devizapiac

címke rss

Felfüggesztette az EU Bulgária támogatását

Gazdaság2008.07.23, 16:25

Korrupció és szervezett bűnözés miatt felfüggesztette 500 millió eurós támogatása folyósítását Bulgáriától az Európai Bizottság. Két kormányzati ügynökségtől az uniós pénzalapok kezelésének jogát is megvonták.

Vihar előtti csend a búzapiacon

Gazdaság2008.07.23, 08:21

Vihar előtti csend jellemzi a hazai búzapiacot, mivel az idén - a tavalyi drágulás okozta sokk után - minden ágazati szereplő kivárásra játszik - állítják szakértők. A termelők az elmúlt évi szintet megközelítő, legalább 40-50 ezer forintos tonnánkénti árakban reménykednek, miközben a malmok - az egyre élesedő egymás közti verseny miatt - éppen a drága beszerzéseket akarják elkerülni - írja a Világgazdaság.

Csökkent a Praktiker profitja

Archívum2008.07.23, 09:31

A német Praktiker barkácsáruházlánc szerdán 32,2 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 3,3 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévi 33,3 milliónál. A második negyedévben javult a helyzet: az 55,7 millió eurós adózott eredmény 8,3 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál. Az első negyedévben, az építkezések, lakásfelújítások szezonálisan szokásos szünetelése miatt 23,5 millió eurós vesztesége volt a csoportnak, de 30 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Ráfázhatnak a csehek az erős koronára

Archívum2008.07.23, 07:46

Az újabb és újabb rekordmagasságokra erősödő korona mind nagyobb terhet jelent a cseh gazdaság számára. A fizetőeszköz árfolyama egy év leforgása alatt 18,86 százalékkal emelkedett az euróhoz képest, amivel a világ leggyorsabban erősödő pénznemének tekinthető, hétfőn 22,92 koronával új rekordot ért el - tájékoztat a Napi Gazdaság.

A Dél-Dunántúlon 7,5 milliárd adóhiány

Archívum2008.07.23, 18:04

Csaknem 7,5 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapítottak meg az adórevizorok az idei első félévben Baranya, Tolna és Somogy megyében, az APEH dél-dunántúli regionális igazgatósága által elvégzett mintegy 15 ezer ellenőrzés során.

Megint veszteséges volt az Elcoteq

Archívum2008.07.23, 09:26

Az elektronikai gyártási szolgáltatásokat nyújtó, finn Elcoteq Network Corporation - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - a második negyedévben 12,8 millió eurós veszteséget szenvedett adó után, a tavalyi második negyedévi, 19,8 milliós hiány helyett. Az idei első negyedévinél azonban kissé nagyobb volt a veszteség.

A Csepeli Szabadkikötő 2010-ig elkészül

Gazdaság2008.07.23, 15:49

Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. hamarosan befejezi a két évvel ezelőtti privatizáció idején 10 évre vállalt 13 milliárd forintos fejlesztés első, 3 milliárd forintos ütemét - mondta Szabó Zsolt vezérigazgató egy konferencián szerdán Budapesten.

Tovább gyengült a forint zárásra

Archívum2008.07.23, 17:07

A régiós devizákkal együtt gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon.

A Concorde szerint túlértékelt a forint

Archívum2008.07.23, 17:30

A forint euróval szembeni árfolyama ma túlértékelt, és nagy a valószínűsége, hogy az év végére inkább a 250, mint a 230 forinthoz lesz közelebb a kurzus - állítja a Concorde Értékpapír Zrt. az MTI-hez eljuttatott szerdai elemzésében.

Növelte profitját a Pannon

Gazdaság2008.07.23, 12:43

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 milliárd forintra csökkent.

Egyre messzebb a lettek az eurótól

Archívum2008.07.23, 16:48

Lettország a most már kétszámjegyű infláció miatt még legalább öt-hat évig nem tud belépni az euróövezetbe, külső fizetési egyenlege pedig a legrosszabbak között van a világon, áll a Fitch Ratings szerdán Londonban kiadott elemzésében.

Tovább gyengült nyitáskor a forint

Archívum2008.07.23, 10:51

Tovább gyengül a forint a bankközi devizapiacon, szerdán fél tízkor már 231,50/65 forintot ért egy euró a keddi 230,05/10 forint és a hétfői 228,60/70 forint után.

Milliárdos fejlesztés Sashalmon

Archívum2008.07.22, 14:12

Hétszázmillió forint uniós forrásból és ötszázmillió forint önkormányzati pénzből fejlesztené a XVI. kerületi önkormányzat Sashalom városközpontját - közölte a XVI. kerület polgármestere keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyeng�lt a forint a devizapiacon

Gazdaság2008.07.22, 18:57

Nemzetk�zi piaci hat�sra kiss� gyeng�lt a forint �rfolyama az eur�val szemben.

Jól megemelnék a tarifát fővárosi taxisok

Gazdaság2008.07.22, 06:45

A mostani háromszázról ötszáz forintra emelnék az alapdíjat és 280 forintra a kilométerdíjat a fővárosi taxisok - mondta Sipeki József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarát (BKIK) taxis szakmai kollégiumának vezetője a keddi Napi Gazdaságnak. 

Gigaüzletet kötöttek a magyar építőiparban

Gazdaság2008.07.22, 11:44

Az ASA Építőipari Kft. üzletrészeit megvásárolta a Consolis csoporthoz tartozó, finnországi székhelyű Consolis Oy AB társaság - közölte az [origo]-val Varga József, az egyik legnagyobb magyar építőipari cég gazdasági ügyvezetője.

Nem mozdult nagyot a forint árfolyama

Archívum2008.07.22, 09:59

Alig változott a forint árfolyama az MNB hétfői kamatdöntése óta Budapesten a bankközi devizapiacon.

Megfordulhat a honi üzemanyagár-trend

Archívum2008.07.22, 09:03

A magyar kamatpolitika és az USA nyersolaj-kitermelési javaslata együttes hatásaként szerdától 5-5 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára. Ezzel akár egy másfél éves trend is megtörhet - a GKI szakértője legalábbis erre számít. A benzinfogyasztás csökkent, de talán nem a magas árak miatt - tájékoztat a Népszabadság.

Reuters: csak j�v�re cs�kken az alapkamat

Gazdaság2008.07.22, 11:11

Tov�bb er�s�dhet az eur� ellen id�n a forint, az �v v�g�n azonban m�r p�r sz�zal�kkal gyeng�bb lesz a mostani rekord szintekn�l az elemz�i konszenzus szerint. A Reuters felm�r�s�ben r�sztvev� elemz�k csaknem egy�ntet� v�lem�nye szerint az MNB hamarosan kamatot cs�kkent. A szakemberek sz�k t�bbs�ge szerint erre j�v�re ker�l sor, m�sok azt gondolj�k, hogy m�g id�n.

Richter beruh�z�s 15 milli�rd�rt

Gazdaság2008.07.22, 12:07

A Richter Gedeon Nyrt. t�bb mint 15 milli�rd forint beruh�z�ssal biotechnol�giai �zemet �p�t Debrecenben - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejleszt�si �s gazdas�gi miniszter kedden Budapesten sajt�t�j�koztat�n.

Növelte profittját az Alstom

Archívum2008.07.22, 10:41

Az Alstom csoport, amely a budapesti metrószerelvényeknek is a szállítója, árbevételét 4,5 milliárd euróra, 11 százalékkal növelte. A cégcsoport keddi közlése szerint a 2008/2009. pénzügyi év első negyedévében (2008. április 1-től június 30-ig) 6,6 milliárd euró értékben jutottak új megrendelésekhez.

Nem fizet jól a honi autóipar

Archívum2008.07.22, 07:33

Magyarországon az autóiparban egy betanított gépkezelő munkás bruttó havi bére 151 ezer forint, ez a jelenlegi 191 ezres átlagfizetés 78 százaléka. Szlovákiában ugyanezért átszámítva átlagosan bruttó 131 ezer, Csehországban 185 ezer forint jár - idézte a Napi Gazdaság a merces.hu bérinformációs honlapot.

Hamarosan kezdődhet az almabalhé

Archívum2008.07.22, 09:35

Blokád alá vonja a felvásárló és feldolgozó telepeket hét szabolcsi gazdakör és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Ifjú Gazda tagozata, ha 30 forintos kilogrammonkénti nettó ár alatt vennék át az ipari almát a léüzemek.

Titkolja eredményét az Axel Springer

Gazdaság2008.07.22, 18:57

A számos magyar lapot is kiadó német Axel Springer médiakonszern 11 százalékkal növelte forgalmát az első félévben a múlt év első feléhez képest, 1,3 milliárd euróra.

N�pszer�ek a devizabet�tek haz�nkban

Gazdaság2008.07.22, 11:01

Vonz� aj�nlatokkal igyekeznek megnyerni a hazai bankok azokat az �gyfeleket, akik l�tnak n�mi fant�zi�t a forint er�s�d�s�ben. A k�z�s deviz�t lek�t� bet�tesek nemritk�n n�gy sz�zal�k feletti kamatokra sz�m�thatnak, a doll�rbet�tn�l 2,5 sz�zal�k k�r�l alakulnak a legjobb aj�nlatok. �ri�si �sszegeket ennek ellen�re sem �rdemes deviz�ban fialtatni, hiszen a magas hazai kamatszint miatt a forintbet�tek kamata a bankok t�bbs�g�n�l �vi nyolc-t�z sz�zal�kot is el�rhet - �rja a Vil�ggazdas�g.

Nyáron olcsóbb a családi jégkrém

Gazdaság2008.07.21, 14:17

A jégkrémpiac értékben nagyobb, mennyiségben kisebb mértékben bővült 2007 júniusa és 2008 májusa között: az eladások értéke évi 17,5 milliárd forintra növekedett, így 8 százalékkal több a tavalyihoz képest. A kiskereskedelemben eladott hideg édességek éves mennyisége pedig meghaladja a 25 millió litert, ami 1 százalékkal több, mint előző évben.

Vagyonokat vesz�tenek az eur�pai bankok

Gazdaság2008.07.21, 13:04

Az eur�pai bankoknak 120 milli�rd eur� vesztes�ge keletkezhet a k�vetkez� h�rom �vben a lakoss�gi �s a jelz�loghitelek ut�n. A legkomolyabb gondok Nagy-Britanni�ban, Spanyolorsz�gban �s��rorsz�gban jelentkezhetnek - tartalmazza egy h�tf�n ismertetett tanulm�ny.

Románia: 129 új magyar vegyes vállalat

Gazdaság2008.07.21, 10:30

Az idei első öt hónapban 5600 közös vállalkozást regisztráltak Romániában. E cégek összes jegyzett tőkéje 6858 milliárd lej, azaz 1,9 milliárd euró - derül ki az INS nemzeti statisztikai hivatal adataiból. 

Gyengüléssel kezdte a hetet a forint

Archívum2008.07.21, 10:45

A nyitást követően 228,60/70 forinton, a péntek délutáni árfolyamon jegyezték az eurót a budapesti bankközi kereskedelemben, majd enyhén gyengült a forint és hétfőn kora délelőtt 229,10 forintot kellett adni egy euróért.

A kamatd�nt�s ut�n er�s�d�tt a forint

Gazdaság2008.07.21, 17:53

Az eur�t h�tf� d�lut�n n�gy �rakor 228,60/70 forinton jegyezt�k a budapesti bankk�zi kereskedelemben, ami megegyezik a p�ntek d�lut�ni jegyz�ssel. Az �rfolyam ezen a szinten nyitott, majd a d�lel�tt folyam�n eg�szen 229,80 forintig er�s�d�tt, majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatd�nt�s�t k�vet�en visszat�rt a 228,50 k�r�li szintre.

Változatlan kamat várható a jegybanktól

Archívum2008.07.21, 10:16

Az elemzők szinte egyhangú vélekedése szerint az MNB monetáris tanácsa nem változtat a jegybanki alapkamat 8,50 százalékos szintjén, ami az év végéig érvényben maradhat és jövőre megkezdődhet a monetáris lazítás. Az elemzők elsősorban a forint erősödése miatt nevezték indokoltnak a tartást.

EU-s energiahatékonyság kínai izzókkal

Archívum2008.07.21, 14:12

Európa vezető kiskereskedelmi cégei hétfőn felszólították az Európai Uniót, hogy szüntesse meg a Kínából importált energiatakarékos izzókra kivetett "nevetséges" dömpingellenes vámokat, mert azok évente 2 milliárd euró többletköltséget jelentenek a vásárlóknak.

Folytatódik a dinnyeháború

Gazdaság2008.07.21, 18:18

A dél-békési dinnyefelvásárlók nem tudják megadni a dinnye kilogrammjáért a 30 forintos vételi árat, mert szerintük a minimum 30 forintos felvásárlói ár megbénítaná a kereskedelmet és leállna a dinnye exportja - ismertette Simonka Görgy, a dinnyefelvásárló Simba Hungary Kft. vezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Visszavonta a számladíjat a UPC

Gazdaság2008.07.21, 19:15

A UPC visszavonta a papíralapú számlákra vonatkozóan, július 1-jétől bevezetett bruttó 96 forintos díjat - tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t. A cég a papíralapú számladíjat augusztus 1-jétől nem alkalmazza.

Lecsapott a Kánikula Kommandó

Archívum2008.07.19, 16:34

Kiemelten ellenőrzi június 30. és augusztus 25. között a nyolc hatóság embereiből álló Kánikula Kommandó a turisták által leglátogatottabb helyeket. Az idei akcióban, az első két hétben a vendéglátóhelyek 63 százalékánál találtak kifogásolnivalót, ahol a vásárlókat általában 52 forinttal károsítják meg. Az ellenőrök eddig 110 millió forint bírságot szabtak ki 2008-ban.

Bennfentes eladás az OTP-nél

Archívum2008.07.18, 11:52

Kovács Antal az OTP Bank felügyelő bizottsági tagja július 17-én ötezer darab OTP részvényt értékesített 6700 forintos átlagáron - közölte a OTP Bank pénteken a BÉT honlapján.

Pótbefizetés vár a MÁV Biztosító ügyfeleire

Gazdaság2008.07.18, 16:54

Egy érvényes ajánlat sem érkezett a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állományának átvételére pénteken 12 óráig, így a leggazdaságosabb megoldás az lenne, ha az egyesület tagjai 20-30 ezer forint pótbefizetést vállalnának - mondta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.

Óriási veszteség a Sony Ericssonnál

Gazdaság2008.07.18, 20:44

Kétmillió eurós üzemi veszteséget szenvedett a japán-svéd Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó a második negyedben, és az év további részére is kemény piaci körülményeket vár. A veszteség elsősorban a drágább mobiltelefonok tartósan gyenge értékesítése és a növekvő verseny következménye.

Tovább is erősödhet a forint

Archívum2008.07.18, 10:10

Alig változott a forint árfolyama péntek reggel, a budapesti bankközi devizapiacon fél tízkor 229,60/70 forint volt az euró árfolyama, alig tért el a csütörtök délutáni 229,50/60 forintos értéktől. A dollárt 144,75/85 forinton jegyezték reggel, szemben a csütörtöki 144,60/70 forinttal.

Az EU pénzt vonhat el Bulgáriától

Gazdaság2008.07.18, 12:57

Az Európai Bizottság várhatóan négy bolgár ügynökséget foszt meg az uniós pénzalapok kezelésétől korrupció miatt, és mintegy 1 milliárd eurós összegben befagyasztja az előcsatlakozási alap pénzeinek felhasználását. Az EU egyben figyelmezteti arra Bulgáriát, hogy további uniós pénzektől eshet el.

Leváltják az osztrák útépítőket a szerbek

Gazdaság2008.07.18, 15:13

A szerb kormány felbontaná az osztrák Porr és Alpine alkotta konzorciummal a magyar határtól (Röszkétől) induló Horgos-Pozsega autópálya megépítésére vonatkozó 1,1 milliárd eurós szerződést, mivel az osztrák építőipari cégek elfogadhatatlan követelésekkel álltak elő.

Kedvező adatok a Nokiától

Gazdaság2008.07.18, 15:31

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia csütörtökön 1365 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál és 6 százalékkal többet az első negyedévinél is.

Egymilliárd eurós alap az uniós gazdáknak

Archívum2008.07.18, 19:21

Az Európai Bizottság pénteken rendkívüli finanszírozási program keretében egymilliárd eurót javasolt a fejlődő országok mezőgazdasági termelőinek támogatására, tekintettel az élelmiszerek világpiaci árának emelkedésére - áll a bizottság közleményében.

M�r 228 forint�rt is forgott az eur�

Gazdaság2008.07.18, 17:46

�jabb rekord�rfolyam ut�n tov�bb er�s�d�tt p�nteken a forint a bankk�zi devizapiacon. Az eur� �rfolyama a keresked�s v�g�n 228,60/228,75 forint volt, d�lut�n azonban 228,00 forintos �ron is forgott az uni�s valuta.

London: vége a magyar kamatemelésnek

Archívum2008.07.18, 13:15

Többségi véleménnyé vált a londoni elemzői közösségben, hogy a forint meredek erősödése és a vártnál jobb legutóbbi inflációs adat véget vetett a magyar jegybank kamatemelési ciklusának. A Cityben az MNB Monetáris Tanácsának hétfői ülésére már senki nem vár kamatemelést, és megjelentek az első - igaz, távlati és óvatos - kamatcsökkentési jóslatok.

Túl az 1000 milliárdon a Fundamenta

Archívum2008.07.18, 12:02

A Fundamenta-Lakáskassza által kezelt lakás-takarékpénztári szerződések állománya 2008. első félévében meghaladta az 1000 milliárd forintot, s a társaság ügyfélszáma idén elérheti a 600 ezer főt. A 2008 első félév végi 1028,87 milliárd forint értékű állomány 23,14 százalékos gyarapodás a 2007. I. félévi adathoz képest.

Romániában egyre több az FDI

Archívum2008.07.17, 14:27

Romániában megugrottak a külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) az idei év első öt hónapjában: 92,4 százalékkal 4,1 milliárd euróra emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.

Emeli a dinnye árát az Auchan

Gazdaság2008.07.17, 11:51

Az elmúlt napok eseményeinek hatására keddtől 65 forintért adja a görögdinnye kilóját az Auchan. A termelők kedden hajnalban ismét dinnyét öntöttek az áruházlánc budapesti, M5-ös melletti üzlete elé, miután szombaton már hasonló akciót hajtottak végre.

Bővítik a sárvári wellnessfürdőt

Gazdaság2008.07.17, 11:39

Háromszáz millió forintból új hullámmedencével, rendezvényszínpaddal és játszótérrel bővült a sárvári gyógy és wellnessfürdő - tájékoztatta az MTI-t Kovács Anita, a gyógyfürdő marketing munkatársa szerdán.