dr. Bekk Judit
címke rss- kapcsolódó címkék:
- D.A.S. JogSzerviz
- támogatott döntéshozatal
- legfrissebb
- legrégebbi
Mit nem vihet el a végrehajtó?
Előfordul sajnos, hogy az ember tovább nyújtózkodik, mint ameddig az a bizonyos takaró ér. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint ilyenkor a hosszas pereskedést és a jó pár álmatlan éjszakát követően megindul a végrehajtás. Sokan úgy gondolják, a végrehajtó mindent visz, ez azonban nem így van – hangsúlyozta dr. Bekk Judit.
Amit az apasági nyilatkozatról tudni érdemes
A teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat mindenkivel szemben hatályos, és nem lehet egy újabb nyilatkozattal meg nem történtté tenni.
Munkahelyi élet a felmondásunk után
A munkaviszony megszüntetése mind a munkáltatóra, mind a munkavállalóra ró kötelezettségeket. Ők csak közösen, egymással együttműködve tudják biztosítani azt, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel járjon akár az egyik, akár a másik fél számára az elválás. Annak érdekében pedig, hogy ezt a felek be is tartsák, a törvény garanciákat is beépített, melyek a másik fél helyzetét erősítik – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Amit az apasági nyilatkozatról tudni érdemes
Az elismerő nyilatkozatot csak személyesen lehet megtenni. Az elismerést és a hozzájárulást az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a gyámhatóságnál vagy hivatásos konzuli tisztviselőnél kell jegyzőkönyvbe venni vagy közjegyzői okiratba foglalni. A jegyzőkönyv vagy az okirat aláírását követően az apai elismerő nyilatkozatot visszavonni már nem lehet – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.