Demszky Gábor

címke rss

Kormánypárti helyettest is akar Tarlós

Itthon2006.06.20, 16:19

Öt feltételt fogalmazott meg Tarlós István, amelyeket a Fidesznek teljesítenie kell ahhoz, hogy a párt főpolgármester-jelöltjeként induljon. Nem hajlandó például belépni a Fideszbe, és ha nyer, kormánypárti helyetteseket is akar maga mellé. Emellett ragaszkodik a négyes metróhoz. A Fidesz szombaton dönt, elfogadja-e a feltételeket. Eközben kiderült: Demszky Gábor főpolgármester Tarlóst tekinti legkomolyabb kihívójának.

Tegezős kérdésekre válaszol Demszky

Itthon2006.06.16, 13:38

A semmiből előtűnve jelenik meg Demszky Gábor az új weboldalán található interaktív interjú helyszínére, ahol összesen 12 kérdésre adott válaszát nézhetik meg az olvasók. Demszky blogot is indított, a legfrissebb bejegyzése az új metrókocsikkal foglalkozik. Kiderül a főpolgármesterről az is, hogy a világ minden nyelvén el tudja mondani, hogy allergiája miatt nem fogyaszthat tejet.

A közös fővárosi listáról vitatkoztak a koalíciós pártok

Itthon2006.06.13, 22:46

Kedden este tárgyalóasztalhoz ült a fővárosi MSZP és az SZDSZ, hogy az önkormányzati választáson való együttműködésről egyeztessenek. Az SZDSZ nem fogadta el az MSZP ajánlatát, hogy közös listán induljanak. Az egyeztetések folytatódnak, így az is csak a későbbiekben derül ki, hogy az MSZP hajlandó-e támogatni Demszkyt, vagy külön jelöltet állítanak. Az viszont kiderült: az MSZP szerdán megnevezi fővárosi listavezetőjét és potenciális főpolgármester-jelöltjét.

A fővárosi Fidesz Tarlóst indítja Demszky ellen

Itthon2006.06.08, 20:17

Tarlós Istvánt, Óbuda jelenlegi polgármesterét nevezte meg főpolgármester-jelöltnek a Fidesz budapesti választmánya csütörtökön; személyéről a jövő héten előbb az országos elnökség, majd a párt országos választmánya dönt.

Már keresik Demszky 2010-es utódját

Itthon2006.05.25, 12:08

Demszky Gábort 2010-ben már nem jelöli az SZDSZ a főpolgármesteri tisztségre - derül ki a liberális párt fővárosi vezetőinek nyilatkozataiból. Lakos Imre budapesti elnök szerint már gondolkodnak az utód személyéről, és nyíltan vagy a háttérben, de az elkövetkező négy évben felépítenek valakit.

Kényszerpályára vitte Demszky az MSZP-t

Itthon2006.05.23, 18:22

Borsot tört a szocialisták orra alá Demszky Gábor azzal, hogy előremenekült, és sokakat meglepő gyorsasággal jelentette be: ötödszörre is indul a főpolgármesteri székért. Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó szabad demokrata politikusok szerint saját pártjában sem aratott ezzel osztatlan sikert, az MSZP-t pedig az bosszanthatja, hogy ezzel kényszerpályára került.

Szuperhelyettest adnának Demszky mellé

Itthon2006.05.21, 21:28

Az MSZP támogatja Demszky Gábor főpolgármester-jelöltségét, ha a helyettese Molnár Gyula, XI. kerületi szocialista polgármester lehet - erről Hiller István, a szocialista párt elnöke beszélt egy vasárnap esti tévéműsorban. Az MSZP nagy hatáskörrel ruházná fel a szocialista főpolgármester-helyettest. Demszky korábban cáfolta a "szuperhelyettesi" poszttal kapcsolatos találgatásokat.

Ezen a hétvégén egyáltalán nem jár a körúti villamos

Itthon2006.05.19, 16:10

Pénteken befejeződött a nagykörúti villamosvonal felújításának első üteme, és hétfőn kezdődik a június 9-ig tartó második szakasz, amikor a Blaha Lujza tér és a Móricz Zsigmond körtér között szállítják majd pótlóbuszok az utasokat. A hétvégén a Nagykörút teljes áramtalanítására lesz szükség a munkálatokhoz, ezért egyáltalán nem közlekedik majd a villamos.  

Építészt, rendpártit küldhetnek Demszky ellen

Itthon2006.05.19, 11:09

Négy lehetséges főpolgármester-jelöltet nevezett meg szerda este a fővárosi Fidesz. Cselovszki Zoltán építész, a Fidesz Budapest-programjának kidolgozója mellett Fónagy János, volt közlekedési miniszter neve is felmerült. A harmadik aspiráns, a fővárosi ősfideszes Tirts Tamás, akit az utóbbi időben háttérbe szorítottak. Az egyetlen független jelölt Tarlós István, a rendpárti III. kerületi polgármester.

Nem kérdezhetett a hajléktalan Demszkytől

Itthon2006.05.19, 16:11

Egy hajléktalan férfi akart kérdést feltenni Demszky Gábor főpolgármesternek a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatón, a politikus azonban nem engedte, bár igaz, hogy a rendezvény után beszélt vele. A BKV vezérigazgatója ötszáz forintot adott a férfinak, és azt tanácsolta neki, hogy költözzön be egy hajléktalanszállóra.

A nevető harmadiktól tart Demszky

Itthon2006.05.18, 11:57

Az SZDSZ által szerdán újra jelölt Demszky Gábor szerint el kell kerülni, hogy egy esetleges szocialista és szabaddemokrata vetélkedés esetén a nevető harmadik, a Fidesz nyerje meg a főpolgármesteri posztot. Az MSZP budapesti elnöke nem tartja barátságos lépésnek az egyeztetés nélküli jelölést.

Még nincs fideszes főpolgármester-jelölt

Archívum2006.05.17, 19:38

Június 13-ig dönt a Fidesz fővárosi választmánya a budapesti főpolgármester-jelölt személyét illetően. A mai ülésen négy jelöltet választottak, akik közül kijelölik majd Demszky ellenfelét.

A fővárosiak harmada támogatná Demszkyt

Itthon2006.05.17, 18:20

Demszkyn kívül nem sok lehetséges főpolgármester-jelöltről tudnak a budapestiek. Demszky Gáborra ugyanakkor kevesebb mint felük szavazna, bár a többiekre még kevesebben. Május első felében ezerötszáz budapestit kérdezett meg a főpolgármester-választásról a Medián közvélemény-kutató.

Ma dönt a Fidesz Demszky kihívójáról

Itthon2006.05.17, 08:47

Ma tesz javaslatot a Fidesz budapesti választmánya arra, hogy kit indít a párt főpolgármester-jelöltként az SZDSZ-es Demszky Gáborral szemben. 

Demszky újra indul a főpolgármesteri posztért

Itthon2006.05.17, 11:10

Demszky Gábor újra indul az őszi önkormányzati választáson, hogy ötödször is megszerezze a főpolgármesteri tisztséget - a politikus ezt maga erősítette meg, de részleteket nem kívánt közölni.

MSZP: Nem barátságos Demszky bejelentése

Itthon2006.05.17, 18:20

Bár Demszky a szocialisták támogatását is kérte, amikor szerdán bejelentette, hogy újra indul a főpolgármesteri posztért, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, számított a bejelentésre, de nem tartja túl barátságos lépésnek. A szocialisták csak akkor hajlandók támogatni az SZDSZ-es politikust, ha elfogadja javaslatcsomagukat.

Demszky telefonos segítséget kér

Itthon2006.05.15, 17:32

Telefonos kampányt indított a fővárosi SZDSZ: Demszky Gábor arról kérdezi a budapestieket, hogy elinduljon-e a főpolgármesteri posztért. Demszky másik kérdése arra vonatkozik, hogy a fővárosiak fontosnak tartják-e a Budapest-szerződés beépítését a kormányprogramba. A telefonos kutatás eredményén is múlhat, hogy a főpolgármester újra indul-e a pozícióért.

Bíróságon kezdett a körözött főszerkesztő

Itthon2006.05.11, 10:56

Maga jelentkezett csütörtök reggel a bíróságon a Magyar Nemzet főszerkesztője, aki ellen szerdán országos személyi körözés indult, miután nem jelent meg annak a rágalmazási pernek a tárgyalásán, amit Demszky Gábor főpolgármester indított ellene. Mivel a rendőrség még nem kapta meg az országos körözésről szóló iratot, a főszerkesztő pedig máris - és önként - megkerült, így megúszhatja, hogy egyáltalán bekerüljön a körözési nyilvántartási rendszerbe.

Körözik a Magyar Nemzet főszerkesztőjét

Itthon2006.05.10, 18:54

Országos személyi körözés indult a Magyar Nemzet főszerkesztője, Liszkay Gábor ellen, mivel nem jelent meg annak a rágalmazási pernek a tárgyalásán, amit Demszky Gábor főpolgármester indított. Liszkay ügyvédje azt mondta, a következő tárgyalásra a főszerkesztővel együtt elmegy, és tisztázzák a kérdést.

Az SZDSZ nem akar alkudozni Demszkyről

Itthon2006.05.03, 17:26

Demszky Gábor várhatóan ötödször is indul a főpolgármesteri posztért - közölte az [origo]-val az SZDSZ több vezető politikusa. Demszky valószínűleg május második felében jelenti be, hogy ősszel újra ringbe száll. Az MSZP akkor támogatná Demszky indulását, ha cserébe a főpolgármester több hatáskört átadna a szocialistáknak. Az SZDSZ szerint ez elképzelhetetlen.

Az SZDSZ-t is meghívták az MSZP-gyűlésre

Itthon2006.04.10, 10:01

A Batthyány-örökmécseshez invitálta holnapra a választóit Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor az estét záró közös sajtótájékoztatón. A liberálisok felváltva ünnepelték a politikusokat, azok feleségeit és Kovács Pistit, a párt kampányarcát. Demszky Gábor szerint a liberálisok budapesti győzelmüket a Fidesz "Budapest-minisztérium" ötletének köszönhetik. Beszámolónk a szabad demokraták választási estéjéről.

Vészhelyzet elrendelését kéri Demszky az árvíz miatt

Itthon2006.04.02, 17:50

Vészhelyzet elrendelését kérte a Duna áradása miatt vasárnap a főpolgármester. A miniszterelnök szerint erre nincs szükség. A fővárosban a Duna vízszintje elérte a 807 centimétert. Az árvízveszély miatt lezárták a Margitszigetet, a XIII. kerületi Népszigetről pedig 33 embert telepítettek ki. A fővárosban a Duna várhatóan hétfőn tetőzik. Az árvíz 14 Pest és Esztergom megyei települést veszélyeztet, Kisoroszit a víz teljesen elzárta a külvilágtól.

Lerakták a 4-es metró alapkövét

Itthon2006.03.27, 14:56

Lerakták a 4-es metró alapkövét hétfőn a fővárosban, egyúttal az Etele téren megkezdődött az alagútfúró pajzs helyének kialakítása. A teljes metróvonal 2010-re fog elkészülni.

Meglepte a sztrájkszervezőt Demszky bejelentése

Itthon2006.03.09, 15:22

Megszűnt a sztrájkfenyegetettség, a BKV és a szakszervezetek közötti bértárgyalásokon tisztázódtak a főbb kérdések - mondta csütörtökön Demszky Gábor. Meglepve hallotta mindezt az [origo]-tól a dolgozói érdekképviselet elnöke, aki szerint még nincs megállapodás.

Tudtán kívül lett listás jelölt egy SZDSZ-es polgármester

Itthon2006.02.28, 18:49

Nem is akart felkerülni az SZDSZ fővárosi választási listájára az egyik képviselőjelölt. Ezért pénteki rendkívüli választmányi ülésén a fővárosi SZDSZ-nek módosítania kell a korábban komoly vita árán elfogadott országgyűlési választási listáját.

Rendbetenné a Fidesz a pesti közlekedést

Itthon2006.02.19, 19:10

Négyes, ötös metrót, az M0-ás északi hídjának megépítését, acquincumi hidat és sok mást ígér a Fidesz budapestre vonatkozó programjában, melyet vasárnap mutattak be. A konferencián otthonosabb fővárost és a közlekedés rendbetételét ígérték meg, mert szerintük Budapest az elmúlt másfél évtizedben "piszkosabb, kilátástalanabb és élhetetlenebb" lett. Demszky Gábor főpolgármester szerint a Fidesz az általa meghirdetett Podmaniczky-tervből lopta az ötleteket.

Demszky a metróról akar vitázni Orbánnal

Itthon2006.02.14, 18:31

Demszky Gábor főpolgármester vitára hívta Orbán Viktort. Demszky szerint a nyilvánosság előtt kellene megvitatniuk, hogy Orbán Viktor hozzáállása mikor és miért változott meg a négyes metróval kapcsolatban.

A főváros felszabadulására emlékezett az SZDSZ

Itthon2006.02.12, 15:46

Budapest felszabadulásának 61. évfordulójáról tartott megemlékezést az SZDSZ vasárnap Raoul Wallenberg szobornál. Demszky Gábor főpolgármester emlékeztetett arra, hogy Budapest lakosságának a felszabadulásig 330 napos német megszállást és 121 napos nyilas rémuralmat kellett elviselnie.

Tortával dobták meg Demszky Gábort

Itthon2006.02.10, 13:37

Tortával dobták meg a főpolgármestert egy kampányrendezvényen a főváros egyik szórakozóhelyén csütörtök este. A tettes az eset után elszaladt a helyszínről, így nem derült ki, milyen indítékkal követte el tettét.

Orbán 4-es metrót és matricaárfelezést ígér

Itthon2006.02.10, 10:26

A Fidesz felére csökkentené az autópálya-matricák árát, ha megnyeri a tavaszi választásokat, és megépíti a 4-es metrót. Demszky Gábor főpolgármester szerint az emberek nem felejtették el, hogy az Orbán--kormány állította le a metróépítést.

Fogytak a fővárosi vezetők milliói

Itthon2006.02.02, 13:36

Az [origo] összehasonlította a fővárosi vezetők mostani és a 2002-es vagyonnyilatkozatait. Így kiderült, hogy Demszky Gábor adriai telket vásárolt újraválasztása óta, helyettesei többsége viszont szegényebb lett az elmúlt évek során. A leggazdagabb képviselő Lakos Imre (SZDSZ), akinek több ingatlan és 60 milliós megtakarítás mellett egy 530-as BMW-re is futja. A legszegényebb Koltai Ildikó (Fidesz), aki egy nagyon kicsi újpesti lakás felével bír.

Kisebb lesz a huzat a négyes metróban

Itthon2006.01.31, 17:42

Vezető nélküli, egyterű szerelvényeken utazhatnak a tágas, kevésbé huzatos és helyenként napfényes föld alatti állomások között a budapestiek 2009 végétől, amikor elkészül a négyes metró Kelenföldi pályaudvar és Baross tér közé eső szakasza. Demszky Gábor főpolgármester kedden átadta a megbízólevelet az alagútfúrást végző cégnek, és jelképesen átvette a fúrófejet, amellyel márciusban kezdik meg a munkát.

Demszky vizsgálatot indít a leszedetett plakátok miatt

Itthon2006.01.24, 18:00

Vizsgálatot rendelt el a BKV-nál Demszky Gábor a közlekedési cég területéről eltávolított plakátok ügyében. A vizsgálatnak azt kell tisztáznia, hogy a vállalat utasította-e a hirdetési cégét, hogy a Budapest Riport című újság plakátjait távolításák el. A lap Demszky arcképével hirdette magát, és a főpolgármesterrel kapcsolatos vicceket lehetett olvasni rajta. A vizsgálat mellett Demszky bepereli jó hírnév megsértése és rágalmazás miatt a Budapest Riport kiadóját.

A BKV leszedette a Demszkyn gúnyolódó plakátokat

Itthon2006.01.24, 09:12

A BKV utasítására leszedték a Budapesti Riport című újságnak a közlekedési cég területén elhelyezett plakátjait. Az újság Demszky arcképével hirdette magát, és a főpolgármesterrel kapcsolatos vicceket lehetett olvasni rajta. Most egy fehér lapot raktak ki a Demszkyt ábrázoló hirdetések helyére, de a vicc azért megmaradt.

Rálicitálnak a pártok a babakötvényre

Itthon2006.01.13, 15:39

Egymás után licitálnak rá az önkormányzatok és a pártok a babakötvényre. A legbőkezűbben az V. kerület támogatná a gyerekeket, a kormány 40 ezer forinttal induló babakötvénye mellett 500 ezer forintot különítenének el a kerületi gyerekeknek, ezt minden évben 50 ezerrel megtoldanák. Demszky 20 ezerrel egészítené ki a rászoruló budapestieknek a kormány kötvényét. Budaörs 60 ezret, a XI. kerületi Fidesz 30 ezret adna.

Több kamerával figyelik a buszsávokat

Itthon2005.12.12, 15:39

69 helyett, ezentúl 126 kamera figyeli majd Budapest közlekedését - jelentette be hétfőn Demszky Gábor főpolgármester. A főváros azt reméli, hogy a kamerák elrettentő erejükkel javítani fogják a közlekedési morált. Az új rendszer automatikusan rögzíti a buszsávba szabálytalanul behajtó autósok rendszámát, de a rendőrség is elismeri: nem tudnak majd minden esetben eljárást indítani.

Tartanak Kókától az SZDSZ-ben

Itthon2005.11.18, 11:23

Bár magabiztosnak és dinamikusnak tartják, sokan mégis óvatos távolságtartással tekintenek az SZDSZ-ben Kóka János gazdasági miniszterre, aki várhatóan hamarosan belép a kisebbik koalíciós pártba. "Demszky Gábor óta nem nyomott itt senki sikerpropagandát, de őt sem szerették emiatt" - mondta az [origo]-nak egy szabad demokrata képviselő a pártpolitikusi terveket is dédelgető miniszterről.

Demszky 40 százalékos gázár-támogatást ígér

Archívum2005.09.24, 15:05

A leghidegebb téli hónapokra negyven százalékos gázár-támogatást ígér Demszky Gábor főpolgármester a kisnyugdíjasoknak. A főpolgármester elmondta: a fővárosi önkormányzat úgy használja fel a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által felajánlott távhő-kompenzációt, hogy a tél folyamán a kisnyugdíjasok kapják meg a támogatást.

Hofi és Demszky verseng a belvárosi parkért

Itthon2005.09.15, 16:26

Mindenképpen parkot szeretnének a lebontott bazársor helyén az [origo] által megkérdezett budapestiek, bár a városháza terveiben csak ideiglenesen szerepel a Deák térhez közeli terület parkosítása, ahol az Őszi fesztivál is helyet kap. A főváros névpályázatot is hirdetett, amelyre két nap alatt legalább száz ötlet érkezett, köztük az Ideiglenes park elnevezés, de egy budapesti nő szerint a Demszky-park lenne a legmegfelelőbb. A Fidesz a Pató Pál-park nevet javasolja.

Takarni kéne a rossz lábakat az önkormányzatoknál

Itthon2005.08.26, 14:10

A hivatali öltözködésre vonatkozó javaslatot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlésnek Mitnyan György, a XII. kerület fideszes polgármestere. Mitnyan szerint a nők lába csak alig villanhat ki térd fölött, de csak akkor, ha jó. Demszky Gábor főpolgármester szerint az ötlet sértő, és nem lesz kötelező ruhaelőírás. Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője szexistának és törvénysértőnek nevezte az elképzelést.

PR-szerződések miatt támadják Demszky hivatalát

Itthon2005.08.23, 18:00

PR-szerződések miatt robbant ki politikai vita a budapesti Városházán. Az ellenzék szerint a hivatal megmondta a nyári útfelújítást végző vállalkozásoknak, hogy melyik PR-cégekkel kell szerződést kötniük a munkálatok kommunikációjára. Az önkormányzat egyik tisztviselője levelében azt írta az útépítőknek: "a szerződéskötéssel kapcsolatban a PR cégek meg fogják Önöket keresni". A Városháza szerint azonban ez a levél nem utasítást ad, csak a cégek közötti szerződéses viszony tudomásul vételéről van szó.

Demszky távozását akarja helyettese

Itthon2005.08.23, 15:08

Atkári János, Demszky Gábor főpolgármester egyik helyettese kedden azt mondta, a főváros érdekét jobban szolgálná, ha nem Demszky Gábor lenne a főpolgármester. Szerinte ugyanis Demszky olyan politikai légkört teremt "egyik oldal és másik oldal között, ahol az értelmes eszmecserére, tárgyilagos, elemző döntéselőkészítésre és döntéshozatalra egyre kevesebb esély van".

Mellszobrot kaphat Ronald Reagan

Itthon2005.06.13, 14:22

Mellszobrot kaphat Ronald Reagan néhai amerikai elnök a Városligetben. Demszky Gábor főpolgármester támogatja a szoborállítást, mert 1983-ban Reagan levele mentette meg őt attól, hogy a rendszerellenes fellépése miatt bebörtönözzék.

Útfelújításokkal szeretne nyerni 2006-ban Demszky

Itthon2005.06.07, 12:10

Több évre szóló útfelújítási és kátyúmentesítési programot jelenthet be hamarosan a fővárosi polgármester - írja a Népszabadság. A lap szerint Demszky Gábor ezzel akarja visszaállítani megkopott népszerűségét, miközben rendezi a sorokat a városházán is, hogy felkészüljön a 2006-os választásokra.

80 ezres megtakarítást igér Demszky a közös bérlettel

Itthon2005.05.11, 17:05

Szeptember elsejétől kezd működni a Budapesti Közlekedési Szövetség. Ez egyelőre annyit jelent a gyakorlatban, hogy ősztől egy új bérletet is lehet majd venni, 6785 forintért (a BKV-bérlet ára 5950 forint). Az új szelvényekkel azonban a BKV-n kívül a MÁV és a Volán járatait is lehet használni, egyelőre csak a fővárosban. A hagyományos BKV-bérletek megmaradnak. A főpolgármester szerint az ingázók akár 80 ezer forintot is megspórolhatnak évente az új bérlettel.

Tavalyi árakkal indul a budapesti strandszezon

Archívum2005.04.27, 14:58

Két fürdő kivételével a tavalyi árakon indul a strandszezon Budapesten. Demszky Gábor főpolgármester közölte: egyes strandokra olcsóbb lesz a belépő, mint a 2004 nyarán. Főpolgármester elmondta: idén 1,5 milliárdot költenek a budapesti fürdők korszerűsítésére.

Horn: Elég volt Demszky Gábor hitegetéseiből

Itthon2005.03.25, 21:00

Horn Gyula szerint "elég volt Demszky Gábor hitegetéseiből". A volt miniszterelnök, szocialista politikus a Klubrádió Kontra című műsorában reagált az MSZP budapesti elnökének előző napi, a főpolgármestert bíráló kijelentéseire.

Az MSZP nem támogatja jövőre Demszkyt

Itthon2005.03.25, 14:19

Az MSZP nem támogatja a jövőre esedékes főpolgármester választáskor, hogy Demszky Gábor legyen az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje - mondta csütörtök este egy összejövetelen az MSZP budapesti elnöke. Demszky Gábor pénteken nem akart reagálni Molnár Gyula kijelentéseire. Az MSZP az előző önkormányzati választáson sem támogatta Demszkyt, aki akkor fölényesen győzött.

Több lehet az éjszakai BKV-busz

Itthon2005.02.24, 17:25

Egy civil szervezet költségkímélő javaslata helyett saját tervet dolgoz ki a BKV az éjszakai közlekedés javítására. A BKV azután szánta el magát az átalakításra, hogy Demszky Gábor is a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata mellé állt. A BKV készülő tervének magvalósítása 100 millióval többe kerülhet, míg a civileké 150 milliós megtakarítást jelentene.

Tíz és fél évet kapott a városházi gyilkos

Itthon2005.02.17, 13:11

Tíz és fél éves szabadságvesztésre ítélték első fokon T. Györgyöt, aki megölte főbérlőjét a Főpolgármesteri Hivatal alagsorában. A férfi elnézést kért Demszky Gábor főpolgármestertől az őt ért kellemetlenségek miatt.