dízel autó

címke rss

A papa szolgálati útra ment - Audi A6 50 TDI teszt

Auto2018.11.10, 12:29

Ahhoz, hogy az új A6 mellett elsétálva csettintsünk, elég lenne az alapváltozata is. De ahhoz, hogy a tesztelt 50 TDI verziótól elájuljunk, még több tartalom kellene, legalábbis a maximalistáknak. Egy biztos, a 286 lóerős győri dízelmotoron, illetve az összkerékhajtáson és -kormányzáson nem múlik a tehetős üzletemberek boldogsága, csak észnél kell lenniük a konfigurálásnál.

Nem megoldás a német dízelválságra, ha a szennyező autókat keletre exportálják

Auto2018.10.08, 23:49

Nem lehet megoldás a német dízelválságra a nagy károsanyag-kibocsátás miatt a forgalomból kivont autók exportja az Európai Unió keleti tagországaiba - hangsúlyozta az Európai Bizottság lengyel tagja egy hétfői nyilatkozatában.

A magyar autósoknál betelt a pohár, ütött a dízelek utolsó órája

Auto2018.03.26, 16:55

Megállíthatatlannak tűnik a dízelautók népszerűségének hanyatlása: míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a behozott járműveknek már kevesebb mint a fele működött gázolajjal.

Van egy gond a dízelekkel, amiről hallgatnak a reklámok

Auto2017.11.01, 14:56

Miután a csalószoftveres botrány a VW után más gyártókra is árnyékot vetett, és egyre több európai nagyvárosban mondanak nemet a gázolajra, egy friss tanulmány most újabb szöget ver a dízelek koporsójába. Megállapítja: nem jelentenek valódi megoldást az üvegházhatás csökkentésére. Sőt a brüsszeli székhelyű Transport & Environment (T&E) nonprofit szervezet jelentéséből az derül ki, hogy hosszú távon a gázolajos kocsik jóval több CO 2 -t bocsátanak ki, mint benzines társaik. Holott részben épp a szén-dioxid-kvóták teljesítése miatt ragaszkodnak hozzájuk a gyártók.

Zöld helyett sárga rendszámra hajt - Fiat Tipo kombi Mjet teszt

Auto2017.08.05, 10:46

Nem baltával faragott, de azért jó vétel: ez a leírás az elmúlt években főleg a Skodákra és a koreai autókra illett, a népautógyártást elfeledő Fiat azonban végre megrázta magát, majd hadat üzent. A Tipo kombi high-tech megoldások és prémiumminőség helyett nagy teret és jó érték-arányt kínál, így az sem meglepő, hogy takarékosságra kihegyezett csúcsváltozata is plug-in hibrid hajtás helyett jól bevált dízelmotort kapott. De kinek éri így meg másfélszer annyiért, mint az alapmodell?

Gázolaj a tűzre - Maserati Ghibli Diesel - menetpróba

Auto2017.03.28, 08:12

A Maserati legfőbb kincse a név, hiszen botladozzanak bármennyit, mindig menő a háromágú szigonyos márka. Talán azért, mert a sok tévút ellenére az autóik különlegesek maradtak – és most azt ígérik, hogy ismét jók is. Kipróbáltuk a Quattroporte kistestvérét, amit a többek közt BMW 5-ös és a Jaguar XF riválisának szánnak. Minő szentségtörés, dízelmotorral.

Négy világváros fogja betiltani a dízeles járműveket

Unikornis2016.12.02, 12:23

Párizs, Athén, Madrid és Mexikóváros polgármesterei megegyeztek, hogy 2025-ig teljesen betiltják a dízelautók és -teherautók használatát az említett fővárosokban. Helyettük az alternatív közlekedési eszközöket, valamint a kerékpározást és a gyaloglást fogják népszerűsíteni.

Ezt a konfigurációt egy skót is megirigyelné

Auto2016.08.03, 22:25

A Mégane negyedik generációja tágas belsővel, meggyőző minőséggel és felnőttes viselkedéssel érkezik, ám a fő ütőkártya még mindig az ár-érték arány. Szerencsére nem full extrával és bivalyerős motorral érkezett hozzánk tesztre, hanem olyan kivitelben, amit egy józanul gondolkodó cég (és remélhetőleg család) is hajlandó lenne megfizetni.

Jó az öreg a háznál, főleg BMW-pacemakerrel

Archívum2016.04.11, 15:32

Az Avensis kombi finomabb vonásaival és átdolgozott orrával nemhogy leplezi méreteit, de még nagyobbnak is mutatja magát 4,82 méteres hosszánál. Bizony, így is lehet imponálni a céges vevők uralta a középosztályban, de döntő szempont a kényelem és a takarékosság is. Utóbbinak ezúttal nem hibrid hajtás a záloga, hanem egy BMW-féle dízelmotor. 

Milliárd dolláros pereket kaphat a nyakába a Volkswagen

Gazdaság2015.09.29, 14:13

A Volkswagen perek sorozatával nézhet szembe az Egyesült Államokban. Mintegy félmillió dízel gépjárművet adhatott el Amerikában a cég, amelyeknek tulajdonosai a botrány miatti értékvesztést követelhetik a cégen. Azok az ügyfelek is kártérítést követelhetnek, akik felárat fizettek azért, hogy egy környezetkímélő dízelautót vezethessenek, amelynek a teljesítménye is lenyűgöző – legalábbis, ahogy hirdetve voltak ezek a járművek.

Nem adja a székét a Volkswagen-vezér

Gazdaság2015.09.23, 15:33

Martin Winterkorn lemondását kedden a német Tagesspiegel szellőztette meg, akinek a felfüggesztésére eredetileg pénteken került volna sor. A csalással vádolt VW-vezér még aznap videóüzenetben jelentette ki, hogy márpedig nem mond le.

Az irodaház fantomja - Peugeot 508 BlueHDi-teszt

Auto2015.01.29, 08:40

Szigorúbb arcberendezéssel és új hajtáslánccal kezdi meg pályafutása második félidejét a legnagyobb Peugeot személyautó egy olyan kategóriában, ahonnan a Toyota és a Honda is kivonul. Az 508-as kínjában a céges flottákhoz németesedett, de azért még így is szerethető különc maradt.

Európa fellélegezhet, kivéve az autótulajdonosokat

Auto2014.10.15, 09:25

A szeptembertől életbe lépő Euro-6 norma miatt minden gyártónak drasztikusan csökkentenie kell a dízelek emisszióit, utána pedig a rákkeltő anyagokat eregető turbós benzinmotorok is sorra kerülnek. Ezzel azonban tovább nő a hibalehetőségek száma, amit adókedvezményekkel és a városi ökozónák behajtási engedélyeivel próbálnak emészthetőbbé tenni a politikusok - tőlünk nyugatra legalábbis. 

Amikor a Golf csehül érzi magát - Skoda Rapid Spaceback 1.6 TDI-teszt

Auto2014.01.27, 14:00

A németek igazi népautóját jó ideje nem Volkswagennek, hanem Skodának hívják, igaz, a bestseller Golffal megegyező méretben eddig nem nyújthatott alternatívát. Most a Rapid Spaceback megtöri a jeget - de vajon mennyire van lebutítva egymillió forint megtakarításért?

Dízel Volkswageneket, Skodákat és Audikat hívnak vissza

Auto2012.01.17, 12:01

Világszerte 325 ezer, 2,0 literes dízelmotorral szerelt autót hív vissza a Volkswagen-csoport.

Nem kerítettek neki nagy feneket - Ford Focus 1.6 TDCI Titanium szedán teszt

Auto2011.09.21, 13:40

A magyar felnőtt férfi lakosság jelentős hányada még mindig menthetetlenül vonzódik a lépcsőshátú autókhoz, így elviekben jó esélyekkel indul a Focus szedán a vásárlók kegyeiért, már ami maradt ebből az utóbbi pár évben. Kár, hogy a csomagtér mérete elmarad a konkurenciához képest, és a raktér formája sem teszi praktikussá, cserébe viszont továbbra is piszok jó vezetni, és elődeivel ellentétben kifejezetten szép a feneke.

Kevesebb dízelmotort kaphat a Magyar Suzuki Zrt.

Auto2011.08.04, 16:37

A Maruti Suzuki India (MSI) drasztikusan csökkenti magyarországi dízelmotor-exportját. A megtartott motorok az Indiában értékesített Swiftekbe kerülnek - írja a "The Hindu" napilap csütörtöki száma.

Előző
  • 1
Következő