DK

címke rss

Nem segíti Gyurcsány jelentős vagyonából a járvány elleni védekezést

Itthon2020.04.20, 10:02

Míg a DK adakozásra szólított fel, a cégeiből csak osztalékként milliárdokat kivevő Gyurcsány Ferenc mindeddig egy forintot sem ajánlott fel ugyanerre a célra, a párt sajtóosztálya pedig napok óta nem hajlandó válaszolni arra, hogy a volt miniszterelnök kész-e adakozni. Mindez azért is különös, mert a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján felmerült 1,1 milliárdos homályt Gyurcsány többek között éppen azzal magyarázta, hogy nehéz helyzetű családokat, civil szervezeteket támogatott - számol be róla a Magyar Nemzet.

Fidesz: Valljon színt a Momentum, hogy egyetért-e a Czeglédy Csabának kifizetett tízmilliókkal!

Itthon2020.04.18, 10:28

Virágh Előd, az Erzsébetvárosi Fidesz alelnöke arra kéri a helyi Momentumot, hogy amennyiben tényleg komolyan gondolják a korrupció és a túlárazás elleni fellépést, illetve az átláthatóságot, akkor hozzák nyilvánosságra a legutóbbi képviselő-testületi ülésen készült jegyzőkönyvet, amelyből kiderülne, hogy a liberális párt mit is gondol valójában a korábban adócsalásért elítélt DK-s ügyvéd, Czeglédy Csaba 29 + 13 millió forintos megbízásairól, amiket a kerület DK-s polgármesterétől, Niedermüller Pétertől kapott. 

Útszéli stílusban gyalázkodik a Gyurcsány-párti politikus

Itthon2020.04.17, 13:39

Szabó Zoltán egykori országgyűlési képviselő, államtitkár útszéli stílusban gyalázkodik pusztán azért, mert le akart parkolni Budapesten, a Dob utcában, és ehhez negyed órát kellett keresgélnie.

A kormányhivatal vizsgálja Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának 29 millió forintos erzsébetvárosi szerződését

Itthon2020.04.16, 10:21

Az arányosság és szükségesség elve alapján vizsgálja Budapest Főváros Kormányhivatala Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármesternek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával kötött 29 millió forintos szerződését - közölte a kormányhivatal az MTI-vel.

Így taszította megszorításokba az országot Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon

Itthon2020.04.11, 10:52

A 2008 őszén kitört válság teljesen felkészületlenül érte az országot addig csődközelbe vezető Gyurcsány Ferencet és kormányát. Annak ellenére, hogy a jeleket már 2007 tavasza óta látni lehetett. Ezek után a pénzügyi, és az abból következő világgazdasági válságot a nemzetgazdaságra és a magyar emberekre káros megszorító intézkedések sorozatával kezelte félre a neoliberális doktrínáit elhagyni képtelen két milliárdos, akik elvileg egy-egy baloldali kormányt vezettek; azaz Gyurcsány Ferenc és bukása után utódja, korábbi minisztere, Bajnai Gordon.

Botrányt csinált az óbudai rendelőintézetben két DK-s politikus, az MSZP-ből a DK-ba éppen most átlépő óbudai polgármester megpróbálta az ügyet eltussolni

Itthon2020.03.06, 14:03

Rózsa László DK-s óbudai önkormányzati képviselő, a helyi egészségügyi bizottság elnöke, és egy másik Gyurcsány-párti politikus, Hazai András, III. kerületi alpolgármester a hivatali hatalmukkal visszaélve, bűncselekményt követhettek el akkor, amikor megfenyegették az óbudai tüdőszűrő egészségügyi intézmény dolgozóit, továbbá jogosulatlanul írtak alá meghatalmazást, súlyosan megsértve ezáltal az adatvédelmi szabályokat.

Az MSZP szerint a DK-s Varju László és Élő Norbert csábítja át az embereiket

Itthon2020.02.22, 12:19

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, két kerületi MSZP-s polgármester is átült a Demokratikus Koalícióba. Néhány napja Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármesterek  úgy döntöttek, hogy a továbbiakban Gyurcsány mellett folytatják. A Magyar Nemzet arra hívja fel a figyelmet, hogy bár óriási feszültséget váltott ki a polgármesterek átállása, további politikusok is követhetik őket.

Niedermüller Péter pénzt vett el az egyházaktól, a kerületi lakosoktól és utcára rakta a Gyermekvédő Ligát

Itthon2020.02.20, 10:03

A VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter botrányt okozó nyilatkozata óta most tartottak először képviselő-testületi ülést az Erzsébetvárosban. Várható volt, hogy szóba kerül a polgármester nagy felháborodást keltő kijelentése a fehér, keresztény, heteroszexuálisokról, a DK-s kerületvezetés keresztény egyházak iránt viselt ellenszenve azonban tettekben is megmutatkozott, és az is kiderült,  Niedermüllerék el akarják üldözni azokat a civil szervezeteket, amelyeket nem tudnak hasznosítani a politikai küzdelemben - vagyis valóban civil szervezetek.

A baloldal célja, hogy feszültséget teremtsen a különböző társadalmi rétegek között

Itthon2020.02.05, 16:51

Az Alapjogokért Központ korábban közzétett egy leleplező videót, amelyben Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere az Európai Parlamentben a kirekesztés és a gyűlöletkeltés miatt aggódik, majd önmagát meghazudtolva később Magyarországon már ő bélyegez meg egyes társadalmi csoportokat, mikor a fehér, keresztény és heteroszexuális emberek ellen uszít. Most egy új KözpontInfó videóval jelentkezett a jogi elemző- és kutatóintézet, melyben kifejtik a baloldaliak gyűlöletkeltésének okát, amelyről azt írják: a régi kommunista politikai játszmákban gyökerezik.

Meggyalázták Wass Albert csepeli szobrát

Itthon2020.01.31, 17:40

Máris megrongálták Csepelen a január elején felavatott Wass Albert-szobrot azt követően, hogy a Gyurcsány-féle DK az elmúlt napokban rendezvényeket tartott a közelben lévő Radnóti Miklós szobránál – számolt be róla a Hír TV.