dollár

címke rss

Elgyengülve zárja a hétfőt a forint

Gazdaság2010.11.29, 20:29

A magyar jegybank váratlan kamatemelése után csak rövid ideig erősödött a forint, később a nemzetközi hangulat miatt veszített értékéből, este 284 forint felett mozgott az euró jegyzése.

Este picit javított a forint, 280 alá került az euró

Archívum2010.11.26, 18:57

Pénteken gyengült a forint, az euró a 280, a svájci frank pedig a 210 forintos szintet is átlépte. Devizakereskedők szerint a magyar pénz értékvesztése azzal magyarázható, hogy a piaci szereplőknek nem tetszenek a magyar nyugdíjtervek.

Az euró gyengélkedése húzta le a forintot

Archívum2010.11.25, 16:45

Csütörökön délelőtt jelentősen gyengült a forint, később azonban a 277-es szint körül kezdett ingadozni.

Estére gyengült a forint, a Moody's leminősítésétől tartanak az elemzők

Gazdaság2010.11.24, 22:44

Hullámzó teljesítményt nyújtott szerdán a forint: a délelőtti gyengülést enyhe erősödés váltotta délután, este azonban ismét a negatív irányba ment a magyar deviza. Piaci szakértők szerint a következő napokban a Moody's esetleges leminősítése gyengítheti majd a forintot.

Öt forintot dobott a koreai tűzpárbaj a dolláron

Archívum2010.11.23, 20:55

Kedd este hét hete nem látott szintre erősödött a dollár az euróval szemben, a két Korea között lezajlott katonai incidens jót tett az amerikai fizetőeszköznek. A dollár jelentősen erősödött a forinthoz képest is, estére az árfolyam 206 forint fölé emelkedett.

Délután lejtőre került a forint

Gazdaság2010.11.22, 22:20

Hétfőn erősödéssel kezdett a forint, dél után azonban fordult a kocka, így a külföldi kulcsdevizák több forinttal erősödtek. 

Kétszáz forintnál táncolt pénteken a svájci frank

Gazdaság2010.11.19, 19:06

A csütörtöki szintekhez képest gyengült az euró és a svájci frank is, utóbbi deviza péntek délután már a 200 forintos szinthez is közelített.

Három forinttal olcsóbb lett a dollár

Gazdaság2010.11.18, 13:37

Mindhárom kulcsdevizához képest erősödött a forint csütörtök kora délutánra: egy óra után nem sokkal már 275 alá ment az euró forintjegyzése,  a 204-es szinteken mozgott a svájci frank, és 201,31 forinton jegyezték a dollárt.

Öt éve nem látott lejtőről jött le a svájci frank

Gazdaság2010.11.17, 21:52

A szerda kora délutáni gyengülés után némileg korrigált a forint, a dollár kora délutáni árfolyama 206 forint volt, késő délutánra azonban 204 forint alá ment a jegyzés. Este tíz előtt nem sokkal 204,34 forintot kértek egy dollárért, és 205,91 forintot egy svájci frankért. A nemzetközi piacon megállt a svájci frank nyolc napja tartó gyengülése a dollárral szemben.

Soros György: Az USA-nak és Kínának is igaza van

Archívum2010.11.16, 09:07

A kínai Commercial Aircraft bejelentette az első száz megrendelést a C919 jelzésű repülőgépükre, Soros György szerint az amerikai-kínai vitában mindkét félnek van igazsága, a Írországot a heves spekuláció arra késztetheti, hogy felhasználja az EU pénzét - külföldi gazdasági lapszemle.

Esni kezdett a forint, 3 forinttal drágult a dollár

Gazdaság2010.11.17, 17:19

Reggel gyengülésnek indult a forint, rövid időre 277 forint fölött is járt az euró, a délelőtt folyamán azonban visszakerült az elmúlt napokban jellemző 276-277 forintos sávjába. Este lejtőre került a magyar pénz, a dollár árfolyama 206 forint fölé ment.

Nem volt hatással a forintra Orbán költségvetési beszéde

Archívum2010.11.15, 21:12

Picit gyengült ugyan Orbán Viktor parlamenti beszéde után a forint, de az általunk megkérdezett devizakereskedő szerint nem a kormányfő által elmondottak miatt, a forintot ugyanis inkább az euró/dollár árfolyam mozgatja.

Valutaháború: kiegyezett döntetlenben Peking és Washington

Archívum2010.11.12, 18:45

Kína és az Egyesült Államok erőpróbájává vált a szöuli G20-csúcstalálkozó, ami pénteken úgy ért véget, hogy egyetlen érdemi kérdésben sem sikerült elmozdulni a holtpontról. Peking továbbra is azt tesz a jüannal, amit szeretne, a fejlett országok pedig áldásukat adták arra, hogy Washington több százmilliárd dollár piacra öntésével gyengítse a dollárt. Az inflációs hatások akár Magyarországra is begyűrűzhetnek.

A GDP-adat megállította a forint gyengülését

Gazdaság2010.11.12, 20:33

A harmadik negyedéves GDP adat közzététele után az összes kulcsdevizával szemben erősödött a forint kisebb-nagyobb mértékben. Reggel 209 forint fölött is járt a svájci frank árfolyama, este pedig valamivel 206 forint fölött állt a jegyzés.

Estére is gyenge maradt a forint

Gazdaság2010.11.11, 18:50

Csütörtök hajnalra árnyalatnyit erősödött a forint az euróval szemben, az árfolyam 274 forint körül mozgott 7 óra után. Délelőttől viszont esni kezdett a forint, este hét előtt 276 fölött állt az euró. A forint esését a dollár erősödése és a válságadó meghosszabbítása okozhatja.

Újabb vitát gerjeszthet Kína kereskedelmi többlete, jelentős béremelést ad a Google

Archívum2010.11.10, 09:40

Kína a vártnál nagyobb kereskedelmi többletet jelentett októberről; tíz százalékos fizetésemelést ad összes munkavállalójának a Google; a Világbank elnöke szerint félreértették szavait az aranystandard rendszerről - külföldi gazdasági lapszemle.

Megtörte a forint erejét a dollár megugrása

Gazdaság2010.11.10, 20:48

Hirtelen erősödésbe fogott a dollár a szerda délutáni kereskedében, ami a forintot gyengülő pályára küldte. Az euró 273 forintról hirtelen 274 forintra drágult, a svájci frank 204 forintról 206 forintra, a dollár 198 alatti szintről 200 forint fölé ugrott. Egy szakértő szerint épp az volt a meglepő, hogy ilyen erős volt a forint, ezért a dollár megugrása valójában megtörte a forint meglepő erősödését.

A jól fogyó görög papírok rántották vissza a forintot

Gazdaság2010.11.09, 20:16

A reggeli órákban még gyengélkedett a forint, az euróval szemben 276 fölé is került a kurzus, utána viszont megfordult a trend, délutánra már 274 alá került az árfolyam.

Csak részben dolgozta le reggeli hátrányát a forint

Archívum2010.11.08, 16:45

Hétfőn rosszul kezdett a forint és bár a kezdeti esést némileg ledolgozta a hazai pénz, összességében drágábbak lettek délutánra a vezető devizák.

Megindult a svájci frank, 203 forint fölött az árfolyam

Gazdaság2010.11.05, 17:41

Péntek délelőtt az összes kulcsdevizával szemben folyamatosan gyengült a forint, a kora délután közölt, vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adat után azonban némileg erősödni tudott a forint. Délután 5 óra körül megint gyengült a magyar pénz, miközben erősödni kezdett a svájci frank, aminek következtében a kurzus 203 forint fölé ment.

Ázsia készül az erősebb valutára, féléves csúcson az olaj ára

Archívum2010.11.04, 09:18

Az ázsiai nemzetek készülnek az erősebb valutákra és az infláció erősödésére a Fed döntése után; az amerikai jegybak döntése után gyengült a dollár, ami féléves csúcsra röpítette az olaj árát; a vártnál nagyobb nyereséget közölt a legnagyobb francia bank - külföldi gazdasági lapszemle.

Lélektani határt lépett át a svájci frank

Gazdaság2010.11.04, 20:52

Csütörtökön délelőtt tartotta magát a forint a devizapiacon, de délután gyengült a magyar pénz, aminek következtében estére a svájci frank jegyzése újra 200 forint fölé ment - erre több mint egy hete nem volt példa. Az euróval 273 forinton kereskedtek este nyolc után.

Gyengült a forint, 198 forint fölött a svájci frank

Archívum2010.11.03, 16:49

Gyengülésbe kezdett szerda délelőtt a forint; délután kevéssel öt óra előtt egy euróért több mint 272 forintot kértek a reggeli 270,50 forint után. A piacok a nap folyamán a Fed kamatdöntésére és a következő gazdaságösztönző csomag részleteire várnak.

Visszapattant 270 forintról az euró

Gazdaság2010.11.02, 22:44

Kedden az euró árfolyama egészen a 270 forintos szintig csökkent, de nem tudta áttörni ezt az értéket, és innen 271 fölé korrigált. Késő este 270,70 forintot kellett adni az euróért.

Több mint 2 forinttal lett olcsóbb a frank

Archívum2010.11.01, 15:23

A nemzetközi devizapiacon erősödött a forint a külföldi kulcsdevizákkal szemben, az euró 271 forint alá süllyedt, a svájci frank jegyzése pedig több mint 2 forinttal került lejjebb.

Az ukrán pénz több hónapos mélypontra gyengült a dollárral szemben

Archívum2010.11.01, 14:12

Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya gyengült a dollárhoz képest, mert a helyi energiacég dollárt vásárolt az orosz gázszámla kifizetése érdekében.

Több hónapos mélységben a svájci frank

Gazdaság2010.10.29, 17:46

A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött pénteken, ennek köszönhetően a svájci frank árfolyama továbbra is a 200 forintos lélektani határ alatt mozog, amire legutóbb június elején volt példa.

Erősödött a forint csütörtökön

Archívum2010.10.28, 19:05

Csütörtök délelőtt ismét 275 forint fölé kúszott az euró árfolyama a devizapiacon, délre azonban erőre kapott a magyar deviza, és a megszerzett előnyből estére is sokat megtartott. Elemzők ugyanakkor a dollár erősödése miatt a forint gyengülését várják.

Gyengült kissé a forint szerdán

Archívum2010.10.27, 18:21

Szerda kora délutánra ledolgozta a délelőtt összeszedett hátrányát forint, mindhárom kulcsdevizával a reggeli árfolyam környékén kereskedtek. Este azonban már ismét 275 forint fölött mozgott az euró árfolyama.

Estére kicsit visszakapaszkodott a forint

Archívum2010.10.26, 19:02

Kedd reggeltől szinte folyamatosan gyengült a forint délutánig, estére azonban kissé emelkedett a magyar pénz árfolyama. A Raiffeisen elemzői szerint a hétfői kamatdöntés hosszabb távon gyengítheti a forintot.

A G20 megállítaná a leértékelési versenyt

Archívum2010.10.25, 08:45

Ha konkrét számokban nem is, de abban megállapodtak a G20-csoport hétvégi tanácskozásán, hogy "megakadályozzák a valuták leértékelési versenyét". A Nemzetközi Valutaalap eddig legnagyobb reformjának a feltörekvő piaci országok a nyertesei - külföldi gazdasági lapszemle.

Nem mozdította a forintot a kamatdöntés

Gazdaság2010.10.25, 19:25

A forint hétfőn délelőtt erősödött a külföldi kulcsdevizákkal szemben, délutánra azonban gyakorlatilag elpárolgott a magyar pénz előnye. A magyar jegybank kamatdöntése nem befolyásolta az árfolyamot.

Dél-Koreában rendeznék az árfolyamvitát, 1800 embert elküld a Nokia

Gazdaság2010.10.22, 09:32

Megkezdődott a G20-as találkozó Dél-Koreában, ahol a legfontosabb kérdés az árfolyamvita rendezése; Németország visszavágott a külföldi kritikusoknak az ország gazdaságpolitikája miatt; a Nokia új vezérigazgatója bejelentette, hogy 1800 főt elbocsátanak a vállalattól - külföldi gazdasági lapszemle.

Estére két forinttal lett olcsóbb a svájci frank

Gazdaság2010.10.22, 20:51

A péntek délelőtti gyengülés után estére enyhén erősödött a forint a devizapiacon az euróval szemben, a svájci frank viszont két forinttal lett olcsóbb.

Brazil tűzszünet-javaslat a valutaháborúban, adóamnesztiát akarnak az amerikai cégek

Archívum2010.10.19, 08:54

Brazília fegyverszünetet kötne a valutaháborúban; az amerikai multik adóamnesztiát követelnek annak érdekében, hogy hazavihessék a külföldön pihenő dollármilliókat; tudósítást közölt a Wall Street Journal a magyar adótervekről - külföldi gazdasági lapszemle.

Lejtőn a forint, újra itt a 278 forintos euró

Gazdaság2010.10.19, 21:07

Kedden szinte egész nap gyengült a forint, az euró jegyzése kevéssel 275 forint fölötti szintről 278 forintig ment fel délután öt órára, estére picit visszafordult.

Estére picit visszaerősödött a forint

Gazdaság2010.10.18, 20:59

A nemzetközi piacokon eluralkodó pesszimizmus miatt gyengült hétfőn a magyar deviza: este az euró kurzusa 275, a svájci franké 205 forint fölött mozgott.

Oda-vissza rángatták a forintot az amerikai hírek

Gazdaság2010.10.15, 19:06

Az Egyesült Államokban előbb Ben Bernanke jegybankelnök gazdaságélénkítésről szóló bejelentése, majd a vártnál rosszabb fogyasztói hangulatindex kavarta meg az árfolyamokat, amelyet a forint is követett. Elemzők szerint a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is kedvezőtlen hatással lehetnek a forint árfolyamára.

Oroszországba tart a Wal-Mart, a Google meglepte eredményével a piacot

Gazdaság2010.10.15, 09:10

Újabb mélyponton a dollár a valutacsatározás miatt; Oroszországban terjeszkedne a Wal-Mart; a hirdetések és az Android hajtották a Google profitját; megsínylik az érintett bankok a jelzálogbotrányt Amerikában  - külföldi gazdasági lapszemle.

Matolcsy beszéde után lejtőre került a forint

Gazdaság2010.10.14, 21:02

Csütörtökön délután a reggel még jó erőben lévő forint lejtőre került, így az euró jegyzése 275 forint fölé emelkedett, s bár délután korrigált, este 9-kor újra több mint 274 forint volt az árfolyam. Szakértők szerint a forint esését a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok okozhatták, a magyar pénz a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatója után kezdett esni.

Olcsóbbak lettek a kulcsdevizák az Orbán-beszéd után

Gazdaság2010.10.13, 20:19

Orbán Viktor kormányfő szerda délutáni bejelentései alatt nem mozgott jelentősebben a forint árfolyama, estére azonban 272 forint alá került az euró árfolyama, és a dollár, illetve a svájci frank is jóval olcsóbb lett.

Estére is megőrizte erejét a svájci frank

Gazdaság2010.10.12, 20:03

Kedden este az eurót 274 forinton jegyezték, a svájci frank árfolyama pedig 206 forintra ugrott a reggeli 204 forintos szintről. A frank az euróval és a dollárral szemben is erősödött.

Az IMF-találkozó sem tudta feloldani a valutaháborút

Archívum2010.10.11, 07:30

A Nemzetközi Valutalap éves közgyűlésén sem sikerült megoldást találni a nemzetközi piacokat is feszültségben tartó valutaháborúra, így a G20 novemberi tanácskozására halasztották a vita folytatását - írja a Wall Streeet Journal. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója annyit mondott, hogy az IMF nagyobb szerepet fog magára vállalni az árfolyamproblémák kérdésében.

Olcsóbb lett a svájci frank és az euró

Gazdaság2010.10.11, 21:23

Pozitív irányba menetelt hétfőn a forint, az euró és a svájci frank is olcsóbb lett péntekhez képest, a dollár forintárfolyama viszont hétfőn késő este szinte ugyanannyi volt, mint péntek este.

Euróban is eladósodna Oroszország

Archívum2010.10.08, 11:07

Oroszország jövőre euróban jegyzett eurókötvényt bocsát ki - közölte Dmitrij Pankin orosz pénzügyminiszter-helyettes pénteken.

Estére kicsit erősödött a forint

Archívum2010.10.08, 20:42

A vártnál sokkal rosszabb amerikai munkaerő-piaci adat hatása késve érintette a forintot. A hír megjelenése után hirtelen egy forinttal lett olcsóbb az euró, később 276 forint fölé került. Estére ismét 275 alá süllyedt az árfolyam.

Megdrágultak a főbb devizák, 274 forint fölött az euró

Archívum2010.10.07, 19:32

Kevéssel tíz óra előtt lendületes erősödésbe kezdett a svájci frank, a forinttal szembeni kurzus 203 forintra ugrott, a dollárral szembeni jegyzés pedig rekordot döntött. Az euró délutánra 274 forint fölé ment, estére 274,5 forintra került az árfolyama.

Javított a forint, zuhant a dollár

Gazdaság2010.10.06, 21:04

Szerdán reggel 270 forint alól indult az euró, délután 271 fölé került a jegyzés, kora este azonban utóbbi szint alá került. A nemzetközi piacon a dollár nyolc hónapos mélypontra süllyedt az euróval szemben.

Valutaháborútól tart az IMF, újra csúcson az aranyár

Gazdaság2010.10.06, 09:44

A Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint a kormányok árfolyampolitikája a valutaháború lehetőségét hordozza magában; történelmi csúcsra drágult az arany szerdán; kevesebb a bankkártya-csalás az Egyesült Királyságban - gazdasági lapszemle.

Május óta nem volt ilyen erős a forint

Gazdaság2010.10.05, 21:29

Kedden reggel szerény mértékben ugyan, de még gyengült a forint, estére azonban a korán reggel még 274 forinton jegyzett euró 269,7 forint lett. Május óta nem látott erőben van a forint.