diák

címke rss

Vége lehet az iskolai csendőrpertu korának

Nagyvilág2007.05.31, 14:03

Miért általános az, hogy a tanárok letegezik a diákokat, miközben a gyerektől elvárják a tisztelettudó magázást? Az új francia elnök, Nicolas Sarkozy szerint jobb, ha mindenki magázódik az iskolában, a németeknél már most is ezt teszik, a svédek viszont inkább tegeződnek. Magyarországon pedig működik így is, úgy is. Ismerje meg Európa legnagyobb magázóit és tegezőit! Vagy ha úgy jobban hangzik: ismerd meg!

Izzasztják a gyerekeket az iskola jó híréért

Itthon2007.05.30, 10:32

Hetek óta korábbi tesztek kitöltésével izzasztják a diákokat több általános iskolában, hogy az iskola jól szerepeljen a szerdai országos teszten. A felmérés eredményétől függ ugyanis az iskolák megítélése, és a tanárok attól tartanak, hogy még az iskolabezárásoknál is figyelembe veszik a fenntartók az eredményeket. A tesztek összeállítói szerint nem érdemes a korábbi tesztek töltögetésével terhelni a diákokat.

Erőszakoskodó gyerekek ellen indult eljárás

Itthon2007.05.22, 13:32

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskola két diákjával szemben indult eljárás, akik a gyanú szerint lány osztálytársaikkal erőszakoskodtak.

Félelmükben írják át a történelmet brit tanárok

Nagyvilág2007.04.18, 15:39

Több brit iskola tanárai átugorják a holokausztról és a keresztesek hadjáratairól szóló anyagot, mert attól tartanak, hogy dühöt váltanak ki a muszlim diákokból, akik esetleg más színben hallhatták az eseményeket a mecsetekben - írja a Daily Mail egy kutatásra hivatkozva. Volt olyan tanár, akit katolikus szülők szidtak meg Izraelről szóló órái miatt.

Az egyetem diákja mészárolt Virginiában

Nagyvilág2007.04.17, 21:47

Az egyetemi vezetés szerint az intézmény egyik dél-koreai diákja, Cso Szjung Huj követte el azt a lövöldözést, ami - az ámokfutóval együtt - 33 ember életét oltotta ki Virginiában. A túlélők a hatóságokat hibáztatják a tragédiáért, amiért nem zárták le idejében a helyi műszaki egyetemet. Egy túlélő szerint vér tapad az egyetemi vezetés kezéhez, mert lassan reagált, ami az USA legvéresebb ámokfutásához vezetett. Magyar áldozat nem volt.

Az iskolákra bízza a kendőügyet a brit kormány

Nagyvilág2007.03.20, 11:57

A brit oktatási miniszter lehetőséget adna az iskoláknak, hogy megtiltsák a diákoknak a kendő viselését. A minisztérium a diákok védelmére és órákon való részvételének ösztönzésére hivatkozik.

Sportkocsit készítettek a diákok

Auto2007.03.13, 11:23

Az extrém tanulmány-autóiról ismert Franco Sbarro svájci formatervezői iskolájának diákjai, a francia "Turbo" nevű televíziós műsor 20 éves születésnapjára készítették el az Espera Sbarro Turbo S20 Conceptet.

Rendőrnek készülő romákat támogatnak

Itthon2007.02.04, 08:40

Rendőrnek készülő roma fiatalokat támogat a térségi főkapitányság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Eddig hat diákkal kötött megállapodást a szervezet.

Nemcsak észre lesz szükségük a szegény diákoknak

Itthon2007.01.28, 11:27

A legszegényebb családokból származó kitűnő tanuló diákoknak jelent könnyebbséget az a rendelet, amely átalakítja a felsőoktatási juttatások rendszerét. Az ezen a szűk rétegen kívül kerülő, de hátrányos helyzetű diákok számára azonban egyelőre lehetetlen kiszámolni, hogy a jövő évben összesen mekkora összegű támogatásra számíthatnak - tudtuk meg az őket segítő szervezetek képviselőitől. A diákoknak azt tanácsolják, hogy nézzenek utána alapítványi támogatásoknak is.

Hősként ünneplik a metró elé vetődő gyerekmentőt

Nagyvilág2007.01.05, 12:14

"Halott vagyok?" - kérdezte az a New York-i diák, aki a metrósínre esett csütörtökön. Szerencséjére egy önfeláldozó férfi beugrott érte és megmentette az állomásra berobogó szerelvény elől.

Minisztériumi autókat adtak el

Itthon2006.12.19, 17:06

Elkelt a 84 eladásra felkínált minisztériumi autó, amelyeket a pályázat győztese, a Porsche Hungária vásárolhat meg több mint 130 millióért. A bevételből a rászoruló diákok továbbtanulását fogják támogatni.

Bujkálnak az elnököt szidalmazó iráni diákok

Nagyvilág2006.12.18, 17:32

Sokkal durvább volt a múlt heti egyetemi tiltakozás Iránban, mint azt az elnök láttatta - derül ki a Guardian beszámolójából. Mahmúd Ahmadinedzsád állítólag megpróbált vitatkozni a dühös diákokkal, akik lehurrogták, és cipőt vágtak hozzá, majd összecsaptak híveivel. A tiltakozók azonban már rettegnek az elnöki milíciától, amelynek tagjai megígérték: akit felismernek a képeken, azon bosszút állnak.

Durrogó cukorkával fojtották a szót az iráni elnökbe

Nagyvilág2006.12.11, 14:01

Az egyik teheráni egyetemen a hallgatóság nem hagyta, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök elmondja beszédét. A diákok egy kis csoportja kiabált és durrogó cukorkákat dobált az elnöki emelvény felé, majd összeverekedtek a beszédet inkább meghallgatni akaró társaikkal. Az utóbbi napokban több demonstrációt is tartottak az iráni fővárosban a diákok.

Pár hónap alatt megdöntötték az sms-rekordot

Archívum2006.11.13, 09:16

SMS küldő világrekordot állított fel vasárnap egy szingapúri diák, aki 41,52 másodperc alatt továbbított egy 160 karakteres szöveges üzenetet.

Notebookra kaphatnak olcsó hitelt a diákok

Archívum2006.10.26, 13:33

Kedvezményes OTP-hitellel vehetnek márkás notebookot a felsőoktatási intézmények hallgatói és dolgozói a nemrégiben elindult EasyNote program keretein belül.

Egyetemi besúgásra buzdít a brit kormány

Nagyvilág2006.10.16, 13:09

A diákok szélsőségeseknek való kiszolgáltatottságára figyelmeztet, illetve az egyetemekre "meggyőző és ékesszóló" radikális szónokokat meghívó diákkörök megfigyelését javasolja egy brit kormányhivatalok között köröztetett irat. A dokumentumról a Guardian adott hírt. Van, aki az 1940-es, '50-es évek amerikai kommunistaüldözéseihez hasonlítja a diákok megfigyelését.

Diákok rendőrökkel csaptak össze Chilében

Nagyvilág2006.09.27, 07:57

Nyolcvanhárom személyt vettel őrizetbe kedden Chilében, amikor a reformokat követelő diákok rohamrendőrök csaptak össze. A hónapok óta tartó tüntetéseken a diákok több pénzt követelnek az egyetemek számára.

Indiai diákkal végeztek orosz szélsőségesek

Nagyvilág2006.09.25, 13:03

Egy indiai diákot megöltek, egy szudáni állampolgárt megsebesítettek hétvégén Szentpéterváron. Az ügyészség szerint elképzelhető, hogy etnikai indíték állt a háttérben.

Javul a Gyulán megbetegedett diákok állapota

Itthon2006.09.01, 21:19

Már csak három gyermek fekszik a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban Gyulán a 11 fovárosi általános iskolás diák közül, akiket hányásos, illetve hasmenéses tünetekkel szállítottak az egészségügyi intézménybe - közölte pénteken este a kórház gyermekosztályának ügyeletes orvosa.

Nyakba kötött kő a válasz a Duna túlpartjára küldésre

Nagyvilág2006.08.29, 16:09

A nyugat-szlovákiai Nyitrán élő magyarok közül sokan hozzászoktak már a magyarellenes megjegyzésekhez, az őket a Duna túloldalára kívánó szlovákokat a Duna mélyére szokták küldeni. A múlt héten történt brutális eset - egy diáklány megrugdosása - mégis mindenkit megrázott, diákok és tanárok között is akadnak, akik meggondolják, hogy egyedül keljenek útra a város félreeső részein. A megvert lány csak akkor menne vissza az egyetemre, ha a rendőrség elfogná támadóit.

A legtöbb diák csak elszámolta magát

Itthon2006.07.28, 16:29

Sok felvételiző rögtön a telefon után nyúlt, miután magához tért a ponthatárok kihirdetése utáni kábulatból. Akinek problémája támadt elért pontszámaival és a meghúzott határvonallal kapcsolatban, az Országos Felvételi Információs Központnál vagy a megjelölt intézmények tanulmányi osztályánál panaszkodhatott. Az elmúlt két napban erre számos példa akadt.

Jogi képzésre költenének legtöbbet a diákok

Itthon2006.07.20, 16:17

A jogi pályára készülők hajlandók a legtöbbet áldozni a tanulmányaikra - derül ki egy felmérésből, melyet középiskolások körében végeztek. A legtöbb diák minél kevesebbet szeretne fizetni tanulmányaiért, csupán 30 százalékuk áldozna félévenként 220 ezer forintnál magasabb összeget.

Nem hagyják magukat a felpofozott diákok

Itthon2006.07.13, 10:46

Felpofozással, szondáztatással, valamint a cukorbeteg diákok igényeinek figyelmen kívül hagyásával követtek el tavaly jogsértéseket a tanulókkal szemben - derül ki az oktatási ombudsman beszámolójából. Aáry-Tamás Lajos szerint a panaszok száma évről-évre nő, ez azonban nem jelenti azt, hogy több sérelem éri a diákokat. 

Diákjai előtt lőttek agyon egy kolumbiai tanárt

Nagyvilág2006.06.02, 18:17

Diákjai szeme láttára lőttek agyon egy tanárt pénteken a kolumbiai Cali városában.

Összecsapott a rendőrség a tüntető chilei diákokkal

Nagyvilág2006.05.31, 18:58

Könnygázt és vízágyúkat vetett be a chilei rendőrség a fővárosban, Santiagóban tüntető középiskolás diákok ellen, több mint 720 személyt őrizetbe vett, tucatnyian pedig megsérültek Chile elmúlt három évtizedének legnagyobb diáktüntetésén.

Egyetemista fejlesztett Rubik kockázó robotot

Mindentudás egyeteme2006.05.26, 18:56

Boros Miklós, a Miskolci Egyetem negyedéves műszaki informatika szakos debreceni diákja olyan robotot szerkesztett, amely magától "kiforgatja" a bűvös kockát.

Csak játék volt a debreceni diákverés

Itthon2006.05.10, 15:47

Játék volt a fegyelmi bizottság szerint az a verekedés, amely egy debreceni általános iskolában történt márciusban. Egy mobiltelefonnal készített felvételen az volt látható, amint iskolások ütik és összerugdalják egy társukat, de a szakértő szerint csak "imitált" mozdulatokról volt szó. Az állítólag bántalmazott diák szülei viszont továbbra is kitartanak amellett, hogy valódi verekedésről volt szó.

Immunológiai pályázat diákoknak

Archívum2006.04.28, 09:50

A Magyar Immunológiai Társaság az Immunológiai Napja alkalmából pályázatot írt ki középiskolásoknak. Olyan maximum három fős, magyarországi és határon túli csoportok jelentkezését várják, akik ötletes, magyar nyelvű internetes oldalakat készítenének az immunológia egy-egy témakörében.

Tudományos Varázstorony Egerben

Mindentudás egyeteme2006.04.23, 22:16

Az Egerbe látogató diákok természettudományos érdeklődésének felkeltése érdekében tudományos játszóház, "Varázstorony" nyílik az egri Lyceumban, április 25-én.

Nepálban tovább harcolnak a diákok és a rendőrök

Nagyvilág2006.04.07, 09:16

Folytatódtak az összecsapások Nepálban a már második napja lázongó diákok és a rendőrök között. Eközben a hatóságok 150 újabb tüntetőt vettek őrizetbe.

Egyre több brit diák puskázik mobillal

Techbázis2006.03.27, 12:04

Tavaly negyedével nőtt az érettségin mobiltelefonos puskázáson nyakon csípett diákok száma a szigetországban, bár még nem ez a legnagyobb probléma a vizsgákon.

Fiatal lázadó állást keres

Nagyvilág2006.03.22, 14:43

Hatvannyolcban a lázadó diákok nem akartak belépni a munka kispolgári világába, most meg a szakemberekkel és a tisztviselőkkel tüntetnek azért, hogy ne lehessen senkit elbocsátani.

Ha csak "krétafizikát" lát a diák, gyötrelmes lesz a fizikaóra

Mindentudás egyeteme2006.03.17, 05:57

A Mindentudás Egyeteme március 13-án rendhagyó előadást tartott a Jövő Háza Csodák Palotájában. Szabó Gábor professzor segítői fizikatanárok voltak, akik izgalmas és meglepő kísérletekkel nyűgözték le hallgatóságukart. Egyikükkel, Härtlein Károllyal beszélgettünk.

Újra összecsaptak a párizsi rendőrök és diákok

Nagyvilág2006.03.13, 19:17

Újabb összecsapások voltak hétfőn Párizsban rendőrök és a Sorbonne egyetem közelében tüntető diákok között az első munkavállalásról szóló, múlt héten elfogadott törvény miatt. Az incidensek azután robbantak ki, hogy több tucat diák megszállta a tekintélyes College de France udvarát. A rendőrök könnygázzal próbálták szétoszlatni az épület előtt összegyűlt fiatalokat.

30 millió európai szívott füvet tavaly

Nagyvilág2006.02.28, 13:35

Tavaly 30 millió európai nyúlt kannabiszhoz, a 15 éven aluli uniós államok diákjainak 15 százaléka pedig negyvenszer szívott füvet - derült ki az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervének éves jelentéséből.

A diákok fele nem tudja, ki van kormányon

Itthon2006.01.31, 10:16

Jót tenne az országnak, ha lecserélődne a politikusi gárda - vélekedik a 15 és 17 évesek többsége egy kutatás szerint. A középiskolások ugyanakkor alig vannak tisztában azzal, hogy kiket cserélnének le, minden második diák azt sem tudja, hogy az MSZP jelenleg kormányon van-e. A pártok munkájában egyátalán nem szeretnének részt venni a diákok, kizárólag a kampány időszakában segítenék szórólapozással, e-mail továbbításával valamelyik pártot.

Kezdődnek a középiskolai felvételik

Itthon2006.01.25, 06:57

Január végén tartják a középiskolákban a központi írásbeli vizsgákat. A felvételiző diákok az idén is gondolkodásra késztető feladatokra számíthatnak, nem pedig a lexikai tudásuk tesztelésére - írja a Népszabadság.

Megpróbáltak felrobbantani egy francia adóhivatalt

Nagyvilág2006.01.22, 15:44

Idő előtt felrobbant az a bomba, amellyel egy dél-franciaországi adóhivatalt próbáltak felrobbantani. A feltételezett merénylő, egy korzikai diák meghalt.

Nyolc diák meghalt egy kollégiumtűzben

Nagyvilág2006.01.08, 14:39

Vasárnap hajnalban kigyulladt egy kollégium Manilában. A tűz legalább nyolc halálos áldozatot követelt.

Megöltek egy kameruni diákot Oroszországban

Nagyvilág2005.12.25, 14:53

Újabb külföldi diákot öltek Oroszországban, ezúttal egy kameruni fiút Szentpéterváron - jelentették vasárnap orosz tömegtájékoztatási eszközök.

Mára megteltek az IC-k

Gazdaság2005.12.21, 10:13

Nehéz lesz InterCity-helyjegyet váltani az ünnepek előtt. A vonatokra mostanra gyakorlatilag minden jegyet lefoglaltak. Az ünnepek előtti, utolsó tanítási napon sok diák utazik haza.

Alsósok is tüntettek az egyházi iskolákért

Itthon2005.12.16, 16:44

Több ezren - a szervezők szerint 20 ezren - tüntettek a Felvonulási téren az egyházi iskolák finanszírozásának csökkentése ellen. Az ország különböző pontjairól érkezett demonstrálók között sok diák is volt, köztük 8-10 évesek. A kormány állítja, hogy az egyházi iskolák nem kerülnek hátrányba az önkormányzati intézményekkel szemben.

AKG-s diákok szerkesztőségünkben

Tudomány2005.12.14, 23:35

2005. december 14-én 10 diák érkezett szerkesztőségünkbe, akik vidám órakat töltöttek velünk.

A giliszták sörtéit is számon kérik a diákokon

Itthon2005.11.29, 17:23

A magyar gyerekeknek többet kell tudniuk Anglia második világháborús történelméről, mint a brit diákoknak, alsósoknak szóló tankönyvben lehet olyan kérdést találni, amire még a tanárok sem tudják a választ, eközben a tanulók nagy része alig érti meg, amit olvas - derült ki egy közoktatásról szóló sajtótájékoztatón. Az iskolarendszerrre jellemző a szegregáció, gyakori a roma és a sajátos nevelési igényű gyerekek elkülönönítése. Most tesztelik azokat az oktatási programcsomagokat, amelyek pedagógus-továbbképzéssel, módszertani újításokkal változtatnának a helyzeten.

Felejtsd el a diáklány-imázst!

Női Lapozó2005.10.26, 11:22

Orsi szociológia-kommunikáció szakos diák. Imád olvasni, táncolni és kutyát sétáltatni. Általában laza ruhadarabokat visel, ami a kutyasétáltatáshoz ugyan tökéletes, de most felébredt benne a vágy, hogy megszabaduljon a túlzottan "diákos" imidzsétől, és egy szexi, elegáns nővé váljon.

Próbaérettségi az interneten

Archívum2005.10.11, 16:07

Elkezdődött az online érettségi, amelyre a diákokon kívül a már érettségizettek és a   tanárok is jelentkezhetnek, hogy kipróbálják tudásukat. A verseny mindenki számára ingyenes.

Feltételezett al-kaidás diákokat utasított ki Románia

Nagyvilág2005.10.06, 16:53

A feltételezések szerint az al-Kaidával állt kapcsolatban az az öt dák, akiket idén utasítottak ki Romániából. A diákok 15 évig nem térhetnek vissza.

Bekamerázták a debreceni egyetem bonctermét

Itthon2005.10.04, 08:55

Kamerákat szereltek fel a debreceni orvosi egyetem bonctermébe, hogy az intézmény ne keveredhessen a májusihoz hasonló szervlopási botrányba - tudta meg a Magyar Hírlap. Tavasszal egy norvég televíziós csatorna felvételeket készített az egyetemen, melyekből az derült ki, hogy a diákok pénzért szerveket vihetnek ki a boncteremből.