dollár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forint
- svájci frank
- devizapiac
- árfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A szíriai válság gazdasági következményei
Drágul az olaj és az arany, erősödik a dollár. Milyen gazdasági következményei lehetnek a szíriai válság elmélyülésének?
Odapörkölt a jegybankelnök a dollárnak is
Igencsak lehűtötte tegnap a Fed monetáris szigorítása miatti félelmeket Ben Bernanke, a jegybank elnöke szerint a gazdaságnak továbbra is támogató jegybanki politikára van szüksége. Nagyon jól időzített szavak voltak ezek, a dollár grafikonja ugyanis már pont kezdett volna nagyon lekókadni, amikor hirtelen komoly gyengülés bontakozott ki. Látszólag a jegybank a dollárt nem szívesen hagyja az erősödő pályán, ami rántja magával felfele az arany árfolyamát is.
- címkék:
- Ben Bernanke
- dollár
- arany
- Címkefelhő »
Fontos szinteket roppant a dollár
Délután ismét erősödésnek indult a dollár az euró ellenében, ami olyan jól sikerült, hogy az 1,3-as szintet is sikerült letörnie az árfolyamnak. Nem csak az euróval szemben figyelhető meg a dollár dominanciája, hanem a japán jennel szemben is, ugyanis az USDJPY árfolyama is egy fontos szinten jutott túl a 100-as szint személyében. Legutóbb június 5-én tartózkodott e szint felett az árfolyam.
- címkék:
- dollár
- Címkefelhő »
Lefújja a bulit a Fed?
Akár már idén befejezheti a kötvényvásárlásokat a Federal Reserve az egyik regionális Fed vezető szerint. Tegnap John Williams azt nyilatkozta, hogy a nyáron csökkenthetik a vásárlásokat, majd év végére meg is szüntethetik azokat, mivel a gazdaság egyre jobb állapotban van. A pénznyomtatás végének közeledése viszont a hajtja a dollárt, mely 10 hónapos csúcsra erősödött.
- címkék:
- dollár
- Fed
- Címkefelhő »
Pénteken is gyengüléssel indított a forint
Kora reggel 300,7 forint közelében mozgott az euró, majd 8 óta után hirtelen drágulni kezdett.
302 forint felett is járt az euró
A szerdán este valamivel 300 forint felett álló euróárfolyam csütörtökön kora reggel először enyhén lefelé indult, majd 8 óra körül emelkedni kezdett.
Soha nem fogadtak még ennyien a dollár erősödésére
Soha nem voltak még ennyire optimisták a dollár kilátásaival kapcsolatban a befektetők, mint most. Az utóbbi hónapok kellemes meglepetést okozó amerikai makrogazdasági mutatói, valamint az eurózónában ismételten jelentkező problémák miatt rekordmagasságba kúszott a spekulatív céllal nyitott nettó vételi pozíciók száma a dollár piacán.
- címkék:
- dollár
- Címkefelhő »
Az euró 303 forint fölött járt
Csaknem 3 forinttal emelkedett hétfőn reggel az euró árfolyama. A jegybank miatti aggodalmak állhatnak a gyengülés mögött.
Bizonytalankodnak a Fed pénznyomdájában
Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elrontotta a piaci hangulatot. A nyíltpiaci bizottság tagjai között egyre nagyobb a vita az eszközvásárlási programról.
290 körül zárta a hetet a forint
A csütörtök esti erősödéshez képest kicsit rontott a forint, pénteken reggel az euró 289 forint közelében állt. A délelőtt folyamán felgyorsult ez a trend, az árfolyam a 291 forintot is átlépte. Délután erősödni tudott a kurzus, este 6-kor 290,3-on zárta a napot.