ban. Hat szombaton keresztül lesz látható A Dal 2020, a Duna TV-n.

Újoncok és visszatérők is lesznek A Dalban

Archívum2020.02.01, 11:54

A Dal 2020 műsor készítői idén megújult díszlettel várják a nézőket. Napok óta zajlanak a próbák a stúdióban, kezdés szombat este 19.35-kor a Duna Televízión.

Vasárnaptól a Duna Televízión lesz a hatos lottó sorsolása is

Archívum2020.01.03, 13:33

Szombattól megújult tartalommal és látványvilággal debütál a képernyőkön a Szerencsejáték Zrt. legnépszerűbb sorsolási műsora, a SzerencseSzombat. További változás, hogy 2020-ban a hatos lottó sorsolása is átkerül a Duna Televízió csatornájára, így a különböző lottójátékok sorsolása egy helyen lesz látható.

Még pár napig lehet jelentkezni A Dalra

Archívum2019.11.21, 10:25

A Duna Televízió a nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve november 30-ig meghosszabbítja A Dal 2020 pályázatra való jelentkezést - közölte az MTVA..

Összekeverték a csomagjaikat a repülőtéren, nagy szerelem lett a vége

Archívum2019.11.05, 11:04

A Duna Televízión november 29-től jön a több országban már vetített Fogd a kezem.

Napi három adással szeptember 2-től látható a Nemzeti Sporthíradó

Archívum2019.08.30, 11:38

Szeptember 2-án, hétfőn reggel fél 7-kor sugározza első adását a Nemzeti Sporthíradó, az M1 és a Duna TV új sportműsora, amelyben jelentős szerepet kapnak a határon túl történő sportesemények, valamint a világban élő magyar, illetve magyar származású sportolók eredményeinek bemutatása. A műsor főszerkesztője, Bittmann Emil az Origónak azt mondta, hogy szeretnék, ha minden határon túl élő magyar embernek igazodási pont lenne ez az új tévés produkció.

Cseh sorozat indul ma a Duna TV-n

Archívum2019.06.26, 14:16

Szerda esténként 20:35-től látható a Duna TV-n a Mattoni című sorozat.

Sötét titkokat rejteget ez az olasz sziget

Archívum2019.06.26, 13:55

A Pietro szigete szerda esténként lesz látható a Duna TV-n.

Tizenhat szépség harcol a Magyarország Szépe címért - 4. rész

Archívum2019.06.22, 13:31

Vasárnap este újra királynőt választanak a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén. A Magyarország Szépe döntőjében 16 gyönyörű hölgy vetekszik majd a megtisztelő címért. Négyrészes cikksorozatunkban most mind a tizenhat döntőssel megismerkedhetnek. Hogy a korona végül kinek a fejére kerül, az vasárnap este 19.30-tól a Duna Televízión és a Duna Worldön kiderül. Íme az idei jelöltek, a negyedik részben újabb négy döntőst mutatunk be.

Tizenhat szépség harcol a Magyarország Szépe címért - 3. rész

Archívum2019.06.21, 16:26

Vasárnap este újra királynőt választanak a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén. A Magyarország Szépe döntőjében 16 gyönyörű hölgy vetekszik majd a megtisztelő címért. Négyrészes cikksorozatunkban most mind a tizenhat döntőssel megismerkedhetnek. Hogy a korona végül kinek a fejére kerül, az vasárnap este 19.30-tól a Duna Televízión és a Duna Worldön kiderül. Íme az idei jelöltek, a harmadik részben újabb négy döntőst mutatunk be.

Tizenhat szépség harcol a Magyarország Szépe címért - 2. rész

Archívum2019.06.20, 16:26

Vasárnap este újra királynőt választanak a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén. A Magyarország Szépe döntőjében 16 gyönyörű hölgy vetekszik majd a megtisztelő címért. Négyrészes cikksorozatunkban most mind a tizenhat döntőssel megismerkedhetnek. Hogy a korona végül kinek a fejére kerül, az vasárnap este 19.30-tól a Duna Televízión és a Duna Worldön kiderül. Íme az idei jelöltek, a második részben újabb négy döntőst mutatunk be.

Tizenhat szépség harcol a Magyarország Szépe címért - 1. rész

Archívum2019.06.20, 15:34

Vasárnap este újra királynőt választanak a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén. A Magyarország Szépe döntőjében 16 gyönyörű hölgy vetekszik majd a megtisztelő címért. Négyrészes cikksorozatunkban most mind a tizenhat döntőssel megismerkedhetnek. Hogy a korona végül kinek a fejére kerül, azt vasárnap este 19.30-tól a Duna Televízión és a Duna Worldön kiderül. Íme az idei jelöltek, az első részben négyüket mutatjuk be.

Hétfőtől újraindul a Balatoni nyár, a Duna TV egyik legsikeresebb műsora

Archívum2019.06.16, 15:51

Hétfőtől újra a Balaton partjáról jelentkezik a Duna TV egyik legsikeresebb műsora, a Balatoni nyár. A tíz órától kezdődő műsort Szabó Erika, Rátonyi Kriszta, Forró Bence és Vida Péter vezeti ebben az évben.

Nagy kár, hogy véget ér az Egynyári kaland

Archívum2019.06.14, 19:09

Egyre jobb évadokat produkált az MTVA és a Duna TV sorozata, ritka az ilyen. Hiányozni fognak a remekül megírt és eljátszott karakterek, pláne egy olyan tévés piacon, ahol nagyítóval kell keresni az ifjúsági sorozatokat.

Rátonyi Krisztával és Szabó Erikával startol a Balatoni Nyár

Archívum2019.06.05, 11:11

Június 17-től lesz látható a megszokott nyári, délelőtti műsor.

Magyarország szépe 2019: Több száz csillogó kristállyal készült az új korona

Archívum2019.05.29, 14:08

Idén is több százan jelentkeztek a Magyarország Szépe versenyre, amelynek győztese elnyeri a Miss World Hungary címet és a koronát, illetve ő képviselheti majd Magyarországot a Miss Earth nemzetközi szépségversenyen decemberben, Thaiföldön. A verseny döntőjét június 23-án, vasárnap este 19:30-tól élőben közvetíti majd a Duna TV és a Duna World tévécsatorna.

Ma startol az Egynyári kaland utolsó évadja

Archívum2019.04.27, 11:05

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója az Egynyári kaland című nyolc epizódból álló sorozat negyedik, egyben utolsó, záró szériája 2019. április 27-től heti rendszerességgel, szombat esténként 19.30-tól lesz látható a Duna Televízión. Nézze meg galériánkat!

Visszatér az egyik legjobb magyar sorozat

Archívum2019.04.10, 17:20

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, az Egynyári kaland című nyolc epizódból álló sorozat negyedik, egyben utolsó szériája 2019. április 27-től heti rendszerességgel, szombat esténként 19.30-tól lesz látható a Duna Televízión.

Csak színház és más semmi - itt a friss előzetes

Archívum2019.02.19, 20:17

A negyedik évaddal vége a történetnek, nézzen bele itt!

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

Archívum2019.02.15, 17:07

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül.

Összecsap Oláh Gergő, Pápai Joci, Antal Timi A Dalban

Archívum2019.02.11, 13:03

Négy dal már biztosan szerepel A Dal 2019 döntőjében, hozzájuk csatlakozik a szombati, második elődöntőből újabb négy produkció.

A nap sorozatképe: csak egy plakát és más semmi

Archívum2019.02.05, 20:09

Mint korábban írtuk, visszatér a Duna TV-re a Csak színház és más semmi, az a sorozat, amely egy fiktív színház belső kavarásait, viszályait, rivalizálásait mutatja be. Schell Judit és Csányi Sándor voltak ez előző évadok főbb szereplői, ha már ki kell emelni kettőt, de a friss évadplakát alapján nekik most nem lesz olyan fontos szerepük. Itt olvashat a várható fordulatokról, alább pedig a poszter.

Itt A Dal szombati mezőnye: USNK, Petruska és a többiek

Archívum2019.02.04, 16:03

Lassan az Eurovíziós Dalfesztivál előszobájához érnek az előadók.

Különleges adással jön a 11 éves Család-barát

Archívum2019.02.01, 15:00

A Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát idén február 4-én ünnepli 11. születésnapját.

Borbás Marcsi vasárnap jön új műsorával

Archívum2019.01.05, 12:49

A főzőműsorok hazai kínálatába igyekszik új színt varázsolni a Borbás Marcsi szakácskönyve című sorozat, amely 2019. január 6-án indul a Duna Televízión.

30 milliót visz el ma valaki a Duna TV-n

Archívum2018.12.10, 09:57

Ma este kiderül, hogy ki lesz a Honfoglaló második abszolút győztese. A II. Szuperbajnokság döntőjének nyertese összesen 30 millió forintot vihet haza a területhódító kvízjáték televíziós változatában.

Előző
Következő