drogdíler
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- kábítószer
- letartóztatás
- rendőrség
- elfogás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Öttagú dílerbandát vettek őrizetbe a kispesti rendőrök
A rendőrök javasolták annak az öt férfinak a letartóztatását, akik drogot árultak Pest megyében.
Letartóztatták az orvosbőrbe bújt drogdílert
A közelmúltban emeltek vádat az amerikai pszichiáter, Bassam El-Bornoellen, mivel a bizonyítékok szerint sok esetben úgy írta fel a pszichiátriai szereket betegeinek, hogy személyesen nem is találkozott velük.
- címkék:
- orvos
- drogdíler
- Címkefelhő »
Kiderült, hogyan rejthették el Madeleine McCannt
A 43 éves Christian B., akit Madeleine McCann elrablásával és megölésével gyanúsítanak, néhány évvel ezelőtt elszólta magát egy német férfinek: elárulta, hogy autójában van egy titkos tárolóhely, amelyben marihuánát szokott szállítani, majd hozzátette, hogy abban akár egy gyereket is el tudna rejteni, észrevétlenül. A férfi akkor még azt hitte, Christian viccel, de már egészen biztos abban, hogy ő rabolta el a kislányt.
Fiatal drogdílert fogtak Nyírpazonyban
Több mint 400 gramm kábítószer gyanúját keltő növényi származékot találtak egy 20 éves pazonyi férfi otthonában. A gyanú szerint THC - alapú kábítószerről van szó, vagyis feltehetően marihuánáról, amit lefoglaltak és amivel nem csak kereskedett, de szívott is belőle a házban lakó fiatal. A díler vevőiből is többet megtaláltak már a nyíregyházi rendőrök.
Tízéves kisfiával küldte a drogot a vevőknek egy kétegyházai férfi - videó
Őrizetbe vették azt a férfit, akit új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak a Gyulai Rendőrkapitányságon. A nyomozók szerint a férfi a gyerekét is rávette, hogy "dolgozzon" vele. Azt még vizsgálják, hogy a gyerek anyja is árult-e kábítószert.
- címkék:
- Kétegyháza
- drogdíler
- rendőrség
- Címkefelhő »
Ismeretlen kábítószert találtak egy férfi lakásán
A vásárosnaményi rendőrök büntetőeljárást indítottak a 31 éves, ilki férfi ellen.
Árpa Attila szerint exe jelentette fel őt a rendőrségen drogdílerkedésért
Ahogy azt korábban már mi is megírtuk, Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel vádolják. A rendező már azt is tudja, ki állhat a feljelentés mögött.
- címkék:
- Árpa Attila
- rendőrség
- drog
- drogdíler
- Címkefelhő »
Kokainozás közben fogtak el egy dílert Budapesten
Egy nap alatt négy dílert fogott el a rendőrség Budapesten és Miskolcon. A három fős miskolci bandánál rengeteg kábítószer volt, a jászberényi férfi pedig éppen "kokainpartit" tartott a barátaival, amikor elfogták.
Árpa Attila őszintén vallott a drogdílerkedéssel kapcsolatos vádakról
Árpa Attila megelégelte, hogy a nevéhez köthető drogbotrány még mindig nem ért véget, ezért nyilvánosság elé állt.
Drogdílereket fogtak el a rendőrök Heves megyében
Az elmúlt hónapban már három heves megyei településen csaptak le a rendőrök azokra a kábítószer-kereskedőkre, akiket új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítanak.
Őrizetben a kerepesi férfi, aki milliókat keresett dílerkedéssel
Negyvenkét rendőr 14 szolgálati autóval és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével csapott le 7 Pest megyei településen. A gödöllői rendőrök több hónapig tartó felderítő munka eredményeként fogtak el egy kerepesi dílert, és 10 vevőjét.
Lebukott a mosonmagyaróvári díler, és két vevője
A mosonmagyaróvári rendőrök kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem miatt hallgattak ki három helyi férfit.
Drogdílert fogtak Tatabányán
A rendőrök elfogtak egy 34 éves, tatabányai férfit, akinél egy papírzacskót találtak, benne becsomagolt, kábítószergyanús anyaggal.
Férj és feleség együtt terítették a kábítószert Kiskunmajsán
Több, mint fél éven át kereskedett a "kristály" néven ismert kábítószerrel egy kiskunmajsai férfi és párja, mire a rendőrök elfogták őket. Az ügyészség vádat emelt ellenük.
Az Országos Taxis Szövetség Niedermüllernek: A taxisok nem drogdílerek
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) visszautasítja a VII. kerületi polgármester azon kijelentését, amely szerint a taxisofőrök szállítják a kábítószert - mondta az OTSZ elnöke az M1-aktuális csatorna keddi műsorában.
Börtönben marad a mezőtúri díler, aki akár életfogytiglant is kaphat
Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a mezőtúri férfinak, akit akár életfogytiglanra is ítélhetnek kábítószer-kereskedelem miatt.
Válogatott sportoló a Sziget Fesztiválon elkapott egyik holland díler
A rendőrök augusztus hatodikán, a Sziget Fesztiválon fogtak el két holland férfit, akik kábítószert árultak. A két díler sátrában, csomagmegőrzőjükben, és azt autójukban is rengeteg drogot találtak. A rendőrség a mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az ügyben befejezte a nyomozást.
- címkék:
- Holland
- rendőrség
- nyomozás
- drogdíler
- Címkefelhő »
Drogdílereket ítéltek el Pécsett
Az elsőfokú bíróság döntését súlyosítva, jogerősen négy, illetve hét és fél év szabadságvesztésre ítélt a pécsi táblabíróság csütörtökön két embert, akik jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek 2016-ban Somogy megyében.
Rács mögött marad a varázsdohányt árusító férfi
Egy hónappal meghosszabbította a letartóztatását a bíróság annak a férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagokkal kereskedett Kőbányán.
Elfogtak két soproni embert, akik marihuánát termesztettek otthonukban
A rendőrök kábítószer birtoklása vétség és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy nőt és egy férfit Sopronban - olvasható a police.hu -n.
Lecsaptak a rendőrök a drogdílerekre
Kristály, kréta, hópihe- így hívják azokat az új, pszichoaktív anyagokat, amelyekkel Cegléd környékén kereskedett egy drogbanda tavaly óta. A rendőrök egy szervezett rajtaütés során fogták el őket. Az ügyészség letartóztatná a dílereket.
- címkék:
- krimi
- drog
- drogdíler
- Címkefelhő »
Egy egész marihuánaerdőt foglaltak le egy öttagú drogbandától
Október 25-én és 28-án a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya Budapesten és Debrecenben közös erővel elfogott négy férfit és egy nőt, akik egymás között marihuánát terjesztettek. 110 tő vadkendert találtak náluk.
Drogdílert fogtak Bagon - videó
Nem csak kábítószer-kereskedelemmel, de termesztéssel is foglalkozott a gyanúsított Pest megyei férfi - számolt be honlapján a rendőrség.
Iskola melletti játszótéren árulta a füvet
Egy iskola melletti játszótéren és buszmegállóban árult füvet egy fiatal Budapesten. Őt és a társait is elítélte a bíróság.
Elítélt a bíróság két szegedi drogdílert
A két férfi a fővárosban szerezte be a kábítószert, amit aztán Szegeden adtak tovább. Akkor buktak le, amikor a rendőrök igazoltatták őket és mindketten be voltak drogozva.
Taxiban raboltak ki egy drogdílert Budapesten – videó
A férfi még tavaly tett bejelentést a rendőrségen, miszerint őt kirabolták egy taxiban a XIV. kerületben. Később kiderült, hogy a férfi valójában drogot akart eladni annak a férfinak, aki kirabolta.
Lecsaptak a budapesti rendőrök
Öt dílert fogtak el a rendőrök mindössze egy nap alatt a fővárosban. A nő és a négy férfi négy kerületben árulta a kábítószert Budapesten.
- címkék:
- Budapest
- rendőrség
- drogdíler
- elfogás
- Címkefelhő »
Nem hiszi el, hogy buktak le ezek az ügyetlen drogdílerek
Egy tokaji férfi be akart szállni a kokainüzletbe, ezért 80 millió forintért vett kábítószert, hogy azt továbbadva rengeteg pénzt keressen. Azonban a férfit átverték, kokain helyett lisztet kapott. Nem ő volt az első balfék drogdíler, volt, aki úgy bukott le, hogy marihuánával szelfizett, másnál pedig csőtörés volt.
- címkék:
- marihuána
- drogdíler
- lebukás
- Címkefelhő »
Egész családja börtönbe került a kokain helyett lisztet eladó dílernek
Egy tokaji férfi be akart szállni a drogüzletben. Ezért egy dílertől nagyjából 80 millió forint értékben vett kokaint, amiről később kiderült, hogy csak liszt. A drogot eladó férfiről a Blikk kiderítette, hogy egy tokaji üzletember, aki nagyon jól ismerte azt a férfit, akit átvert, valamint hogy az eset után az egész családja rácsok mögé került, az egyik fia pedig szökésben van.
- címkék:
- Tokaj
- kokain
- drogdíler
- liszt
- Címkefelhő »
V4NA: Drogdíler migránst fogtak el a francia rendőrök
3000 euró értékű kokaint és 3500 euró készpénzt találtak a nantes-i rendőrök egy éppen drogárusítás közben tetten ért illegális bevándorlónál – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Franciaország
- drogdíler
- migráns
- Címkefelhő »
Még el sem kezdődött a fesztivál, máris volt egy nagy fogás a Szigeten
Ahogy az Origo hajnalban megtudta, dílereket fogtak a Szigeten, még azelőtt, hogy nagyot kaszálhattak volna az illegális üzleten. A hírrel megkerestük a rendőrséget, akik megerősítették ezt, és közleményt adtak ki arról a két holland férfiról, akik kábítószergyanús tablettákat, sodort cigarettákat és növényi törmeléket árultak a fesztiválozóknak.
Afrikai drogdílert védve támadt olasz rendőrökre egy csoport migráns
Közúti ellenőrzés után menekült el a genovai rendőrök elől egy szenegáli drogdíler migráns. Futása közben segítségért kiáltozott, amire válaszul bevándorlók egy csoportja körbe is vette a hatóságok embereit, hogy aztán üvegpalackokkal dobálják meg őket.
Nem tudott bemenni a lakásába, mert egy drogdíler lecserélte a zárat
A rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, aki bement egy budapesti lakásba, lecserélte a zárat, hogy drogot árulhasson ott.
Világbajnok pályakerékpárost ítéltek el drogkereskedésért
Kábítószer-kereskedésért több mint négy év börtönbüntetésre ítélték Jack Bobridge világbajnok pályakerékpárost.
- címkék:
- kerékpár
- drogdíler
- börtönbüntetés
- Címkefelhő »
Akciófilmbe illő, ahogy rátörtek a dílerekre a TEK-esek
Hat kiló kábítószergyanús anyagot, pénzt és értékes tárgyakat foglaltak le a rendőrök egy razzia alkalmával, ezen kívül több drogdílert is sikerült elfogniuk.
Edzőteremben kínálgatta szteroidtartalmú gyógyszerét egy díler
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai egy 39 éves lakost vettek őrizetbe, mert illegális, szteroidtartalmú szereket próbált eladni egy edzőteremben - írja a Police.hu.
Két terhes nő is kórházba került a törökszentmiklósi drogdíler miatt
Tizenegy év fegyházra ítélt a Szolnoki Törvényszék egy törökszentmiklósi drogdílert, aki a vád szerint 2012 és 2017 között otthonában kábítószert, új pszichoaktív anyagokat árult. A törvényszék MTI-nek küldött közleménye szerint a pénteki, első fokon meghozott ítélet nem jogerős.
- címkék:
- kábítószer
- drogdíler
- Címkefelhő »
Húsztagú drogdíler bandát fogtak el Nógrádban
A Balassagyarmati Járási Ügyészség kábítószer birtoklással és terjesztéssel vádol egy húsztagú társaságot, köztük egy 30 éves szlovák férfit.
A csepeli hévmegállóban fogták el a bűnözőt
Elfogták és őrizetbe vették azt a csepeli férfit, aki május 26-án és azt azt megelőző időszakban drogokat adott el saját lakásán és a H7-es hév végállomásán.
- címkék:
- Csepel
- kábítószer
- krimi
- drogdíler
- 7-es hév
- Címkefelhő »
Drogdílereket fogtak a rendőrök Pomázon és Újbudán
Többfelé árult kábítószert Budapesten az a négy férfi, akiket tegnap éjjel fogtak el a rendőrök egy pomázi műhelyben, és egy újbudai lakásban. Hárman éppen egy fagyasztóládából pakolták ki a drogot, amikor tetten érték őket. A nyomozók több mint 17 kilogrammnyi drogot találtak náluk.
- címkék:
- Újbuda
- Pomáz
- krimi
- drogdíler
- Címkefelhő »
Bíróság elé áll a kőbányai droglaboros kokainkereskedő
Igazi nagy halat fogtak a rendőrök tavaly nyáron Budapesten, most zárták le a nyomozást. A férfi az egész fővárosban terítette a drogot, még egy labort is fenntartott Kőbányán. Ez is látható a rendőrség oldalán közzétett felvételek egyikén.
Drogdíler rabolt el egy nőt Etesen
A nógrád megyei rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy 49 éves hatvani férfit, miután erőszakkal lakására vitt, és két héten át fogva tartott egy nőt. A férfinak ráadásul nem az emberrablás volt az egyedüli bűne: a rendőrök, miután átkutatták a lakását, drogot is találtak nála- - írja a Police.hu oldala.
Drogot is találtak a dömsödi hústolvajoknál
Húst és felvágottakat csempszett ki egy öttagú banda egy dömsödi üzemből. Később azok jelentős részét eladták. Miutáőn lebukták, házkutatást tartottak náluk. Ezután derült ki, hogy nem csak loptak.
Három drogdílert fogtak el Tatabányán
Drogkereskedelemmel és kábítószerbirtoklással vádolnak három férfit, akik közül egy még autót is vezetett közvetlenül azután, hogy drogozott - írja az Ügyészség.
Tíz kiló droggal bukott le egy férfi Kőbányán
Tízkilónyi marihuána eladása közben rajtaütöttek egy csörögi férfin csütörtökön Kőbányán – közölte honlapján a rendőrség.
- címkék:
- Kőbánya
- drog
- drogdíler
- Címkefelhő »
Rajtakaptak egy terézvárosi drogdílert
Miközben a rendőrök épp legfoglalták a drogot egy dílertől és vásárlójától, újabb vevő érkezett a helyszínre.
- címkék:
- Terézváros
- kábítószer
- krimi
- drogdíler
- Címkefelhő »
Elfogták a tatárszentgyörgyi drogdílert
A dílert egy igazoltatás után fogták el. Az autójában kábítószert is találtak.
Közel 8 millió forintot találtak egy budapesti drogdílernél
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a férfi ellen, aki több millió forintra tett szert különböző drogok eladásával.
- címkék:
- Budapest
- kábítószer
- drogdíler
- Címkefelhő »
Középkorú drogdílereket fogtak Nyíregyházán
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak két nyíregyházi férfit.
- címkék:
- Nyíregyháza
- drogdíler
- rendőrség
- Címkefelhő »
Kiraboltak egy dílert Dobozon
Két dobozi férfi kirabolt egy drogdílert, aki marihuánát tartott otthon. A támadók a férfit meg is verték, eltörték az orrát. A 40 és 24 éves rablókat a bíróság letartóztatta.
- címkék:
- Doboz
- rablás
- marihuána
- drogdíler
- Címkefelhő »